Shock!

október 24.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Slipknot: Iowa

slipknot_1Húsz évvel ezelőtt jelent meg a Slipknot második nagylemeze. Utóélete és a zenekar táborában azóta is eleven kultusza, különleges státusza fényében nem kérdés, hogy az Iowa a műfaj klasszikus alkotása, a maga idejében azonban korántsem számított ennyire egyértelműnek, sikerült-e győzelemre vinnie a maszkos szörnyetegeknek a második ütközetet. Főleg, hogy a csatát elsősorban saját magukkal kellett megvívniuk, és az album elkészítésére, majd megturnéztatására csaknem rá is ment a zenekar. A két évtizeddel ezelőtt történtek felidézésének sajnos szomorú extra apropója is van, hiszen a lemez készítésében kulcsszerepet játszó Joey Jordison dobos néhány héttel ezelőtt elhunyt.

megjelenés:
2001. augusztus 28.
kiadó:
Roadrunner
producer: Ross Robinson & Slipknot

zenészek:
Corey Taylor - ének
Mick Thomson - gitár
James Root - gitár
Paul Gray - basszusgitár
Joey Jordison - dobok
Shawn Crahan - ütőhangszerek
Chris Fehn - ütőhangszerek
Craig Jones - samplerek, effektek
Sid Wilson - effektek


játékidő: 66:19

1. (515)
2. People = Shit
3. Disasterpiece
4. My Plague
5. Everything Ends
6. The Heretic Anthem
7. Gently
8. Left Behind
9. The Shape
10. I Am Hated

11. Skin Ticket
12. New Abortion
13. Metabolic
14. Iowa

Szerinted hány pont?
( 43 Szavazat )

Beletelt némi időbe, mire a világ felfogta a Slipknot lényegét, de a megalétszámú iowai formáció végül elsöprő győzelmet aratott 1999-es debütáló albumával. Corey Taylor, Shawn Crahan, Joey Jordison, Mick Thomson, James Root, Paul Gray, Sid Wilson, Chris Fehn és Craig Jones a Roadrunner kiadó első amerikai platinalemezének birtokában fordulhatott rá a folytatás megírására 2000 végén. Eleinte úgy tűnt, elképzeléseik maradéktalanul metszik egymást. Corey: „Sok irányba elindulhattunk volna a lemezzel. A környezetünkben olyasmiket mondtak nekünk, hogy legyünk kommerszebbek, vagy vegyünk fel single-nek valami feldolgozást, de kurvára nem gondolkodtunk ilyesmiben. Hűek akartunk maradni a kezdeti irányvonalhoz, és folytatni, amit mindig is csináltunk: brutális zenét játszani. Sok minden történt akkoriban, ami azzal fenyegetett, hogy szétzilálja a zenekart, így aztán muszáj volt olyasmivel előrukkolni, ami összekovácsolja és golyóállóvá teszi a bandát. Azzal a hozzáállással kezdtük írni a dalokat, hogy az egész világot lenyomjuk, ha kell, és csakis azt tegyük, amit akarunk. És ennek érdekében furcsa nyomás alá helyeztük magunkat, ami teljesen más volt, mint a kívülről ránk nehezedő súly. Nem egyszerűen csak felülmúlni akartuk az első albumot, hanem tényleg sokkal messzebbre merészkedni annál."

A dalok zenei alapjait elsősorban Jordison és Gray fektette le, ám már az első hetekben megmutatkozott, hogy a munka nem halad majd olyan gördülékenyen, mint hitték. A csapat gyakorlatilag szünet nélkül turnézott a debüt megjelenése óta, így halálosan kimerülten álltak neki a melónak. Elegük volt egymásból, elegük volt a körülöttük ólálkodó gyümölcsszedők hadseregéből és a kiadó meg a menedzsment megmondóembereiből, és úgy kezelték a stresszt, ahogy tudták: alkohollal és drogokkal. Crahan: „Katasztrofális volt az egész. Jöttek a drogok, a csajok, mindenki azt szajkózta, mennyire hatalmasak leszünk, és persze mindenkinek a pénzünkre fájt a foga. Pocsék időszak volt... Talán én voltam a legrosszabb passzban mindannyiunk közül. A feleségem épp nagyon beteg volt, és baromira elszigeteltnek éreztem magam, mert nem lehettem vele. Szomorú voltam, amiért nem vagyunk együtt, meg persze csalódott és dühös is, hiszen épp otthon gondoskodott a három gyerekről, miközben nekünk mindenki hazudozott a pénzről, és még mindig alig kerestünk valamit." Taylor: „Hirtelen ott találtuk magunkat újdonsült metálsztárokként, és nem igazán készültünk fel erre... Beszippantott bennünket az új életstílus, meg persze az összes nehézség, ami ezzel járt. Egymással is folyamatosan hadban álltunk. Nem tudom, hogy féltékenység vagy bizonytalanság okozta-e ezt, de végig azt lestük, eléggé odatesszük-e magunkat a bandában, meg persze azt is, hogy vajon a többiek komolyabb figyelmet kapnak-e... Marha komor volt a hangulat, gyakorlatilag a szembeköpése mindannak, amit el akartunk érni az első albummal."

slipknot_2

A lemezfelvételek 2001 legelején indultak Los Angelesben, az első lemezen már bizonyított Ross Robinsonnal, a virágkorát élő nu metal irányzat keresztapjával. Utóbbi közvetlenül a munka megkezdése előtt motorbalesetet szenvedett, így tolószékben kezdte meg a teljesen szétzuhant iowaiak terelgetését: elszántságával példát mutatott a zenekarnak, ugyanakkor állapota sajátosan példázta is a lemez készítésének skizofrén körülményeit. A stúdióban ugyanis teljesen elszabadultak az indulatok: a konfliktusok nem egyszer fizikai síkra terelődtek, a csapat tagjai valósággal szétcincálták egymást és a berendezést. Wilson: „Másként állt össze az anyag, mint az első lemez. Sokan hoztunk ötleteket a dalokhoz, mégis eléggé elkülönültünk egymástól a munka közben. Sötét hangulatban dolgoztunk." Corey: „Nagyon sötét, haragos hangulatban voltunk. Vagdostam magamat a stúdióban, amikor felvettem az énektémákat, mindenemből dőlt a vér. Nem tudtam, és nem is érdekelt, mit akarok pontosan, de azt baromira akartam... Dühösen érkeztem, dühösen távoztam, és nem tudtam elengedni a dolgokat. Az első lemeznél hagytam, hadd menjen minden magától, és tök jól éreztem magam a munka közben. Itt egyáltalán nem. Mindent elborított a teljesen öncélú düh. Görcsös voltam, és kibaszottul boldogtalan. Még szerencse, hogy egy sötét, brutális és lenyűgöző album lett az eredménye..."

Noha a Slipknotot ezekben a hónapokban emberileg mindennek lehetett nevezni, csak egységes zenekarnak sem, egyvalamiben nem volt közöttük vita: a világ legsúlyosabb, legkegyetlenebb, legbrutálisabb albumát akarták lerakni az asztalra, és ennek érdekében mindannyian hajlandóak voltak elmenni egészen a falig – sőt, még akár azon is túl. Wilson: „Joey minden nap vérző kézzel távozott a stúdióból, másnap pedig bekötözve érkezett. Hihetetlenül keményen dolgozott, folyamatosan azon dolgozott, hogy minél inkább kitágítsa a határokat. De ugyanígy Paulnak is alapvető szerepe volt abban, hogy a lehető legtöbbet hoztuk ki magunkból. Baromira értett ehhez, ez volt az egyik nagy erőssége. Mi mondjuk azt mondtuk egy témára, hogy tök jó, ő viszont rávágta: nem, valami még hiányzik, másképp is megpróbálkozhatnánk vele. És ilyenkor eljátszotta a témát oda-vissza, kiforgatva, mindenhogyan, ameddig ki nem hoztuk belőle a maximumot. Rengeteg irányból fogta az adást, és egészen valószerűtlen érzékkel rendelkezett ahhoz, hogyan kell szétboncolni egy zenerészletet. És ezzel a hozzáállásával bennünket is nyitott gondolkodásra ösztökélt."

slipknot_4A lemez megjelenését először júniusra tűzték ki, ám a munkálatok elhúzódtak, és el kellett halasztani a kiadást a nyár végére. A szétzilált, megviselt idegrendszerű csapat Robinsonra hagyta a keverést, és már májusban turnéra indultak Európában, a Static-X, a Mudvayne, az Amen és a Raging Speedhorn vendégeskedésével. Utána gyakorlatilag szünet nélkül ugrottak is tovább az augusztusig kitartó amerikai Ozzfestre, ahol felülről harmadikként játszottak a főszínpadon Ozzy Osbourne és a Marilyn Manson előtt. A szokásosan mániákus, új kosztümökkel szolgáló színpadi show rendesen megdolgozta a közönséget a kettes lemez előtt. Az album a rádióknak elsőként – online kiszivárgása miatt a tervezettnél korábban – kiküldött Left Behind single után, végül augusztus 28-án került a boltokba az eredetileg rebesgetett Nine Man, One Mission helyett Iowa címmel. Corey: „A lemezcím lényege az volt, hogy büszkén felvállaljuk, honnan származunk. Egész életünkben majdhogynem stigmaként égett ránk ez az egész Iowa-dolog, hiszen még a South Parkban is azon viccelődtek, hogy Des Moines ötéves lemaradásban van a világ többi részéhez képest... Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmiről sincs fogalmunk, nem tudjuk pontosan, kik vagyunk, és mihez akarunk kezdeni. Inkább arra törekedtünk, hogy kimutassuk a sötétebbik részünk intelligens oldalát."

Az egyes Slipknotról mindig is az volt a véleményem: intenzitása lehengerlő, névjegyként pedig tökéletes – egységes albumként viszont nem az, a számos alapdal mellett akadnak rajta kevésbé kiérlelt pillanatok is. Az Iowa mindenképpen kiegyensúlyozottabb színvonalú nagylemez a debütnél, és egyszersmind még durvább, még agresszívebb, maga a stílus viszont összességében nem változott, csak még kiérleltebb, még összefogottabb lett. Vagyis a csapat hangzása már '99-ben is készen volt, ám céltudatosabbá, magabiztosabbá váltak 2001-re. Az album igazi bravúrjan hogy az említett intenzitás emellett még pusztítóbb lett. Az Iowa máig legendás hírneve nem a semmiből jött, és teljesen jogos: mai fejjel is tényleg elképesztően brutális és agresszív a lemez.

slipknot_5A (515) intróban Sid Wilsoné a főszerep: a nagyapja halálát gyászoló sampleres/effektes nekikeseredett ordibálását halljuk némi zajozással karöltve, a cím pedig Des Moines előhívójára utal. A tényleges indítás azonban a People = Shit, amely már elnevezésével is mindent elárul, és a mai napig a zenekar ars poeticája, egyik legismertebb dala. Crahan: „A People = Shittel azt közöltük mindenkivel, hogy húzzanak a faszba, és hagyjanak békén bennünket." A lánccsörgető, death metalból mutált kezdeti riffelésből indusztriális effektekkel felturbózott, a három ütős által megtámasztott zúzdává fejlődő dal acsarkodó, hisztérikusan erőszakos hangulata voltaképpen páratlan, ám számomra annak idején a Disasterpiece hallatán vált teljesen egyértelművé, hogy a zenekar ugrott egyet az első albumhoz képest. Utóbbi dal tökéletesen példázza, hogy a Slipknot a zsigeri gyűlölet mellett nagyon is aggyal alkotott már ebben a múlt ködébe vesző érában is. A hatalmas groove-okkal operáló téma „I wanna slit your throat and fuck the wound" kezdősora voltaképpen mindent elárul az egész Iowa hozzáállásáról, tényleg levegőt sem kapsz, ahogy a vadállati energiák hátán zakatoló téma eljut a Jordison blastbeatjeivel alákent refrénig – jellemző az intenzitásra, hogy Corey hangja itt-ott még el is fullad a nagy üvöltözés közepette, és valahogy ez is tökéletesen passzol a számhoz. A három perc után robbanó death metal riff szintén gyilkos, nem is beszélve a középrész után villantott poszt-grunge-os dallamokig, az album első melodikus pillanataiig. Óriási darab, a mai napig az egyik abszolút kedvencem tőlük.

A My Plague ehhez képest a banda könnyebben fogható arcát mutatja, ami persze nem kommersz jelleget takar. A 2002 derekán a Resident Evil film soundtrackjére is felkerült szám ugyanakkor lánccsörgetős groove-ja mellett elsősorban fátyolos dallamokat csatasorba állító refrénjével tarol, és mivel Taylor melódiái elsőre a fülbe ülnek, nem meglepő, hogy a szám az Iowa egyik emblematikus pillanatává tudott válni. Dalként azonban a dallamos-brutális kettősség tökéletes szintézisét felvillantó Everything Ends sem marad el mögötte, ahol a szokásos idegbeteg-zaklatott-csépelős-őrjöngős arcukat mutatják, a refrén viszont egyből foghatóvá szelídíti a dolgokat. Utóbbi ütemeiben halványan valami punkos is rejlik, mégis, akár még monumentálisnak is tudom nevezni Corey dallamainak ívét.

slipknot_3

A tempóit tekintve kimértebb, zakatolósabb, de mindent elsöprő erőszakossággal robbanó The Heretic Anthem a People = Shit mellett a lemez másik nagy ars poeticája. Amikor a lemez megjelent, már húsz felett voltam, így az „If you're 555, then I'm 666" refrénen valahogy mindig mosolyognom kellett, de aztán az embernek lefagy a vigyor a képéről legkésőbb a középrésznél, ahol ismét nyakig elmerülnek a klasszikus floridai death metalban, Joey lábdobjai pedig fület gyönyörködtetően pörögnek. Generációs himnusz volt ez is, nem kérdés, a koncerteken pedig a mai napig az egyik közönségkedvenc, abszolút megérdemelten. Jót is tesz utána az első tulajdonképpeni fellélegzést hozó Gently, amely annak idején, egy korai változatban már a Mate. Feed. Kill. Repeat.-en is szerepelt, és amolyan lassan kibontakozó, hatásos, gonosz hangulatdarab – lényege tulajdonképpen csak két és fél perc környékén kezdődik, aztán persze itt is beérkezik a zúzós finis.

Klipdalként a Left Behinddal szembesült a világ először a lemezről, és emlékszem, elsőre annyira nem taglózott le: olyan benyomást keltett, mintha direkt írtak volna egy dallamos refrénnel ellátott, szerkezetét és szinte takkra négyperces időtartamát tekintve is pont metálrádiós-MTV-s darabot. A látszat azonban csalóka, a szám gyökerei régebbre nyúlnak vissza. Corey: „A Left Behind eredeti címe Lust Disease volt, és már az első lemez előtt összeálltak az alapjai. Aztán szétcincáltuk és újraépítettük. Szerettük volna, ha azért dallamos elemek is kerülnek a lemezre, és ebben a dalban olyan sötétség rejlett, ami jól passzolt a többi nótához." Az album összképébe simulva azért gyorsan megbarátkoztam ezzel a témával is.

slipknot_12

A The Shape csikorgó, gyilkos témával startol, igazi alapját azonban Jordison lélegzetelállító dobolása és Paul Gray basszusfutamai adják Corey beteg, visszafojtott énektémái mellett. Mindig is óriásinak találtam, ahogy a refrénben death metalból eredeztethető gitárokkal alapozzák meg a dallamokat – klasszikus „lemezes" tétel, nem koncertsláger, de óriási. Az I Am Hated egy fokkal jobban adja magát utóbbi tekintetben, a refrén gyorsan beül a fülbe a „My life was always shit" sorral, de a nóta pszichopata, lármás húzása is ellenállhatatlan. Viszont még ennél is fajsúlyosabb a csaknem hétperces Skin Ticket, ahol a lassú, beteg és perverz felvezetés után ismét elsőrangú, mechanikus riffet vágnak a hallgatóhoz. Ez sem különösebben magától értetődő szám, építkezése azonban példaértékű, újabb bizonyíték a zenekar agyas-okos dalszerzési metódusára. Az ön- és közveszélyes őrjöngés peremén egyensúlyozó, azon sokszor át is eső téma ráadásul Joey Jordison és a Slipknot ritmikai zsenialitására is remek példa, a dobos ugyanis a lehengerlő intenzitás mellett is egészen gyönyörű kis apróságokat villant például a cinekkel, és az is briliáns, ahogy jellegzetes megoldásaira mindig pont a legmegfelelőbb pillanatokban erősít rá Crahan és Fehn. A hipnotikus húzású szám persze itt is teljesen elvadul a végére.

A New Abortionnel ismét a lovak közé csapnak, a szám dallamosabb refrénjében már-már rockos lendület rejlik a szanaszét brutalizált, pulzáló dobok ellenére. Nagy műmagyarázásnak nincs értelme, önmagáért beszél a dal, mint ahogy a Metabolic csavart, tekervényes riffelése és folyamatosan pörgő kétlábdobjai is. A végére pedig már a közbenső szünettel együtt negyedórásra hízó címadó marad, az album egyik legbetegebb, legkifordítottabb darabja, ahol vészjósló, poros-kietlen hangulatból jutnak el az újabb megsemmisítő, kegyetlen, elborult és kínzó durvulásig. Ez sem éppen az a téma, amit jókedvedből teszel fel, de tökéletes finis egy ilyen végletekig elvitt, sem istent, sem embert nem tisztelő lemez végén.

slipknot_8Jellemző, hogy a lemez elképesztő brutalitása kicsit még a Roadrunnert is tanácstalanná tette. Az elsősorban death metallal megerősödött kiadónak persze volt tapasztalata a durva zenék népszerűsítése terén, csak éppen underground szinten, és messze nem azon a nagypályán, ahová a Slipknottal kiléptek. Maga Monte Conner, a kiadó vezetője sem tudta pontosan, mit célozhatnak be az albummal: „Mindenki arra számított, hogy elnyálasodnak az első lemezhez képest, és mainstreamebb irányt vesznek, ők viszont pont az ellenkezőjét tették, és leszállítottak egy lényegesen súlyosabb lemezt. Már első hallásra is lenyűgözött a zene, kiadói szakemberként azonban a fejemet vakartam: na, ezzel most mihez kezdünk?" Az Iowa iránti várakozás ugyanakkor óriási volt, így senkit sem lephetett meg, hogy a lemez egyből nagyot robbant. Az Egyesült Államokban 254 ezer példányban ment el a nyitóhéten az album, ami azon a héten „csak" a harmadik helyezésre bizonyult elegendőnek a nem sokkal korábban elhunyt Aaliyah, illetve Mary J. Blige aktuális albumai mögött – a System Of A Down Toxicityje a következő héten 220 ezres eladással is megcsípte az első helyet. Nagy-Britanniában azonban az élen nyitottak, és Németországban is negyedikek lettek.

A csapat ezután nagy lendülettel készült az e heteket velük együtt domináló örményekkel közös, The Pledge Of Allegiance turnéra – aztán beütöttek a New York-i és washingtoni terrortámadások. Corey: „A lemez szó szerint bő egy héttel 9/11 előtt jelent meg, és állati komoly menetre készültünk. Eleve öt-hat hónapja turnén voltunk már, totál őrület volt az egész: három hatalmas kört nyomtunk le, mielőtt egyáltalán megjelent volna az album, és épp a Pledge Of Allegiance turnéra csomagoltam szeptember 11-én is. Aztán hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy hirtelen a rádiók és az MTV is levette a műsorról a Left Behindot, amit előtte izomból nyomtak mindenütt. Egy időre feketelistára kerültünk."

A mókuskerék persze nem állhatott meg: a turné később kezdődött a tervezettnél, de lement, méghozzá óriási sikerrel – ezen persze nem volt mit csodálkozni, hiszen a 21. század legelejének két legmeghatározóbb metálcsapata egyesítette erőit. A Slipknot önálló észak-amerikai turnéját azonban törölni kellett, mert Crahan Crohn-beteg feleségének állapota kritikusra fordult, és műtétre szorult. A zenekar így csak 2002 elején tért vissza a koncertszínpadokra, ezúttal már Európában, majd a Távol-Keleten, utána pedig ismét Európában. Az Iowa eközben mindössze két hónap alatt platinalemez lett az Államokban, és Nagy-Britanniában is több mint 300 ezer példányban kelt el az európai turné kezdetére. A zenekar azonban romokban hevert, mire lefutották a lemezhez kapcsolt koncertsorozatokat. Corey: „Rengeteget ordítoztunk, rengeteget veszekedtünk, és többek között ez is nagy szerepet játszott benne, hogy Jimmel ismét beindítottuk a Stone Sourt. Muszáj volt kicsit elszöknünk a picsába... Ráadásul rájöttem, hogy a Slipknotban túlságosan is kieresztettem a kezemből az irányítást, így a Stone Sourben nagyon alaposan belefolytam a produkciós munkába meg a hangszerelésbe. Mentálisan jót is tett nekem a dolog, de a problémát persze nem oldotta meg..."

slipknot_6

A zenekar jövője ezekben a hónapokban kívülről nézve teljesen bizonytalannak tűnt, nem lehetett tudni, képesek lesznek-e folytatni közösen. Az újrakezdéshez arra is szükség volt, hogy Taylorral és Roottal párhuzamosan Jordison is a Murderdollsszal foglalja el magát, és ugyanígy Crahan, illetve Wilson is saját projektekbe fogjon. Az Iowa-periódust végül a Disasterpieces DVD zárta le 2002 őszén, és végül a következő évben ismét összejött a zenekar. Gray: „Akkorra tudatosult bennünk, hogy mindenkinek szüksége van egy kis személyes térre, egyszerűen muszáj az embereket simán csak élni, létezni hagyni." A Slipknot végül megerősödve került ki a válságos időszakból: a 2004 tavaszán kiadott Vol. 3 (The Subliminal Verses) tökéletesen szintetizálta a zenekar lényegét, szerintem egyértelműen ez a legjobb albumuk. Később is akadtak náluk törések, így elsősorban Gray 2010-es halála, illetve Jordison 2013-as távozása, de a sikersorozat azóta is töretlen, a zenekar a metálszíntér legkomolyabb játékosai közé tartozik.

Ami a ma húszéves Iowát illeti, mint a fentiekből is látszik, az album már a maga idejében is roppant sikeres volt, ám eleinte nem volt egyértelmű, előrelépést jelentett-e a csapat számára. E téren csak évekkel később tisztult le az ábra, és ahhoz is kellett némi idő, hogy kialakuljon a táboron belül a lemez különleges, semmihez sem fogható kultusza. Corey: „9/11 után volt egy időszak, amikor gyakorlatilag egyáltalán nem fogyott a lemez: előfordult például, hogy a Roadrunner egy teljes raktárnyi Iowát semmisített meg, mert egyszerűen senki sem vette a CD-ket. Aztán persze később kicsit lecsillapodtak az indulatok, és amikor, különösen a Vol. 3 album sikerei után nagyon megnövekedett a banda iránti igény, hirtelen a Roadrunner is a fejéhez kapott: na, nyomjuk újra az Iowát! És újra is nyomták, de már nem krómozott borítóval, nem velinpapír booklettel... Szóval egyszerűen hihetetlen, milyen rövidlátó módon álltak hozzánk korábban, rettenetesen túlreagálták a történteket. Nem volt egyszerű időszak, akármennyire is nagyra értékeltük az új rajongókat, akik kiéhezetten vártak egy hozzánk hasonló hangra."

slipknot_7Két évtizeddel később persze nem kérdéses, hogy az Iowa különleges helyet foglal el a Slipknot diszkográfiájában, és az is egyértelmű, hogy az anyag korának egyik legfontosabb albuma volt. Miután túlélték ezt a periódust, a zenekar bebizonyította, hogy esetükben nem szalmaláng-életű fellobbanásról volt szó, muszáj velük hosszabb távon is számolni, és az éra kétségtelenül leginkább meghatározó, definitív metálbandájává váltak: ha – mint azt a közmegegyezés általában elismeri – a '70-es éveket a Black Sabbath, a '80-asokat a Metallica, a '90-eseket pedig a Pantera testesíti meg leginkább a műfajban, nem kérdés, hogy a '00-s évtized a Slipknoté volt, erre a státuszra pedig nem nevezhettek volna be az Iowa nélkül. A csapat az aktuális megmozdulások felvezetésekor emiatt rendszeresen meg is ereszt pár óvatos párhuzamot az interjúkban meg a promószövegekben, de valójában ők is tudják: a kettes lemez egyszeri és megismételhetetlen. Root: „Nyugodtan mondhat az ember olyanokat, hogy most megírjuk minden idők legsúlyosabb lemezét, vagy az Iowa második részét, de erőltetett lenne ilyesmivel próbálkozni, és a rajongóink is azonnal átlátnák a dolgot. Már nem azok az emberek vagyunk, nem ugyanaz a zenekar sem: az Iowa csak akkor és ott születhetett meg, és az akkori önmagunkat mutatja. És még ha esetleg egy olyan nagyszerű, igazán súlyos, agresszív, organikus lemez születne a próbálkozásból, mint az Iowa, akkor sem lehetne vele összehasonlítani." Crahan: „Gyakran megkapjuk, hogy készítsünk egy újabb Iowát, de ilyenkor mindig kinyújtom a középső ujjamat, és azt ajánlom az illetőnek, hogy nyugodtan üljön bele inkább. Ugyanis kishíján mindannyian belehaltunk abba a lemezbe. Összességében utálom is emiatt az albumot, de ettől még óriási a maga brutalitásában." Jordison: „Valójában az Iowa volt az a lemez, amit az első pillanattól fogva el akartunk készíteni. Még sikeresebben valósítottuk meg rajta a zenekar eredendő vízióját, mint az első albumon."

Nem kérdés tehát, hogy a 2000-es évek egyik leghatalmasabb klasszikusáról beszélünk, és okkal feltételezhető: alighanem a 21. század egyik legmeghatározóbb metáldobosa, a júliusban elhunyt Joey Jordison is ezt tartotta saját magnum opuszának egészen élete utolsó pillanatáig. Megkerülhetetlen alapmű.

 

Hozzászólások 

 
#57 Goodbye 2021-09-03 15:17
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.


És miért nincs? Meglátásod szerint mitől lesz egy lemez jlasszikus? Miért csak annak van helye a rovatban, amit kedvelsz?

A Linkin Parkot egyáltalán nem kedvelem. De az egy klasszikus. A Sum 41 meg nem az.


Ha meg is tudnád indokolni, akkor még értelme is lenne ennek a diskurzusnak. :D

Stílusdefiniáló nak nem lehet nevezni, korszakalkotóna k sem, és egy korszak emblematikus lemezének sem. Ilyen alapon a Good Scharlotte-ot is idekérhetnéd. Kielégítő válasz?

Maximálisan :)
Bár hozzátenném, hogy a 3 jelzőből csak az Iowára is csak a 3. igaz. Egy olyan korszak emblematikus lemeze, amiben az igazán jó albumokat a popzenében volt érdemes keresni.
Idézet
 
 
#56 cápaidomár 2021-09-03 13:25
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.


És miért nincs? Meglátásod szerint mitől lesz egy lemez jlasszikus? Miért csak annak van helye a rovatban, amit kedvelsz?

A Linkin Parkot egyáltalán nem kedvelem. De az egy klasszikus. A Sum 41 meg nem az.


Ha meg is tudnád indokolni, akkor még értelme is lenne ennek a diskurzusnak. :D

Stílusdefiniáló nak nem lehet nevezni, korszakalkotóna k sem, és egy korszak emblematikus lemezének sem. Ilyen alapon a Good Scharlotte-ot is idekérhetnéd. Kielégítő válasz?
Idézet
 
 
#55 Goodbye 2021-09-03 10:19
Értem, és köszönöm a választ!
Idézet
 
 
#54 Draveczki-Ury Ádám 2021-09-03 06:05
Hogy én is hozzátegyem a magamét a kissé parttalan vitához, ami egyébként nem először fut itt le: a Klasszikushockk al természetesen minden kompatibilis, amit az oldal szerkesztői és szerzői annak gondolnak, akár black metal, akár nu metal, akár pop, akár 1985-ös, akár 2001-es. Tulajdonképpen egyetlen többé-kevésbé íratlan szabályunk létezik: hogy tizenöt évesnél fiatalabb albumokat nem rakunk be ide. De ez sincs kőbe vésve.

Sum41 egyes is beférhetne, ha hallgatná őket valaki a stábból, de nem hallgatja, tehát kizártnak tartom, hogy bekerülne.
Idézet
 
 
#53 Goodbye 2021-09-02 18:11
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.


És miért nincs? Meglátásod szerint mitől lesz egy lemez jlasszikus? Miért csak annak van helye a rovatban, amit kedvelsz?

A Linkin Parkot egyáltalán nem kedvelem. De az egy klasszikus. A Sum 41 meg nem az.


Ha meg is tudnád indokolni, akkor még értelme is lenne ennek a diskurzusnak. :D
Idézet
 
 
#52 ma 2021-09-02 17:50
Már egy másik Klasszikushock alá is beírtam és most is azt gondolom, hogy nagyon jó irány hogy 2000 utáni albumokat vesztek elő. Annak ellenére, hogy nem vagyok igazán képben a mainstream vonallal. Szóval szerintem minden gitár alapú, nagyobb sikert elért, a rock/metál színteret jellemző lemeznek bandának helye van. SUM41, Nickelback, Shinedown és még sokan mások. Függetlenül attól, hogy én szeretem vagy nem, szerintem gyerekes vagy nem.
Idézet
 
 
#51 cápaidomár 2021-09-02 12:53
Idézet - Goodbye:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.


És miért nincs? Meglátásod szerint mitől lesz egy lemez jlasszikus? Miért csak annak van helye a rovatban, amit kedvelsz?

A Linkin Parkot egyáltalán nem kedvelem. De az egy klasszikus. A Sum 41 meg nem az.
Idézet
 
 
#50 sbxslade 2021-09-02 11:25
en nagyon birtam a sum41-t es romma hallgattam annak idejen, de szerintem nem shock kompatibilis.

hozzajuk kepest a slipknot dimenziokkal nagyobb hatassal volt a rock-metal szinterre, barmennyire is nem tetszik az xyz albumuk.

a sum41-nak hatasa mint olyan eleve nem volt a rockszinterre. a karrierjuk csucsan volt egy rakas kereszeletu banda, akikkel egy kalap ala lehetett venni oket, mert ugyanazt a tini-rock alapot toltak par evig (lasd amerikai pite es hasonszoru filmek soundtrackjei), de mar az is a 90-es evek skate-punk majmolasa volt es mufajilag az egesz teljesen kifulladt valamikor a sum41 3. albuma kornyeken es azota el is felejtette oket a vilag.

ettol meg szerethetoek voltak, mar ha az ember vevo volt ilyesmire, de szerintem 15-20 eves kor felett a sum41-t nem lehetett komolyan venni zenekarkent es nagyon nem egy liga a klasszikushock tobbi szereplojevel.
Idézet
 
 
#49 Goodbye 2021-09-02 09:52
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.


És miért nincs? Meglátásod szerint mitől lesz egy lemez jlasszikus? Miért csak annak van helye a rovatban, amit kedvelsz?
Idézet
 
 
#48 cápaidomár 2021-09-02 03:01
Idézet - Goodbye:
Szó sincs arról, hogy utálnám őket. Egyszerűen csak mókás, hogy milyen marhaságokkal próbáltak annak idején a köztudatban maradni. Számomra az Iowa az életművük abszolút mélypontja, mert az erőltetett keménykedésen kivül semmit sem érzek benne. Ha már a 20 éves lemezeknél tartunk, a Sum 41 debütalbumát sokkal jobban szeretem, szívesen olvasnék róla a klasszikushockb an is.

Csak annak ezen rovat hasábjain semmi keresnivalója sincs.
Idézet
 
 
#47 cápaidomár 2021-09-02 02:59
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Idézet - Equinox:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Ha már keménykedésről van szó, ez a hozzászólás is egy szép példája annak.

Idézet - Nornagest:
Idézet - Igor Igorovics:
Goodbye: Ha valami nem jött be nekem a Slipknotnál, az az irreálisan keménykedősre vett interjúk. Emlékszem az Iowa idején állandóan mentek a szövegek, hogy ők csak Deicideot, Mardukot, Mayhemet meg ilyeneket hallgatnak..


Persze, csakis ezeket hallgatták, nyilván...muhaha, Morgan egyedül megeszi reggelire ezt az egész viccbrigádot:D

Van itt valahol egy trú thrash arc (szerintem poén, de nem biztos), akinek a Fear Factory meg a Pantera kamumetal, de a harmadvonalas thrash az az igazi cucc. Szóval olyan véleményeket hallasz néha a metal undergrdoundban , hogy seggreülsz. Meg is kerestem, a #29-es.


Ja, hát ő egy trollarc, szerintem hatalmas, amit csinál, csodálkozom, hogy mennyien beszopják mindig.
De itt alattunk ez az ovis faszméregetés inkább hasonlít az én apukám erősebb-típusú vitákra.

Ennek ellenére folyamatosan reagálsz rájuk, szóval vagy csinálod itt a hülyét magadból, vagy nem akarsz kimaradni belőle. Melyik a kettő közül?


Mire? A Marduk megeszi a Slipnkotot vagy Corey megeszi Mortuust-témára? Arra gondoltam, és egy szóval sem szóltam hozzá.

Most is éppen hozzászólsz. Nyugi, én is látok itt olyan megnyilvánuláso kat, amikre nehéz nem felszisszennem, és az is világos, hogy itt páran kettőig se látnak, de nyilvánvalót ne tagadjuk már le, ha kérhetem. Az a nagyon röhej.
Idézet
 
 
#46 Selmeczi Mihályné Marika 2021-09-01 18:32
Idézet - cápaidomár:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Idézet - Equinox:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Ha már keménykedésről van szó, ez a hozzászólás is egy szép példája annak.

Idézet - Nornagest:
Idézet - Igor Igorovics:
Goodbye: Ha valami nem jött be nekem a Slipknotnál, az az irreálisan keménykedősre vett interjúk. Emlékszem az Iowa idején állandóan mentek a szövegek, hogy ők csak Deicideot, Mardukot, Mayhemet meg ilyeneket hallgatnak..


Persze, csakis ezeket hallgatták, nyilván...muhaha, Morgan egyedül megeszi reggelire ezt az egész viccbrigádot:D

Van itt valahol egy trú thrash arc (szerintem poén, de nem biztos), akinek a Fear Factory meg a Pantera kamumetal, de a harmadvonalas thrash az az igazi cucc. Szóval olyan véleményeket hallasz néha a metal undergrdoundban , hogy seggreülsz. Meg is kerestem, a #29-es.


Ja, hát ő egy trollarc, szerintem hatalmas, amit csinál, csodálkozom, hogy mennyien beszopják mindig.
De itt alattunk ez az ovis faszméregetés inkább hasonlít az én apukám erősebb-típusú vitákra.

Ennek ellenére folyamatosan reagálsz rájuk, szóval vagy csinálod itt a hülyét magadból, vagy nem akarsz kimaradni belőle. Melyik a kettő közül?


Mire? A Marduk megeszi a Slipnkotot vagy Corey megeszi Mortuust-témára? Arra gondoltam, és egy szóval sem szóltam hozzá.
Idézet
 
 
#45 Shellshock 2021-09-01 18:27
A kommenteket olvasgatva kellemes nosztalgia fogott el.
De komolyan, visszarepültem az időben kb 20 évet, amikor a Nu vs. True harc a fénykorát élte.Istenem, hogy milyen bőszen köpködte/hányta telibe egymást a két térfél a Hammer hasábjain.Sokszor fetrengtem a röhögéstől.
Hjajj, régi szép idők!
Idézet
 
 
#44 cápaidomár 2021-09-01 18:16
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Idézet - Equinox:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Ha már keménykedésről van szó, ez a hozzászólás is egy szép példája annak.

Idézet - Nornagest:
Idézet - Igor Igorovics:
Goodbye: Ha valami nem jött be nekem a Slipknotnál, az az irreálisan keménykedősre vett interjúk. Emlékszem az Iowa idején állandóan mentek a szövegek, hogy ők csak Deicideot, Mardukot, Mayhemet meg ilyeneket hallgatnak..


Persze, csakis ezeket hallgatták, nyilván...muhaha, Morgan egyedül megeszi reggelire ezt az egész viccbrigádot:D

Van itt valahol egy trú thrash arc (szerintem poén, de nem biztos), akinek a Fear Factory meg a Pantera kamumetal, de a harmadvonalas thrash az az igazi cucc. Szóval olyan véleményeket hallasz néha a metal undergrdoundban , hogy seggreülsz. Meg is kerestem, a #29-es.


Ja, hát ő egy trollarc, szerintem hatalmas, amit csinál, csodálkozom, hogy mennyien beszopják mindig.
De itt alattunk ez az ovis faszméregetés inkább hasonlít az én apukám erősebb-típusú vitákra.

Ennek ellenére folyamatosan reagálsz rájuk, szóval vagy csinálod itt a hülyét magadból, vagy nem akarsz kimaradni belőle. Melyik a kettő közül?
Idézet
 
 
#43 Nornagest 2021-09-01 16:53
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Idézet - Equinox:
Idézet - Selmeczi Mihályné Marika:
Ha már keménykedésről van szó, ez a hozzászólás is egy szép példája annak.

Idézet - Nornagest:
Idézet - Igor Igorovics:
Goodbye: Ha valami nem jött be nekem a Slipknotnál, az az irreálisan keménykedősre vett interjúk. Emlékszem az Iowa idején állandóan mentek a szövegek, hogy ők csak Deicideot, Mardukot, Mayhemet meg ilyeneket hallgatnak..


Persze, csakis ezeket hallgatták, nyilván...muhaha, Morgan egyedül megeszi reggelire ezt az egész viccbrigádot:D

Van itt valahol egy trú thrash arc (szerintem poén, de nem biztos), akinek a Fear Factory meg a Pantera kamumetal, de a harmadvonalas thrash az az igazi cucc. Szóval olyan véleményeket hallasz néha a metal undergrdoundban , hogy seggreülsz. Meg is kerestem, a #29-es.


Ja, hát ő egy trollarc, szerintem hatalmas, amit csinál, csodálkozom, hogy mennyien beszopják mindig.
De itt alattunk ez az ovis faszméregetés inkább hasonlít az én apukám erősebb-típusú vitákra.


Netán arra célzol hogy le mertem írni azt az egyszerű (és nyilvánvaló) tényt hogy a marduk egy tehetségesebb zenekar,mellesl eg trágár szavak nélkül? Hát igen, lehet hogy dedós dolog, még jó hogy te sokkal érettebb személyiség vagy, ez abból is látszik hogy milyen kulturáltan fogalmazol: D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.