Shock!

szeptember 16.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Slayer: World Painted Blood

Kimondottan szerettem az utolsó Slayer lemezt, a Dave Lombardo visszatérését ünneplő Christ Illusiont, de a mai napig úgy gondolom, hogy nem erőltették meg rajta magukat túlságosan. A dalokat tekintve tök jó kis anyag volt a 2006-os, de túlságosan is biztosra akartak menni vele, pedig Kerry Kingéknek nagyon is jól állt a modernizálás.

megjelenés:
2009
kiadó:
Sony / American
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 71 Szavazat )

A klasszikusan slayeres környezetbe ágyazott megvariált hangolások, új elemek valami egészen elsöprő elegyet alkottak az azt megelőző God Hates Us All-on (sőt, már a '98-as Diabolus In Musica egyes dalaiban is, de ott azért nem végeztek száz százalékos munkát), és ahhoz képest a Christ Illusion nálam „csak" egy korrekt album volt, lehettek akármilyen erősek a nóták. Többek között éppen azért tudok most annyira örülni a World Painted Bloodnak, mert egy hasonlóan rutinszerű anyagra számítottam tőlük, és ehhez képest az album igencsak kellemes meglepetés.

Lassan – még leírni is durva! – 30 év után hibás hozzáállás azt várni az újabb Slayer művektől, hogy majd versenyre kelnek a Reign In Blood, a South Of Heaven és a Seasons In The Abyss szentetlen háromságával, az viszont biztos, hogy kortársaik többségével ellentétben Kingéknél sosem kellett külön ideológiát gyártani ahhoz, miért is jó az éppen aktuális lemez. A Slayer hozzáállása mit sem változott a kezdetek óta, intenzitásuk is a régi, most sincs szó váltásról, sőt, még csak igazi változásokról sem, saját kereteik között azonban ismét bátrabban lépkedtek ide-oda. Ebben szinte bizonyosan perdöntő szerepet játszott, hogy Jeff Hanneman ezúttal jóval több dalt jegyez, mint legutóbb, és ugyebár mindig is ő felelt a Slayer pszichopatább, borultabb oldaláért. Ennek köszönhetően ez a lemez nemcsak változatosabb, de hangulatosabb is a Christ Illusionnél, méghozzá úgy, hogy eközben többnyire megőrizte annak határozott régisulis jellegét.

Az album gerincét ezúttal is a zenekarra olyannyira jellemző nyaktörő tempójú, eszement szólókkal és Lombardo félelmetes pörgetéseivel ellátott thrashes darák képezik. Jeff két dala, a Unit 731 és a tavasszal kislemezen már kiadott Psychopathy Red ezek közül is különösen szép példányok, ott rejlik bennük az a tipikus végletekig elbrutalizált hardcore/punkos lendület, ami olyannyira jellemző a szőke gitáros gyors témáira. Különösen a sorozatgyilkos Andrej Csikatilóról szóló Psychopathy Red sikerült eszelősre, ez az össze-vissza tekergő riff egyenesen zseniális, de az sem gyenge, ahogy Tom Araya a dal végén már-már szinte sosem hallott mértékben hisztérikusan üvölti a sorokat. Ez bizony ezer százalékos Slayer eszencia! Hasonlóan nagy favorit a Kerry King szerezte Snuff is, ami sivító szólókkal kezdődik, majd a '80-as évek szellemiségét felelevenítő hangulatban folytatódik. A szintén ízig-vérig slayeres Hate Worldwide nem taglózott le különösebben, amikor hetekkel a megjelenés előtt kirakták a netre, de az album egészébe illesztve már egész más a helyzet. Igaz, hogy semmi újdonság nincs benne, de ez is valami olyan, amit csak ők tudnak így.

A fentiek mellett azonban akadnak kevésbé nyilvánvaló dolgok is a lemezen. Helyből ilyen a modernebb megközelítésű nyitó címadó téma a maga 6 percével, ami eleinte nem igazán tetszett, de aztán rákattantam a védjegyszerű tempóváltásokkal, agyahagyott Lombardo-pörgetésekkel, sőt, érdekes átvezető hangulattémákkal is operáló dalra. A Public Display Of Dismemberment gyors nóta, de amolyan szteroidokkal még tovább bikázott módon, kegyetlen blastbeatjeivel alig enged levegőt a hallgatónak, és bizony nagyon jól áll a csapatnak az ilyesmi. Akárcsak ezt, a középtempós Americont és a záró Not Of This Godot is Kerry hozta: előbbi egy mélyebb hangolású, döngölős súlyosság, szimpla, de erőteljes, utóbbi pedig a God Hates Us All mániákus dühét idézve vegyíti a tika-tikás thrash témákat egy tonnás belassulással. Ezek is nagyon jók, a lemez leglidércesebb pillanatait azonban egyértelműen három Hanneman-szerzemény jelenti.

A Báthory Erzsébetről szóló Beauty Through Order a South Of Heaven és a Seasons In The Abyss doomos, vészterhes dalainak mai utódja, ennek megfelelően a Slayertől néha meglepően dallamos. Itt még Araya is inkább a hangulatra utazik a minimál, de nagyon hatásos énektémákkal, mintsem a nyers agresszióra. Persze azért a gyorsulás sem hiányzik a dalból, a 2 és fél percnél beérkező zakatolós riffelés hallatán pedig valószínűleg nincs az a régi rajongó, aki ne nyúlna magához örömében. A Human Strainben is ott rejlik egy erős dózisnyi klasszikus feeling, de a disszonáns gitártémáknak köszönhetően ez már némileg modernebb, a dallamos középrésszel pedig még ennyi év után is meg tudják lepni az embert. Hasonlóan érdekes a Playing With Dolls, egy újabb utazás valamelyik pszichopata agyának legmélyebb bugyraiba, egyszerre köszön benne vissza a South / Seasons éra és a God Hates Us All korszak hangulata. Tökéletes építkezésével és Araya fokozatos bedühödésével a Slayer valaha írt egyik legbetegebb, legfélelmetesebb szerzeménye ez, ami bizony nem kis szó... Tomnál szinte soha nem emelik ki, hogy az üvöltözés mellett a feszültség fokozását is nagyon érzi, nos, íme a bizonyíték: minden lélegzetvételnyi szünet, minden épphogycsak megnyomott szótag ott van a helyén. Maximális teljesítmény, az embernek a hideg futkos tőle a hátán, olyan gonosz és nyomasztó.

A hangzást többen is kritizálták, pedig a világon semmi baj nincs Greg Fidelman keverésével. Inkább arról lehet itt szó, hogy egy csomóan a netre előzetesen kikerült ilyen-olyan minőségű mp3-akból vonnak le végleges következtetéseket, a CD-t meg már meg sem hallgatják... Napjaink szanaszét effektezett, lehangolt brutál zenéihez képest egyébként tényleg elég puritán és hagyományőrző a sound, de a lényeg, az összekeverhetetlen Slayer gitársound tökéletesen kidomborul és remekül érvényesül, Lombardo továbbra is páratlan játékáról nem is beszélve. A basszushangzás terén pedig még előrelépés is történt.

Sok olyan vélekedéssel találkoztam az utóbbi hetekben, melyek szerint a Seasons óta nem született ilyen jó Slayer lemez. A hasonló egyetemes megállapításokkal még várnék egy kicsit, de annyi bizonyos, hogy a God Hates Us All mellett ez az a lemez, ami a legtisztább formában példázza a zenekar páratlan erejét az 1990 utáni eresztésből. Nálam ez 10 pont, az évvégi listámon pedig simán ott a helyük a dobogón.

 

Hozzászólások 

 
+3 #6 miso 2014-07-30 23:22
Számomra túlértékeltnek tűnik ez a lemez, a Christ sokkal minőségibb anyag.
Persze ez is Slayer, még így is az élmezőnyhöz tartozik :)
Idézet
 
 
+4 #5 Flagellator1974 2013-07-04 12:50
A címadó és a Hate Worldwide óriási! Amúgy még nagyon keveset hallgattam az egész lemezt, csak az általam összeállított best of-ot figyelgetem, amin ott van az említett két dal is.
Idézet
 
 
+9 #4 Equinox 2011-04-11 18:06
Isteni ez a lemez, nagy kedvenccé érett. Főleg koncert után. Nálam a Christ Illusion is eufória volt mellesleg, azonnal lecsaptam rá a boltban
Idézet
 
 
+8 #3 Venomádi 2011-04-11 14:59
Először én is azt mondtam, hogy szarul szól, de rájöttem, hogy ez kibaszott jól szól! Mert eszembe jutott, hogy minden új albumnál bármelyik régi bandától hiányolom azt a retro-mocskot, amitől nyers az egész. Ők pedig 2009-ben visszahozták nem is teljesen, de legalább hozták. Kell a fenének pláne a Slayernek ez a modernizálás, az új Megadeth-tel is annyi volt a problémám, hogy végletekig letisztult a hangzása, sehol nincs már kosz rajta.
Idézet
 
 
+10 #2 Guest 2011-03-29 22:46
2009 legjobbja
Idézet
 
 
+14 #1 Pántya Tamás 2011-02-06 10:33
Félelmetes album! Az újaknak lenne mit tanulni a vén,elhízott faszoktól!:)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.