Itt az ukrán üdvöske. Azaz ma már amcsi, ugyanis ha rávizslantunk a honlapjára, nyomban a fiatalember vigyorgó képe jelenik meg az amcsi lobogó alatt, s Vitya boldogan tudatja minden halandóval: ő immáron az Államok polgára. Vitalijt ismerhetik mindazok, akik hallottak már az Artension zenekarról - vagy épp összefutottak e billentyűs fenomén korábbi szóló produkcióival.
A borító szebb lenne, ha nem díszelegne rajta Vityus echte ruszki feje kívül-bévül, de nem ez zavar igazán. Még csak nem is a másolt cédé. Hanem az, hogy hiányzik a füzetecske. Az oké, hogy a létezetlen szövegek miatt nem lenne sok nézgelődnivaló, de azért a közreműködő muzsikusok neveinek, valamint a dalcímeknek tudtam volna némi hasznát venni... A kiadó gyökérségére aligha lehet bocsánat. Némi kutakodás által azért kilenc nóta címét megleltem - ám az albumon tíz van belőlük, így most nézhetek szana és szerte, hogy ilyenkor mi van...
Instrumentális, gyakorta jazzbe hajlóan virtuóz dallamok vibrálnak, hömpölyöznek, áradnak, játszanak velünk az anyag egészén. Rengetegnyi a klasszikus elem, rengetegnyi a billentyű, amely hol zongora, hol szinti. Brillíroznak a gitárok is, ütősök is rendesen, ám nevek híján egyezzünk meg annyiban, hogy X állati jól nyomja, míg Z is mestere hangszerének. Ciki...
Számomra kiemelkedik az albumról a Piano Overture, valamint a Variations in D minor, melyek csodálatos, tökéletes elegyét alkotják a komolyzenének és a robbanékony, dinamikus, afféle neo-klasszikus rocknak. Vitalijt az ég áldja, amiért Chopin és Beethoven mellett a zordabb-szigorúbb, gitárcentrikus rockot is kedveli és azon fáradozik, hogy e két zenei világ mind teljesebben összeolvadjon, együtt lélegezzen és működjék.
Az album különleges élményt nyújt a nyitott fülűek számára. Néhol nehezebben emészthető, de mindvégig élvezetes, igazi mestermunka, csak gratulálni tudok hozzá.
