Shock!

szeptember 21.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slayer: Show No Mercy

1212slayer01Noha a műfajnak voltak előfutárai, kétségtelen, hogy 1983 volt a thrash születésének éve, hiszen ebben az évben jelent meg a Metallica, a Slayer és az Anthrax első nagylemeze is. Az említett albumok közös jellemzője, hogy a csapatok már a második nekifutásra is ugrásszerű fejlődést mutattak hozzájuk képest, ebből kifolyólag számos rajongó nem is tud teljes értékű produkcióként tekinteni a debütáló anyagokra. A Kill 'Em All, a Show No Mercy és a Fistful Of Metal őszinte, szívből jövő energiája ugyanakkor ezzel együtt is utolérhetetlen a mai napig: még ha mai füllel kissé talán archaikusnak is tűnnek, ezek a lemezek bizony kiállták az idő próbáját. Mondani sem kell persze, hogy a három album közül a Slayeré volt a legdurvább, a legsötétebb, a leggyorsabb és a legsúlyosabb...

megjelenés:
1983. december 3.

kiadó:
Metal Blade
producer: Brian Slagel & Slayer

zenészek:
Tom Araya  - ének, basszusgitár
Kerry King - gitár
Jeff Hanneman - gitár
Dave Lombardo - dobok

játékidő: 35:02

1. Evil Has No Boundaries
2. The Anti-Christ
3. Die By The Sword
4. Fight Till Death
5. Metal Storm / Face The Slayer
6. Black Magic
7. Tormentor
8. The Final Command
9. Crionics
10. Show No Mercy

Szerinted hány pont?
( 89 Szavazat )

A Slayer eredeti felállása – ahogy az már lenni szokott – véletlenek összjátékaként jött létre a '80-as évek elején: a négyes tagjai közül először a banda doyenje, Tom Araya és Kerry King ismerkedett meg egymással egy The Quits nevű helyi csapatban, majd ennek feloszlása után került be a képbe harmadikként Jeff Hanneman, amikor King éppen új zenekart keresett. A sors úgy hozta, hogy épp mindketten egy időben mentek el a Ledger nevű helyi zenekar meghallgatására. Kerry King: „Éppen távozni készültem, és ott gitározgatott egy srác. Olyanokat játszott, mint a Wasted a Def Leppardtól, meg AC/DC-t, Judas Priestet. Beszédbe elegyedtünk, és a végén odáig jutottunk, hogy inkább együtt alapítunk zenekart."

Innentől tulajdonképpen minden nevetségesen egyszerűen állt össze: gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy King és Hanneman zeneileg totálisan egy húron pendül, így már csak a megfelelő társakat kellett megtalálni. Kerry korábbról ismerte Dave Lombardót, néha zenélgettek is együtt. Dave: „Jeffet Kerry mutatta be nekem, lementünk együtt próbálni. Egy kis Fender Twinje volt, meg az a fekete Les Paul, ami aztán az első lemez hátsó borítóján is látható, és elég csendes srácnak tűnt. Akkor még nem is gitározott túl régen, és amit játszott, azt tulajdonképpen teljes egészében autodidakta módon tanulta meg. De ahogy elkezdtünk játszani, valami az első pillanattól kezdve ott rejlett a zenében. Működött."

1212slayer08

A trió ezt követően együtt megkereste Arayát. Sokat nyomott a latban, hogy Tomot nem kizárólag King becsülte nagyra, hanem Dave is szép emlékeket őrzött róla, amikor évekkel korábban látta egy Los Angeles-i latino klub színpadán játszani egy bárbandában. Mint a fentiekből is látható, a Slayer nem a hagyományos úton jött létre: nem középiskolás haverok döntöttek úgy két sör között, hogy mellesleg zenélni is fognak, ha már úgyis együtt töltik a napjaikat, hanem nagyon is céltudatosan kezdtek bele a zenekarosdiba. Ez egyébként magyarázatot is jelent mindarra, amit a mai napig sokan képtelenek felfogni, vagyis hogy a tagok között sosem állt fent igazán mély barátság. Tom Araya: „Ez nem egy olyan csapat volt, ahol a tagok elsősorban bulizni és jammelni jönnek össze, mert mindnyájan konkrét elképzelésekkel rendelkeztünk, a tervek pedig egybevágtak. Ki akartunk törni."

Érdekesség, hogy eleinte a közös zenei nevezőt is elsősorban King és Hanneman jelentette, maga Araya lényegesen lágyabb vizekről érkezett: a Van Halen volt a legkeményebb zene, amit hallgatott, és ugyan baráti társasága révén a Black Sabbathot és a Judas Priestet jól ismerte, az ekkoriban még csak éppen a köztudatba robbanó Iron Maidentől például egy hangot sem hallott, amikor Kerry felhívta. Mindez végül persze nem okozott gondot: az első próbára betanulta a kijelölt dalokat, és egyből mind a négyen tudták, hogy a dolog működni fog. A csapat 1981. október 31-én adta első koncertjét, a programban a Maiden mellett egy-két UFO, Van Halen és Montrose átirattal, már Slayer néven. (Az a legenda, amely szerint eredetileg Dragonslayer volt a nevük, nem igaz.)

1212slayer09A zenekar önálló arculata viszonylag gyorsan kiforrott, bár természetesen beletelt pár hónapba, mire kialakult a saját megszólalásuk. Korai dalaik még elsősorban a fenti hatásokat tükrözték – érdemes lecsekkolni az Ice Titan vagy a Delphic Oracle fennmaradt felvételeit –, ez a heavy metalosabb világ azonban Hanneman hatására fokozatosan adta át a helyét valami durvábbnak és sötétebbnek. Jeff: „Amikor összejöttünk Kerryvel, én már épp kezdtem kicsit ráunni a Zeppelinre meg a Priestre, de tudtam a számokat. Így aztán később, amikor a banda már összeállt, akkor is ezeket nyomtuk, meg persze Maideneket. Aztán elkezdtem nekik mutogatni a punkzenéket, amelyből végül a zenénk gyorsasága és agresszivitása fakadt. Dave azonnal ráharapott a dologra, de Kerry és Tom esetében azért eltartott egy ideig, mire beértek náluk ezek a zenék. Így aztán a zenénk fokozatosan egyre gyorsabb és gyorsabb lett." Lombardo: „Jeff akkoriban tarkopaszra borotválta a fejét, és nekünk is megmutogatta a zenéket, amik annyira inspirálták őt. A Dead Kennedys, a Circle Jerks, a Black Flag vagy a Germs nekem is egyből megtetszett, ezek hatására lett egyre gyorsabb a dobolásom is, miközben Jeffnek a saját dalaiba is beszivárgott ez a punkos attitűd. A heavy metal és a punk fúziója végül elsöpörte azt a középutasabb stílust, ami az egészen korai Slayert jellemezte: megszületett valami teljesen újszerű és erőteljes."

A változások viszonylag gyorsan végbementek a csapat zenéjében. King: „Eleinte mi is klasszikus metalban gondolkodtunk, mint a többiek, bár nem a nagy slágereket, hanem a kevésbé nyilvánvaló nótákat játszottuk: a Priesttől a Tyrantet vagy a Genocide-ot, a Maidentől meg a punkosabb Iron Maident és a Killerst. Mindannyian kemény rockzenén és metalon nőttünk fel, de Jeff úgy 16-17 évesen nyakig belemászott a vad, durva hardcore/punk-muzsikába, és nekünk is megtetszett a Minor Threat meg a többi jó kis csapat. Az akkori brites hangzású zenénk szinte hetek alatt fordult át valami iszonyatosan durva, gyors dologba. Tomnak is nagy könnyebbséget jelentett, hogy nem kellett tovább szenvednie a dallamokkal, hanem inkább kedvére üvölthetett!" Persze nem kizárólag a punkcsapatok befolyásolták a banda megszólalását, hanem egy frissen debütált brit trió muzsikája is. Kerry: „A Venom és a Welcome To Hell 1981-ben egyszerűen ledöntött a lábamról! Azt persze mi is tudtuk, hogy technikai szempontból kimondottan szar zenészek, de a muzsika, amit nyomtak, nagyon eredeti volt és teljesen vad. A punkcsapatokkal is ugyanez volt a helyzet. Nem volt villongás, nem volt virtuózkodás, de kegyetlenül agresszív muzsikák születtek a '80-as évek elején. Rengeteg energiát vettünk át ezekből a Slayer muzsikájába."

Ez az energia természetesen elég gyorsan elhíresült a helyi klubvilágban, és csupán idő kérdése volt, hogy Brian Slagel, a frissen alakult Metal Blade kiadó feje is felfigyeljen a zenekarra. Slagel, aki a Metal Massacre válogatás kiadójaként hetek leforgása alatt vált nagyhatalommá az amerikai metal undergroundban, épp olyan izgalmasnak találta a Slayert, mint leghíresebb felfedezettjét, a Metallicát, akik szintén az ő kiadványán mutatkoztak be először. Miután megnézte Kingéket a Bitch előzenekaraként, egyből felvételt kért tőlük a válogatás egyik következő kiadására – pedig a bandának még demója sem volt. Arayáék persze egyből igent mondtak, és Bill Metoyer hangmérnökkel közösen rögzítették első dalukat, az Aggressive Perfectort, amely aztán a Metal Massacre III kollekción látott napvilágot 1983 első felében, a kor viszonyaihoz képest elsöprő intenzitásának köszönhetően nyitószámként.

1212slayer05A punkos lendületű, de zeneileg más irányt képviselő, sajátos hangzásvilágú dal gyorsan ismertté tette a csapat nevét az újabb és újabb zenékre áhítozó fanatikusok körében. Érdekesség, hogy miközben a korai Metallica pontatlanságairól sokat lehet hallani, Metoyer szerint a velük hasonló ívású Slayer már ekkoriban is meglepően feszesen játszott: „A felvétel előtt nem találkoztunk, csak Brian mesélt róluk sokat, de kedves srácoknak tűntek. Simán csak lejöttek a stúdióba, és bemelegítettek pár Priest dallal. Instrumentális változatban, hihetetlenül pontosan, hangról hangra nyomták a nótákat, és ugyan Tom nem énekelt, ha becsuktam a szemem, akár azt is hihettem volna, hogy tényleg a Judas Priest zenél. Mindent egyetlen nekifutásra vettünk fel, és lenyűgözött, mennyire feszesen, pontosan játszanak – igazság szerint ahhoz képest, hogy sima suhancoknak tűntek, pofátlanul jól zenéltek. Ezt még akkor is el kellett ismernem, ha az ének elsőre nem volt az én esetem." A dal annyira kedvező visszhangokat váltott ki, és magát Slagelt is annyira elbűvölte, hogy egyből közölte a csapattal: ha elkészülnek egy adagnyi számmal, kiadja a Slayer első lemezét. Gyorsan a szaván fogták: a zenekar gőzerővel nekilátott megírni egy albumnyi dalt, majd 1983 őszén bevonultak Metoyerrel a Los Angeles-i Track stúdióba.

A Metallica Kill 'Em All albuma ekkor már pár hónapja megjelent, és ugyan a Slayer tagjai mindezt csak később ismerték be, James Hetfieldék lemeze nagyban inspirálta őket – bár ezt elsősorban nem konkrét zenei hatásként kell értelmezni. Slagel: „A Metallica nagyjából egy évvel járt a Slayer előtt, a Slayer tagjai viszont őket látva azt gondolták, hogy ők mindenképpen gyorsabban és keményebben fognak játszani náluk. Sosem ismernék el ezt, de tudom, hogy valami ilyesmi járt a fejükben, amikor elkezdték a stúdiózást." Ez a törekvés egyébként már az Aggressive Perfector megírását is áthatotta: mielőtt megírták és rögzítették volna, a csapat tagjai meghallgatták az első két Metal Massacre kiadványt, és teljesen egyértelmű volt, hogy kiket kell túlszárnyalniuk gyorsaság és intenzitás tekintetében. Ma már egyébként nem is feltétlenül tagadják ezt, de a kétségtelenül azonos gyökerek ellenére King például már ekkoriban sem szerette a túl direkt párhuzamokat a két zenekar között. „Sokak szerint a Metallica Kill 'Em Allja és a Show No Mercy jelenti a thrash műfaj abszolút kezdőpontjait, és ez voltaképpen igaz is, de attól eltekintve, hogy a két zenekar akkoriban nagyjából hasonlóan működött, sosem szerettem, ha egy lapon emlegettek velük", mondta évekkel később. „A Metallica már akkoriban is a világ és az élet hétköznapi oldalával foglalkozott, minket meg a kezdetektől fogva a dühösebb, borúsabb, sötétebb zene és az okkult szövegvilág érdekelt."

1212slayer04

A zenekarnak nem volt sok pénze az első nagylemezre, és ezt is maguknak kellett kiköhögniük: Araya ekkoriban orvosasszisztensként dolgozott egy kórházban, így akadt némi keresete, de rajta kívül csak King tudott kölcsönkérni némi pénzt az apjától, Hanneman ugyanis leginkább a levegőben lógott, Lombardo pedig pizzafutárként dolgozott, és az ebből befolyt keresete úgyszólván semmire sem volt elég. Túl sok pepecselésre így nem is nyílt alkalmuk a hangszeres játékkal és a hangzással, de nem is volt rá szükség: a Metoyer által említett precizitással dolgoztak, és sok mindent már annak ellenére is elsőre hibátlanul rögzítettek, hogy egyébként végigbulizták a felvételeket, és egyikük sem rendelkezett stúdiós tapasztalatokkal. Lombardo ösztönös tehetsége különösen lenyűgözte a stúdió személyzetét. (Érdekesség, hogy a dobtémákat cinek nélkül vették fel, mivel az amatőr hangosításnak köszönhetően bezavartak a mikrofonoknak: Dave csak utólag, külön játszotta fel a cines témákat, ezeket később keverték hozzá a többi dobhoz.) A munka mindössze néhány hétig tartott, és végül 1983. december 3-án meg is jelenhetett a rettenetes – költségkímélési okokból az akkori fénytechnikus apja által rajzolt – borítóba csomagolt lemez.

Harminc év távlatából nézve a Show No Mercyre persze lehet azt mondani, hogy amatőr szárnypróbálgatás, amely legfeljebb még csak felvillantotta, mire lehet majd képes a jövőben a Slayer, én azonban nem vagyok különösebb híve ennek a megközelítésnek. Ez az anyag ugyanis pontosan ugyanattól jó, mint a Metallica Kill 'Em Allja: a belőle áradó elsöprő, semmire tekintettel nem lévő energia és kompromisszum-mentesség teszi ellenállhatatlanná. Meg persze az a „mi négyen a világ ellen"-típusú naiv báj, ami egyenesen fakadt a tagok ekkori zsenge életkorából. Ha pedig mindenképpen össze kell hasonlítani a két albumot, könnyen megállapítható, hogy a Slayer egyrészt már ekkor is lényegesen feszesebb, precízebb zenészekből állt, mint a Metallica – 1983-ban még nem rejtett el mindent oly jótékonyan a stúdiótechnika, mint manapság –, másrészt maga a zene is durvább, sötétebb volt Hetfieldékénél már ekkor is. Olyannyira, hogy a Slayernek ekkoriban voltaképpen senki sem szegődhetett a nyomába ezen a téren. Azt is érdemes megfigyelni, mennyire jellegzetes volt már itt is a banda megszólalása, sőt, az egyes tagok hangszeres játéka is, legyen szó akár Lombardo pörgetéseiről, akár a két gitáros egymás között ide-oda hajigált szólóiról. Maga a hangzás jellegzetes olcsó megszólalás a '80-as évek elejéről – a Kill 'Em Allnál szerintem jobban, vastagabban szól, de az ideálistól nyilván messze áll. Tizenéves fejjel azonban, amikor megismertem, nem is igazán tűnt fel ez a fapadosság, mert az említett erő viszont így is maradéktalanul átjön.

1212slayer07

A Show No Mercy dalai közül három maradt meg mára viszonylagos rendszerességgel a banda koncertrepertoárjában. A nyitó Evil Has No Boundariest sajnos csak időnként szedik elő – például az 1998-as pecsás bulin is játszották –, pedig egyértelműen ez az egyik csúcspont: nyílegyenes vonalú, fejleszaggató ősdurvulat, amely kalapáló tempója ellenére is roppant fogós. A ma is rendszeresen forgó The Anti-Christ hagyományosabb szabású, tradicionálisan heavy metalosabb megközelítésű darab, amit a második verzeblokk utáni, faék egyszerűségű, mégis egyből fogós gitárszóló-betét is csak erősít, Araya fejhangú sikolyai meg aztán főleg. (Ezek alighanem a Mercyful Fate-től eredeztethetőek, akik a Slayer tagjai által is rongyosra hallgatott első EP után pont a Show No Mercy felvételeinek megkezdésével párhuzamosan adták ki a debütáló Melissa lemezt.) A szintén ma is rendszeresen játszott Die By The Sword szintén ezt az iskolát képviseli: hosszabb és némileg tekervényesebb is a The Anti-Christnál, és ugyanolyan ragadós, mint az.

Messze nem olyan ismert, mint az első három dal, így érdekes, hogy a Fight Till Death az a téma, ahol talán a legkézzelfoghatóbban tetten érhetők azok az elemek, amelyek aztán olyannyira dominánssá váltak a későbbi Slayernél: mind a horzsoló, eszelős tempóval rongyoló, a hallgató fölé fenyegetően odatornyosuló riffelés, mind a lidérces átvezető témák, mind Araya szóköpködése védjegyszerű, és tisztán vetíti előre a későbbi folytatást. A Metal Storm című instrumentális darab ezzel szemben megint inkább heavy metalos, akárcsak a belőle kifejlődő Face The Slayer, ahol elég nehéz lenne tagadni az Iron Maiden befolyását – becsületükre szolgáljon, hogy nem is próbálkoznak ilyesmivel. King: „A Show No Mercyn néhol valóban érezhető a Maiden hatása, de hát akkoriban még kerestük a saját hangzásunkat, amit aztán meg is találtunk. Muszáj volt, hiszen ellenkező esetben legfeljebb kis Maiden vagy kis Judas Priest lehetett volna belőlünk..." Önmagában egyébként ez a dal sem rossz, de mégis az utána következő Black Magic a lemez igazi csúcspontja és egyben legismertebb nótája. Ha más nem is, hát ez a szám tényleg akárkit rádöbbenthetett, hogy a Slayer nem viccel: a kíméletlen, brutális riffek tényleg éjfekete hangulatot teremtenek, és még ha mai fejjel nehéz is komolyan venni egy ilyen típusú szöveget, Arayáéknál azért mégsem nevet az ember tiszta szívből az efféle pillanatoknál – nem véletlen, hogy ez a dal többé-kevésbé tényleg elmaradhatatlan a programból három évtized után is.

1212slayer06

A Tormentor ismét átmenet a korai heavy metalos vonal és az ősthrash között: sokan utálják és banálisan ostobának tartják, én a mai napig delejesen vonzódom hozzá Araya sikoltozásával és az ide-oda pilinckázó kamuszólókkal együtt, mert a tempó baromi húzós, a verzeriff pumpáló ereje pedig ma is elsöprő. Kicsit másképp '80-as évek, mint ahogy azt a Slayertől megszoktuk, de hát az egy ilyen korszak volt... A The Final Command ismét nem mentes a maidenes felhangoktól, de amolyan felturbózott változatban – az egyik legkevésbé ismert darab, de nem tudnám nélküle elképzelni a lemezt. A Crionics középrésze és szólóbetétje szintén Maiden, noha itt a dal első fele inkább a Judas Priest hatását tükrözi, bár nyilván messze nem olyan letisztult formában, és sokkal gonoszabb, elvadultabb formában. Heavy metal slayeresen – nálam ez is ugyanolyan titkos szenvedély, mint a Tormentor. De tény, hogy a záró címadó darab minden téren sokkal erősebb: Lombardo eszelős pörgetéseivel indul, majd átcsap vérbeli Slayerbe – az Evil Has No Boundaries, a Fight Till Death és a Black Magic mellett itt jelenik meg a legtisztábban, mire is képes a zenekar, ha igazán odacsap a lovak közé. Sajnos ezt is sokkal ritkábban játsszák, mint kellene...

Érdekesség, hogy a szaksajtó eleinte abszolút nem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a lemezt: mivel teljesen új dologról volt szó, sokan egyszerűen nem értették, miről van szó, és ugyanígy a zenekar imázsa is megosztotta a kritikusokat. Itt nem is azokról a kezdetleges fotókról volt szó elsősorban, amelyeken szolidan kihúzott szemmel, fordított keresztekkel pózoltak, hanem arról a néhány korabeli promóciós felvételről, amelyen egy fiatal lány feláldozása előtti pillanatokat modellezték. Az ilyesmi természetesen azonnal kiverte a biztosítékot a '80-as évek elején Amerikában, kaptak is érte hideget-meleget – arról persze a bírálóknak sejtelmük sem volt, hogy az ártatlan áldozatot Jeff barátnője és későbbi holtáig hű felesége, Kathryn személyesítette meg. „Nagyjából 16 éves lehettem akkoriban", emlékezett vissza később Kathryn. „Jeff felhívott egy este, elmondta, hogy készítenének egy ilyen képet, de a csaj, aki eredetileg szerepelt volna rajta, eltörte a lábujját, és lemondta a fotózást. Megkérdezték, én nem ugranék-e be a helyére, egyedül arra volt szükség, hogy vigyek valami fekete hálóing-szerűséget. Mondtam neki, hogy engedélyt kell kérnem hozzá a szüleimtől, de szívesen megcsinálnám. Mivel egyikünknek sem volt jogosítványa, Tom fuvarozott el a szülei garázsába, mert a zenekar ott próbált akkoriban. Ott készítettük el a fotókat is. Akkoriban nagyon félénk és konzervatív voltam, de ez volt a legkevesebb, amit megtehettem. Büszke voltam rá, hogy rám esett a választásuk."

1212slayer03A zenekar később szolidan elhatárolódott a cseppet ostoba – de a korszellemhez tökéletesen passzoló – fotóktól, az azonban kétségtelen, hogy a képek komoly extra nyilvánosságot hoztak nekik. Noha a Slayernek ekkoriban még csak Los Angelesben alakult ki egy maroknyi, de fanatikus tábora, mind tudták, hogy ütniük kell a vasat: saját autóval, a költségeket napról napra előteremtve járták Kaliforniát, és amit esetleg megkerestek, azt visszaforgatták a bandába. (Érdekesség, hogy pár alkalommal a jó haver, Gene Hoglan is roadolt nekik ekkoriban, de aztán nem voltak igazán elégedettek vele, és elküldték. A baráti viszony ennek ellenére megmaradt, és Lombardo sem tagadja: annak ellenére, hogy technikusként nem teljesített a legjobban, ő maga is sokat tanult Hoglantől, különösen a mindkettejük védjegyének számító kétlábdobos témák tekintetében.) A Slayert végül megelőzte a hírneve: a sátáni imázs, a jól megírt dalok és a már akkor is teljesen mániákus élő előadásmód megtette hatását, a lemez elkezdett fogyni. Olyannyira, hogy 1984 közepére világviszonylatban elérték a 60 ezres példányszámot, ami egy underground csapattól, a kor viszonyaihoz képest a lehető legszélsőségesebb zenével egészen elképesztő eredménynek számított. A folytatást mind ismerjük. A zenekar lehetőséget kapott egy előzetes minialbum elkészítésére, amely Haunting The Chapel néven jött ki 1984 augusztusában, a folytatás, az 1985-ös Hell Awaits pedig átszakította a körülöttük lévő falakat, és a világ legkeményebb bandájaként tette ismertté a Slayert.

Sokszor megkérdezték a Slayer tagjait, nem akarnák-e 21. századi divatnak megfelelően újra feljátszani a Show No Mercyt, ők azonban mindig kategorikus nemmel válaszoltak az efféle felvetésekre: mindig az a felelet, hogy a debüt akkor és ott tökéletesen megmutatta, mire voltak képesek, és egy profibb megszólalású, precízebben feljátszott anyag már nem is lehetne ugyanaz. Noha nem vagyok elvi ellensége az újrajátszásoknak, ha azokkal tényleg sikerül hozzátenni az eredeti darabokhoz (lásd például a Testament példáját), úgy gondolom, Jeff Hanneman májusi halálával és Lombardo újonnani távozásával ez a kérdés végleg okafogyottá vált, és ez alighanem így is van rendjén. King: „Sok nyilvánvaló hibája ellenére én ma is szeretem az első lemezt. Lehet, hogy valamelyest kiforratlan volt, de Jeff is, én is alig múltunk el 18-19 évesek, amikor a Show No Mercy készült, és még így is van rajta pár olyan nóta, amiket még manapság, idősebben, sokkal érettebb füllel és sokkal profibb zenészként is nagyon-nagyon jónak tartok."

Lehet, hogy nem a világ legprofesszionálisabb albuma a Show No Mercy, de tökéletes bemutatkozás volt, amelyben már ott rejlett a majdani dicsőség nagy ígérete. És mint ilyet, borzasztóan lehet szeretni.

 

Hozzászólások 

 
+2 #38 Idun 2014-01-04 16:50
Idézet - frincs:
Sosem értettem, hogy mit lehet szeretni a Slayerben!


...akkor szerintem te nagyon botfülű lehetsz :DDDD
Idézet
 
 
+5 #37 feca 2013-12-14 16:59
Idézet - frincs:
Sosem értettem, hogy mit lehet szeretni a Slayerben!



Amit bármi másban, amit te szeretsz! :) Azt mindegy, hogy blues, vagy brutal death, ha találsz benne valami olyat ami neked jól eső.
Idézet
 
 
+13 #36 Valentin Szilvia 2013-12-14 15:20
Idézet - frincs:
Sosem értettem, hogy mit lehet szeretni a Slayerben!


Ejnye!
Idézet
 
 
+1 #35 Flagellator1974 2013-12-14 14:09
"Miért, talán nem köcsög kifejezés a kikérem magamnak? :) "

Nem, b*** meg, nem az :))

A másik ügy (amire válaszoltál), az csak a kettőtöké. Ahhoz "nem kívánok" hozzászólni. De ha már itt tartunk, szerintem nem reagáltad túl. Csak félreértetted :D
Idézet
 
 
+5 #34 Siri Keeton 2013-12-14 14:05
Idézet - frincs:
Sosem értettem, hogy mit lehet szeretni a Slayerben!


Hát például a zenét. Az príma, első osztályú.
Idézet
 
 
-23 #33 frincs 2013-12-14 12:47
Sosem értettem, hogy mit lehet szeretni a Slayerben!
Idézet
 
 
+3 #32 Venomádi 2013-12-14 10:35
Hát egyáltalán nem volt szar az a Venom technikailag, ha mégis akkor az Abaddon miatt max. Nagyon jó kis riffek, dalötletek bújtak ki onnan, bár élőben tényleg nem lehettek a toppon ahogy azt elnéztem videókon. De a megközelítés nagyon jó, én is azért kedvelem a legjobban mert nyers és vad, olyannyira hogy engem sem tud érdekelni szarul játszanak vagy sem.
Idézet
 
 
+3 #31 Polgár Tamás 2013-12-14 10:28
Mármint Chicago Manual of Style, természetesen.
Idézet
 
 
+2 #30 Polgár Tamás 2013-12-14 10:26
Idézet - Zoli:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tóth Zoltán :
Kedves Ádám!

Nem volt szándékom megbántani téged ès a plagizál után ott volt a :-) ami azt jelentette volna hogy nem komoly a vád ellened! Köszi az összefoglalót, elvezet volt olvasni.

Z.

Ebben az esetben én kérek elnézést, kicsit fárasztó napom volt, biztos ezért reagáltam túl. :)

Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tóth Zoltán :
Kedves Ádám!

Nem volt szándékom megbántani téged ès a plagizál után ott volt a :-) ami azt jelentette volna hogy nem komoly a vád ellened! Köszi az összefoglalót, elvezet volt olvasni.

Z.

Ebben az esetben én kérek elnézést, kicsit fárasztó napom volt, biztos ezért reagáltam túl. :)


Mondjuk ha már ez a téma szóba került én könyvtárosként szólnék hozzá. Plagizálás az ha teljes szöveget vesz át valaki és a saját szellemi termékeként akarja beállítani.
Hivatkozni lehet és kell is a szövegben hogy pl. McIver, könyvében így ír erről: és akkor jön a szó szerinti idézet. Tartalmi hivatkozás pedig az hogy több könyv elolvasása után kialakul valami ami megfogalmazódik a cikk szerzőjében és ebből visszaköszön néhány dolog, de nem szó szerint. Mondjuk az ilyen nagyobb, összefoglaló cikk végén talán nem árt feltüntetni egy irodalomjegyzék et, hogy mely könyvek, folyóiratcikkek vagy internetes hivatkozások felhasználásáva l készült. Üdvözlettel:

Rendben, de Harvard-rendszerben hivatkozzunk, vagy a Chicago Style of Manual szerint? :)
Idézet
 
 
+5 #29 Draveczki-Ury Ádám 2013-12-14 08:45
Idézet - Afrikaaner:
Olyan ez a dolog, hogy "a Metallica milyen pontatlanul játszik, meg valójában nem is igazán jó zenészek" dolog, mint valami kórság, ami az időben visszafelé terjed.

Én ezt pont fordítva látom, szerintem épp a szent tehén státuszuk miatt egy csomó ideig nem beszélt róla senki, hogy Lars nincs a helyzet magaslatán, bár régen nyilván jobb lehetett élőben, mint manapság. Én sajnos a koromból kifolyólag nem láthattam őket koncerten a '80-as években, de több emberrel is beszéltem már, akik szerint Lars és Kirk akkor sem volt éppen atomprecíz.

De egyébként engem is idegesít, ha kényszeresen fikázzák őket. Larsot is. Lehet, hogy ma már kínos is néha, amit koncerteken művel, de azt senki sem vitathatja el, hogy amiket az első négy lemezen játszik, azok marha kreatív dolgok voltak. Aztán ki tudja persze, meddig vagdosták a sávjait a stúdióban, mire olyanok lettek, amilyenek, de ez sem számít ebből a szempontból.
Idézet
 
 
+2 #28 Draveczki-Ury Ádám 2013-12-14 08:37
Idézet - Flagellator1974:
Sajnálattal kell közölnöm, bár a cikked nagyon jó és ki is fogom nyomtatni, hogy el vagy Te tévedve.
Üdv.

Miért, talán nem köcsög kifejezés a kikérem magamnak? :)

Tisztáztuk a dolgot, túlreagáltam, ennyi. Ha komolyan írta volna, akkor azért senki se csodálkozzon, hogy egy ilyen felvetésre indulatosan reagálnék. Nem csak én egyébként, hanem akárki más is.
Idézet
 
 
+10 #27 Afrikaaner 2013-12-14 00:35
Olyan ez a dolog, hogy "a Metallica milyen pontatlanul játszik, meg valójában nem is igazán jó zenészek" dolog, mint valami kórság, ami az időben visszafelé terjed. Jómagam mindkét bemutatkozó albumot 1985-ben hallottam először és akkor pl. egyáltalán nem tűnt fel, hogy a 'tallicában ne lennének fantasztikusak a zenészek és pontatlanul játszanának. Meg, hogy pl. Lars Ulrich ne tudna dobolni és pontatlanul játszana. Sőt. Akkor bizony úgy tünt, hogy azok a srácok kivétel nélkül zsenik. Szerintem Lombardo-t (akit nagyon tisztelek egyébként) inkább a későbbi teljesítménye miatt magasztalják fel a debüt kapcsán, míg Ulrich amitt kerül most már visszamenőleg is lehúzásra. Szintén 1985-ben mikor a Ride-ot hallottuk először (Komjáthy György műsorában: "Nyergeld meg a villámot" - rémlik valakinek?), hát tátva maradt mindenki szája a Fight Fire hallattán. Ma már persze lehet mosolyogni azon a bizonyos dobkiálláson, na de akkor ki csinált ilyet? Igazságot Lars Ulrichnak !!! Egyebekben persze a Show No Mercy abszolút klasszikus, én speciel a Hell Awaits-nél is jobban szeretem, mint albumot, mert sokkal jobban szól és ettől dinamikusabbnak tűnik. Azért élőben a Hell Awaits dalain már hallatszott, hogy a dalszerzést tekintve hatalmasat fejlődtek.
Idézet
 
 
+4 #26 Takács Ádám 2013-12-14 00:34
Én azért meghallgatnám ezt az albumot újra felvéve, iszonyat dönghet, sajnos mára kicsit elavultnak hat a megszólalása. De a témái erősek, noha nem mndenhol hittem el első megszólalásra, hogy ez Slayer. A Black Magic megmutatja, hogy hova fog fejlődni később a banda, hihetetlenül gyors erős, és rideg, de mégis ragadós, fogós zene, amire beindul az ember csuklója léggitározáskor :D
Amúgy meg a Kill'em All, és e között az összehasonlítás érdekes kérdés, az előbbit a punkos attitűd mellett körbelengi valami jókedv, bulizás-ivás-mulalatás feeling, a másik pedig a negatívabb oldal fele tesz lépéseket.
Vagy lehet, hogy éppen ez a kulcs. :) Fenetudja. R.I.P. Jeff
Idézet
 
 
+3 #25 Flagellator1974 2013-12-13 19:48
"Annyival volt jobb szerintem még a Metallica hogy azért a gitárszólók kidolgozottsága terén Kirk köröket vert rájuk!"

Már majdnem le akartam írni, de megelőztél.

"Ezt a leghatározottab ban visszautasítom és egyben kikérem magamnak (már ha használhatom ezt a végtelenül köcsög kifejezést)."

Sajnálattal kell közölnöm, bár a cikked nagyon jó és ki is fogom nyomtatni, hogy el vagy Te tévedve.
Üdv.
Idézet
 
 
+3 #24 necromedve 2013-12-13 18:32
Szuper cikk, köszönet érte.

Nekem személy szerint azért is tetszik jobban a Kill em allnál és a Fistul of metalnál, mert ezen nincs lassulás, üresjárat, azokra meg jutott belőle. Ezek eléggé megfogják a lemezek lendületét. A Metallicára több dalrészlet, plusz az Anesthesia, az Anthrax lemeznél az Alice Cooper dal - a francért kellett feltenni... Ezeken a részeken rendszerint át szoktam ugrani, a Slayer albumánál nincs ilyen gond.
Idézet
 
 
+3 #23 feca 2013-12-13 17:08
Ez év elején szó volt arról, hogy a 2013-as koncerteken jobban merítenek a Show No Mercy-ről. Ez is elmaradt.
Idézet
 
 
+4 #22 Vanishpower 2013-12-13 15:42
Idézet - neal and jack and me:
Idézet - Vanishpower:
Hetfield játéka a mai napig atom feszes, ugyanúgy mint Kerry-é vagy Jeff-é(volt, sajnos, R.I.P.). De az biztos lejön erről az albumról, hogy sokkal jobb dobossal van dolgunk mint a Kill Them All-on. Sokáig nem tudtam, hogy az Anti-Christ ezen az albumon van, pedig ez az egyik kedvencem és a szólója is jó. Amúgy meg ezek a nagy nevek nem létezhetnének egymás nélkül. Se a Slayer, se a Metallica, se a Megadeth. Az Anthrax munkássát sajnos nem ismerem.


most ez elírás? vagy komolyan mondod, hogy az anthrax munkásságát nem ismered??!!!


Nem, nem elírás. 24 éves vagyok és kb 17 évesen merültem bele a metál zenékbe jobban. Az Anthrax-től egyedül a Bring the Noise tetszett anno. Nem mondom, hogy rossz, biztos van még pár számuk amiket tetszenének, de amikbe így bele-bele halgattam azok nem nyerték el a tetszésemet. Ettől függetlenül persze elismerem, hogy ők is letetettek pár dolgot az asztalra.
Idézet
 
 
+6 #21 Sárvári Gábor 2013-12-13 14:22
Idézet - Szabó Gábor:
"Ha pedig mindenképpen össze kell hasonlítani a két albumot, könnyen megállapítható, hogy a Slayer egyrészt már ekkor is lényegesen feszesebb, precízebb zenészekből állt, mint a Metallica"
Nevezzetek botfülűnek, nekem azért ez nem ennyire egyértelmű a lemezeket hallgatva.A Lars vs Lombardo nem kérdéses, nem arról beszélek, de egy Cliff vs Araya, vagy Hetfield vs Jeff, King (mint ritmusgitárosok ) esetében nehogy a Slayer felé billenjen már a mérleg.Az már az én szubjektív véleményem, hogy -bár imádom a Slayert- a szólóik iszonyat egysíkúak, tehát a szólógitárosi kvalitásuk sosem derült még ki számomra.Nem egy köpködős vitát akartam elindítani, csak a véleményemet írtam le.


James Hetfield manapság az egyik legfeszesebb ritmusgitáros ha metal-ról van szó! De szerintem az első lemez idején közel sem volt olyan pontos és feszes gitáros mint amilyennek most már évek óta ismerjük. És én sem köpködős vitát szeretnék veled indítani, de Te, már írtad hogy elfogult vagy velük szembe, szóval ez is egy elfogult vélemény. "nehogy a Slayer felé billenjen már a mérleg" Szerintem a basszusgitárost leszámítva a Slayer-ben pontosabb zenészek voltak! Annyival volt jobb szerintem még a Metallica hogy azért a gitárszólók kidolgozottsága terén Kirk köröket vert rájuk!
Idézet
 
 
#20 neal and jack and me 2013-12-13 12:24
Idézet - Vanishpower:
Hetfield játéka a mai napig atom feszes, ugyanúgy mint Kerry-é vagy Jeff-é(volt, sajnos, R.I.P.). De az biztos lejön erről az albumról, hogy sokkal jobb dobossal van dolgunk mint a Kill Them All-on. Sokáig nem tudtam, hogy az Anti-Christ ezen az albumon van, pedig ez az egyik kedvencem és a szólója is jó. Amúgy meg ezek a nagy nevek nem létezhetnének egymás nélkül. Se a Slayer, se a Metallica, se a Megadeth. Az Anthrax munkássát sajnos nem ismerem.


most ez elírás? vagy komolyan mondod, hogy az anthrax munkásságát nem ismered??!!!
Idézet
 
 
+5 #19 Zoli 2013-12-13 12:23
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tóth Zoltán :
Kedves Ádám!

Nem volt szándékom megbántani téged ès a plagizál után ott volt a :-) ami azt jelentette volna hogy nem komoly a vád ellened! Köszi az összefoglalót, elvezet volt olvasni.

Z.

Ebben az esetben én kérek elnézést, kicsit fárasztó napom volt, biztos ezért reagáltam túl. :)

Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Tóth Zoltán :
Kedves Ádám!

Nem volt szándékom megbántani téged ès a plagizál után ott volt a :-) ami azt jelentette volna hogy nem komoly a vád ellened! Köszi az összefoglalót, elvezet volt olvasni.

Z.

Ebben az esetben én kérek elnézést, kicsit fárasztó napom volt, biztos ezért reagáltam túl. :)


Mondjuk ha már ez a téma szóba került én könyvtárosként szólnék hozzá. Plagizálás az ha teljes szöveget vesz át valaki és a saját szellemi termékeként akarja beállítani.
Hivatkozni lehet és kell is a szövegben hogy pl. McIver, könyvében így ír erről: és akkor jön a szó szerinti idézet. Tartalmi hivatkozás pedig az hogy több könyv elolvasása után kialakul valami ami megfogalmazódik a cikk szerzőjében és ebből visszaköszön néhány dolog, de nem szó szerint. Mondjuk az ilyen nagyobb, összefoglaló cikk végén talán nem árt feltüntetni egy irodalomjegyzék et, hogy mely könyvek, folyóiratcikkek vagy internetes hivatkozások felhasználásáva l készült. Üdvözlettel:
Idézet
 
 
+2 #18 Zoli 2013-12-13 12:15
Baromi jól szól a lemez és körbelengi ez a jó kis sátánista image, amit valamilyen szinten akkor komolyan is gondoltak. Az egyik legjobb slayer lemez.
Idézet
 
 
+4 #17 Vanishpower 2013-12-13 11:52
Hetfield játéka a mai napig atom feszes, ugyanúgy mint Kerry-é vagy Jeff-é(volt, sajnos, R.I.P.). De az biztos lejön erről az albumról, hogy sokkal jobb dobossal van dolgunk mint a Kill Them All-on. Sokáig nem tudtam, hogy az Anti-Christ ezen az albumon van, pedig ez az egyik kedvencem és a szólója is jó. Amúgy meg ezek a nagy nevek nem létezhetnének egymás nélkül. Se a Slayer, se a Metallica, se a Megadeth. Az Anthrax munkássát sajnos nem ismerem.
Idézet
 
 
#16 neal and jack and me 2013-12-13 11:36
jó kis lemez ez is, bár a nyitó evil has no boundaries-t nem szoktam meghallgatni, szerintem az a leggyengébb tétel rajta :)
Idézet
 
 
+8 #15 Szabó Gábor 2013-12-13 08:55
"Ha pedig mindenképpen össze kell hasonlítani a két albumot, könnyen megállapítható, hogy a Slayer egyrészt már ekkor is lényegesen feszesebb, precízebb zenészekből állt, mint a Metallica"
Nevezzetek botfülűnek, nekem azért ez nem ennyire egyértelmű a lemezeket hallgatva.A Lars vs Lombardo nem kérdéses, nem arról beszélek, de egy Cliff vs Araya, vagy Hetfield vs Jeff, King (mint ritmusgitárosok ) esetében nehogy a Slayer felé billenjen már a mérleg.Az már az én szubjektív véleményem, hogy -bár imádom a Slayert- a szólóik iszonyat egysíkúak, tehát a szólógitárosi kvalitásuk sosem derült még ki számomra.Nem egy köpködős vitát akartam elindítani, csak a véleményemet írtam le.
Idézet
 
 
+4 #14 pumpika666 2013-12-13 08:05
Idézet - Nornagest:
Ez a csajos fotó nagyon kemény, egy norvég BM bandának is becsületére válna!:) És hamár itt tartunk, remélem az Under A Funeral Moon-ról is lesz cikk idén, szerintem az is egy klasszikus!

anno majd mindenkinek voltak hasonló fotói(mötley és wasp beugrik hirtelen), csak éppen a fordított keresztekkel ők mintha csínján bántak volna :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.