Ha másért nem, az Impious azért lehet érdekes, mert a booklet egy kicsit nyomasztó stílusban megfestett, de nem rossz képregényt tartalmaz, amit rögtön el is olvastam jól. A dalszövegeket rejtették emígy a képregény buborékjaiba: ügyes, rákényszerítik ezzel a hallgatókat, hogy böngésszék át rögvest az összeset, mi meg megtudhatjuk, hogy egy konceptlemezzel van dolgunk.
Mondjuk eddig is adtak a külsőségekre, bár jobbára az idétlen zenekarfotókkal, ez most azért egészségesebb megoldásnak tűnik. A csapat történetét az előző kritikából meg lehet tudni, zeneileg továbbra is svédmetalt játszanak: dallamos death, amit hallunk, a tempók helyett most a dalokra koncentráltak, legalábbis máris több harmóniát véltem felfedezni az első néhány nótában, mint az előző összesben. Illetve énekdallamot is használnak olykor a refrénekben (bár bevallom, nem emlékszem hirtelen, az előzőben előfordult-e ilyesmi).
Vaskos riffek, sok gitárszóló, bólogatásra késztető dalszerkezetek, kicsit egyhangú hörgés jellemzi a zenét: egészen pofás formába öntötték mindezt, bár némelyest a „tipikus" és a „klisés" dobozokba nyúltak, mikor ötleteket keresgéltek a zenéhez. Pont az a lemez, amit kifejezetten nem rossz élmény végighallgatni, ám sok maradandót nem nyújt (a borítón kívül, hehe), és annak ellenére, hogy rengeteg csapnivalóbb bandával futottam már össze, itt sem érzek feltétlen késztetést, hogy jó sokszor meghallgassam még a cd-t, hosszú távon a buta zenék közé sorolom őket is, amit leginkább a dögös hangzás ad el.
Kifejezetten azoknak ajánlott, akik kizárólag a svéd dallamos hörgős deathre álltak rá, és azon kívül megszűnt számukra létezni a világ: ők nagyon fogják élvezni a cd minden percét.
