Shock!

Gusztusos narancsdzsem csordul le a borítón elhelyezkedő befőttesüvegről, elég talányos egy kép, aki még nem hallott a csapatról, annak nem sok fogalma lehet a zenéről. Aki hallott, az bizonyára sejti, hogy a két lemezt megért Platypus projekt utódja a The Jelly Jam, olyan tagokkal, mint Ty Tabor (King's X, ének, gitár), Rod Morgenstein (ex-Dixie Dregs, dob) John Myung (Dream Theater, basszusgitár).

Az első Platypus lemez elég felemásra sikeredett, a második már egy fokkal jobb volt, de még az sem az igazi. Talán a névcsere az oka, talán az, hogy némileg módosítottak a zenei irányon, de a Jelly Jam már érdekesebb, izgalmasabb, még akkor is, ha az ember pontosan tudja, mit várhat el a fent említett nevektől. Egy kevés progresszivitást, azonban itt inkább a feelinges dalokra mentek rá mindannyian, nem a magamutogatós villantásokra. A szokásos Beatles-hatás Ty-tól elfogadott, és kevesebb az elszállás, mint a Platypuson, viszont sokkal rockosabb a megszólalás, mind hangzásilag, mind a dalok szerkezetét megfigyelve. Mint minden King's X lemezen, itt is erősen érzelem- és lélekközpontú a dalok hangulata, talán egy laza, pihenős délutánra ajánlott a lemez, tökéletes kikapcsolódás együtt a kedvessel. Akad néhány instrumentális szám is a lemezen, azok egy kicsit pszichedelikusabbak, illetve virtuózabbak, de a lágyságukat így is megőrizték.

Nem egy világmegváltó album, de nagyon is élvezetes azok számára, akik a fent említett zenészek más munkáit kedvelik. Kanalazzátok ki nyugodtan.