Roppant nehéz volt megszülni a kritikát, de nem azért, mert nem tudtam eldönteni, hogy 10 pont, vagy 11, hanem, mert néhány éve még kedveltem a bandát, meg is vettem a lemezeiket, és vártam az újat is, bár most már rájöttem, kár volt.

A Despised Icon sztorija igazi underground sikertörténet. A kanadai csapat 2002-ben alakult, első lemezük még a Relapse-nél jött ki, amit aztán a Century Media újra kiadott tavaly. Második lemezük, a The Healing Process aztán meghozta a várt áttörést, egy rakás pozitív kritika mellett turnézhattak többek között a Cryptopsyval, a Vaderrel, a Napalm ...

Egy régi, de annál igazabb közhely szerint Tony Iommi=Black Sabbath – az ős-doom/metal monstrum tehát nem Ozzytól lett az, ami. Ergo, amikor úgy hozta az élet, a zenekar bizony nyugodtan nélkülözhette az excentrikus frontembert. Mi több, Dio után is volt élet, nem is akármilyen.

Eddig, ha metalos körökben elhangzott Finnország neve, akkor a rockerek kollektív tudatából azonnal előbukkantak olyan nagy nevek, mint a Startovarius, Nightwish, Sonata Arctica, Amorphis vagy éppen Children Of Bodom. Vejnemöjnen fenyvesekkel teli földje azonban folyamatosan ontja magából a tehetségesebbnél tehetségesebb énekmondókat, kik nem szánd...

Az olasz Raising Feart még 2000-ben alapította, a korábban a progos vonalon mozgó Heldreih gitárosa, Yorick, valamint a thrasher War Trains bárdistája, Alberto Toniolo. Ahogy ez lenni szokott, az első időszakot jó néhány tagcsere színesítette, míg 2002-ben az énekes Rob Della Frera érkeztével kialakult a végleges felállás, és 2005-ben megszülethete...

Szomorkás billentyűs intróval kezdődik a Xandria idei, a 2003-as Kill the Light címre keresztelt debütáló korongot követően immáron negyedik lemeze. A borongós, romantikus hangulat megmarad végig, nem kevés keleties, misztikus elemmel, melyek kiemelik őket a gothic, illetve Nightwish követő bandák sokaságából.

Josh Homme nem hagyja magát. A legutóbbi QOTSA album, a 2005-ös Lullabies To Paralyze úgy vonult be a rock történetébe, mint a valaha készült leggyengébb Homme-anyag. Bár szerintem ez túlzás, összességében azért mégis egy amolyan bepunnyadós, leülök-oszt-lesek-magam-elé cucc volt. Ugyanakkor akadtak ott is jól eltalált darabok és később csak sikerü...

Nyugodtan leszögezhetjük, ha egy, a tinédzserkort még éppen hogy csak maga mögött hagyott tagokból álló, kétfős formáció első életjelként egy tizenhárom számos nagylemezzel rukkol elő, az több, mint ijesztő. Ha ehhez még nem átallanak azt is leírni, hogy első fellépésük egy szalagavatós koncert volt, mely során a tanári kar körében is nagy tetszést...

A Kornnal kapcsolatban csak annyi tűnt biztosnak az elmúlt pár évben, hogy fogalmuk sincs, mit is csinálnak igazából. Először ugye elment a Jézust megtaláló Head, utána kihozták a legjobb esetben is csak összeszedetlennek nevezhető See You On The Other Side albumot – nekünk közben még becsúszott az a rossz emlékű szigetes fellépésük is – , aztán id...

Jobb későn, mint soha! Amikor megismertem a PC-t, nem lettem rögtön rajongó: a 2003-as Bang Your Head fesztiválon, bár tetszettek, valamiért nem fogtak meg annyira, amennyire kellett/lehetett volna. Akkor kezdtem el intenzívebben érdeklődni irántuk, amikor teljesen rákattantam a neoklasszikus prog Adagio zenekarra, amelyben szintén David Readman ko...

Furcsa, de manapság elég kevés igazán jó matek metal banda bukkan fel, annak ellenére is, hogy alapvetően sok képzett zenész működik a metal színtéren. Az Ion Dissonance ifjú matek szakos diákjai valószínűleg ezen az áldatlan állapoton szeretnének változtatni, új lemezükön ugyanis jóféle, könyörtelen agyalással gyalulnak.

Minden jel szerint Sexárd gyors járású ragadozói nem lazítanak a gyeplőn, és tartják a maguk diktálta feszes tempót. Hűséges rajongótáboruknak alig maradt ideje arra, hogy kellőképpen kiismerje a 2003-as Katasztróka lemezt, és máris itt az újabb opusz. Ráadásul a srácok most sem spóroltak a játékidővel, a CD nem kevesebb, mint 25 perc hallgatnivaló...

Ha egészen kedves és barátságos – és lusta és hazug – akarnék lenni, akkor most ide másolhatnám a promó cd szövegét és még írnék hozzá annyit a végére, hogy HA-HA! Hogy miért? Mert mondjuk a zene, ami a Forever In Terror első studióalbumán hallható nem rossz ugyan, nem hulladék, de amikor a kiadó azt írja, hogy milyen eredeti a banda és mennyire eg...