Shock!

július 06.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Dream Theater - Budapest, 2005. június 14.

A Dream Theater visszatérő vendég Budapesten. Töretlen hazai népszerűsége következtében a csapat biztos befektetés a koncertszervezőknek: a PeCsa szabadtere most is megtelt, még talán a 2002-es bulinál is többen gyűltünk össze ezen a meleg nyári estén.

dream_theater_p2005_115

Persze nem véletlen ez a folyamatos bizalom a zenekar iránt, mert hiába osztja meg igen erőteljesen a rajongótábort az utolsó három lemez, azt mindenki tudja, hogy élőben ebben a bandában nem lehet csalódni. A sokak által máig mereven elutasított Six Degrees Of Inner Turbulence-et és a full metal Train Of Thought-ot jómagam nagyon is szeretem, az Octavarium című legfrissebb eposz viszont így az ismerkedés kezdeti szakaszában kisebb csalódást okozott. Attól ugyanakkor egy cseppet sem féltem, hogy a koncerten gond lesz az új nótákkal.

időpont:
2005. június 14.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 5 Szavazat )

Nem is lett. A csapat tartotta magát az An Evening With… koncertek formuláihoz, és kicsivel 7 óra után bele is csaptak a Root Of All Evilbe, ami itt kifejezetten jól működött. A hangzás többek szerint nem volt megfelelő, de én mindent jól hallottam, John Petrucci gitárja pedig külön kiemelendő gyilkos töménységgel szólt. A csapat hozta a szokásosat: a tarkopasz Jordan Rudess a dobcucc mellett elhelyezett forgó szintiállvány mögül integetett a közönségnek, John Myung lecövekelt elöl - ahonnan aztán valószínűleg egy elefánttal sem lehetett volna elvontatni a továbbiakban -, a showt pedig szokás szerint Petrucci, a most is folyamatosan bohóckodó Mike Portnoy és az egyre kövérebb, de ennek ellenére feltűnően sokat mozgó James LaBrie adták el.

dream_theater_p2005_084

Már a nyitó dalban is feltűnt, ami aztán a második A Fortune In Lies-nál egyértelművé vált, vagyis hogy a lemezen és élőben is a csapat egyetlen gyengébb láncszemének számító LaBrie hangja kifejezetten jó formában van (ellentétben Portnoyéval és Petrucciéval, akiknek valaki igazán szólhatna már, hogy nem kell mindenáron erőltetni a vokálozást, ha egyszer nem megy). Ennek a dalnak egyébként nagyon tudtam örülni, akárcsak az Under A Glass Moonnak, amitől előzőleg kifejezetten fáztam, hiszen valami rejtélyes okból - talán viccből? - még a Through Her Eyes maxira is feltették egy olyan koncertverzióját, ahol az énekes botrányosan hamisan szenved a magasakkal, de James most itt is jól oldotta meg a feladatot. Egyébként meg óriási ováció fogadta a Dream Theater történetének egyik legzseniálisabb gitárszólóját, amit aztán Petrucci a megfelelő színvonalon prezentált.

dream_theater_p2005_076

Az új Never Enough után következett az első vonatos nóta az Endless Sacrifice képében, ami bizonyította előzetes várakozásaimat: ez a lemez egyszerűen koncertekre termett, és ez most alighanem még azoknak is leesett, akik máig nem tudtak megbarátkozni vele. Legalábbis erre utal, hogy őket valahogy nem véltem felfedezni az 5 ezres tömegben, hiszen óriási általános beindulás fogadta a dalt, akárcsak a Through My Words és a Fatal Tragedy elmaradhatatlan kettősét. A szintén friss Panic Attack is jól működött, az első blokkot záró Pull Me Undert pedig teli torokból üvöltötte az egész csarnok. Megkockáztatom, hogy már örökre ez a nóta marad a Dream Theater legnagyobb “slágere”.

dream_theater_p2005_072

Az uszkve 20 perces szünet után Mike Portnoy magyar focimezben tért vissza gigantikus dobcucca mögé, és a második szet eleje jelentette számomra a koncert egyértelmű csúcsát: As I Am, The Mirror és Lie. Ehhez egyszerűen nincs mit hozzáfűzni. Olyannyira elementáris volt ez a hármas, hogy utánuk valahogy még az egyébként nagyszerű Just Let Me Breathe sem tudott annyira szíven ütni.

dream_theater_p2005_081

Az Octavarium Sacrificed Sons-a is tetszett, de ugyanaz az érzésem támadt vele kapcsolatban, mint az albumon: egy két-három perccel rövidebb formátumban ütősebb lenne. E hosszú és sokak által láthatóan még nem ismert friss téma után kifejezetten jól esett a The Spirit Carries On, ami szerintem a gyengébb Dream balladák közé tartozik, így azonban, hogy mindenki öngyújtót csattogtatva énekelte, végtelenül hangulatos volt. 

dream_theater_p2005_088

A rendes játékidőt a Train leghosszabb dala, az In The Name Of God zárta, aminél konkrétan az volt az érzésem, hogy ránk szakad az ég. Az a szimpla, de zseniálisan elkapott riff egyszerűen gyilkolt, és ismét megerősített abban az érzésemben, hogy a 2003-as lemezt rettenetesen alulértékeli a zenekar táborának egy jól körülhatárolható rétege. Mivel nálunk már a rendes programban elsütötték az osztrákok ráadását, a Pull Me Undert és az As I Amet, kíváncsian vártam, mivel térnek vissza: végül a Metropolisra esett a választás. Amihez ugye szintén nem kell különösebb kommentár…

dream_theater_p2005_038

Összességében egyébként eléggé más programot játszottak, mint előző este Linzben: a Change Of Seasonst mindkét helyen hanyagolták, emellett az osztrákoknál teljesen kimaradt az Awake és a Falling, nálunk viszont semmi nem volt a Six Degrees-ről. Én mondjuk kifejezetten vártam például a Glass Prisont, de hát nem lehet mindent belesűríteni egy estébe, hiszen így is több, mint két és fél órát játszottak. Majd legközelebb…

Setlist:

I. blokk
1. Root Of All Evil
2. A Fortune In Lies
3. Under A Glass Moon
4. Never Enough
5. Endless Sacrifice
6. Jordan Rudess szóló
7. Through My Words / Fatal Tragedy
8. Panic Attack
9. Pull Me Under
---
II. blokk
1. As I Am
2. The Mirror
3. Lie
4. Just Let Me Breathe
5. Sacrificed Sons
6. Petrucci szóló
7. The Spirit Carries On
8. In The Name Of God
---
Metropolis Part 1.: The Miracle And The Sleeper

Ami a további általános benyomásokat illeti, az eddigi négy pesti koncert közül most volt a legkevesebb hangszeres szóló és zenei ökörködés; Rudess egyszer futott neki hosszabb időre a billentyűknek az Endless Sacrifice - majd egy rövid időre még a Mirror végén -, és Petruccinak is csak egy rövid, a Through Her Eyes vezérmotívumait felvillantó, kifejezetten szép szólója volt a Spirit Carries On előtt.

Portnoy és Myung nem is kaptak önálló villantási lehetőséget, amit sokan talán hiányoltak - ez végső soron mégiscsak a metal műfaj abszolút topmuzsikusait felvonultató brancs -, nekem azonban kifejezetten tetszett, hogy most inkább a dalokra összpontosítottak.

A csapat a nyarat Amerikában tölti, ahol co-headlinerként játszanak a Megadeth-tel a Gigantour fesztiválturnén. James mondott valami olyasmit a koncert elején, hogy ősszel majd jönnek vissza Európába és Magyarországra, amit nem tartok reálisnak, de ne legyen igazam. Én mindenesetre már holnap megnézném őket újból.

Fotó: Valentin Szilvia

További fotók:
Dream Theater

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.