Három szám, alig több, mint huszonhat percben... mielőtt még valaki doom szerzeményekre asszociálna, leszögezem: ez inkább egy műfajhatárokat tágító album. A 2001-ben alakult francia trió elég sajátságos, sötét hangulatú zenével taglóz le bennünket, amely határozottan a black metalban gyökerezik.
|
megjelenés:
2005 |
|
kiadó:
szerzői kiadás |
|
pontszám:
7,5 /10 Szerinted hány pont?
|
Megvan itt minden, ami egy black zenéhez kell: a kalapálós dobtémák (sajnos csak programozottak), reszelős gitárok, gonosz hörgés. Igen ám, csakhogy mindezt olyan elemekkel vegyítették, mint pl. jazz vagy szimfonikus zene. Az első tétel nyitó témájánál a Lacrimosa neve motoszkált bennem, de hamarosan szertefoszlott Tilo Mester szelleme, mert a szimfonikus részt felváltotta az említett gyors, reszelős black metal, sok töréssel, néhol az átvezetéseknél olyan komolyzenei témákkal, ami feloldja a zene komorságát. Kifejezetten opera-jellegű szakaszok is akadtak egy-egy pillanatig.
A második, hosszabb hangvételű dal jazzes, trombitás kezdettel indul, vagy két percig lazáskodnak a jazzritmusokkal, majd bejön az eszelős gyorsaságú metal, blackes vijjogó gitárfutamokkal, de az alaptéma megmarad a lazább hangvételnél, és a háttérben a fuvósokkal. Bevallom, nekem nagyon bejön ez a párosítás, annak ellenére, hogy nem vagyok egy jazzrajongó.
A harmadik tétel a legrövidebb a maga hat percével, ez teljesen átlagos dallamos black-tételként indul, de a háttérben itt is megjelennek a komolyzenei aláfestések, majd a harmadik percben meg is törik a fémet, és szinte az Operaházban érezhetjük magunkat a monumentális hangvételű fúvóstémák miatt, aztán össze is keveredik a két zenei világ, érdekes második felét alkotva a tételnek.
Mindent összevetve érdekes egy minialbum ez, kíváncsi lennék, hogy egy teljes hosszúságú lemezen mit alkotnának (biztos nem lenne 1 óránál rövidebb). Aki szereti a zenei extrémitásokat, a metal műfaj keveredését más irányzatokkal, az hallgasson bele nyugodtan.
