Shock!

június 26.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Anthrax: State Of Euphoria

0930anthrax01Ami a Slayernek a Reign In Blood, a Megadethnek a Rust In Peace vagy a Metallicának a Master Of Puppets, az az Anthraxnek egyértelműen az Among The Living. Felülmúlhatatlan mestermű, amelyet a rajongók többsége, valamint a szakma is a csapat csúcsalkotásának, nonpluszultrájának tart. Való igaz, hogy a Spreading The Disease után mind imidzsben, mind zenéjét tekintve újnak és frissnek ható Among korszakalkotó mű, amely a thrash műfaj legfontosabb lemezei között is igen előkelő helyet foglal el ma is. Nyilvánvaló, hogy megjelenése után már nem volt hová fejlődni ebben az irányban, és szerencsére ahogy a fenti csapatok, úgy az Anthrax legénysége is egyértelműen belátta, hogy változtatni, újítani kell, mert egy Among utánérzés bizonyosan csak csalódást okozna.

megjelenés:
1988. szeptember 19.

kiadó:
Island / Megaforce

producer: Anthrax & Mark Dodson

zenészek:
Joey Belladonna - ének
Scott Ian - gitár
Frank Bello - basszusgitár
Dan Spitz - gitár
Charlie Benante - dobok

játékidő: 52:35

1. Be All, End All
2. Out Of Sight, Out Of Mind
3. Make Me Laugh
4. Antisocial
5. Who Cares Wins
6. Now It's Dark
7. Schism
8. Misery Loves Company
9. 13
10. Finale

Szerinted hány pont?
( 64 Szavazat )

A negyedik Anthrax lemez, az épp huszonöt évvel ezelőtt megjelent State Of Euphoria nem szakított a hagyományokkal, mégis alapvetően más karakterrel bírt, mint elődje. A dalok alapvetően dallamosabb arcot kaptak, és kevesebb lett az olyan alapvető mosh-himnuszok száma is, mint a Caught In A Mosh vagy az N.F.L. volt egy évvel korábban. Mindez a srácok szerint persze korántsem történt ennyire tudatosan. Frank Bello: „Ezek nem előre eltervezett lépések voltak. Sosem tervezzük meg, merre induljunk, egyszerűen most ilyenek vagyunk, és kész."

A Miamiban található Quadradial stúdióban 1988 áprilisa és júniusa között rögzített negyedik Anthrax korong meglepően indul, hiszen a nyitó Be All, End Allt Carol Freedman csellózása vezeti fel (illetve le bő hat perccel később), majd fokozatosan begyorsítva jutunk el a közétempókon át néhány kifejezetten gyors témáig. A refrén a csapat addigi történetének messze legdallamosabbja: kifejezetten slágeres és fogós; teljesen más, mint amit korábban hallani lehetett tőlük, de igazi telitalálat. Nem hiába számít közönségkedvencnek mind a mai napig, hiszen a melodikus refrén ellenére vérbeli Anthrax, sok őrült tempóváltással. Fő témájával, valamint annak csellós felvezetésével pedig alkalmassá tették arra, hogy első hallásra az ember fülébe üljön, majd napokig önkéntelen dúdolásra késztessen. Nem véletlen, hogy a csapat koncertjein manapság is gyakran szórakoztatják magukat ezzel a fanatikusok.

0930anthrax02

A dallamosabb nyitányt egy kapkodós téma, az Out Of Sight, Out Of Mind követi. Igazi klasszikus Anthrax-mosholás, de igaz, ami igaz, nem annyira emlékezetes, mint az Among hasonszőrű témái voltak. Kicsit ki is lóg számomra a lemezről, olyan a hangulata, mintha annak elődjéről maradt volna le. A nevető szájat formázó, középen lyukas borítóval kislemezen is napvilágot látott Make Me Laugh aztán sötét, komor hangulattal indul, amelyet hallva folyton klasszikus zombifilmek zenéi ugranak be. A State Of Euphoria turnéjához kiadott kis könyvecske szerint a fiúk is kedvelik az ilyesmit, hiszen ketten (Charlie Benante dobos és Dan Spitz gitáros) is Az élőhalottak éjszakáját jelölték meg kedvenc horror mozijuknak. A borongós kezdőtéma után azonban hamar átváltanak egy jellegzetes tika-tika részbe, amely végigkíséri az egész nótát. A refrén ismét csak dallamosabb, ahogy a verzék egy része is, azonban sokkal kevésbé ragadósan, mint a Be All esetében. A szöveg azonban nem egy fiktív történetből merít, azt egy bizonyos Jimmy Swaggart ihlette. Egy amerikai tévés prédikátorról van szó, aki 1988-ban komoly botrányba keveredett egy prostival. A balhé kirobbanása után Swaggart sírva gyónt meg Isten, a családja, valamint a tévénézők milliói előtt. Thrash körökben eleve felkapott téma volt a prédikátorok ostorozása, így nyilvánvaló, hogy Anthraxék sem mehettek el szó nélkül Swaggart bukása mellett.

A kissé direktebb, thrashes nóták után az Antisocial szimplább ritmusokkal és szintén egy óóó-zásra késztető felvezetővel indul. A francia rocker Trust dalának feldolgozása tökéletesen illik úgy a lemezre, mint a csapathoz is, és meggyőződésem, hogy nem egy Anthrax rajongó lepődne meg, ha közölnénk vele: ezt a számot eredetileg bizony nem kedvencei írták. A francia csapat még 1977-ben indult, az Antisocial pedig 1980-as lemezükön, a Répressionön jelent meg, francia nyelven. Az Anthrax verziója alapvetően hű maradt az eredetileg, de természetesen felgyorsítva és az eredetinél sokkal feszesebben játsszák. A két verziót összevetve az is egyértelmű, miért nem lett a franciából rock-világnyelv. Joey Belladonna: „Sosem hallottam még korábban a bandáról, de úgy gondoltam, ez egy király dal. Franciául is felénekeltem amúgy, ami elég furán hangzott. Tudom, hogy a Maidenék szerették ezt a csapatot, szóval azt hiszem, így kerültek képbe nálunk is."

0930anthrax05A Who Cares Wins a maga hét és fél percével a leghosszabb nem csak a State Of Euphorián, de az A.D.I./The Horror Of It Allt leszámítva az egész Anthrax diszkográfiában sem találni terjedelmesebb dalt. Ennek ellenére nem fullad unalomba, mely Joey Belladonna fogós refrénjein kívül a néhol szinte dúdolható riffeknek is köszönhető. A Now It's Darkot David Lynch Kék bársony című thrillere inspirálta (főszereplők: Kyle MacLachlan, Dennis Hopper és Isabella Rossellini, Lynchet pedig Oscar-díjra is jelölték miatta a legjobb rendező kategóriában). Érdekesség, hogy évekkel később a The Sims című játékhoz a dal simlish verziója is megjelent (ez egy olyan nyelv, amit a játéban szereplő virtuális személyek beszélnek). Egyebekben elég ezt az egy dalt meghallgatni ahhoz, hogy érthető legyen, miért tartják Charlie Benantét egyértelműen az egyik legegyénibb és legjobb metal dobosnak. Amellett, hogy a fickó számít a csapat zenei agyának, ezer közül is felismerhető stílusa van, amelynek egyik legfőbb eleme, hogy piszok gyors duplázásokat épít előszeretettel a dalokba. Nem hiába ragasztották rá a géppuskalábú nevet. A Now It's Dark a lemez egyik legjobbja, amelyet Charlie eszement témáin kívül védjegyzett, atomfeszes Ian-riffelés jellemez. Sokszor és sok helyen lehet olvasni, hogy a klasszikus Anthrax felállás – azaz a Benante-Ian-Belladonna-Bello-Spitz ötösfogat – gyenge pontja a szólógitáros Dan Spitz volt. Danny nyilvánvalóan nem egy Marty Friedman, rövid szólói azonban maximálisan illeszkednek a dalokba, amelyekből nekem nem is hiányzik egy különösebben villantós szólista.

Bár a State Of Euphorián az Anthrax ugyanúgy szórakoztatni akart, mint elődjén, Judge Dredd helyét – mint látható – valamivel komolyabb témák vették át. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy világmegváltó, magvas gondolatok továbbra sem voltak a szövegekben, de ilyesmi nem is várható el egy gördeszkás imidzsű, bermudagatyában virító, kissé kattant new yorki bagázstól. Joey Belladonna: „Nagyon nehéz megmondani, hogy mi hat ránk egy-egy dal megírásakor. Írunk egy dalt, és honnan jönnek az ötletek. Fogalmam sincs. Egész egyszerűen csak nekiállunk és megcsináljuk. Elég humoros fickók vagyunk, és ez lejön a dalokból."

0930anthrax03A Schism figyelemre méltó Charlie-pörgetésekkel indul, amelyekre ismét csak egy olyan riff érkezik, minek hallatán szinte látom magam előtt a jellegzetes ugrásokkal a színpadon körbe-körbe mosholó Scott Iant. Dan Spitz egy meglehetősen rockos szólót vezet elő benne, ettől függetlenül azonban ez egy tipikus Anthrax-speedelés, amely egyszerűbb megközelítésével jólesik az összetettebb Who Cares Wins és a Now It's Dark kettőse után. A Misery Loves Companyt Stephen King Tortúra című könyve ihlette, zenéjében azonban nem nevezhető kifejezetten sötétnek vagy borongósnak. A Misery Loves Company – I'm Your Number One Friend sor azonban elég konkrét utalást jelent az egyébként kiváló könyvre, Spitz szólója pedig kifejezetten pofás. A 13 egy rövid instrumentális átvezető (később, a Volume 8 lemezen is előszeretettel használtak ilyesmiket), majd stílszerűen a Finale zárja az albumot. Frankie Bello gurgulázó bőgője és a dohogó riffek ismét csak az Among The Livinget idézik, épp csak ellentétben az Out Of Sight, Out Of Minddal, ez egy kifejezetten erős dal, ismét csak roppant meggyőző Belladonna énektémákkal.

Megjelenése után a csapat kifejezetten elégedett volt a State of Euphoriával. „Nem szoktam a lemezfelvételek után a saját zenénket hallgatni, de most úgy érzem, hogy az Euphoriát nem tudtuk volna jobban megcsinálni. Maximális teljesítményt nyújtottunk, az LP hangzása pedig messze maga mögött hagyja az előzőét", mondta ekkoriban Scott. Való igaz, hogy a State Of Euphoria megszólalása jobban hasít, mint az Among, azonban továbbra is jellemző rá az a kissé száraz, kevés mélyet tartalmazó hangzás, amely a korábbi anyagaikon is hallható. Talán ez az egyik oka, hogy nem robbantottak vele akkorát, mint azt előzetesen remélni lehetett Bár annak ellenére, hogy a State Of Euphoriáért sem a rajongók, sem pedig a sajtó nem lelkesedett egyöntetűen, mégis ez lett a csapat történetének első aranylemeze, 1989 február 18-án átlépte a szükséges példányszámot, illetve a Billboard 200-as listájának harmincadik helyéig is feljutottak vele. Mindez elsősorban a Trust feldolgozásnak, valamint a hozzá készült klipnek volt köszönhető, amit az MTV komoly rotációban kezdett el pörgetni.

0930anthrax061989-ben még egy vetélkedőt is szerveztek a banda rajongóinak, amelynek lényege az volt, hogy a „szerencsés" nyertes abban a megtiszteltetésben részesülhet, hogy a csapat szétbulizta a házát. A produkció annyira jól sikerült, hogy a Persistence Of Time megjelenése után az Egy rém rendes család egyik epizódjában is megismételték, persze ezúttal forgatókönyv alapján, miközben az In My Worldöt játsszák. Joey: „Nem emlékszem, hogy terveztük volna bárminek az elpusztítását. Tudtuk, hogy valaki megnyert egy versenyt az MTV-n, ami arról szólt, hogy elmegyünk a házába és elvisszük a kocsiját. Egy lány volt a szerencsés, megérkeztünk hozzá, és a következő, amire emlékszem... tudod, valaki megszólalt, hogy itt az ideje lezúzni a kocsit. Azt hiszem, megkért minket, hogy fújjuk össze vagy valami ilyesmi. Ennek aztán az lett a következménye, hogy meghívtak minket a Rém rendes család egyik részébe is. Eredetileg valami másról volt szó, talán egy Simpsons epizódról, és nem is tudom, hogy kerültünk végül Bundyékhoz, de a lényeg, hogy ott kötöttünk ki."

Született egy másik videó is a lemezhez, mégpedig a Who Cares Winsre. A hajléktalanság témakörét boncolgató dalhoz szintén ezzel foglalkozó képi megjelenítés társult. A végeredmény meggyőző, azt azonban nem lehet nem észrevenni, hogy mennyire hajaznak a Metallica One-jára azok a részek, amelyekben a csapatot mutatják. A videóban konkrét statisztikai adatok is feltűnnek a New York-i hajléktalanok becsült számáról, az Anthrax tehát komolyabb arcát is igyekezett valamelyest hangsúlyozni. Joey szerint azonban nem kell túlkombinálni az ilyesmit: „Egy csomó dolog szerepel a dalainkban, Stephen King történeteitől, a képregényeken át egészen Jimmy Swaggart dolgaiig. Szóval a szövegeinkben minden előfordulhat, és ez így is van jól. Ha valami beindítja a fantáziádat, jobb, ha gyorsan leírod az ötleteidet."

0930anthrax04Az emberek tetszését azonban természetesen nem ez nyerte el, hanem a sokkal könnyedebb koncertklip Trust, amelyben egy pillanatra még Ozzy is feltűnik. Utóbbi persze nem véletlen, az Anthrax ugyanis a State megjelenése után a No Rest For The Wickeddel turnézó Madman vendégeként futotta le az első köröket. Mivel azonban ekkortájt Ozzyt minden állomáson különböző katolikus szervezetek zaklatták, valamint nem egy halálos fenyegetést is kapott, ez a körút a vártnál hamarabb ért véget. Önálló turnéján az Anthraxet a Living Colour kísérte el. Scott: „Az egész onnan jött, hogy mikor a videónk hanganyagát kevertük, a Living Colour épp a szomszéd stúdióban rögzítette a lemezét, ráadásul a hangmérnökük dolgozott velünk is korábban, így áthívott minket, és nagyon tetszett a lemezük. Végül felhívtuk az ügynökségüket, hogy van-e kedvük velünk játszani. Szerencsére igent mondtak."

A csapat végül egészen 1989-ig turnén volt a lemezzel, amelynek eredményeként 1990 elejére az Among The Living is bearanyozódott. A State Of Euphoria nyilvánvalóan nem a legjobb Anthrax lemez, sőt, néhány közepesebb dalt is felvonultat, azonban jó néhány örökérvényű klasszikust is rejt, amelyeknek köszönhetően ma is épp annyira élvezetes hallgatnivaló, mint húsz évvel ezelőtt.

 

Hozzászólások 

 
#11 fehérfarkas 2018-06-08 10:59
Ez egy nagyon jó album. Lehet, hogy nem olyan mestermű mint a Living és a Persistence, de attól még nagyon jó.
Ki tudja, lehet ha tényleg lett volna még több idejük a számok megírására (és a lemezkiadó nem sürgette volna őket), akkor ez is mestermű lett volna. De azért még így is olyan nagyszerű lemezt készített az Anthrax, ami sok zenekarnak akkor sem sikerült volna, ha végtelen ideje állna rendelkezésre a számok megírására.

Habár az MTV-nek köszönhetően egy feldolgozás lett a nagy sláger a lemezről (annak idején fel is VHS-re, és nem is tudom hányszor néztem vissza újra és újra), de a nyitó Be All, End All-nak a legjobb Anthrax között a helye. Nemcsak a cselló nyitány és zárás (ami a 80-as években egy Metal zenekartól szokatlan volt) a nagyon fogós, hanem a refrénjei is beleégnek az agyba. De ez az összes dalra elmondható, hogy nagyon fogósak a dallamaik. És a riffek is fogósak és kemények egyszerre.
A lemez egy kicsit összetettebb, komplexebb mint az elődjei. Egy kicsit visszavettek a sebességből, és egy kicsit nehezebben emészthető mint az elődjei (egy kicsit előrevetíti a későbbi irányváltást - de csak előrevetíti, hiszen ez a lemez még Thrash Metal maradt), de megéri időt szentelni és felfedezni ezt a lemezt.
Én kiállok ezért a lemezért, mert sokan a Belladonna korszak leggyengébb lemezének tartják, én pedig azt mondom, hogy más zenekarok a fél karjukat odaadnák, ha egy ilyen lemezt össze tudnának hozni.
Idézet
 
 
#10 Dead again 2017-08-07 23:27
Idézet:
Megjelenése után a csapat kifejezetten elégedett volt a State of Euphoriával. „Nem szoktam a lemezfelvételek után a saját zenénket hallgatni, de most úgy érzem, hogy az Euphoriát nem tudtuk volna jobban megcsinálni. Maximális teljesítményt nyújtottunk, az LP hangzása pedig messze maga mögött hagyja az előzőét", mondta ekkoriban Scott.


Azért ez nem teljesen volt így. Scott az önéletrajzában az Eufória és kétségbeesés fejezetének elején pont azt ecseteli, hogy mennyire rühelli ezt a lemezt, mert összecsapták. Persze értem, hogy akkoriban nem mondhattak rosszat a produktumra.
Idézet
 
 
+6 #9 denpatrik 2013-10-02 11:58
1 viszonylag ritka felvétel a State Of Euphoria world tour-ról: http://www.youtube.com/watch?v=Kift90ikc2A

-a srác csatornáján fenn vann a többi része is
Idézet
 
 
+6 #8 neal and jack and me 2013-10-01 12:31
most akkor 20, vagy 25?
Idézet
 
 
+12 #7 GTJV82 2013-10-01 09:09
Óriási kedvenc, köszönöm az írást! :)
Fel nem foghatom, miért szólták le sokan ezt az albumot... szerintem ez az album simán odatehető a Spreading / Among páros mellé, van annyira erős. 2 egyforma lemeze soha sem volt a csapatnak, kicsit tényleg dallamosabbak lettek, de pl. nekem csak pár évvel később esett le igazán, milyen fogós, ugyanakkor nehezen énekelhető témákat hozott össze Joey! (Bush foga is rendesen beletört ezekbe a nótákba Greater albumon....)
Nálam ez a lemez az utolsó igazán nagy klasszikus, 10/10-es dobásuk, sokkal jobban szeretem, mint a komorabb/sötétebb Persistence-t. Pedig hát az sem gyenge. :)
1000 köszönet még1x a cikkért!
Idézet
 
 
+10 #6 grand magus 2013-09-30 19:25
Idézet - Equinox:
Idézet - grand magus:
Ez a lemez után ugrott föl a honvédségi mackó-felsőm hátuljára az Anthrax felirat.Abban grasszáltam a szocialista rendszer nagyon elborzasztó,és rettenetes hadseregében.
Hatalmas kedvenc.

Ez óriási sztori! Hogyhogy engedték? Vagy nem vették észre, mert nem tudták, hova kell nézni?

Nekem nincs bajom egy dallal sem innen, de Among the Living minden lemezüket veri természetesen. Amúgy a Lynchhez való vonzódás nem is tudtam, hogy itt kezdődött, csak a Badalamentis Black Lodge-ot tudtam a Sound of White Noise-ról. Köszi a háttérinfókat, nagyon hasznosak! Azt meg Kingről olvastam, hogy nagyon szereti az Anthraxot (nekem sosem voltak entrex, nem tudom miért, pedig úgy lenne helyes), örömteli, hogy egy visszafele is így van.

A sok harcos közül,egyetlen tiszt{azt hiszem egy zászlós}kérdezt e meg,reméli nem olvastam a 22-es csapdáját.Tévedett olvastam,de szerintem ő nem olvasta végig.
Idézet
 
 
+9 #5 Equinox 2013-09-30 19:01
Idézet - grand magus:
Ez a lemez után ugrott föl a honvédségi mackó-felsőm hátuljára az Anthrax felirat.Abban grasszáltam a szocialista rendszer nagyon elborzasztó,és rettenetes hadseregében.
Hatalmas kedvenc.

Ez óriási sztori! Hogyhogy engedték? Vagy nem vették észre, mert nem tudták, hova kell nézni?

Nekem nincs bajom egy dallal sem innen, de Among the Living minden lemezüket veri természetesen. Amúgy a Lynchhez való vonzódás nem is tudtam, hogy itt kezdődött, csak a Badalamentis Black Lodge-ot tudtam a Sound of White Noise-ról. Köszi a háttérinfókat, nagyon hasznosak! Azt meg Kingről olvastam, hogy nagyon szereti az Anthraxot (nekem sosem voltak entrex, nem tudom miért, pedig úgy lenne helyes), örömteli, hogy egy visszafele is így van.
Idézet
 
 
+20 #4 grand magus 2013-09-30 15:54
Ez a lemez után ugrott föl a honvédségi mackó-felsőm hátuljára az Anthrax felirat.Abban grasszáltam a szocialista rendszer nagyon elborzasztó,és rettenetes hadseregében.
Hatalmas kedvenc.
Idézet
 
 
+12 #3 denpatrik 2013-09-30 13:43
Már vártam ezt cikket,azért is mert ez 1 egészen alábecsült album.Anno énis kerülgettem aztán valahogy esélyt adtam neki és1-2 év kerülővel de mondhatni beütött nálam!Eleinte csak 3 "tipikus" dal jött be róla,aztán rájöttem,h itt is hasonlóan jó dalok vannak mint az ATL-en.Persze itt azért sztem van 1-2 merész énektéma,ahol túlzásba estek,főleg pl. a Misery Loves Company-ben,mondjuk a Now it's dark, but I can see Don't you fuckin'look at me is elég merész szöveg,metáloso knak talán borzasztónak tűnhet,de meg lehet kedvelni,csak rákaptam énis.Itt inkább ilyen ragadós énektémák vannak,az Out Of Sight, Out Of Mind vagy a Finale is elég merész dalszöveggel bírnak,de csípem azokat a dalokat.Ami nálam kiesik az a Schism,Misery Loves C. meg talán a Make Me Laugh.Charlie dobtémái meg nagyon bejönnek,1 fokkal kreatívabb is mint az ATL-en,Dan szintén kreatívabb amúgy szólózás terén,itt már jobban megmutatta,h mi az ő technikai szintje,habár néhol nem állnak össze olyan jól a szólói,de olyan riffekre is képes szólózni amihez más hozzás sem tudna szólni,pl. tallicáéknál szinte mindig lehet tudni,h mikor jön a szóló,és ott ugye Kirk,nek több tér jut mint itt Dan-nek,de mondhattam volna Megadeth-et is ottis kiszámíthatóbba k azért a szólók,viszont a Be All, End All-ban végre jut hely 1 igazán kerek szólóra,az tényleg jól meglett írva.Amúgy ha jól tudom 1 kicsivel több gitársávot használtak a megszokottnál,1es dalokban.Szóval összességében ez 1 jó album,amit elsőre nehéz elkapni,de ennek ellenére van akinek ez toronymagsan a kedvence,én azt mondom h, nálam 1 szolid 4esre elegendő.
Idézet
 
 
+2 #2 tschaby 2013-09-30 13:27
A mai napig nem tudom megmondani, hogy miért nem tudom annyira szeretni ezt, mint a Spreading-et, az Among-ot, vagy éppen a Persistence-t, de sajnos így van. Nem tartom rossz lemeznek a State-et, de nálam csak a fent említett albumok után jön a sorban.
Idézet
 
 
+14 #1 Chris92 2013-09-30 12:28
Hát igen közvetlenül az Among után nehéz szintet ugrani, így nemcsoda, hogy sokan most is kakukktojásnak tartják, holott egy remek lemez, méregerős dalokkal. Viszont az ezt követő Persistence Of Time, na az a másik remekművük, arról is nagyon szívesen olvasnék.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.