Shock!

Ez a lemez már régebb óta itt figyel nálam, de a nagy promódömpingben valahogy elkallódott. Persze, ha korábban leesett volna, hogy nem kisebb melodic metal kultarcok egyesítették itt erőiket, mint a Jaded Heart ex-torka, Michael Bormann (most Bloodbound) és a Jorn mellől ismert Tore Moren gitáros, akkor valószínűleg már rég a kedves olvasó elé tártuk volna, amit erről a kiadványról érdemes tudni.

A másik két tag számomra ismeretlen, de Lars Forseth gitáros és Per-Helge Bruvoll Tore-hoz hasonlóan nyilván szintén a norvég színtér veteránjai – sőt, Lars volt az, aki a dalokat nagyrészt összehozta a Németországból importált, akkoriban éppen ráérő Michaellel. A végeredmény Bormann hangja miatt persze jellegzetes, de ha egy mód van rá, senki se várja Jaded Heart IV. szintjét – annál az európai dallamos metal vonalon etalonnak számító lemeznél a Rain azért picit modernebb, de szürkébb is.

Bormann hangjában mindig is bujkált egy kis Bon Jovi-érzés, ez most is visszaköszön, sőt, zeneileg is az ember eszébe jutnak az újkori Jovi művek. Némi Def Leppard-hatás is hallható (pl. Insobriety), meg persze úgy általában minden stílus és alműfaj, ami ezekhez a fazonokhoz köthető. Külön vicces volt, amikor először végigfutottam a dalcímeken, azok közül jó néhány ugyanis olyan benyomást keltett, mintha valami feldolgozáslemezzel lenne dolga a kíváncsi hard rockernek. Soroljam? Miért is ne: Do You Like It, Crazy, I'd Die For You, Flesh & Blood, The Other Side, Lovesong... Az I'd Die egyébként pofátlanul dzsovi-isztikus (amúgy ballada), míg a több szám nem feltétlenül hasonlít arra a bandára, ahonnan a cím eredeztethető, tehát ez nyilván afféle német-skandináv humor(szerűség) lehet a banda részéről. He-he, mondom nagyon szívesen, mert tényleg jópofa, de leborulni nem fogok a Rain projekt előtt, ahhoz sokkal, de sokkal több kellene. 1995-ben talán olyan lett volna ez a lemez, mint egy falat cipó a sok száraz kenyér mellett, 2007-ben korrekt munkának elmegy, Michael rajongói feltétlenül hallgassanak bele.