Shock!

május 11.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Amon Amarth, Wintersun, Tyr - Budapest, 2006. november 12.

Mivel imádnivaló szokásom szerint természetesen most is késve érkeztem, a finn Tyrből csupán az utolsó számot sikerült elcsípnem, ami alapján inkább nem mondanék róluk véleményt. Erősen Maiden-ízű, de azért a black metal gyökerekhez is hű zenének tűnt ez az egész. Ahogy hallottam, nem voltak éppen rosszak, igaz, kiugróak sem. Ez majd legközelebb kiderül (de ha nem, végül is az sem akkora nagy baj).

időpont:
2006. november 12.
helyszín:
Budapest, Wigwam
Neked hogy tetszett?
( 2 Szavazat )

A szintén finn Wintersunról kábé annyit tudtam a koncert előtt, hogy az Ensiferumot megjárt Jari Mäenpää zenekara. Nos, mire a műsor lement, ez a meglehetősen pőre információ több lényeges adalékkal bővült. Az első és legfontosabb, hogy a banda zeneileg teljesen korrekt, habár ebben az „érezhetően blackes múlttal rendelkező zenészek elmetszett torkú heavy metalt játszanak folkos ízekkel” dologban 2006-ban már senki sem fog tudni újdonságokat felmutatni. Mäenpää mindenesetre elég látványos frontember nagy szőke sörényével, amikor a durvább hangját hozta, minden klappolt is, dallamosan énekelnie viszont élőben nem nagyon kellene, mert egyszerűen nem megy neki. Egy sör mellől figyelve egyébként kimondottan megnyerő volt a zenekar, bár ez a vonal korántsem az én asztalom: a legjobban azok a részek tetszettek, amikor Jari nekifeszült a nyakában lógó szólógitárnak és eleresztette az ujjait. Nem merném azt mondani a Wintersunra, hogy akár a legkisebb mértékben is eredetiek lennének, de arra azért tökéletesen megfeleltek, hogy felkorbácsolják a közönség hangulatát a főbanda előtt, és láthatóan már eleve elég sok barátjuk gyűlt össze a nézőtéren. Hiába, itthon mindig is népszerű volt ez a vonal.

Az Amon Amarth utolsó pár lemeze nem csak Németországban volt komoly siker, a turné nézőszáma Budapesten is arra utalt, hogy a svédek lassú, de kitartó munkája előbb-utóbb mindenhol eredményt hoz Európában: a Wigwam gyakorlatilag teljesen megtelt Johan Heggékre. A legvikingebb viking metal banda eddig először és utoljára a 2001-es Summer Rocks fesztivál vendégeként járt nálunk, én magam is akkor találkoztam velük első ízben, és meg kell mondjam, hogy baromi rokonszenves volt a rút, félmeztelen, ápolatlan emberekből álló bagázs szimpla, természetes kiállása, pláne összehasonlítva néhány más aznapi fellépő produkciójával (aki ott volt, nyilván emlékszik még az éjfeketébe csavart ex-Amorphis frontember, Pasi Koskinen műmájerkedő mozdulatlanságára és a Rhapsody zsabós ingbe bújtatott, néhol igen erősen, hmmm, hogy is mondjam, gyanús bohóckodására is). Habár azóta nem követtem fanatikusan Johan Heggék minden megmozdulását, azért erősen szimpatizáltam ezekkel a bárdolatlan vikingekkel, és a rokonszenv az idei With Oden On Our Side lemezzel egy újabb szintre érkezett el. Rég hallottam ennyire ütős és fogós dalokkal teli északi metal lemezt, hogy tömören összefoglaljam a lényeget.

A zenekar nem túl meglepő módon az új album nyitónótájával, a briliáns Valhall Awaits Me-vel robbant a színpadra. A hangzás már itt is teljesen jó volt, a későbbiekben azonban ha lehet, még tovább javult, és a vöröses-sárgás fényjátékban is a lehető legnagyobb erővel villanhatott meg a fagyos csatadalok leplezetlen ereje. Az Amon Amarth irányvonala tulajdonképpen semmit sem változott a kezdetek óta, egyszerűen csak lemezről-lemezre egyre jobb és jobb dalokat írnak, és e minden brutalitásuk ellenére is kivédhetetlenül fogós nóták ereje a színpadról is maradéktalanul lejön. Kiáll öt félmeztelen, torzonborz figura bőrnadrágban, oldalukon ivótülökkel, de amikor belecsapnak egy Runes To My Memoryba vagy egy Fate Of Nornsba, arra egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nincs az egészben valami ősi szépség, valami olyan, ami a mai világból már hiányzik. Jeges, nyers, mogorva és barátságtalan az Amon Amarth zenéje, de éppen ezért lehet nagyon szeretni. Ezt a fajta metalt ma egyszerűen senki sem játssza náluk jobban a világon, pedig páran azért akadnak, akik ilyesmiben utaznak…

Amon Amarth setlist:

Intro
Valhall Awaits Me

Runes To My Memory
Death In Fire
Fate Of Norns
1000 Years Of Oppression
With Oden On Our Side
Asator
An Ancient Sign Of Coming Storm

Cry Of The Black Birds
Last With Pagan Blood
Once Sent From The Golden Hall

Gods Of War Arise
The Pursuit Of Vikings
Vs The World
Victorious March

A dobcucc két oldalán felállított, A betűt ábrázoló pajzsok előtt küzdő gitárosok is látványosan néztek ki, de a főattrakció azért Johan Hegg volt a maga szálfatermetével és bömbölő hangjával. Az Amon Amarthban nem a virtuozitáson van a hangsúly, hanem a dalokon és a barbár, rideg hangulaton, de az irgalmatlanul megformált kőszikla riffek mellett azért hiba lenne nem kiemelni Olavi Mikkonen és Johan Söderberg finoman elhelyezett harmóniáit és kellemes szólóit. Fredrik Andersson sem tartozik a szakma körülrajongott ütősei közé, pedig nagyon eltalált helyeken tud ráerősíteni a legmarkánsabb pontokra egy-egy jól odarakott pörgetéssel, a hibbant tekintetű Ted Lundström basszustémáit pedig szintén élvezet volt hallgatni. Nehéz lenne csúcspontokat kiemelni a műsorból, mert tényleg egy fullra járatott, végig tökéletes számokból álló programot nyomtak nagyjából 80-90 percben minden felesleges tökölődés vagy cicoma nélkül. A Valhall Awaits Me mellett a Death In Fire és természetesen a ráadásban előkapott Versus The World okozott fékevesztett őrületet a nézőtéren, de én legalább ennyire élveztem az új lemez egyik favoritját, a Cry Of The Black Birds-öt és a záró Gods Of War Arise-ot is. Hegg és bűntársai a végén természetesen stílszerűen az ivótülkökből ürítettek a közönség egészségére.

Igazából nehéz lenne mit hozzáfűzni ehhez a koncerthez. Aki eljött – szerencsére kimondottan sokan – , az nagyon jól tudja, miért lelkesedem így: egy óriási banda az év egyik legjobb európai metal lemezével a hóna alatt egy agyig telt klubban, vagyis a létező legideálisabb koncerthelyszínen, végre majdnem tökéletes hangzás, óriási hangulat, mi kell még? Ez bizony simán az év egyik legjobb bulija volt, remélem, tényleg minél előbb visszajönnek.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.