Shock!

május 11.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

At The Gates, Truckfighters - Budapest, 2015. július 16.

atthegates_k2015_01A Hegyalja elmaradásával szívó (vagy nem szívó) tömegekről (vagy nem tömegekről) már mindent leírtak/tunk az elmúlt hetekben, amit lehetett, így felesleges lenne ismét elmantrázni az unalomig ismert tényeket. A lényeg ebben az esetben úgyis ugyanaz, mint a Nightwish esetében: két zenekart a szerencsétlen fejlemények dacára is sikerült megmenekíteni, és felléptetni Budapesten. És mivel a főattrakció, a túl sok legendának kikiáltott bandával ellentétben tényleg underground mítosszá nemesült At The Gates soha nem járt még Magyarországon, különösebben azt sem kell ecsetelnem, mitől volt történelmi ez a forró csütörtök este a Tisza-part helyett a Dürerben.

időpont:
2015. július 16.
helyszín:
Budapest, Dürer Kert
Neked hogy tetszett?
( 24 Szavazat )

A svéd Truckfightersszel kapcsolatban nem vagyok éppen komplettista, egészen az elmúlt hetekig csak pár számot ismertem tőlük, a bulira rákészülve azonban gyorsan összehaverkodtam a tavalyi Universe lemezzel – nem volt nehéz –, a koncertjük pedig minden túlzás nélkül hengerelt. Papíron talán furcsa lehet az északi dallamos death metal alapbandája elé beszuszakolni egy ilyen füstös, porszívóhangzású (de utálom ezt a szót a mai napig!) stoner alakulatot, de a gyakorlatban kiválóan működött a párosítás, főleg, hogy a Truckfighters rendkívüli módon meggyőző élőben. Nem dumáltak sokat, nem volt semmi felesleges körítés, simán csak nyomták egymás után a jellegzetesen kenderillatú ritmusokra épülő, elkent riffekkel, markáns basszusfutamokkal operáló dalokat, és fokról fokra építkezve vették meg az egyébként rendkívüli módon vegyes közönséget.

truckfighters_k2015__01

Mindebben persze az is szerepet játszott a meggyőző zenei produkció mellett, hogy a csapat remek fazonokból áll. Különösen Niklas „Dango" Källgren gitáros/énekes vonzotta a tekinteteket, amint fennakadt szemekkel, félmeztelenül zúzott és ugrált a rendezői balon, tipikus kiszámíthatatlan rock'n'roll vadállat a faszi, és egy zenekarnak sosem árt, ha akad benne legalább egy efféle arc. Oskar „Ozo" Cedermalm basszer/énekes vele szemben inkább a Truckfighters derűs, joviális oldalát erősítette, és nem mellesleg mindketten hatalmasakat pengettek a rettenetes – sosem fogom megérteni ezt... – bajusszal büszkélkedő Alex „Enzo" Larsson egy pillanatig sem nyugvó, hipnotikusan ízes dobtémáira. Fontos megjegyezni, hogy miközben ez a vonal a felszínen távolról sem a tűélességről meg az atomfeszességről szól, és kissé hányavetibben is tökéletesen ül (sőt, lehet, hogy adott esetben akár úgy az igazi), a Truckfighters tagjai a szó klasszikus értelmében véve is mocsok jól zenélnek. Dango és Ozo témáiba élőben is beleborzong az ember, különösen, amikor valami húsvéti nyulakra jellemzően piros szemű, füstös súlyosságból finoman egymásra úsztatott harmóniákkal operáló, leállós részekbe váltanak. Ahogy néztem, a közönség is remekül reagált a bandára, akik hálistennek nem is szúrták ki a szemünket valami bénán lerövidített szettel, hanem jó egy órát töltöttek a színpadon. Bármikor megnézném őket újra, a következő hetekben pedig mélyebben is beleásom magam az életművükbe. Roppant meggyőző volt, amit produkáltak, és örebrói létükre tényleg simán hozták azt a fílinget, mintha életük első huszonakárhány évében el sem hagyták volna a Mojave-sivatag környékét.

truckfighters_k2015_02

At The Gates... Mit is mondhatnék, hogy az ne hasson üres szófosásnak? Szerintem leginkább semmit, úgyhogy inkább nem is megyek bele a zenekar jelentőségének taglalásába, ezt majd úgyis megteszem novemberben, a Slaughter Of The Soul megjelenésének huszadik évfordulóján a Klasszikushock rovatban. A lényeg annyi, hogy ismét eljutott Magyarországra egy a kevés olyan alapbanda közül, amely még nem járt nálunk korábban. Az efféle fellépéseknek pedig rendszerint sajátos hangulata van: egyrészt rendelkeznek egyfajta osztálytalálkozó-jelleggel, amit mindig nagyon kellemes átélni, de ennek azért akad ellenpontja is, amit Pálinkás kolléga – szerintem igen találóan – csak úgy jellemzett, hogy illikottlenni-koncert borkóstolás-arckifejezéssel, ahol nem is olyan kevesen pontosan úgy merednek maguk elé, mint amikor a múzeumban nézik fél óráig a képeket, amiket nem értenek. Ezzel persze semmi gond nincs – elvégre én sem szoktam holtrészegen, egy szál alsónadrágban verekedni a circle pitben –, de azért feltűnő jelenség volt. Az általam várt totális teltház egyébként nem jött össze, de azért voltunk elegen.

atthegates_k2015__02

A zenekaron pedig nem múlt semmi: soha korábban nem láttam még az At The Gatest, de pontosan olyan úthengernek képzeltem a zenekart, mint amilyenek voltak. Nem különösebben látványosak, de ezt most ne az unalmas értelemben vedd: sokkal inkább olyan a hatás, mint mondjuk a The Haunted esetében is volt, vagyis a színpadon nem igazán történik semmi a frontember ide-oda mászkálását, ugrálását leszámítva, de egyszerűen lezúzzák az agyadat. Brutálisan, kíméletlenül. És mivel a zenekar kis túlzással világéletében gyors és még gyorsabb dalokban utazott, el lehet képzelni, micsoda hatással van az emberre, amikor jó 80 percen át, üresjárat nélkül sorjáznak egymás után ezek az iszonyatos riffkoncentrátumok...

atthegates_k2015_03

A fentiekből következik, hogy a koncertnek nem voltak különösebb csúcspontjai és természetesen olyan pillanatai sem, amikor leült volna a dolog. Sőt, valójában fülbeötlő volt, mennyire hihetetlenül egységes a skandinávok életműve, beleértve ebbe természetesen a tavalyi At War With Realityt is: a Death And The Labyrinth, a címadó vagy a Heroes And Tombs egy cseppet sem tűnt másodrendű, „na-kényszerből-akkor-ezt-is-meghallgatom-mert-így-is-közelebb-kerülünk-a-Blinded-By-Fearhez" típusú darabnak. És mielőtt még azt hinnéd, ezt csak én mondom, a helyzet nem ez: a közönség a friss nótákra is feltűnően jól reagált, egy percre sem lankadt a hangulat. De azért persze a legpusztítóbb energiák mégis az olyan régi klasszikusok alatt szabadultak el, mint a Slaughter címadója, a Terminal Spirit Disease, a Nausea, a World Of Lies vagy netán a Kingdom Gone. És az az igazság, hogy a '94 előtti dalokat hallgatva ismét tudatosult bennem: noha rendszerint (és teljesen jogosan) a Slaughtert szoktuk emlegetni az At The Gates magnum opuszaként, ez a banda voltaképpen az elejétől kezdve nagyon újszerűen állt mindenhez, ezt egyszerűen nem lehet elvenni tőlük. Meg persze azt sem, hogy ezek a hol kíméletlenül durva és brutális, hol kifejezetten beteg, sötét, elvont elemekkel is telepakolt dalok szimplán csak mocskosul jók.

atthegates_k2015_04

Mint írtam, a zenekar nem showmanek gyülekezete, a roppant barátságos, rokonszenves – és nem mellesleg formáját régóta tökéletesen konzerváló – Tomas „Tompa" Lindberget leszámítva egyikük sem akciózott túl sokat, de a Björler-tesók egymás árnyékában zúzó alakja helyből olyasmi, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni a démoni vörös fények közepette, és persze Martin Larssonra is muszáj odafigyelni, ha másért nem, hát azért, amiket játszik. Adrian Erlandsson pedig simán egy vadállat, de hát ezt eddig is tudtuk, most is végig elképesztően dobolt. Nem szóltak egyébként CD-minőségben, de abszolút élvezhetően mennydörgött a cucc, és láthatóan ők is jól érezték magukat odafent, leszámítva persze a forróságot, amire Tompa többször is panaszkodott, és azt is megjegyezte, hogy legközelebb inkább télen jönnek majd.

Ehhez amúgy megint nem tudok mit hozzáfűzni: így legyen, én ott leszek megint!

 

Hozzászólások 

 
+2 #8 a kapuknál 2015-11-27 14:01
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - a kapuknál:
Mikor lesz klassikushock a Salughterről? NEhogy elfeledjétek! :I

Egy héten belül. Kicsit megcsúsztam vele, de tényleg napok kérdése.

köszi mester! :) :respect:
Idézet
 
 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2015-11-27 12:26
Idézet - a kapuknál:
Mikor lesz klassikushock a Salughterről? NEhogy elfeledjétek! :I

Egy héten belül. Kicsit megcsúsztam vele, de tényleg napok kérdése.
Idézet
 
 
+2 #6 a kapuknál 2015-11-27 12:23
Mikor lesz klassikushock a Salughterről? NEhogy elfeledjétek! :I
Idézet
 
 
+11 #5 Gabe Von Buddah 2015-07-17 18:07
Ez a koncert nagyon tanári volt! A Björler tesókat még akkor is szívesen néztem volna, ha svédül olvassák fel a Kőszívű ember fiait, de ahogy kezelték a hangszereket...legszívesebben megöleltem volna őket a koncert után. Hatalmas élmény volt az egész buli. Alapból adottak voltak a legendás régi és a hasonló színvonalú új számok. Maga az előadás pedig a magabiztossága és a profizmusa ellenére sem tűnt unottnak vagy rutin melónak. Hát igen, ilyen az amikor egy kib*szottjó zenekar még oda is teszi magát. Számomra év koncertje volt, köszönöm, mást nem kérek, fizetnék.
Idézet
 
 
+9 #4 Dan 2015-07-17 17:25
Hatalmas koncert volt, istenem mekkorát zúztam, Tompa hangja mennyire jó még mindig a Bojler tesók mint két kőszikla, Erlandsson mester agyroppantó ütemei új gyerek meg mint egy jóllakott óvodás :D ááá elképesztő volt.
Idézet
 
 
+8 #3 piranha5 2015-07-17 13:33
Iszonyat hangulatos buli volt, minden percét élveztem. Ezek az arcok nem öregszenek.
Idézet
 
 
+7 #2 Slipo 2015-07-17 13:32
Fantasztikusan éreztem magam, ennyi, még most is fülig ér a szám...
Idézet
 
 
+7 #1 NOLA 2015-07-17 12:37
...ezt nagyon-nagyon sajnálom, hogy kihagytam a kurva meló miatt.... :-(((((
A szívem szakad meg, ahogy olvasom a beszámolót,...bízom benne, hogy jonnek még...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.