Shock!

július 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Paradise Lost: The Plague Within

0321plostcovNoha az ezredfordulós stíluskanyarok után a Paradise Lost az utóbbi albumokkal elég rendesen visszatalált a metalos hangzásvilághoz, szerintem akár még négy-öt évvel ezelőtt is elnézően mosolyogtam volna, ha valaki azt mondja: a 2015-ös lemezen Nick Holmes a hörgős hangját is előveszi, a zenekar pedig bizonyos témákkal, hangulatokkal egyenesen a Lost Paradise debütig ás le. Aztán persze azóta akadtak bizonyos előzmények a Vallenfyre lemezeivel, majd a Bloodbath tavalyi Grand Morbid Funeraljával, és a banda végül elérkezett arra a pontra, ahol már ez is simán belefért. És a legjobb, hogy a The Plague Withinen sikerült ezeket az elemeket teljesen organikusan beledolgozni a későbbi stílusjegyek közé. Az eredmény egy végig roppant jól hallgatható, szórakoztató és markáns dalokkal telepakolt nagylemez lett.

Kifejezetten bírtam Greg MacKintoshék utóbbi szériáját, ám nem tagadom, a legutóbbi Tragic Idolnál még az amúgy ismét meggyőző nóták ellenére is úgy éreztem: kezdenek beállni valamire, és nem biztos, hogy a következő lemeznél is meg fogom kajálni nagyjából ugyanezt. Valószínűleg a csapat is tisztában volt vele, hogy kiszámíthatóvá válni az ő esetükben nem lenne jó út, ráadásul bejöttek a képbe az említett leágazások is, így aztán most természetesen vegyíthettek olyan elemeket a muzsikába, amelyek a '90-es évek eleje óta valóban nem bukkantak fel a Paradise Lostnál. Mivel azonban azóta nem kevés idő telt el, és ők is sokat változtak zenészként, dalszerzőként, a végeredmény természetesen túlmutat a szimpla múltidézésen, és ahogy Nick is mondja az interjúnkban, bizonyosan nem születhetett volna meg ebben a formában mondjuk 1990-ben vagy 1992-ben.

megjelenés:
2015
kiadó:
Century Media
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 70 Szavazat )

Mindezt természetesen elég buta egyszerűsítés lenne pusztán a hörgős énekstílusra leszűkíteni, ugyanis maga a zene is izgalmasabb, szerteágazóbb, sokszínűbb, mint az utóbbi albumokon, és egyszersmind persze zúzósabb, súlyosabb is. Velőtrázó extrémitásokról semmiképpen sem beszélnék (2015-ben eleve teljesen mást takar az ilyesmi, mint amit 1990-ben takart), de biztos vagyok benne, hogy a banda dallamosabb oldalának hívei közül sokan felvonják majd a szemöldöküket egyes számok hallatán. Úgy gondolom, már a nyitó, roppant fogós No Hope In Sight is vízválasztó lehet ebből a szempontból, Nick ugyanis már itt is hörög, noha a jellegzetes MacKintosh-betonozásra érkező éteri, roppant hatásos minimáldallamok sem tűntek el, és itt még elsősorban ezek viszik a prímet. A Terminal már sokkal radikálisabb, itt ugyanis maguk a gitártémák is death metalosak – és itt természetesen most arra az európai, Celtic Frost-ihlette irányra gondolok, ami a banda korai éveiben is dominált, nem pedig valami blastbeates-tekerős floridai zúzdára –, Holmes pedig gyakorlatilag végighörgi az egész számot. És ami a legszebb: a dal ennek ellenére is azonnal a fülbe ül, vagyis távolról sem ötven felé menetelő, kapuzárási pánikban szenvedő arcok céltalan brutálkodásáról beszélünk, mindennek van miértje. Nick hangja persze nem teljesen olyan, mint a Lost Paradise-on vagy a Gothicon, de úgy gondolom, ezen már a Bloodbath kapcsán kiadta magából mindenki, ami benne volt – szerintem jól csinálja, amit csinál.

A folytatásban vegyesen követik egymást azok a dalok, ahol inkább csak fűszer a régi vonal, illetve ahol elsősorban ezek az elemek dominálnak, de a sötét, morózus megközelítés az egész anyagot áthatja, és Nick sem teszi meg azt a szívességet az ilyesmit nem kedvelőknek, hogy ne hörögjön mindenütt legalább egy keveset. Még a finoman kezdődő, női vokálokkal ellátott An Eternity Of Lies is kifejezetten gonoszul gördül előre doomos riffjeivel, és ahol az elején már azt hinnéd, hogy ez most tényleg valami hagyományosabb ívű téma lesz (Sacrifice The Flame, Victim Of The Past), végül ott is elviszik másfelé a dolgokat. Nekem őszintén szólva bejön ez a hozzáállás, a radikálisabb dalok meg aztán pláne. A klipesített Beneath Broken Earth nyomorúságos death/doom-kesergője mindjárt ilyen, de nem hazudtak az előzetes nyilatkozatokban, és a Flesh From Bone-nal tényleg az ellenpontot szállítják le, ahol valóban egy tika-tikás, de mégis végig kellően atmoszférikus tétel kerekedik a lidérces kezdésből. Legalább ennyire érdekesnek találom ugyanakkor a Punishment Through Time-ot is, amely riffelését, szerkezetét tekintve akár modernkori Crowbar is simán lehetne. Nyilván a Paradise Lostnál is mindig ott volt a Sabbath, de távolról sem ebben a formában – viszont így is jól áll nekik. Akárcsak a Cry Out, ahol ismét elég rendesen iommis groove-okat hoznak a gitárok. Kifejezetten érdekfeszítő a záró, epikus ívű Return To The Sun is. De tölteléket eleve nem igazán hallok itt, tényleg karakteresek, változatosak a dalok. Mindenképpen muszáj kiemelnem a lemez hangzását is, amely sokkal természetesebb, lélegzőbb a ma megszokott sztenderdekhez képest.

Nem akarok túl nagyívű kijelentéseket tenni, de szerintem rendkívül jól sikerült ez az album: nem adták alább a dalok színvonala tekintetében, viszont megint sikerült magukhoz képest valami újjal előrukkolniuk. Ez egy ilyen régi csapat esetében ritka dolog, meg kell becsülni, így a pontozás tekintetében sem leszek szűkmarkú, mert nálam garantáltan az év egyik legtöbbet hallgatott lemeze lesz a The Plague Within. A barátnődnek/feleségednek persze valószínűleg nem fog annyira tetszeni, mint mondjuk a One Second, de hát nem is kell mindig mindenben egyetérteni, nem igaz?

A Paradise Lost október 26-án Budapesten koncertezik. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+1 #27 SiriKeeton 2017-10-10 10:37
Inkább peluval értek egyet, szerintem is nagyon jó ez az album, a legjobb lemezeik között a helye. Mondom ezt úgy, hogy a True Belief és az Embers Fire volt 1994-95-ben az első két szám, amit hallottam tőlük, aztán a Gothic lemez (meg is lepődtem, de az is nagyon tetszett), aztán a DT, és ezek ott vannak azóta is a minden idők legnagyobb kedvencei között. És eddig szinte az összes lemezüket meg tudtam szeretni idővel, még a Hostot is. (A friss Medusa egyelőre nem jön be nagyon, ott írtam.)
Idézet
 
 
#26 pelu 2017-10-09 07:37
Idézet - ez:
Idézet - pelu:
Még a Fear of Silence-t érdemes külön kiemelni. Tényleg baromi az album. Nem kérdés, h a legjobbjaik közé tartozik, ha nem a legjobb...


A legjobb nem lehet, mivel se nem Icon, se nem Shades of God, se nem Gothic, de még csak nem is Draconian Times a címe.


Kinek mi... Nálam a DT a csúcs tőlük, de ezt odamerem állítani mellé. Stílusban eltérő, de minőségben hozza a színvonalat..
Idézet
 
 
+2 #25 ez 2017-10-07 21:42
Idézet - pelu:
Még a Fear of Silence-t érdemes külön kiemelni. Tényleg baromi az album. Nem kérdés, h a legjobbjaik közé tartozik, ha nem a legjobb...


A legjobb nem lehet, mivel se nem Icon, se nem Shades of God, se nem Gothic, de még csak nem is Draconian Times a címe.
Idézet
 
 
-1 #24 pelu 2017-10-07 16:14
Még a Fear of Silence-t érdemes külön kiemelni. Tényleg baromi az album. Nem kérdés, h a legjobbjaik közé tartozik, ha nem a legjobb...
Idézet
 
 
-3 #23 pelu 2017-10-06 17:26
Nincsenek szavak erre az albumra. Az, h megmerték lépni a visszatérést a death felé, és az, h ezt ilyen komolyan levezényelték elképesztő. Remek a kezdés a No Hope-pal, a Terminal tényleg egy elszabadult gőzmozdony, az An Eternety poedig nálam az első abszolút csúcspont az érzelmességével , a szólójával. A Punishmenttel tényleg kapunk egy kis Crowbart, de jólesik, a Beneath pedig simán a stílus egyik legjobbja. Ez az első 5 szám már úgy megragad, h esélyed sincs szabadulni. És nem is szúrják el később sem Holmes-ék. Klasszikus.
Idézet
 
 
+3 #22 DRAZSEN 2017-02-03 23:41
Elképesztően komoly album!
Klasszikus lett nálam
Idézet
 
 
+2 #21 SiriKeeton 2016-12-04 01:16
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Mindhárom általad említettnek simán lenne helye a rovatban, a Gothicnak főleg. Lesz is majd, könnyelmű ígéreteket nem akarok tenni, hogy mikor, de előbb-utóbb biztos.


OK, feltétlen örömmel olvasom majd, és talán mások is lesznek ezzel így. Addig is kellemes vasárnapot!
Idézet
 
 
-1 #20 Draveczki-Ury Ádám 2016-12-03 21:00
Idézet - SiriKeeton:
Nem tudom, olvassa-e ezt valaki néha, de egy kérdés: a Klasszikushockb an tervbe van esetleg véve néhány további PL lemez?

Szerintem mondjuk a Gothic és az Icon mindenképpen megérdemelnék a klasszikus titulust, a Gothic valahol death/gothic/doom stílusalapító lemeznek is tekinthető, de az Icon is eléggé klasszikus.

Nyilván butaság hasonlítgatni, de a kicsit mostohagyerek Shades of God is legalább annyira megérdemelné, mint néhány, a Klasszikushockb an már régóta szereplő anyag, bár hozzám sem áll annyira közel, mint akár az Icon, akár a Gothic.

Szóval ha véletlenül nem tudtok mit kezdeni a rengeteg szabadidőtökkel , akkor ez a javaslatom.

Mindhárom általad említettnek simán lenne helye a rovatban, a Gothicnak főleg. Lesz is majd, könnyelmű ígéreteket nem akarok tenni, hogy mikor, de előbb-utóbb biztos.
Idézet
 
 
+2 #19 SiriKeeton 2016-12-03 20:49
Nem tudom, olvassa-e ezt valaki néha, de egy kérdés: a Klasszikushockb an tervbe van esetleg véve néhány további PL lemez?

Szerintem mondjuk a Gothic és az Icon mindenképpen megérdemelnék a klasszikus titulust, a Gothic valahol death/gothic/doom stílusalapító lemeznek is tekinthető, de az Icon is eléggé klasszikus.

Nyilván butaság hasonlítgatni, de a kicsit mostohagyerek Shades of God is legalább annyira megérdemelné, mint néhány, a Klasszikushockb an már régóta szereplő anyag, bár hozzám sem áll annyira közel, mint akár az Icon, akár a Gothic.

Szóval ha véletlenül nem tudtok mit kezdeni a rengeteg szabadidőtökkel , akkor ez a javaslatom.
Idézet
 
 
+4 #18 Slaughterer90 2015-07-29 14:36
Szerintem kiváló album lett! A számok az elsőtől az utolsóig mind izgalmasak nem tudnám egyikre sem rámondani, hogy "eröltetett menet" lenne. A pálmát nálam mondjuk a jól megszokott klasszikus-harapós PL gitárhangzás viszi. Nekem tetszik az új albumuk (ami főleg azért érdekes, mert én a One Second-el ismertem meg a zenekart...)
Idézet
 
 
+5 #17 Anomander 2015-07-02 23:10
Na eljutottam ehhez az albumhoz is, nagyon hangulatos, erős anyag! Újkori nyomasztásban a Triptykon verhetetlen, de ez a lemez ott van a nyomukban. Jó zene!
Idézet
 
 
#16 Marci 2015-07-01 09:38
Idézet - Siri Keeton:
Egy korábbi cikk alatt meg a No Hope In Sightot tartották totális Pity The Sadnessnek. No mindegy, nem tetszhet minden lemez mindenkinek.


En voltam es akkor is a Punishment Through Time-ra gondoltam, mint Pity The Sadness utanerzes, akinek fule van es hallotta mindket dalt, az tudja. A No Hope In Sightra csak annyit irtam, hogy kozepes. Azota jobban tetszik,
Idézet
 
 
+1 #15 Siri Keeton 2015-06-30 20:54
Egy korábbi cikk alatt meg a No Hope In Sightot tartották totális Pity The Sadnessnek. No mindegy, nem tetszhet minden lemez mindenkinek.
Idézet
 
 
+1 #14 grandmagus 2015-06-25 15:32
Idézet - Dan:
Idézet - Norb:
Hiányolom a Pity The Sadness újrahasznosítás ának megemlítését. A negyedik dal egészen pontosan.

Pity The Sadness-nél én meg hiányolnám az egész Trouble életmű megemlítését. :P

Alapból,hiányol om a Trouble életművét mindenhonnan.
Tudom ez beteges de én mindennap olvasnék a Black Sabbath,Trouble ,Candlemass cikket.Ja és a Spiritus Mortis kurva jó.
Idézet
 
 
+3 #13 Dan 2015-06-25 15:22
Idézet - Norb:
Hiányolom a Pity The Sadness újrahasznosítás ának megemlítését. A negyedik dal egészen pontosan.

Pity The Sadness-nél én meg hiányolnám az egész Trouble életmű megemlítését. :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.