Shock!

július 06.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hatriot: thrash támadással tér vissza a Souza klán

Január 25-én kilenc évnyi szünet után tér vissza a színtérre teljes lendülettel Steve „Zetro" Souza, a Bay Area thrash egyik emblematikus figurája, akit elsősorban az Exodus klasszikus lemezeiről ismer a világ, de annak idején ő énekelt a Testament elődzenekarában, a Legacyben is. Zetro új bandája a Hatriot névre hallgat, bemutatkozó albumuk pedig Heroes Of Origin címmel jelenik meg a Massacre kiadónál. Az énekessel az új csapat törekvéseiről és terveiről beszélgettünk, meg persze egy kicsit a múltba is visszanéztünk.

Zetro, amit eddig hallottam a Hatriotből, az ízig-vérig thrash, de azért mégsem teljesen olyan thrash, mint amit a '80-as években játszottál az Exodusszal, hanem abszolút korszerű, modern muzsika. Egyetértesz?

Totálisan fején találtad a szöget, haver! Az elejétől fogva az volt a célom, hogy az old school Bay Area thrash szellemében csináljak valamit, ám egy pillanatig sem valami retrós dologban gondolkodtunk. Tehát benne van a zenében az a fajta gitározás, ami igazán meghatározó ebben a stílusban: Kerry King és Jeff Hanneman, Gary Holt és Rick Hunolt, Eric Peterson és Alex Skolnick, de ugyanakkor egy frissebb csavar is rejlik benne. Nagyon könnyen és gördülékenyen álltak össze ezek a számok, és igazából úgy látom, valahol annak a teljesen természetes folytatását jelenti a Hatriot, amit annak idején a Testament elődjében, a Legacyben elkezdtem, majd az Exodusban teljesedett ki. Úgy tudnám leginkább érzékeltetni a lényeget, hogy a Heroes Of Origin lemez a logikus következő lépés számomra a Tempo Of The Damned után. Aki szereti a régi dolgaimat, annak szerintem nagyon be fog jönni a Hatriot zenéje.

Érdekesség, hogy mindkét fiad tagja a csapatnak...

Igen, Cody fiam a basszusgitáros, Nicholas pedig a dobos. Mindketten nagyon fiatalok még: Cody huszonhárom éves, Nicholas pedig mindössze tizennyolc éves. De egyébként a két gitárosunk, Kosta Varvatakis és Miguel Esparza is ez a korosztály: húsz, illetve huszonnégy évesek. Ezek a fiatal srácok mind állati jól ráéreztek arra, mit is szerettem volna csinálni, és baromira megragadták a lényeget. Pont olyan sallangmentesen nyomják, ahogyan az a korukból is fakad.

Könnyebbé vagy nehezebbé teszi a dolgokat, például a turnézást, hogy a fiaid is érintettek a csapatban?

Sokkal könnyebbé, hiszen mindketten pontosan ismernek engem, a mentalitásomat, tisztában vannak a természetemmel, az elvárásaimmal. És persze én is tudom, mire számíthatok tőlük. De egyébként nincs szükség különösebb megfelelési kényszerre a részükről, ha erre gondolsz, mert ebben a csapatban mindenki pontosan tudja a dolgát. Cody és Nicholas nem azért kapták meg a melót, mert ők a fiaim, hanem mert tényleg maximálisan helyt tudnak állni ezeken a posztokon, és nem találtam náluk jobb zenészeket, amikor éppen megüresedett a dobosi és a basszeri hely. Semmit sem vesznek természetesnek amiatt, hogy az apjuk a zenekar frontembere: szorgalmasan gyakorolnak, felkészültek, lelkesek.

Január végén megjelenik az első lemezetek, a Heroes Of Origin. Mi lesz ezután a menetrend? Egyáltalán hogyan tervezed működtetni a Hatriotot, rendes, sokat turnézó csapatként vagy csak esetenként játszó projektként?

Igyekszem minden lehetséges fórumon hangsúlyozni, hogy a Hatriot nem egy projekt, mint mondjuk a Dublin Death Patrol, hanem egy hagyományos zenekar. Vagyis nagyon komoly turnézást és mozgást tervezünk a lemez megjelenése utáni időszakban, és kiemelt hangsúlyt szeretnénk fektetni Európára, illetve a világ többi Észak-Amerikán kívüli részére is, hiszen a metal ezeken a területeken nagyobb és népszerűbb, mint az Egyesült Államokban. Nem lesz pihenő, nem lesz szabadság: olyan intenzitással akarunk nyomulni, mint az Exodus vagy a Testament. Utána pedig nagyon gyorsan ki szeretnénk majd hozni a második albumot is. Tehát készülj fel rá, hogy folyamatosan szem előtt leszünk. Öt év múlva ott szeretnék lenni ezzel a csapattal a metal világ komoly nevei között.

Lassan harminc éve mozogsz a zeneiparban, de ma teljesen másképp működnek a dolgok, mint amikor annak idején az Exodusban énekeltél. Mennyire kellenek ma más eszközök egy új banda befuttatásához, mint akkoriban?

Ez egy érdekes kérdés. Azt hiszem, egyszerre lesz könnyebb és sokkal nehezebb dolgunk a Hatriot megismertetésével. Kétségtelen, hogy a múltam jelent egyfajta előnyt, hiszen veled sem feltétlenül beszélgetnénk most, ha annak idején nem én lettem volna az Exodus énekese. A metal színtéren nagyjából mindenki tudja, hogy ki vagyok, és ez előny. Az internetes lehetőségeket szintén ki kell használni. Abba azonban bele kell törődnünk, méghozzá végérvényesen, hogy a lemezeladás ma már nem igazán része ennek a biznisznek. Régen más volt az ábra, hiszen az Exodus is simán 300-400 ezer példányos lemezeladásokat produkált a klasszikus időszakban, holott abszolút underground szinten működtünk, az undergroundban számítottunk jó névnek. Mára azonban a netes letöltések miatt az emberek leszoktak a lemezvásárlásról, és jószerivel már a tényleges sztárbandák sem adnak el 300-400 ezer albumot. Ez persze elég bizarr helyzet, már belegondolni is furcsa, de nem tudsz vele mit csinálni. Meg kell próbálni a jegyeladásból, a merchandise-ból kipótolni a bevételeket. A bandák többsége így is tesz. Van otthon egy koncertplakátom 1992-ből, amikor a Black Sabbath előzenekaraként turnéztunk, és ha jól emlékszem, az áll rajta, hogy 13 dollár 25 cent volt egy belépő ára koncertenként. Ma ezzel szemben simán belekerül 40-50 dolcsiba, hogy bejuss akármilyen bulira.

Említetted a Dublin Death Patrolt, ahol nemrég szintén kijött egy lemez Death Sentence címmel. Gondolom, itt azért nem nagyon kell turnéra vagy európai dátumokra számítani...

Jól gondolod. A kettes album nagyjából egyszerre jelent meg a Testament Dark Roots Of Earth lemezével, és mi is éppen nagyban dolgoztunk akkor már a Heroes Of Originen, vagyis a feszes turnés és stúdiós menetrendek miatt sem Chuck Billy, sem én nem tudtunk a DDP-vel foglalkozni. Pár kisebb klubos megmozdulás persze ugyanúgy lesz, mint eddig, ha éppen mind ráérünk, és akár Európa is szóba jöhet néhány különleges alkalom erejéig, hiszen például tavaly is ott voltunk a Graspop fesztiválon. Ennél többet azonban senki se várjon. Annyi mindennel foglalkozunk mind, hogy amellé a DDP-t már nem lehet mindig beilleszteni. De az a projekt nem is erről szól, hanem inkább csak szórakozás. Imádunk Chuckkal együtt zenélni, és ennyi. Ez a hobbink, ha úgy tetszik.

Ha már Dark Roots Of Earth: ahogy néztem, két nótában is társszerző vagy. Ez most azt jelenti, hogy ezek az ötletek még a Legacy korszakból származnak, vagy tényleg most is írtál közösen Chuckékkal?

Az utóbbi. Valóban benne volt a kezem a True American Hate-ben és az A Day In The Deathben. Tudod, úgy megy ez, hogy Chuck vagy Eric átugrik hozzám, aztán zenélgetünk, ötletelgetünk. Elsősorban a szövegek tekintetében szokták kikérni a véleményemet. A The Formation Of Damnationön is egy csomó szövegben benne volt a kezem, most hirtelen nem is tudom fejből, talán öt vagy hat nótában... De igazából nincs ebben semmi különös, hiszen iszonyatosan régen ismerjük egymást, és annak ellenére, hogy átmentem a Legacyből az Exodusba, mindig is egy maradtam közülük. Ezek a srácok ma is a legközelebbi barátaim, teljesen természetes, hogy együtt lógunk és együtt dolgozgatunk, ha éppen úgy alakul.

És mi a helyzet az Exodus tagságával? Velük jóban vagy?

Persze, nincs semmi gond. Nem járunk össze feltétlenül, de ha úgy jön ki a lépés, mindig váltok néhány szót Tommal, Jackkel és Garyvel is. Nem zenéről dumálunk ilyenkor, hanem csak úgy. Csakis a legjobbakat kívánom nekik.

Hogy tetszenek a nélküled készült újkori Exodus albumok?

Mindegyik nagyon profi munka, méghozzá produkciós szempontból és zeneileg is. Gary Holt zseniális riffgyáros, ehhez nem is férhet kétség. Teszik, amit tenniük kell, és ők is hozzájárulnak ahhoz, hogy éljen és viruljon a thrash. Az is tetszik, hogy ugyanúgy valami friss, újszerű dologban gondolkodnak, mint például a Death Angel vagy a Testament, de akár a Destructiont is említhetném. Száz százalékos thrasht játszanak, de mégsem pontosan úgy, mint a '80-as években. És ez jó, mert így maradhat mindig friss a műfaj. Meg persze kellenek hozzá az olyan fiatal csapatok is, mint mondjuk a Municipal Waste. De a Hatriotöt is mondhatnám. Én is abból az érából jöttem, és mindig kitartottam a thrash mellett.

Gondolom, azért érzel némi nosztalgiát a nagy Bay Area korszak iránt...

Haver, hát hogy a fenébe ne éreznék! Az az időszak valami egészen leírhatatlan volt, és bárkivel beszélek róla, mindenki egyből hihetetlenül nosztalgikussá válik. Mágikus volt, de tényleg. Állati szerencsésnek érzem magam, amiért a részese lehettem annak a színtérnek, és megélhettem a thrash fénykorát. De annak is ugyanennyire örülök, hogy ötvenhárom éves fejjel is itt lehetek, és nyomathatom a metalt egy ilyen gyilkos új bandában, mint a Hatriot. Ugyanúgy szeretnék öregedni, mint Ozzy Osbourne vagy Ronnie James Dio. A következő lépést persze mindig a kölykök jelentik a műfajban, de őszintén hiszem, hogy a Hatriot élén én is részese lehetek ennek a továbblépésnek.

A műfaj szempontjából nézve mit gondolsz például a Big Four koncertekről?

Hmmm, a Big Four? Már úgy érted, a Big One And The Other Three? (nevet) Nagyszerű, hogy ennyi év után összejöttek ezek a bulik, de az azért elég nyilvánvaló, hogy a Metallica miatt tudta magát ekkorává kinőni a dolog. A Slayer, a Megadeth és az Anthrax még együtt sem képes a töredékét sem megmozgatni annak az embertömegnek, mint ők. Az meg a másik kérdés, hogy mennyire lehetne még kibővíteni a négyest ötössé, hatossá, nyolcassá. De összességében persze nagyon és őszintén örültem, hogy együtt játszott ez a négy banda. Okos lépés volt a részükről, és remélem, lesz folytatás is. Ezek a megmozdulások mindnyájunk túlélését segítik, hiszen az egész thrash műfaj fókuszba került a bulik miatt. De legalább ennyire fontos, hogy az említett csapatok mind folyamatosan működtek, még a nehéz időkben is. És ugyanígy mindig volt Testament vagy Kreator is.

Ha megkérdezném, melyik a kedvenc saját lemezed, feltételezem, most a Hatriot albumot mondanád, igaz?

(nevet) Nyilván a Heroes Of Origin most nagyon közel áll hozzám, de egyébként összességében azt hiszem, az Exodus Fabulous Disaster lemeze volt a pályám legmeghatározóbb darabja. Azon az albumon egyszerűen minden ott szerepelt, amiről csak szóltunk akkoriban, és éppen ezért máig különleges helyet foglal el a szívemben. Sőt, tudod mit? A visszatérő albumunk, a Tempo Of The Damned is legalább ennyire fontos számomra a régebbiek közül.

A Tempo szerintem egyenesen minden idők legjobb visszatérő lemeze. Emlékszem, amikor először meghallgattam, nem hittem el, hogy képesek voltatok ilyen hosszú kihagyás után ilyen szintet produkálni.

Egyetértek veled. És nemcsak azért, mert én is szerepeltem az albumon! (nevet) Tényleg minden klappolt azon az albumon: ott volt tíz állati jó saját nóta mindenféle üresjárattól mentesen, és bónuszként az AC/DC feldolgozás. Az AC/DC amúgy is örök etalon számomra. Még egy AC/DC feldolgozásbandám is van, amivel kizárólag a Bon Scott korszak dalait játsszuk.

Bon Scott mellett kik voltak annak idején a fő hatásaid énekesként?

Lemmy, Johnny Rotten, Jello Biafra, Robert Plant, Ozzy, Alice Cooper, Paul DiAnno, Rob Halford, Udo Dirkschneider, Biff Byford... Vagyis a klasszikus arcok. Imádok minden rock és metal zenét a '70-es évekből és a '80-as évek elejéről, ezek az én igazi hatásaim. A mai napig rendszeresen döngetem otthon a régi Riot, Rainbow vagy UFO lemezeket. Sőt, az első Def Leppard album, az On Through The Night is óriási favoritom, igazi örök kedvenc.

Mi volt életed legjobb koncertje rajongóként, illetve zenészként?

Rajongóként egy 1979-es oaklandi fesztivál, talán Monsters Of Rock néven... (Zetro a legendás Days On The Green fesztiválsorozat azévi kiadásáról beszél, amit a fellépők fajsúlyos névsora miatt emlegettek a későbbi doningtoni rendezvényekkel azonos néven – D.Á.) Ott volt az AC/DC, az Aerosmith, a Mahogany Rush és Ted Nugent is, én pedig el sem hittem, amit látok! Felbecsülhetetlen hatást gyakorolt rám az a nap. Zenészként szintén rengeteg kiemelkedő bulin volt szerencsém részt venni... Hmm, lássuk csak... A graspopos és a wackeni fellépések már csak a méretek miatt is örökre emlékezetesek maradnak, de a hangulatuk is utánozhatatlan volt. És muszáj megemlítenem a '88-as Dynamo fesztivált is, mert az Exodus akkor játszott először olyan méretű tömegnek. Ott tombolt vagy harmincezer ember a színpad előtt, mi pedig a mennyben éreztük magunkat.

Melyik életed legfontosabb dala?

Azt hiszem, a Toxic Waltz tökéletesen összefoglalja, miről szóltunk és miről szólunk ma is. Imádom azt a nótát a mai napig.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az If You Want Blood You've Got It az AC/DC-től, a Killers az Iron Maidentől és a Led Zeppelin IV.

Mi az élet értelme?

Hogy mindig érezd jól magad.

 

Hozzászólások 

 
+3 #2 ashiaor666 2013-01-25 16:53
Fasza album lett!

http://goo.gl/lqytm
Idézet
 
 
+4 #1 Equinox 2012-12-18 09:16
Óriási arc! +10 ezért az interjúért, nagyon köszönöm. Az egyik legfaszább fazon a thrash színtéren, a Tempo meg életem egyik legmeghatározób b thrash lemeze volt, újkora óta. Remélem, jó kis banda lesz ez is
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.