Shock!

augusztus 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bon Jovi: Burning Bridges

bonjovi_cMint az első hírek felreppenése óta kiderült, távolról sem új stúdiólemez, hanem sokkal inkább reszlis kényszeralbum a Burning Bridges, amellyel több mint három évtizedes üzleti kapcsolat szakad meg a Bon Jovi és a Mercury kiadó között, és a zenekar gyakorlatilag csak szerződéses kötelezettségeit teljesítette az utóbbi szűk másfél évtizedben készült lemezekről lemaradt dalok kiadásával. És ebben egyébként az is tökéletesen benne van, hogy mire lehet számítani a végeredménytől, de minden rosszmájúságomat félretéve azt kell mondanom, hogy az előzetes hírek alapján sokkal-sokkal rosszabbra számítottam.

Hogy miért is? Hát mert egyrészt ugye az ember joggal gondolhatja, hogy ami még a Bounce-ra, a Have A Nice Dayre, a The Circle-re és a What About Now-ra sem volt képes felférkőzni, az okkal maradt fiókban. Másrészt pedig ez a Bon Jovi első produkciója, ahol már nincs jelen Richie Sambora, méghozzá olyannyira, hogy egy nótában társszerző volt ugyan, ám ha rögzített is sávokat a számokhoz, azokat utólag törölték, tehát a játéka nem hallható a lemezen. És még csak nem is a koncerteken őt pótló Phil Xenidis, hanem a producerguru John Shanks jegyzi a gitársávokat a főnök mellett… Na, a fentieket összevetve bizony én is azt gondoltam előzetesen, hogy akkora rakás szarra alighanem még az utóbbi tizenöt év dögunalmas Bon Jovi-albumai sem készíthették fel a világot, amit ezzel az anyaggal szabadít majd el a jó Jon. De ehhez képest a Burning Bridgest nem érzem kategóriákkal rosszabbnak mondjuk a What About Now-nál. Persze nem is jobb, de ilyen kiindulási alapok után már akár ennek is örülhetünk… Inkább csak másmilyen ez az anyag, mint a következő rendes lemez alighanem lesz.

megjelenés:
2015
kiadó:
Mercury
pontszám:
- /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

Mindennek egyébként az lehet a magyarázata, hogy az itt sorjázó dalok egy jelentős részét vélhetően nem azért tették félre, mert annyira hallgathatatlanok, hanem mert stílusukat tekintve nem passzoltak volna a lemezek ívébe. Noha Jon elsősorban itt is a Crush óta olyannyira sokszor foglalkoztatott Billy Falconnal írt, a végeredmény sok helyen hangulatában és hangszerelésében is eltér a Bon Jovi zenekar vonalától, sokkal inkább az az ember érzése, hogy egy modernebben meghangszerelt, leállósabb, merengősebb Jon-szólóalbumot hallgat. Ebben nyilván Richie hiánya is közrejátszhat (ugye emlékszünk még a klasszikus lénárdi fordulatra: Jon alapvetően csak cowboydalokban képes gondolkodni, amiket aztán Sambora rockosít), de a lényeg, hogy az anyag olyan, mint amit fele-fele részben az újkori Jovi hűvös-kesernyés-borongós modern pop/rockjából, illetve Jon singer/songwriter cuccaiból gyúrtak. Már rögtön a nyitó A Teardrop To The Sea merengős hangulata is utóbbiakra hajaz, de a Blind Love vagy a Who Would You Die For is ezt az iskolát követi. És az az igazság, hogy sokkal inkább ki lennék békülve az anyaggal, ha az egész ezen a vonalon mozogna Jon neve alatt, mert ezek a meggyőzőbb pillanatok (még ha nyilván ugyanúgy simán el lehet élni nélkülük, mint a Bon Jovi akármelyik 21. századi produkciója nélkül). De hát nyilván nem véletlenül nem így történt.

Mint írtam, az elektromos effektekkel megberhelt hangulattémák mellett akadnak „zenekaribb” megszólalású darabok is, így például a talán legfogósabb We Don’t Run, az említett Sambora-kollaborációs Saturday Night Gave Me Sunday Morning vagy az I’m Your Man ártalmatlan kocsmai rock’n’rollja. A záró Burning Bridges pedig tényleg egy hamisítatlan Jon-féle cowboydal, viszont a Mercurynak szóló sorokon legalább lehet vigyorogni egy jót, a szöveget itt bizony tényleg odatette ez az egykor szebb napokat látott, idősödő amorózó. De a végén mindez már nem oszt, nem szoroz, összességében ez a lemez pontosan az, amit a borító is sugall: egy kellemetlen kötelezettség letudása, amit vélhetően a magját tekintve mára háromfősre szűkült banda is azonnal elfelejt, amint lefutnak a promóciós kötelezettségeik. Mi meg pláne.

 

Hozzászólások 

 
+4 #7 frontiers 2015-09-11 11:35
Idézet - Kunkly Zuhány:
Nekem meg az utolsó értékelhető BJ album a Keep the Faith volt. Az ott volt a szeren. Amit utána csináltak, azok nekem semmit sem jelentettek. A KtF-et és az elődeit szoktam hallgatni, de a többit nem. Ez a valami meg egy nagy szar. Sztem azzal, h Sambora kilépett, nagyjából lehúzhatják magukat a wc-n.
Ahogy pl. Metallica sincs Hetfield nélkül, Pantera sincs Dimebag nélkül, BJ sincs Sambora nélkül. Ezek mind az adott zenekar karakterét adták/adják meg. Ezért szerettük meg őket. Ha ez megszakad, akkor az a vég.

Természetesen én sem mosom össze a Lost Highway-t a régiekkel, de a KTF óta azért voltak erős Jovi dalok, sőt olyanok is amik kimondottan jól sikerültek, Nem mondom, hogy minden lemez, de pl a These Days-t régen nem igazán szerettem, vagy értettem, a minap újra meghallgattam és az a fajta blues, ami azon a lemezen van, hát igen csak erős volt. Nyílván akkor ez másként hatott és nem azt várta az ember egy Bon Jovi-tól, de mai fűllel kimondottan erős lemeznek titulálom. Amúgy a többivel egyet értek!
Idézet
 
 
+5 #6 Kunkly Zuhány 2015-09-10 18:57
Nekem meg az utolsó értékelhető BJ album a Keep the Faith volt. Az ott volt a szeren. Amit utána csináltak, azok nekem semmit sem jelentettek. A KtF-et és az elődeit szoktam hallgatni, de a többit nem. Ez a valami meg egy nagy szar. Sztem azzal, h Sambora kilépett, nagyjából lehúzhatják magukat a wc-n.
Ahogy pl. Metallica sincs Hetfield nélkül, Pantera sincs Dimebag nélkül, BJ sincs Sambora nélkül. Ezek mind az adott zenekar karakterét adták/adják meg. Ezért szerettük meg őket. Ha ez megszakad, akkor az a vég.
Idézet
 
 
+2 #5 Venter 2015-09-09 09:07
Jon Bovi
Idézet
 
 
+3 #4 frontiers 2015-09-09 08:31
Idézet - george:
Az első Bon Jovi,amit nem veszek meg eredetiben,mert Sz....r

Nálam sajnos már az előző is ebbe a kategóriába esett. A Crush óta folyamatosan a megjelenés napján mentem a lemezboltba és gondolkodás nélkül vettem meg a lemezeket. A The Circle volt az első és utolsó, amit megbántam, hogy megvettem. Az előzőt inkább meghallgattam a neten, 1x és azóta sem tudtam újra, de a The Circle-t se sokkal többször. Számomra az utolsó igazi BJ lemez a Lost Highway volt.
Idézet
 
 
+3 #3 george 2015-09-08 21:51
[quote name="george"]Az első Bon Jovi,amit nem veszek meg eredetiben,mert Sz....r.A koncert Münchenben és Richie utolsó szólólemeze tökéletesen meggyőzött arról,hogy még véletlenűl sem ő itt a gyenge láncszem!
Idézet
 
 
+4 #2 george 2015-09-08 21:47
Az első Bon Jovi,amit nem veszek meg eredetiben,mert Sz....r
Idézet
 
 
+11 #1 frontiers 2015-09-08 14:01
Nem hittem volna, hogy lesz bármikor is olyan, hogy ezt fogom írni egy új Jovi lemezről, de ez vállalhatatlan kategória. Rajongóként nekem kisűl a szemem -fülem-, hogy ezt kell halljam tőlük. Abban egyet értek, hogy az előző lemezt hozza, de nálam az is ugyanez a hallgathatatlan kategória. Nem csodálom, hogy Richie-nek már nem főtt a foga ehhez. Nagyon sajnálom, hogy elhagyta a bandát, mert talán már soem lesz alkalmam őket élőben együtt látni, de, ha én Mr. Sambo kaliberü gitáros lennék, én sem adnám a nevem egy ilyen sennyhez.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.