Hihetetlen, hogy időnként miket partra nem dob szerkesztőségünk promólemez óceánja: Nightwish-metal egyenesen Tajvanból! És még viszonylag értékelhető is a produkció! Persze, miért is ne lenne az, hiszen a zenészek ügyesek, az énekesnő képzett, bár jellegtelen (ha jól értem a köszönetrovatot, Lipcsében tanult énekelni), a stílus szűken behatárolt keretei sok hibalehetőséget nem rejtenek magukban, ráadásul a keverést is a Finnvoxban végeztették Mikko Karmilával.
Érdekes nevet választott ez a fiatal svéd együttes magának, a lingua ugyanis latinul nyelvet jelent, ebből tehát sejthető, hogy nem egy elvetemült grindcore bandára kell számítani. A borító is inkább reményvesztettséget, melankóliát sugall, csakúgy, mint maga a zene.
Vannak zenék, amelyek bár alapvetően tetszenek, egy adott életkorban kevesebbet mondanak/adnak az embernek, mint szeretné – ilyenkor jön a „majd öregkoromban" című szöveg. Ez azonban az a fajta zene, amihez mindig is túl fiatalnak fogom érezni magam.
A metal világának egyik legmelósabb alakja jelentkezett be új szólóanyagával, mely meglepő módon nem más, mint egy igen humoros konceptalbum. A lemez címében szereplő Ziltoid, a Mindentudó egy földönkívüli hódító, aki azért érkezik a Földre, hogy egy csésze kávét követeljen magának.
A The Brutal Poetry Of Existence az öttagú Illinois-i csapat bemutatkozó lemeze. Ezen kívül elég gyenge. Itt akár le is zárhatnám az ismertetőt, mivel a fenti két mondattal mindent elmondtam, amit az ASA-ról tudni érdemes. Sokkal többet egyébként nemigen lehet megtudni az elég retek és információszegény myspace-es oldalról sem (a tagok nevét mondju...
Mit kapunk, ha az Extol zseniális dobosa (David Husvik) összeáll a kultikus Spiral Architect ex-gitárosával, Kaj Gornitzkával, sőt, énekesként is az utóbbi csapatban megfordult Leif Knashaug száll be a projektbe? (És persze illik megemlíteni Erik Aadland bőgős/programozót is.) A válasz adja magát: az elmúlt évek legelvetemültebb, legizgalmasabb tec...
Végre ez is elérkezett. Újra a Mayhem soraiban üdvözölhetjük az ezerhangú Csihar Attilát, aki a hírhedt norvég blackerek '94-es debütalbumán, az egyébként etalonnak számító De Mysteriis Dom Sathanas-on is szerepelt már. Az a korong a sátánista metal egyik legjelentősebb műve, s ugyan az azóta elkészült EP, és a két soralbum sem sikerült gyengére, e...
Bár az Agregator már elég régóta jelen van a színtéren (első demójuk még 2000-ben jött ki Puszta lét címmel), nekem mégis ez az első találkozásom a csapattal. Nemhogy az eddig megjelent három kiadványukhoz nem volt szerencsém korábban, de még élőben sem sikerült soha elcsípnem Mikus Tamás gárdáját, abszolút tiszta lappal indultak tehát nálam.
Ez a csapat már hallatlanban nagy kedvenc volt. Elég volt szakavatott cimborám ismertetőjét elolvasni, amelyet az első Machine Men EP-ről írt, rögtön tudtam, hogy nekem való zene. Nem is csalódtam a lemezek beszerzésekor: a Bruce Dickinson újkori szólólemezeiből nem keveset merítő, taknyosnak tűnő finn banda olyan pofátlanul elsajátította a jól ism...
Az az igazság, hogy ki nem állhatom az énekesnős-gótikus zenekarokat, különösen akkor, ha az angyali hang megosztozik egy hörgővel. Az ilyesmit általában röhejesnek tartom. Erre tessék, a tréfás kedvű sors (vagy maga a szerk.) éppen egy ilyen banda lemezét osztja rám.
Eddig sem volt rossz év a 2007-es durva zenék szempontjából, de az utóbbi időben el vagyunk halmozva jobbnál jobb anyagokkal. Személy szerint én az új Nile mellett a Behemoth lemezét vártam a legjobban, mindkét zenekar régi kedvencem, elsőnek a lengyel horda kopogtatott, így beengedtem. Azóta valahogy nem is akar távozni, alant részletezem is, miér...
Az Anterior kapcsán a 3 Inches Of Bloodos Brian Redmant emlegetik nagyon, aki miután látta a bandát egy bulin, igen lelkesen méltatta a csapatot. Ez az együttesnek is igen jól esett, meg a kiadójuknak is. Hogy Redman olyan lelkes volt, annak oka van. Amit ugyanis az amerikai srácok játszanak, az olyan nagyon nem is áll messze a 3 Inches Of Booldtól...
Nagy-Britannia a thrash hőskorában sem számított a műfaj fellegvárának, de azért akadtak jó angol csapatok ezen a vonalon. A Xentrix és a Sabbat mellett ilyen volt például a bristoli Onslaught is, akik annak idején három albumot jelentettek meg inkább mérsékelt, mint jelentős sikerrel – az utolsót 1989-ben –, most pedig megállapodott családapákként...
Nem vagyok egy nagy folk- és középkori zene szakértő, mindenesetre „tisztán" jobban szeretem ezt a zenét, mint metalba oltott verzióját. Időnként eljutnak hozzánk efféle muzsikák is, valószínűleg azért, mert általában rockerek körében is népszerű a műfaj – nyilván ezért van ez a csapat is metal kiadónál. Német nyelvterületen hatványozottan szeretik...
A Squealer egy korrekt, ám semmi kiemelkedőt sem produkáló német banda volt, kiknek munkássága nagyjából teljesen elment mellettem eleddig. Pályafutásuk legnagyobb eredménye a 2002-es Under the Cross lemez utáni kéthónapos Európa-turné volt a Judas Priesttel, mely után frissen feltöltődve, nagy vehemenciával láttak neki új lemezük felvételének, egy...
Nem titok, hogy ez a cikk most azért születik, hogy igazságot szolgáltassak Lizzynek a Shock! hasábjain. Nem tudok, nem akarok ugyanis azonosulni azzal az egyetlen kritikával, amely a 2000-es Deal With The Devil megjelenésekor született nálunk: enyhén szólva, kissé lesarkítottan fogalmaz a cikk, pedig a Lizzy Borden zenekart nem lehet ennyivel elin...
Nem idei megjelenés, de érdemes néhány szóval megemlékezni a dán Mercenary 2006-os lemezéről. A csapat életében akkoriban a legnagyobb változást Kral (basszusgitár, hörgőember) távozása jelentette, de a helyére megtalálták viszonylag gyorsan a pótlást, a lemez pedig zökkenőmentesen megérkezett – legalábbis a közönség számára zökkenőmentesen, nyilvá...
A Type O Negative neve messze nem pörög már annyira manapság, mint 10-12 évvel ezelőtt, amikor Magyarországon is az egyik legnépszerűbb metal bandának számítottak. Peter Steele minden bizonnyal a nem kielégítő kiadói támogatást okolná emiatt, nekem viszont meggyőződésem, hogy a '99-es World Coming Down már-már emészthetetlenül depressziós töménység...
Ismét Metal Blade és ismét újrakiadások. Persze apropó mindig van: 10 éve jelent meg a jelenleg a kiadó egyik húzóbandájának számító Brainstorm első anyaga, őszre itt a monstre koncert-DVD és addig is, amíg azt, illetve bármi újat kézhez kaphatnak a power metalra éhes rajongók, itt az első két anyag, a Hungry és az Unholy remasterelt, megbónuszolt, dig...
Nem különösebben hozott lázba az, amit az fiatal olasz csapat bemutatkozó lemezéről olvastam egy-másfél éve, miszerint a srácok remek érzékkel keverik a romantikus-gótikus hangzást a súlyosabb, progosabb témákkal. Új lemezük viszont eljutott hozzám és meg kell mondjam, kellemes csalódás volt: rég hallottam ennyire pimaszul slágeres, egyben harapós ...
Az ilyen lemezekről igazán jó írni! Hallgatásuk páratlan élvezet, ismerkedni a zenével nem nagyon kell és az írás is gyorsan megy. Mindazonáltal könnyen születhet közhelyes mű, hiszen egy hőskorbeli Rainbow koncertfelvételről nem nagyon lehet sok újat elmondani, főleg nem egy olyanról, amely már nagyon régóta létezik bootleg változatban.
Sosem hittem volna, hogy a Metal Blade bevállal egy olyan csapatot, amely leginkább a Relapse istállóban érezné jól magát, vagy bármelyik független, kisszobányi méretű kiadónál. Bár a zenekar szempontjából természetesen sokkal jobb, hogy nem országonként tizenketten hallgatják őket, hanem picit többen ismerik meg a kavalkádjukat (klasszikus értelem...
Nem is tudom már pontosan, hogy hol szerettem meg Kelly Keeling hangját, John Norum Worlds Away lemezén, a kettes Blue Murderen vagy netán a Baton Rouge-ban. Lényegtelen, a faszi mindenhol isten, az sem volt semmi, amit George Lynch Furious George anyagán vagy Erik Norlander és Lana Lane projektjeiben alakított.
Ki gondolta volna a '97-es nagy ős-Black Sabbath összeborulás után, hogy valaha is élőben láthatjuk még a Tony Iommi – Ronnie James Dio – Geezer Butler – Vinnie Appice négyest, ráadásul Magyarországon is? Pláne ki mert volna arra fogadni, hogy még új nótákkal is előrukkolnak azt követően, ahogyan a Dehumanizer után Iommi és Dio elváltak egymástól?
Ha mondjuk úgy másfél-két évvel ezelőtt nagy összegben kellett volna fogadnom, hogy Ozzy Osbourne képes lesz-e még valaha összepofozni egy komplett stúdióalbumot, nem biztos, hogy az igenre teszek, de végül a szokásosan nehéz vajúdás után csak megérkezett a Black Rain.
Na, ezt a fajta prog rockot szeretem! Élet van benne, erő, energia és kerek egészet alkot a zene. Terjengős, kalandozós, de semmi felesleges összetevő nincs benne – hiába 20 perces a nyitó In Earnest és hiába nyúlik 25 percesre a záró címadó tétel, végig élvezetes hallgatni az albumot. A legnemesebb ELP hagyományok szerint készült az anyag, felépít...
A Symphorce mindig vegyes érzéseket keltett bennem, egyrészt tetszett keménykötésű, nem kifejezetten európai jellegű zenéjük, másrészt sokszor furcsálltam Andy B. Franck nem túl eredeti ötleteit – gondoljunk csak az egyik album szinte egy az egyben lenyúlt Pain Of Salvation szövegeire, meg persze a zene sem túl egyéni helyenként...
Facebook
Twitter