Shock!

október 23.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ihsahn: The Adversary

Nem lehet véletlen az album címének megválasztása Ihsahntól, hiszen ez a lemez egyfajta összegzése eddigi pályafutásának, az esszenciája annak, amit a zenéről és az alkotói szabadságról gondol. De ne szaladjunk ennyire előre.

megjelenés:
2006
kiadó:
Candlelight
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 4 Szavazat )

Bevallom őszintén, kicsit tartottam attól, hogy a Peccatumban bemutatott és megvalósított Ihsahn szerzeményeket fogom hallani, amik ugyan az abszolút művészi szabadság jegyében fogantak, de szerintem a meghallgatásukhoz jó adag türelemre van szükség.

Ahogy aztán belekezd az Invocationbe, helyreáll a rend, megszáll a nyugalom, hiszen a tempó önmagában vérpezsdítő, és a riffek összetettsége is az igazi Emperoros időket idézi, túlkombinálás nélkül. Érdemes odafigyelve többször meghallgatni, mert gondoskodott arról, hogy ne eldobható, gagyi dallamokat vezessen fel, hanem azok okosan egymásra épüljenek, és szervesen vegyüljenek a billentyűvel, ami azonban nekem egy kicsit hangos. Aztán a gyors kezdés után következik az első meglepetés, egy abszolúte nyugis, merengős kiállás, ami kettéválasztja a dalt. Mikor visszatérnek a gyorsan pergő riffek, egy zenekar azért eszembe jutott, ez pedig az Opeth. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a zene hasonló, csak a hozzáállás azonos a svéd zenekarral.

A második meglepetés a Tongue Of Fire heavy metalos riffelése és a dallamos, kórussal vegyített refrén, valamint az itt és más számokban is tetten érhető tudatos lassítás, epikus megközelítés, amit remekül átfon az Ihsahn agyában fogant vadul burjánzó hangjegyek és a szóló.

A Citizen remek kétszólamú riffeléssel indít, az egyik gitár disszonáns hangok tömkelegét árasztja, a másik pedig gyorsabban pereg mint a gépágyú. Kicsit a szintiszőnyeg filmzenésre sikeredett, de ez nem olyan nagy negatívum.
A Homecomingban némi indusztriál hatás is tetten érhető, és vad, szaggatott riffeket követően megint leül a dal, akusztikus gitár színesít. Itt Ihsahn jóbarátja, az aranytorkú Garm hallatja a hangját, ami nekem borzasztóan tetszik, szinte a saját képére formálta a nótát.

Azért, hogy ne csak a pozitívumokról essen szó, itt az Astera Ton Proinon, ami egy teljesen nyugis, epikusnak szánt, de talán utóbbit kicsit túlzásba vitt dal, ismét kórussal. Nem tudom ezt a nótát valahogy a többi közé illeszteni, leginkább a Peccatumra emlékeztet, de ez legyen az én bajom. A Panem Et Circenses leginkább az utolsó hivatalos Emperor albumra, a Prometheusra hajaz, közepesnél kicsit gyorsabb tempóval és iszonyatosan megtekert, kicsavart riffekkel és énektémákkal, de valahogy elszalad az ember füle mellett.

Ami ezután következik, az minden Emperor hívő szívét megdobogtathatja. Az And He Shall Walk In Empty Places az Anthems... korabeli zenéjüket idézi, vad rohanással, szintiszőnyeggel, aztán itt is következik egy kis lassítás, tiszta énekkel, de ez sem akasztja meg a lendületet. Remek nóta! Nekem a Will You Love Me Now? kicsit kakukktojás, főleg a címe és a szövege miatt, nem illik az albumról kialakított pozitív képembe, de magát a nótát odatették rendesen. A The Pain Is Still Mine pedig megkoronázza a korongot, hosszú, mind dallamban, mind tempóban, váltásokban változatos dal, az elején gyönyörű (és szomorkás) a zongorabetét. Talán Ihsahn a szintit kicsit túlspirázta: nagyon operás, filmzenés lett, de az interjúkban kihangsúlyozott epikus jelleg itt jön ki a legjobban.

Most látom, hogy nagyon sokat írtam a lemezről, így nagyon rossz album nem lehet, mégis, bennem mindig az ötlik fel, hogy ez az ember (aki kétségtelenül egy zseni), mire lenne képes újra Samoth-tal, Emperor név alatt. Ki tudja, talán már sohasem fog kiderülni, de hátha.... Mindezeken kívül nem tudok sok rosszat mondani a The Adversary-ról, ez egy érett és gondosan összerakott album, Ihsahn eddigi munkáinak összegzése.

Mindenkinek tudom ajánlani, aki szereti a komplex zenéket.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Solar Scream - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.