Shock!

szeptember 18.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kyuss Lives!: „Megmutattuk, milyen egy rockbanda a ’90-es években”

Mindig nagy rizikó úgy újjáalakítani egy régóta feloszlott kultuszbandát, hogy valaki hiányzik belőle a régi időkhöz képest, de a stoner színtér talán leghatalmasabb istene, a Kyuss három egykori tagja mégis vette ehhez a bátorságot. A Kyuss Lives! néven koncertező formáció márciusban Budapestre is eljutott a '90-es évek első felének meghatározó dalaival, és ahogy tőlünk nyugatra, úgy Magyarországon is megoszlanak a vélemények azt illetően, mennyiben felelnek meg a nagy elvárásoknak Josh Homme gitáros nélkül. Ezt a kérdéskört is alaposan körbejártuk Brant Bjork dobossal a buli délutánján.

Miért pont most érkezett el az idő, hogy ismét összejöjjetek?

Egymás között és a rajongókkal egyaránt évek óta beszélgetünk egy hasonló újjáalakulásról, de különböző okok miatt végül mégis ennyi évbe telt, míg eljutottunk arra a pontra, hogy John Garcia felhívott és azt mondta: csináljuk meg. Az egészben a legnagyobb katalizátor talán az volt, amikor John és én tavaly együtt turnéztunk, és minden este előkerültek a régi nagy nóták. Remekül éreztük magunkat közben, és azt vettük észre, hogy egyre bonyolultabb megindokolni, miért ne csináljuk meg, mint hogy miért igen.

A felállás kapcsán több kérdés is adja magát. Például miért Nick Oliveri basszusgitározik, és miért nem Scott Reeder?

Ez egy olyan felvetés, amit igazából Johnnak kellene megválaszolnia, mert az egész formáció összehozatalában ő volt a motor. Csak a magam nevében tudok beszélni: Nick és köztem speciális kapocs van, és számomra sokkal inkább vele közelít a dolog a Kyuss eredeti lényegéhez. Ezzel most természetesen senkit sem akarok megbántani, de nekem így kerek igazán a dolog.

Még Josh Homme nélkül is?

Erről is inkább Johnt kellene megkérdezned, mert ahogy tudom, ő az egyetlen közülünk, aki tényleg részletesen beszélt Josh-sal erről az egészről. Én csak annyit tudok, hogy azok az emberek vannak itt, akik itt akartak lenni.

Vagyis eszerint John Joshnak is felajánlotta a lehetőséget?

Hidd el, hogy tényleg nem tudom. Szerintem ha Josh csatlakozni akart volna hozzánk, akkor itt lenne. De nem hinném, hogy neki is ott van most a szíve, ahol a miénk, ha érted, mire gondolok.

Bizonyára te is olvasod az újságokat és a netes fórumokat, ahol sokan nagyon fájlalják a hiányát, mondván, hogy ő volt az agytröszt, és nélküle ez a formáció semmiképpen sem léphet a Kyuss örökébe...

Mindenkinek joga van a saját véleményhez, a fenti vélekedések azonban nem igazak. Josh ugyanis sosem volt a Kyuss agytrösztje, még ha sokan ezt is gondolják. A Queens Of The Stone Age-nél valóban ő az agy, a Kyussban viszont nem volt az. A lényeg annyi, hogy mi négyen együtt vagyunk, és kurva jól érezzük magunkat. Josh nem akart velünk tartani, de itt van helyette Bruno Fevery, aki nemcsak hihetetlenül jó gitáros, de roppant kedves, barátságos ember is. Ez az egész egy óriási kaland.

John nemrég azt nyilatkozta, hogy lemezt is csináltok majd. Ez azt jelenti, hogy már jammelgettek is az új ötleteken?

Jelenleg ez még csak egy terv, amiről rendszeresen beszélgetünk. Közösen eldöntöttük, hogy mindenképpen akarunk együtt új zenét is írni, de több mint másfél évtizedbe telt, mire idáig eljutottunk, szóval ostobaság lenne most elkezdeni rohanni. Egyelőre a turnéra koncentrálunk, aztán ha ennek vége, meglátjuk, mit hoz a jövő.

Ebben a bizonyos másfél évtizedben folyamatosan kapcsolatban voltatok egymással?

Persze. Leginkább Nickkel tartottam a kapcsolatot, de Johnnal is rendszeresen összefutottunk. Mivel mindenki elfoglalt volt a saját dolgaival, ezek a találkozások néha szórványosabbá váltak, de régi tesók vagyunk... Ha éppen hónapokig nem találkozunk, utána akkor is úgy vesszük fel a fonalat, mintha csak tegnap láttuk volna egymást utoljára. John és Nick között néha voltak feszültebb időszakok, de mindannyian együtt nőttünk fel. Ez egy olyan szoros kapocs, amit nem lehet megbontani.

Mit gondolsz, mi volt a Kyuss titka, ami miatt ennyi idő után is ekkora kultusza van a régi lemezeknek?

Hogy nagyon eredetiek és autentikusak voltunk. A zenénk teljesen organikusan mutatta meg, kik vagyunk és honnan érkeztünk. Mindez kiegészült az erőteljes hangzással, a jó dalokkal és az elkötelezettségünkkel, ami megfogta az embereket.

Miért léptél ki mégis a bandából a Welcome To Sky Valley után?

Ez egy összetett kérdés. A döntésemnek sok oka volt, és nehéz lenne kiválasztani, melyik esett a legnagyobb súllyal a latba... A zenekarban Josh és én voltunk a fő dalszerzők, és egy idő után már nem estek egybe az elképzeléseink arról, miről is szól a Kyuss, és merre kellene tartania. Azt hiszem, ez tökéletesen hallatszik is a késői dolgokon. Ez a nézetkülönbség úgy 1992 körülre vezethető vissza, és rohamosan vált egyre nyilvánvalóbbá, amint felfejlődött az üzleti oldal, illetve egyre erősebben jelentkeztek a minket érő különböző külső és belső hatások. Egy idő után egyszerűen nem leltem már örömömet az egészben, és úgy döntöttem, kiszállok.

Ha végigtekintünk a lemezeiteken, miként jellemeznéd a Kyuss zenei fejlődését? Természetesen az is érdekelne, mi a véleményed az egyetlen nélküled készült albumról...

Úgy gondolom, minden zene jó volt, amit csak valaha is megjelent Kyuss néven. Az is, amiben én már nem voltam benne. Az albumok mind különböznek egymástól, hiszen az évek során egyre magabiztosabb muzsikusokká és dalszerzőkké, érettebb emberekké váltunk. Személy szerint a Blues For The Red Sunt tartom a legtöbbre az anyagaink közül, de ennek elsősorban az az oka, hogy elképesztően jól éreztük magunkat akkoriban. Ugyanez egyébként a Wretchre is áll. Bármikor visszagondolok, az jut eszembe, mennyire jó idők is voltak azok. A Welcome To Sky Valley és az ...And The Circus Leaves Town is óriási albumok, de akkoriban már nem volt annyira jó buli ez az egész, mint előtte. Úgy gondolom, ez egy kicsit a zenén is hallatszik: kiszámítottabb, átgondoltabb lett, mint a Blueson. De ettől még természetesen nagyon jók az akkori dalok is, bármelyiket szívesen játszom közülük élőben.

A '90-es évek első felében a Kyusszal kapcsolatban is gyakran felmerült, hogy ti lehettek a következő Nirvana, de legalábbis megvan az esélyetek arra, hogy igazi mainstream sztárokká váljatok. Mit gondoltál ezekről a hangokról akkoriban, és mit gondolsz manapság?

A fantázia világában minden megtörténhet, de szerintem ha a Kyussból tényleg lehetett volna a következő Nirvana, Metallica, Pearl Jam vagy akárki, akkor úgy alakultak volna a dolgok... (mosolyog) Vagyis a kérdésre már akkoriban megszületett a válasz, és ez a válasz egyértelműen nemleges volt. Én ezt már 1992-ben is éreztem, amikor elkezdtek hozzánk odajönni az emberek, hogy „hé, ti lehettek a következő Metallica!" Nekünk azonban nem is voltak ilyen elképzeléseink. Amikor tizennyolc voltam, és együtt írtuk a nótákat a többiekkel, baromira nem akartunk mások lenni, csakis a következő Kyuss! (nevet) És azt hiszem, ez sikerült is: zeneileg, emberileg és gazdasági szinten egyaránt forradalmasítottuk, milyennek is kell lennie egy rockbandának a '90-es években. Kiköveztünk egy újfajta utat, és semmi okunk nem volt arra, hogy mások játékszabályai szerint játsszunk. Többek között ezért is léptem ki később a csapatból, mert ezen a téren akadtak vitáink. Voltak olyanok a srácok között, akik sokkal inkább a nagy játék részesei akartak lenni, mintsem, hogy továbbra is inkább valami újat teremtsünk közösen.

Emlékszel olyan pillanatra, amikor rájöttél, hogy a Kyuss valami különleges dolgot csinál?

Két ilyen pillanat is volt. Az első, amikor 1987-ben a szobámban próbáltunk, és még nevünk sem volt. Josh-sal, Johnnal és az akkori basszusgitárosunkkal, Chris Cockrell-lel jammeltünk, és már a próba közben átfutott rajtam, hogy van köztünk valami olyan rezgés, amiből akár egy jó zenekar is születhet. Ez a kémia ösztönzött minket arra, hogy tényleg komolyan vegyük ezt az egészet. A következő pillanat pedig 1991-ben érkezett el, amikor az Egyesült Államokban turnéztunk, és megütött, hogy mennyire mások vagyunk, mint a többiek. Tulajdonképpen ez a felismerés vezetett el a Blues For The Red Sun koncepciójához, ami megmutatta, kik is vagyunk valójában: egy banda a sivatagból.

Ha csak egy dallal kellene jellemezned a Kyusst, amiben minden benne van, melyik lenne az?

Ez egy jó kérdés... Nyilvánvaló leszek, de akkor is a Green Machine-t mondom! (nevet)

Mennyiben más érzés ma játszani ezt, a Gardeniát vagy a Thumbot, mint a '90-es évek első felében?

Csak a nyilvánvaló fizikai különbségekről tudok beszámolni: öregebb és kissé talán konzervatívabb felfogású dobos vagyok, mint akkor. De az igazság az, hogy hihetetlen, mennyire ugyanaz az érzés ma is, mint majdnem húsz évvel ezelőtt. Csak nem vagyok olyan részeg és beszívott! (nevet)

Személyes szinten hogyan jellemeznéd magatokat?

Sivatagi testvérek vagyunk. Ezekkel a srácokkal nőttem fel: Nickkel tizenegy-tizenkét, Johnnal tizennégy éves korunk óta ismerjük egymást. Ez tényleg egy olyan kötés, ami megbonthatatlan.

Miként tud kapcsolódni egy ennyire szoros kötéshez egy kívülről érkezett új ember?

Ahogy korábban is említettem, Bruno nagyon barátságos, szerény, intelligens srác, aki mindkét lábával a földön jár. Pont olyan ember, aki személyiségként és zenészként is tökéletesen alkalmas arra, hogy a Kyussban gitározzon: természetes, és hálás a lehetőségért, hogy itt lehet velünk, játszhatja ezeket a nótákat. Azt kell mondanom: ha nem ő lenne a negyedik tag, lehet, hogy én sem vállaltam volna ezt az egészet.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Az első Jimi Hendrixtől az Are You Experienced, aztán talán a Rocket To Russia a Ramonestól, a harmadik pedig... (hosszasan gondolkodik) A Revolver a Beatlestől.

Mi az élet értelme?

A szeretet!

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.