Shock!

december 03.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Magnum: „Sokkal komolyabban veszem a zenét, mint a ’80-as években”

Ezekben a napokban kezdte meg a munkálatokat új nagylemezén Nagy-Britannia egyik legpatinásabb hard rock zenekara, az egy néhány éves szünetet leszámítva 1972 óta létező Magnum. A Bob Catley énekes jellegzetes orgánumáról és Tony Clarkin gitáros epikus, sztorimesélős dalairól ismert csapat olyan klasszikus albumokat tett le az asztalra a '80-as években, mint az On A Storyteller's Night, a Vigilante vagy a Wings Of Heaven, amelyek egyetlen komoly melodikus gyűjteményből sem hiányozhatnak, ám ma is minőséget szállítanak. Ennek ékes bizonyítéka a tavaly év végén kiadott speciális Evolution kollekció, amely az újjáalakulásuk óta eltelt évtizedet összegzi. Utóbbi anyag kapcsán beszélgettünk a brutális angol akcentussal felvértezett és ezt még folyamatos cigarettázással is súlyosbító, ám roppant kedélyes Tony Clarkinnal.

Tony, miért készítettétek el ezt az új válogatáslemezt? Idestova másfél éve jelent meg egy állati alapos best of kollekciótok The Gathering címmel, és az azért még nem volt olyan régen...

Igen, de a két esetben másról van szó: a The Gathering lemezt úgy hozta ki a Universal, hogy abba nekünk semmiféle beleszólásunk nem volt. Semmi kapcsolatunk nem is volt ahhoz az anyaghoz: egyszerűen kijött, akár örülünk neki, akár nem. Az Evolution megjelentetését ezzel szemben a mostani kiadónk, az SPV/Steamhammer kezdeményeze: megkérdezték, nincs-e kedvünk egy ilyen újra feljátszós megfejtéshez az utolsó évtized termése kapcsán. Mivel ezáltal lehetőségünk nyílt érdemben hozzányúlni a nótákhoz, hozzátenni, elvenni ezt-azt, nem is beszélve a hangzás egységesítéséről, boldogan mondtunk igent a dologra. Vagyis nem csupán újravettük a dalokat, hanem alakítottunk is rajtuk a koncerttapasztalatoknak vagy az eltelt időnek köszönhetően. Annak semmi értelmét nem láttam volna, hogy ezt az anyagot is csak úgy megjelentessük, mint ahogy tette azt a Universal a The Gatheringgel. Itt teljesen másról van szó.

Nehéz volt kiválogatni, mely dalokat vegyétek fel újra?

Nem igazán. Leültünk, végighallgattuk a lemezeket, és kiszortíroztuk azokat a nótákat, amikben mindenki egyetértett. Úgy is mondhatnám, hogy a dalok választották ki önmagukat... Az azonban fontos, hogy eszünkben sem volt újraírni a dalokat, az alapok mindenütt változatlanok, még ha a gitárok terén hozzájuk is tettem ezt-azt. A dobok terén viszont igen fontos, hogy az újjáalakulás utáni első anyagon, a Breath Of Life-on még dobgépeket használtunk, és most természetesen az innen átvett szerzeményekben is igazi, élő dobok hallhatóak.

Nem gondoltatok arra esetleg, hogy a '80-as évek klasszikus Magnum dalaira is ráférne egy efféle átértelmezés?

De, csak az előbb említett okból kifolyólag ezt nem tehetjük meg. A régi lemezek jogai a Polydornál, illetve a Universalnál vannak. Lehet, hogy nem bánnánk, ha újra felvennénk ezt-azt, de hogy is mondjam... Szóval az Evolution jó alkalom volt az utóbbi évtized összegzésére, de most már inkább igazából inkább előre tekintenénk, főleg ezek után. Néha persze én is felteszem a régi lemezeket, mert jólesik elnosztalgiázni rajtuk, és bizony ráncolom a szemöldökömet, hogyan szól egynémely korai albumunk. Különösen az ének- és vokálhangzások sokkal jobbak manapság, mint akkoriban. De ezek az anyagok igazából úgy jók, ahogy vannak. Nem látnám értelmét különösebben bolygatni őket.

A hozzátok hasonló patinás bandáknál mindig komoly esély mutatkozik arra, hogy a koncerteken a közönség elsősorban a régi dalokra kíváncsi, az újakat pedig nem is nagyon ismeri. Mik a tapasztalataitok ezen a téren?

Nézd, tisztában vagyunk vele, hogy sokan a régi nóták miatt jönnek el. De próbálunk egészséges arányokkal dolgozni még úgy is, hogy ezeket az óhajokat tiszteletben tartjuk. Átlagosan a koncertprogram 60 százaléka áll klasszikus dalokból, a maradék új. És úgy vesszük észre, hogy a közönség is elfogadta ezt, mint ahogy azzal is tisztában vannak, hogy a banda aktív és folyamatosan gyártja az új lemezeket. Éppen emiatt sokan hallani is akarják a friss nótákat. Nagyjából három hónap szokott lenni az átfutási idő a megjelenéstől számítva egy turnén. Ha ennyi idő eltelik, úgy vesszük észre, hogy már a nézők is ismerik az új dalokat. Ez szerintem nem igazán jelentős távlat. De mondom: tudjuk, mit akar a többség, és igyekszünk is a kedvükre tenni, bár egy koncerten nyilván az időkorlátokra is tekintettel kell lenni.

Hol fut manapság a legjobban a szekeretek?

Anglia mindig is jó terület volt számunkra, leszámítva a '90-es évek közepét, amikor a grunge-tól néhány évre mindenki megroggyant egy kicsit. Szerencsére miután levonult az alternatív hullám, az emberek elég gyorsan rádöbbentek, hogy valami hiányzik nekik a zenei életből, innentől kezdve pedig ismét nyert ügyünk volt. A másik fő bázis pedig Németország. Azt kell mondjam, nagyon szerencsések vagyunk, hogy ma is lejárnak az emberek a bulijainkra, méghozzá szép számmal. Ez olyasmi, amit nem lehet igazán megmagyarázni, hiszen nagyon sok régi banda belehalt az érdeklődés hiányába. Sok olyan is, akik velünk egy időben startoltak, és szintén nagyon jól mentek a dolgaik a '80-as években. Ma már azonban senkit sem érdekelnek. A mi pályánk másképp alakult, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok a közönségünknek.

Melyik volt amúgy a Magnum legsikeresebb lemeze?

A Wings Of Heaven.

Ez meglep, én az On A Storyteller's Nightra tippeltem volna...

Nem, a Wings Of Heaven jobban fogyott. Ha jól emlékszem, világviszonylatban néhány hét után már valami 500 ezer példány fölött jártunk vele... De természetesen az On A Storyteller's Night is a legsikeresebb anyagaink között van, és még a Goodnight L.A. is nagyon-nagyon jól futott.

Ha már úgyis egy ilyen visszatekintő album kapcsán beszélünk, hadd kérdezzem meg, amire mindig is kíváncsi voltam: mi értelme volt feloszlani a '90-es évek közepén, ha utána úgyis közösen folytattátok Bobbal a Hard Rainben?

(nevet) Na igen, ez utólag már furcsának tűnhet... De annak idején megvolt az oka, ugyanis eleinte nem arról volt szó, hogy együtt mennénk tovább. A Magnum voltaképpen azért oszlott fel, mert én sokalltam be. Miután szétmentünk, természetesen ugyanúgy zenélgettem, mint előtte, és bőszen készítettem a demókat is, amiken én énekeltem. Nem igazán tudtam, mihez kezdjek ezekkel a felvételekkel: tudtam, hogy a hangom kevés ahhoz, amit meg szeretnék valósítani. Aztán valahogy mégis jött egy ajánlat egy német kiadótól egy lemezre, és valahogy beugrott: mégis Bob lenne az igazi megfejtés a témáimhoz... Felhívtam, és innentől már minden ment a maga útján. Utólag visszatekintve tényleg nincs eszelős különbség a két Hard Rain lemez és a Magnum albumok stílusa között, de akkoriban valóban új fejezetet akartunk kezdeni. Ez érthető is, hiszen ahogy arra már céloztam, a '90-es évek mindennek kedveztek, csak a dallamos rockzenéknek nem. Valahogy minden a feje tetejére fordult akkoriban... Szeretem a Hard Rain anyagokat egyébként, sok jó dal szerepelt rajtuk. Meg persze kevésbé erős dolgok is. Élőben például valahogy nem működött úgy a Hard Rain, mint a Magnum, igaz, nem is koncerteztünk annyit, mint kellett volna.

És hogy lett utána a Hard Rainből ismét Magnum?

Egy koncertügynökség keresett meg, hogy az emberek szívesen látnák ismét élőben a zenekart. Tulajdonképpen csak próbaképpen hívogattam fel a többieket, hogy mit szólnának a dologhoz – magamban azt hittem, senkit sem mozgatna. Nos, ezek után mindenki egyből baromi lelkes volt! Bob például semmit nem latolgatott, csak annyit válaszolt: YEAH! (nevet) És azóta ismét működünk. Tényleg ennyire egyszerűen ment...

Miben tér el a mai Magnum a '80-as évek Magnumjától?

Lényegét tekintve nem sokban. Zeneileg azonban a mai felállás bármelyik réginél sokkal erősebb, amiben oroszlánrésze van Harrynek (Gary „Harry" James, aki többek között a Thunderből lehet még ismerős – D.Á.). Egyértelműen ő a legjobb Magnum dobos, és élőben sokkal-sokkal erőteljesebben szól miatta az egész zenekar. De ha már itt tartunk, meggyőződésem, hogy ma jobb dalokat is írok, mint a '80-as években.

Mi lehet ennek az oka?

Szerintem az, hogy ma már sokkal inkább magára a zenére koncentrálok, nem pedig arra, hogy bulizzak. Sokkal komolyabban veszem a zenét, mint akkoriban. És hát ne feledjük azt sem, hogy Bob is csak egyre jobb és jobb lett az évek múlásával. Sokkal magabiztosabban bánik a hangjával, mint azelőtt. Összességében tehát úgy működik a Magnum, mint a régi időkben, bizonyos szinten mégis olyan, mintha egy új zenekar lenne ez a mostani.

Mi a helyzet az új lemezzel?

A zene majdnem teljesen készen van, még a szövegek terén van némi restanciánk. Ebből fakadóan címötletünk sincs, de a kinézetre, a koncepcióra nézve már akadnak elképzelések. Az eddig elkészült nótavázlatok nagyon erősek, szóval bizakodva tekintek a jövőbe. Remélhetőleg 2012-ben kihozzuk majd, de az sem kizárt, hogy végül 2013 lesz belőle... Ezt majd az idő eldönti.

Birminghamből származtok, a Black Sabbath és a Judas Priest is innen indult el annak idején, és utóbbi banda még korban is hasonló a Magnumhoz. Gondolom, volt köztetek kapcsolat...

Természetesen! Az egyik első kiemelt koncertünket eleve velük játszottuk Liverpoolban, az Empire klubban. A Priest akkoriban már jól ismert név volt az angol klubokban, így nem is akartuk elhinni, hogy ilyen komoly lehetőséget kaptunk. Ma is jó a viszony, bár nyilván nem látjuk egymást annyit, mint a '70-es években. Ami pedig a Sabbathot illeti, rájuk mindenki felnézett Birminghamben, amolyan helyi hősöknek számítottak. De a Sabbath már bőven világsztár volt, amikor mi zenélni kezdtünk, így velük csak később haverkodtunk össze alaposabban. De felületesen nyilván azelőtt is ismertük egymást innen-onnan.

Mi minden idők három legjobb albuma számodra?

Nehezet kérdezel... Tudod, nem igazán jellemző rám, hogy egész albumokat hallgatnék, inkább bizonyos számokat szeretek bizonyos lemezekről. Ez mondjuk érthető is, hiszen sok albumon mindössze két-három értékelhető nóta szerepel! (nevet) Úgyhogy inkább olyan zenekarokat mondok neked, akiket bármikor szívesen hallgatok. Nagyon szeretem a régi ZZ Topot, a régi Yest, a Rainbow-t és a Bad Companyt. Igen, talán ezek a bandák a kedvenceim. Sosem felejtem például el, amikor egy nyári napon ücsörögtem egy pubban, és először meghallottam a Since You Been Gone-t. Csak ültem ott, és egyszerűen megdelejezett a nóta!

Mi az élet értelme?

Számomra az, hogy amikor reggel felkelek, felkapjam a gitáromat és játsszam rajta a zenémet.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.