Shock!

június 17.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Mr. Big, Eleven - Budapest, 2011. május 27.

Ki tudja, miért, de a főzenekar saját maga ragaszkodott ahhoz, hogy akusztikus nyitószámuk legyen ezen a bulin, ez a magyarázata tehát az Eleven duó fellépésének. Igazán persze annak tudnék örülni, ha a Frontiers inkább csomagban turnéztathatná a náluk hemzsegő régi nagyságokat, bár alapvetően nincs bajom az unplugged dolgokkal, amennyiben azok jók. Az Elevenből nem láttam sokat, de annak alapján ez sajnos egyáltalán nem volt meggyőző. Annyira legalábbis semmiképp, hogy a látottak nyomán leténferegjek őket valahová önállóan is megnézni, és revideáljam magam az esetleges felületességért. Ördögi kör...

Mondhatjuk, hogy nem kockáztatott túl sokat, aki letévedt erre a koncertre, hiszen bő másfél évvel ezelőtt a Dieselben már mindenki láthatta, micsoda kirobbanó formát mutat az újjáalakulás után minden idők egyik legjobb dallamos hard rock bandája, az új lemez pedig egyértelműen ott van az utóbbi évek csúcsanyagai között ezen a vonalon. Nem is csoda, hogy a Club 202 szépen megtelt a Mr. Big harmadik budapesti koncertjére, a zenekar pedig a koncertprogramban is élt a nekik megszavazott bizalommal. Mit is értek ezalatt? Elsősorban azt, hogy noha dögivel nyomtak régi klasszikusokat is – kötelezőt és kevésbé nyilvánvalót egyaránt –, a program nagyjából egyharmadát a What If... dalai képezték.

időpont:
2011. május 27.
helyszín:
Budapest, Club 202
Neked hogy tetszett?
( 19 Szavazat )

Az ilyesmi alapból akár kockázatos is lehetne, főleg a hasonló régi nagyságoknál, aminek a nosztalgiázásra vágyó nézőkön túlmenően általában egy oka van: Billy Sheehanék korosztálya a legritkább esetben képes a csúcskorszak szintjét hozni az aktuális lemezeken. Nos, a Mr. Big esetében nekem már az album hallatán sem voltak kétségeim, amikor azonban lement a koncertet nyitó Undertow – American Beauty kettős, tényleg bárki hátradőlhetett, és így maradt ez a későbbiek során is. Az I Won't Get In My Way, a Stranger In My Life, a Once Upon A Time, a Still Ain't Enough For Me, az Around The World és az As Far As I Can See egyáltalán nem lógtak ki a jól ismert klasszikus nóták közül. Az első két dal és a Stranger In My Life nálam konkrétan a csúcspontok közé tartoztak, és ahogy elnéztem, főleg az Undertow másoknál is teljes jogú Mr. Big örökbecsűvé vált az elmúlt hónapok során...

Ezen túlmenően viszonylag keveset tudok hozzátenni ahhoz, amit a dieseles buli kapcsán leírtam: a zenekar hangszeresei a rockműfaj leghatalmasabb virtuózai közé tartoznak, első három albumuk tokkal-vonóval együtt kihagyhatatlan remekmű, így aztán a méregerős új anyaggal és a tizen-huszonéves nótákkal a tarsolyukban most sem tudtak veszíteni Budapesten. Még úgy sem, hogy a kis úszógumit magára szedett – és ezzel a frizurával a kelleténél jóval bochkorgáborosabb kinézetű – Eric Martin mintha torokproblémákkal küszködött volna: nemcsak mélyebb és rekedtesebb volt a szokásosnál, de főleg a buli első felében bizony produkált elég csúnya luftrúgásokat is. Még szerencse, hogy Billy, Paul Gilbert és Pat Torpey szintén óriási énekesek, és folyamatosan tolták ők is a vokálokat, így ugyanis Eric kisebb-nagyobb bizonytalanságai sem váltak zavaróvá. Pláne, hogy nagyjából a műsor második felére össze is szedte magát... Paul gitárja szintén halkabbnak bizonyult a kelleténél az elején, hogy aztán egy idő után megkapja a hangzásképben az őt megillető súlyt – vagyis az egyenrangú főszerepet a továbbra is lélegzetelállítóan játszó Sheehan bőgőjével.

Setlist:

01. Undertow
02. American Beauty
03. Daddy, Brother, Lover, Little Boy
04. Green-Tinted Sixties Mind
05. Take Cover
06. I Won't Get In My Way
07. Stranger In My Life
08. Once Upon A Time
09. A Little Too Loose
10. Road To Ruin
11. Price You Gotta Pay
12. Just Take My Heart
13. Merciless
14. Still Ain't Enough For Me
15. Around The World
16. As Far As I Can See
17. Addicted To That Rush
---
18. To Be With You
19. Colorado Bulldog
20. Smoke On The Water
21. Shyboy

Ezúttal egyértelműen kevesebb volt az önálló bűvészkedés, mint legutóbb: Paul és Billy egyaránt egy-egy önálló szólót eresztett el, Torpey pedig nem is kapott saját villantási lehetőséget. Ilyen kaliberű muzsikusok esetében egy percig sem bánom, ha kicsit szólóban is játszanak egy bulin, de mivel így hárommal-néggyel több dal fért a programba, mint legutóbb, kifejezetten örültem a varázslás visszaszorulásának. A Mr. Big többek között ugyanis attól annyira zseniális, hogy a dalaikban is maradéktalanul átjönnek a technikai képességek, ennek ellenére mégis szinte bárki által fogyasztható a végeredmény. És hát azok a dalok bizony tényleg kiállták az idők próbáját: Daddy, Brother, Lover, Little Boy (a kötelező fúrókkal), Take Cover (überkedvenc), Road To Ruin, Price You Gotta Pay, Merciless, Addicted To That Rush... Bizonyára öregszem, de a Green-Tinted Sixties Mindnál még konkrétan el is érzékenyültem.

Ennek ellenére fáradt, áporodott nosztalgiázásról szó sem volt, és nem mentek át lírai andalítósdiba sem. Jó, a Just Take My Heart és főleg az első ráadásként elővezetett To Be With You nyilván kihagyhatatlan, de a Wild Worldöt ezúttal például nem is játszották. Ami meg a To Be With You-t illeti, lemezen nálam is More Than Words- vagy Nothing Else Matters-effektust vált ki (vagyis automatikusan léptetem, idejét nem tudom, mikor hallgattam meg magamtól utoljára), de így, koncerten ismét csak rá kellett jönnöm, hogy ettől még ez sem nélkülözi azokat az értékeket, amit a többi szerzeményük. Elcsépeltnek valóban elcsépelt a túlnyomatás miatt, de erről a legkevésbé sem Ericék tehetnek... Szóval nagyon is kellemesnek bizonyult. Ha viszont csak egy csúcspontot emelhetek ki, az egyértelműen az A Little Too Loose volt a Lean Into Itről, egyik leghatalmasabb kedvencem a bandától, ami viszont a legkevésbé sem nyilvánvaló választás egy koncertre. Hatalmas piros pontot érdemelnek érte, tényleg centis libabőrök bújtak tőle elő a karomon.

A ráadás további részében jött még a tetőleszaggatós Colorado Bulldog, a múltkorról már ismerős hangszercserés Smoke On The Water (ehelyett azért legközelebb inkább valami mást kérnék, kétszer elég volt), majd az ereszdelahajam-hangulatú Shyboy, aztán zenekar balra el, közönség haza. Mit is mondhatnék? Ahogy az a színpadon is elhangzott, ez itt tényleg nem valami sika-kasza-léc mottós reunion, hanem valóban fullos visszatérés. Remélem, most tényleg jó ideig nem unnak rá egymás arcára...

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.