Shock!

június 20.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Emperor: Prometheus - The Discipline Of Fire & Demise

emperor_12021-ben ünnepli fennállásának harmincéves évfordulóját az Emperor, amely húsz éve, a Prometheus albummal búcsúzott el táborától, de a maga módján a mai napig aktív. Az jelen állapotok nem teszik lehetővé, hogy ez a jubileumi év a korábbi tervek szerint alakuljon, ezért a zenekar egy exkluzív streamkoncertet hirdetett meg a Notodden Theatre-ben a mai napra. A setlist a banda teljes katalógusát átfogja, továbbá különleges vendégek is helyet kapnak: a Wrath Of The Tyrant demón, az As The Shadows Rise és Emperor EP-ken hallható, alapító basszusgitáros, Mortiis és az In The Nightside Eclipse-ig a tagságot erősítő dobos, Faust egyaránt jelen lesznek az eseményen.

megjelenés:
2001. október 22.
kiadó:
Candlelight
producer: Ihsahn

zenészek:
Ihsahn - ének, gitár, basszusgitár, billentyűk
Samoth - gitár
Trym - dobok

játékidő: 51:51

1. The Eruption
2. Depraved
3. Empty
4. The Prophet
5. The Tongue Of Fire
6. In The Wordless Chamber
7. Grey
8. He Who Sought The Fire

9. Thorns On My Grave

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A mából visszatekintve már egyértelmű, hogy a Vegard „Ihsahn" Tveitan és Tomas „Samoth" Haugen nevével fémjelzett Emperor az 1997-es Anthems To The Welkin At Dusk albummal eljutott saját pályafutásának csúcsára, és minden, ami azután következett (beleértve napjaink történéseit is) már csak a ráadás lehet. A black metal egyik legnagyszerűbb szerzőpárosa a 21. századba lépve túl volt már a zenekar feltámasztásán a műfaj egyik sarokkövének számító debütáló LP-jüket követően, és végül Kai „Trym" Mosaker dobos társaságában építették fel magukat olyan hatalmasra, hogy a némiképp fennhéjázónak ható Császár megjelölést is kérdés nélkül kiérdemelték. Az Anthemset két évvel követő IX Equilibrium már nem ezeket a csúcsokat ostromolta, bár persze ez a lemez is minőségi munka lett – minden egyéb kiadványukhoz hasonlóan. Az ezredforduló környékén aztán látványosan megbicsaklott a történet, és az új albumra ráfordulva a főhősök már pontosan tudták, hogy ebben a formában nem is folytatódhat tovább.

Az Emperor esetében azonban a hibátlan elegancia a „búcsúra" is érvényes volt: amikor világossá vált, hogy Ihsahn és Samoth a továbbiakban aligha lesz képes összeegyeztetni az évek során gyökeresen eltérővé formálódott zenei elképzeléseiket, közösen úgy döntöttek, hogy egy utolsó lemezzel, de méltóképpen, barátságban zárják le ezt a korszakot. Hogy mennyire eltért már ekkorra az általuk favorizált zenei irány, arról jó képet adnak a Peccatum és a Zyklon ezidőtájt megjelent kiadványai. Előbbit Ihsahn a feleségével és a sógorával, tehát afféle családi vállalkozásként hozta össze, számomra legjobban sikerült közös munkájuk, a 2000-es kiadású Amor Fati pedig egy ízig-vérig művészlemez lett, a legnehezebben feldolgozható fajtából. Samoth és Trym eközben a Zyklon pályára állításával volt elfoglalva, ez a lényegesen egyenesebb vonalú death/blackben utazó brigád pedig 2001-ben mutatkozott be a World Ov Wormsszal. A Zyklon körüli ügyek ráadásul annyira lefoglalták az Emperor kétharmadát, hogy Ihsahnnak egymagának kellett viselnie a búcsúalbum elkészítésének terheit.

emperor_3Lehet persze mindezt úgy is interpretálni, ahogy Ihsahn tette ekkoriban: mire a többiek készen álltak az Emperor utolsó fejezetének formába öntésére, ő lényegében már egyedül megírta a búcsúlemezre szánt dalokat, és a társakra ebben a helyzetben nem is hárult több szerep, mint hogy a számukra kiosztott helyeken hozzátegyék a magukét. Különös lemez lett a Prometheus, hiszen egyfelől nyugodtan nevezhetjük ezt a nulladik Ihsahn-szólólemeznek, ahol a dalszerzésen kívül a produceri teendőket is teljes mértékben ő felügyelte, másrészt én minden további nélkül elhittem neki azt is, hogy ez a fejezet nem az önmegvalósításról szólt. Egészen más is lett ennek az anyagnak a karaktere, mint a Peccatum-sztori lezárását követő The Adversaryé, amelyet már ténylegesen a saját neve alatt jelentetett meg. Hogy mire jutott volna együtt a császári trió, azt persze sosem tudjuk már meg, az is meglehet persze, hogy semmire, és megrekedtek volna az egyet nem értés kínpadán. A dalok viszont, amelyekkel Ihsahn bejelentkezett, végül mindannyiuk tetszését elnyerték, és így döccenő nélkül haladhatott a lezárás felé ez a dicső történet.

Az Emperor esetében a dalszerzői szerepek efféle teljes elborulása azért is lehetett a szokottnál is pikánsabb, mert ha volt zenekar, amelyet éppen a koprodukcióban rejlő dinamika emelt a kortársainál magasabbra, az éppen Ihsahn és Samoth közös műve volt. Hasonló párosokra persze bőven kínált példát a norvég black metal első generációja, gondoljunk akár az Immortalra vagy a Satyriconra, utóbbiak esetében azonban a szerepek egyértelműen le lettek osztva és szét lettek választva. Az Anthems... szerzeményei esetében ellenben nyugodtan ki lehetett jelenteni, hogy a kolosszus a két főkolompos egymást inspiráló összmunkája révén emelkedhetett sosem látott szintre. Amit ott hallhatunk, az önmagában sem Ihsahnból, sem Samothból, de még a közös hatásaikból sem következett egyenesen, ugyanakkor a formula ott és akkor megszületett, és később már – csúnya szóval, de plasztikusan – használatba lehetett venni. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk is viszont a dolgot, tény marad, hogy Ihsahn számára elképesztően magasan volt a léc a Prometheus kapcsán. Klasszikusan az a helyzet volt ez, ahol az alkotónak csakis veszítenivalója lehetett.

Adott volt a kérdés: mi kell egy Emperor-albumhoz? Egy jó adag Bathory, magabiztos kézzel továbbgondolt NWOBHM-alapok, film- és klasszikus zenei struktúrák, plusz egy csipetnyi mágia. Ez utóbbi volt az, amelyben szerintem a IX Equilibrium igazán hiányt szenvedett, és amely terén – sokunk legnagyobb meglepetésére – a Prometheus helyreállította az egyensúlyt. Ezek azonban szubjektív, megfoghatatlan dolgok, nézzük inkább a puszta tényeket. Ha a produkció oldaláról nézzük a dolgokat, az Emperor fejlődési íve folyamatos és egészen kivételesen pozitív. Nagyon fontos lépés volt ebből a szempontból, hogy a negyedik LP immár teljes egészében Ihsahn saját stúdiójában készült, ráadásul eleve studio-only lemezként, vagyis teljes alkotói szabadságban készült. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a főhősök ne lettek volna tisztában az érvényes, nem áthágható korlátokkal, hiszen egyértelműen egy Emperor-anyag létrehozása volt a cél. A cél a banda epikus, atmoszférikus karakterének megtartása mellett az volt, hogy a búcsúkiadvány valóban minden oldaláról bemutassa a black metal legenda birodalmát.

emperor_2Szerencsére akkoriban még lényegesen ritkásabban szállingóztak a hírek az előkészületben lévő lemezekről, mint manapság, amikor jóformán a zenészek valamennyi instant gondolatáról azonnal tudomást szerzünk – így aztán a keményvonalas Emperor-rajongók is infarktus nélkül vészelhették át ezeket a hónapokat, már ha egyáltalán túltették magukat a beharangozott feloszlás tényén. Számukra nyilván az lett volna a várt lépés, hogy Samothék visszatérnek az erdőmélyi hangzáshoz és az első két lemez világához, efféle teljes hátraarcban ellenben az alkotók egyáltalán nem gondolkodtak. A hangzáskép kitisztulása és a minimalistább megközelítés térnyerése a dalszerzésben egy roppant tudatosan végigvitt szándék és a természetes fejlődés része volt, ha azonban jól figyelünk, azt állapíthatjuk meg, hogy a Prometheuson valóban megtalálható mindaz, ami az Emperort létezése első tíz évében jellemezte. Ihsahn nem hajította tehát a kukába a IX Equilibriumot helyenként meghatározó, főként Samothtól eredeztetett death metalos dolgokat sem, lemondott viszont az elektronikus hangszerek nagyobb mértékű alkalmazásáról, miután bölcsen belátta, hogy az Emperor világa ezt ledobja magáról.

Még meghatározóbbak lettek viszont a klasszikus zenéből kölcsönzött megoldások, harmóniamenetek, struktúrák, amelyek viszont nagyon is megéltek a császári keretek között. Több okból sem volt már szükség a mindent hézagmentesen feltöltő szintiszőnyegre: a billentyűsök természetesen továbbra is markáns részét képezték Ihsahn repertoárjának, azonban a szerepük hasonlatosabbá vált a többi hangszeréhez. Samothtal együtt ráadásul ezen a lemezen kezdték el használni a héthúros gitárokat, ami szintén lényegesen alakított a megközelítésen, hiszen eleve teltebb, mélyebbre hangolt alapokról rugaszkodtak el. Kétségtelen, hogy a Prometheus tervezőasztalon született, viszont ott rejlettek benne az Emperor valamennyi korszakának erősségei, ráadásul a hitelességéhez nem férhetett szemernyi kétség sem. A hallottakat el lehetett éppen intézni annyival, hogy ez már túlzottan peccatumos, netán egyszerűen csak ihsahnos lett, de egyrészt ekkoriban még fogalmunk sem lehetett arról, hogy mire készül Ihsahn szólóművészként, másrészt a nyitottabban gondolkodó tábor számára világos kellett, hogy legyen, hogy az Emperor a folyamatos fejlődés híve. A Prometheus pedig ennek az útnak egyszerűen a logikusan következő (és ez esetben végső) állomása volt.

Ami magát a negyedik Emperor-sorlemezt illeti, annak részleteiben ezúttal sem szeretnék túl mélyen elmerülni, tegye ezt meg mindenki saját maga, és találjon saját konklúziókra. Ihsahnék sosem voltak a szimpla megfejtések hívei, így bár konceptalbumról beszélünk, mégsem a Prométheusz-mítosz black metalra hangolt adaptációját kapjuk. A konvencióktól való elszakadás és az új megközelítések utáni vágy kozmikus meséje hallható a Prometheuson, ami persze szépen összecseng a görög titán történetével is, de ugyanígy az Emperor évtizeden átívelő, sok mindent felforgató sztorijával is. Ihsahn és Samoth nem is győzte eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire kereknek érzik így a lezárást, és egyáltalán nem terveznek további aktivitásokat a patinás név alatt... amely elhatározáshoz egészen 2005. szeptember 30-áig tartották is magukat, amikor a Scream magazin jubileumi fesztiválján megejtettek egy meglepetés fellépést, majd útjuk egészen a Wacken nagyszínpadáig vezetett.

Mi mást is mondhatnánk? Meghalt a Császár, éljen a Császár!

emperor_4

 

Hozzászólások 

 
#4 Equinox 2021-05-31 00:20
Hibátlan cikk, nincs hiányérzet, ideális a korabeli kontextusba helyezés is. Anthems a kedvenc, utána a Nightside, de a progosabb dolgaikat is szeretem. Kíváncsi vagyok, mai füllel mit mond, mert rég nem hallgattam ezt.
Idézet
 
 
#3 Abigél 2021-05-26 21:27
Nagy betűkkel : ők a BLACK METAL profi muzsikusai.....ha ezta műfajt hallgatom, akkor ők és az Immortal jöhet számításba a Mayhem mellett
Idézet
 
 
#2 Carrast 2021-05-25 09:35
Brutal Assaulton láttam őket végre élőben, életem koncertje volt, talán azért is mert kb 12 évet vártam rá. Annak pedig nagyon örülök, hogy újra "aktívak"! Hail to the Emperor!! \m/
Idézet
 
 
#1 Szabolcs Tari 2021-05-23 10:53
Számomra ez a legkedvesebb albumuk, a Thorns on my Grave pedig az egyik, ha nem a legjobb Emperor dal! Köszönöm a megemlékezést!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.