Shock!

október 19.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Havancsák Gyula: „Megtisztelő, ha egy zenekar rám hagyja a teljes kivitelezést"

Ha nemzetközi vizekre evezünk, Magyarország sosem számított metal nagyhatalomnak, de mára szerencsére már kinőtte magát néhány muzsikus, illetve zenekar, akik világviszonylatban is bekerültek a súlyos zenék vérkeringésébe. Nemcsak Zoltan Bathory, Téglás Zoli, az Ektomorf vagy a Sear Bliss emeli azonban magasra a zászlót külföldön, hiszen a szakmabelieknek és a figyelmes zenehallgatóknak ma már napjaink egyik igen sokat foglalkoztatott borítótervezőjét, Havancsák Gyulát, azaz Hjulest sem kell külön bemutatni. A 35. születésnapját épp a héten ünnepelt grafikussal eddigi karrierjéről beszélgettünk.

Mikor kezdtél el behatóbban is foglalkozni a rajzolással, festéssel, és hogy kapcsolódott ez idővel össze a rockzenével?

A rajzolással már nagyon korán. Emlékszem, az Ablak-Zsiráf képeit kezdhettem összefirkálgatni, illetve mindenféle könyvet, amiben képek voltak és elértem őket. Az óvodaban is sok könyvet kiegészítettem, aztán az óvónéni felzárt a padlásra, és összeragasztotta a két tenyerem technokollal, hogy ellenőrizhesse, nem vettem-e szét a kezeimet. A nagyszüleim és szüleim rengeteg gyermekkori rajzomat megőrizték, az egyiken lévő dátum szerint még nem töltöttem be a három évet, amikor készült. Két elég amőbaszerű lovacskát ábrázol amúgy... Szerintem innentől elég beható volt a foglalatosság, mert ötéves koromra már sok skicc gyűlt fel, amelyeken szörnyek, tengeri lények küzdenek emberekkel. Sortűz, vér, később nindzsák és Star Wars karakterek... Aztán Delhiből meghirdettek egy világrajzversenyt óvodásoknak, amin második lettem. Valamilyen állatkerti kép van előttem, erre elég jól emlékszem. Édesanyám járatott rajzszakkörre is, de azt hiszem, akkor még éretlen voltam a kockológiához. Inkább hobbiból rajzoltam rengeteget és folyamatosan. Később bátyóm és baráti köre felfedezte a Pokolgép Pokoli színjáték kazettáját, és azt másoltatták le velem. Tetszett is a dolog. Utána meghallottuk a zenét is, és adta rendesen... Beszivárogtak az életünkbe a sci-fi- és horrorfilmek is: Conan, Evil Dead, Star Wars és a többi... Menedéket találtak egy óra erejéig a tankönyvekkel lefedett iskolapadok felületén. Ekkoriban leginkább unokatestvéremmel bandáztunk, és állandóan rajzoltunk. Igazán jó környezetben nőttünk fel, ahol nem volt szokatlan az alkotómunka. Az ő édesapja szobrászművész és sírköves, édesanyám dekoratőrként dolgozott, édesapám pedig basszusgitározott, tehát nem néztek hülyének, hogy pl. nem fociztunk egész nap. Hétvégén hittanra járattak mindkettőnket, oda jártunk rosszalkodni, amíg meg nem láttunk egy ősrégi Headbanger's Ballt a presszóban egy tévén. Accept – Balls To The Wall, Manowar – Blow Your Speakers, Black Sabbath – Headless Cross, és kész voltunk. Ezután ide jártunk vissza, és követeltük, hogy játsszák le nekünk újra meg újra. Ekkortájt az osztálytársaimat is megfertőzte a metal, hozták a PVC kabátokat, én meg rajzoltam ezüst tollal az Eddie-ket, meg talán a Walls Of Jericho borítókat. Festettem nagy kartonra is Eddie-t. Vettük a felvarrókat, kazettákat, pólókat, és csodálkoztam, hogy lehet így megfesteni a lemezborítókat... Unokatestvérem szomszédja, Attila bevezetett a birodalomba: Testament, Running Wild, Anthrax, King Diamond, Slayer, Maiden, Ozzy, Helloween... Akkoriban még a távolsági busz vezetője is King Diamond Abigailjét döngette útközben, így elkerülhetetlen volt a fémesedés.

Mi jött előbb, a rockzenészkedés vagy a lemezborító-tervezés? Melyik volt életed első lemezborítója, és hogyan fordult igazán komolyra a dolog?

A rockzenéskedés már ha annak lehet nevezni. A szomszéd gyerek, Szijártó Szupermen Zsolti (korábbi Akela, ma Omen gitáros – D.Á.) megállított az utcában, hogy látta az általam készített KISS matricát a dipó táskámon, tehát biztos szeretem is az efféle zenét. Először bunkert próbáltunk építeni, aztán inkább gitározni tanultunk. Volt egy rossz dobgitárom, amit minden héten átfestettem, próbáltam vele leszedni az Anthrax és Manowar dalokat, aztán fater visszakérte a kölcsönadott Musima basszgitárját, és így meglettek a szerepek a zenekarban. Mindez Túrkevén történt: ez az a kisváros, ahol általában a leghidegebbet és a legmelegebbet mérik, néha pedig megszállják a fülesbaglyok. Akkor még javában megálltak arra a turnézó magyar bandák: a Pokolgép, a Lord, később az Akela. Természetesen nagy rajongók voltunk, és kiderült, hogy Zsolti faterja Tarcza Laci katonakomája volt anno, így visszajártak nyaralgatni is. Jó kapcsolat alakult ki velük, ami szintén nagy inspiráció volt. Aztán lett egy zeneiskola is a városban, ahová Jung Norbi és Tarcza Laci is lejárt tanítani. Akkoriban már bombáztam őket gyerek-módon a rajzaimmal, és az Akelával is leveleztem. Amikor Főnökék lejöttek Túrkevére játszani, meg is kérdezték, hol az a gyerek, aki a levélpapírjukat rajzolta! (nevet) Mondtam, hogy én vagyok, mi vagyunk az előzenekar. Ez már a '90-es években volt, Kukovecz Gabi pedig ki is akart próbálni, hátha meg tudok festeni a tervei alapján egy képet a Gép lemezhez. A kép el is készült, de nagyon metal volt, amit a nirvanás években a kiadó leszavazott. Ekkoriban már feketeöves Annihilator rajongó voltam, jött a Pantera, a Danzig, a Dream Theater, engem meg elvittek másfelé. A Pannónia Filmstúdióba jártam rajzfilmrajzolást tanulni, de az túl monotonnak tűnt. Utána Egerben tanultam tovább elektronikus grafikus szakon, bármit is jelentsen ez. Azt hiszem, ekkoriban basszusoztam két évet az Árnyakban, így nekik készítettem képet, mielőtt és miután kiszálltam tőlük. Az első borítómat az Evensongnak csináltam.

Ha jól tudom, az Annihilator és a Nightingale voltak az első külföldi előadók, akikkel dolgoztál. Hogyan érkeztek ezek a felkérések: ők találtak rád valahogy, vagy te mentél a dolgok elébe?

Először – valószínűleg az Árnyak borító és az Uzseka Norbinak elküldött képregény-kezdeményeim miatt – Cselőék rám bízták az Ossian Titkos ünnep lemezének borítóját. Később egy kedves ismerősöm megszerezte Curran Murphy mailcímét, aki ekkor az Annihilatorben gitározott, így felajánlottam a szolgálataimat Jeff Waters úrnak: ingyen, bármit... Ő pedig bevett az All For You munkálataiba, hogy készítsek hozzá mindenféle képeket. Hihetetlen volt! A zenesulis kottafüzetemet is Annihilator fotó díszítette anno, máig megvan! Dan Swanö-t, vagyis a Nightingale-t viszont már akkor ismertem meg, amikor az Alison Hell zenekarban játszottam. Emlékszem, amikor Tamás barátom megmutatta próbán a Nightfall Overture-t, száz százalék eufória volt. Próbáról hazafelé, a kultikus MCD-ben meg is vettem az I albumot, és otthon folytatódott az utazás. El sem hiszem, mennyire alulértékelt ez a banda! Visszatérve a borítókészítéshez: egyszerűen megtaláltam Dan mailcímét a neten, és írtam neki mailt, vagy küldtem linket a webemhez. Már tényleg nem emlékszem.

Nyilván ez előadótól is nagyban függ, de alapesetben hogyan kell elképzelni egy metal lemezborító elkészültét egy nemzetközileg ismert banda esetében? Mondanál konkrét példákat is?

Először kapok egy lemezcímet. Ezen gondolkodom egy-két estét, de sok esetben azonnal támad hozzá valami ötletem. Írok egy szinopszist, próbálom elmagyarázni, mire is gondolok – ha sikerül –, vagy esetleg skicc is készül. Ez a legáltalánosabb kezdés. Ha szerencsém van, egy húron pendülünk a megrendelővel vagy néha a kiadóval, így a kivitelezésig zökkenőmentes a munka. Erre példa lehet a Thrash Till Death, a Memory Garden, a Svartsot, a Stratovarius, a Headhunter vagy a Destruction néhány borítója. A második, egyben nehezebb dolog, amikor az előadó azzal áll elő, hogy tudja, mit akar a képre pakolni. Van, aki részletről-részletre beleszól, más csak úgy nagyjából ismerteti az elképzeléseit. Schmier például ott csücsül a drót másik végén, és szinte együtt gyúrjuk össze a frontborítót, a bookletet viszont teljesen rám bízza. A D.E.V.O.L.U.T.I.O.N. lemeznél konkrétan valami Arcimboldo-hatású, kétértelmű masszát kért a jellegzetes koponyával a háttérben, míg a DVD borítónál külön elmondta, hogy valami „ufonauta" jellegű dolog lenne a kedvére. Chris a Grave Diggerből szilárdan ragaszkodik az elképzeléseihez, a TYR esetében pedig adott a téma, hiszen konkrét történetekről van szó.

Az Annihilatorrel, a Grave Diggerrel és a Destructionnel viszonylag régóta dolgozol együtt. Milyen viszonyban vagy velük, ismeritek-e egymást személyesen is?

Jeff Watersszel kétszer találkoztam személyesen. Néha megy egy-egy levélváltás, de természetesen amikor aktuális, akkor tartjuk szorosabban a kapcsolatot. Anno átraktam a Crystal Ann akusztikusát a basszusgitáromra, feljátszottam videón és átküldtem neki. Aztán amikor személyesen találkoztunk, megdicsérte! (nevet) Természetesen ha ezt az egészet valaki elmeséli nekem tizenöt-húsz évvel ezelőtt, kiröhögöm. Nem is beszélve arról, hogy itt van a szobámban egy olyan vörös JW Epiphone Flying V, ami Jeff védjegyévé vált! A Grave Digger tagsággal itthon, a PeCsa bulin sikerült összefutnom. Nagyon kedvesek voltak. Chrisszel sokat levelezünk a borítói miatt, épp velük dolgozom most is. A Destructionnel szerintem nagyon jó kapcsolat alakult ki. Velük háromszor találkoztam. Schmierrel sokat beszélünk meló közben skype-on, szidjuk a rendszert, vagy épp a basszuscuccokrol van szó... Vagy bármiről... De természetesen a vezérfonál a meló. Mike-kal viszont mindhárom koncerjük után sokat dumáltunk. Ledöbbentett, amikor kiderült, hogy nagy kedvence a War Front PC játék, amin anno dolgoztam a Digital Realityvel. Fejből mondta a főhős monológjait, meg mesélte, melyek a kedvenc harci járgányai.

Jeff Waters elég nehéz ember hírében áll. A borítók terén mennyire egyszerű vele együtt dolgozni, és mennyire szól bele a melóba?

Jeff megkeres, dob egy albumcímet, és próbálok kitalálni rá valamit. Általában így indul a munkafolyamat. Mire megvan az ötlet és esetleg egy skicc, vagy egy félkész borító, addigra kiderül hogy valami totál más lemezcím lesz... (mosolyog) Ezt eljátsszuk úgy minimum öt alkalommal, aztán valahogy mégis elkészül a kép. Szó se róla, sok forgács marad, sok a felhasználatlan kép és ötlet, de el kell tudnom fogadni, hogy ő a megrendelő, és ő tudja, mit akar. Primadonnáskodni sem itt, sem más projekteknél nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes. Ugyanakkor megtisztelő, ha egy zenekar bízik bennem és rám hagyja a teljes kivitelezést. De azért ő is inkább a frontborító elkészítésénél vaskalaposabb. Nehéz embernek tűnik, de nem nehezebb a többi zenekarvezetőnél.

Milyen technikával dolgozol, és nagyjából mennyi munkádba kerül egy borító elkészítése?

Alapvetően Photoshopot használok. Jelenleg van egy Wacom Intuos digitális rajztáblám és egy Nikon D500 fotómasinám. Amin pedig a legtöbben kiakadnak: egy MacBook Pro15-öt használok, szóval nem valami nagy monitort. Ennek viszont nagyon jó a képe! Az is előfordul, hogy grafitrajzot készítek, de ez ritka, inkább maradok a programban, a technika pedig javarészt fotó és rajz összetételű. De gyakori az is, hogy az egészet PS-ben festem meg. Az elkészítési idő nagyon változó, valahol a 45 perc és az egy év között. De optimális esetben, ha nincs sok változtatás, a saját tempómban egy-két nap. Egyszerre több bandának is dolgozom, így lehetetlen megsaccolni es beosztani az időt. Azzal foglalkozom, amelyikhez nagyon van kedvem, illetve valóban égetően sürgős.

Melyik borító készült el a legkönnyebben, és melyik a legnehezebben?

A legnehezebb az, amelyikbe beleszólnak, és beleerőszakolnak oda nem illő, vagy nehezen kivitelezhető dolgokat. A legutóbbi Destruction például nem volt könnyű, mármint a frontkép. Schmier azzal állt elő, hogy valami brutál egyszerűt akar: legyen egy szem, amiben tükröződik a világvége, de látható a háttér is. (nevet) Ennél nehezebbel nehéz lenne előállni! A legkönnyebbek a Vale Of Tears es Alison Hell borítók voltak, ott semmibe sem szóltak bele. Azok a jobb képeim közül valók a személyes véleményem szerint. De megis kedvelem ezt a Destructiont is.

Melyik eddigi munkádra vagy a legbüszkébb, és miért éppen arra?

A Destruction D.E.V.O.L.U.T.I.O.N. albumának két belső képe, amikor az embertömeg a maga visszataszító mezítelenségével együtt ballag le egymást taposva a pokolba, vagy a torzszülött nő, aki a csemetéjét falja fel. A legutóbbi TYR borító, az Opera Diabolicus is kedvenc. Az új Destructionben is van pár kedvenc kép belul, de elmegy a front is. De azért gyakran vagyok elégedetlen, mert sok megoldás később, már a kiadott CD borító nézegetése közben jut eszembe.

Van-e esetleg „álommelód", van-e olyan zenekar, akikkel különösen szeretnél együtt dolgozni a jövőben?

Rengeteg! Fates Warning, King's X, King Diamond, Testament, Iron Maiden, Danzig, Symphony X...

Természetesen nem a zsebedben turkálva: stabil megélhetést biztosít-e manapság ez a tevékenység?

Ez alkalmazott grafika, akárhogyan is nézzük. Természetesen meg lehet élni belőle. Valószínűleg lehetne rosszabbul is és jobban is, ami üzleti érzék függvénye is. Azért ezek mellett dolgozom más projekteken is, illetve sok felkérést nem tudok elvállalni, mert egyszerűen lehetetlen mindent bezsúfolni az időmbe. Néha már teljesen zombi vagyok így is.

Mikor csöppentél bele a könyvborító-tervezésbe? E munkáid közül melyek azok, amelyekre különösen büszke vagy?

Úgy 2002 környékén lehetett, a legbüszkébb pedig az eddig kiadatlan Poe első kötetre, a Lem összes közül a harmadikra és a negyedikre, az Anne Rice-féle Lestat, a vámpírra, illetve Lovecraft legjobb műveinek fedelére vagyok.

A külföldi borítótervezők közül kiket tartasz meghatározónak, példaképnek?

Hugh Syme, Dave McKean, Travis Smith, Andreas Marschall, ha csak a lemezborítóknál maradunk.

Kérlek, jellemezd az alábbi metal borítókat: tetszenek-e neked, vagy sem, és miért?

Manowar: Kings Of Metal – Klasszikus... Hogyne tetszene. Ezt csak gyerekszemmel tudom nézni. Mesteri festmény. Természetesen a téma manapság már gyerekesnek tűnik, főleg egy kívülálló szemével. De kultikus!

Iron Maiden: Dance Of Death – Gondolom, ezzel most provokálsz! (nevet) Ez a kép állítólag egy skicc, tehát csak egy borítóterv. Jó lett volna, ha hagyják befejezni, megfesteni a képet. Szerintem jó, vagy legalábbis érdekes lehetett volna. Kár érte... Pont a Maidennek???

Slayer: Reign In Blood – Aah, Larry Carroll klasszikusa a South Of Heavennel együtt! Iszonyatosan kifejező!

Megadeth: Youthanasia – Ez is a kedvencek közül való. Nagyon tetszik, hogy nem tipikus klisékkel dolgozik. Ezért imádom Hugh Syme-ot. Színes, erőteljes. Ha meglátod, egy életre megjegyzed.

Rush: Moving Pictures – Nekem ez anno kimaradt, de a Roll The Bones nem. (mosolyog) A képet persze ismerem. De rosszat nem tudok mondani.

Stratovarius: Infinite – Ez is klasszikus, eszembe is jut a giccses szó... Mégis totálisan passzol a zenéhez. Ezek szinte klasszikusok már mind...

Dokken: Back For The Attack – Ez is hibátlan. Nagyon elegáns, mint egy jó whiskey címke. Azokat is el tudom nézegetni, ha már inni nem iszom. (mosolyog)

Annihilator: Alice In Hell – Örök darab. Imádtam a klipet meg az egész koncepciót. A Wes Craven filmet is.

Black Sabbath: Dehumanizer – Hú, ez a borító sem tetszett igazán anno. Olyan halvány es erőtlen volt nekem, de ezen nem is gondolkodtam sokat, mert a zene hatalmas.

Judas Priest: Defenders Of The Faith – Ez viszont taszított. Voltak régen hasonló gyerekjátékok ilyen fényes, kemény műanyagból, ugyanilyen mélységű kék és piros színekkel... Akkor is néztem, hogy lehet valami ilyen csúf. A borító ugyanakkor mégis kifejező és hatásos, szóval működik.

Mi minden idők három legjobb lemezborítója számodra?

Erre lehetetlen válaszolnom... Hirtelen ezek ugranak be, de valószínűleg tudnék mondani úgy száz másikat is: James Murphytől a Feeding The Machine, a Fates Warningtól a Parallels és a Burzumtól a Fallen.

Mi minden idők három legjobb lemeze?

Úgyszintén nem tudok rá pontos választ adni. Annihilator – Never Neverland, Iron Maiden – Seventh Son Of A Seventh Son, Nightingale - Nightfall Overture. De jelzem, hogy itt legalább száz lemez elférne még a black metaltól az ambientig vagy a filmzenékig.

Mi az élet értelme?

Ezen természetesen sokat töprengünk, de Grandpierre Attila úgy fogalmazta meg egy könyvében, hogy „...szeresd az életed". Természetesen nem felszólító módban hangzott el, hanem arra utalt: legyen olyan az életed, hogy szerethesd.

 

Hozzászólások 

 
+4 #5 dream.robi 2012-03-03 20:30
Boldog szulinapot,mind en jót! Robi-Ipolyság-Felvidék
Idézet
 
 
+6 #4 Takika 2012-03-03 04:17
En azt imadom, hogy amikor bemegyek egy konyvesboltba, meglatok egy boritot, akkor egybol tudom, hogy az Hjules csinalta :)
Idézet
 
 
+19 #3 hjules 2012-03-02 21:28
Haha! Koszi a pozitiv velemenyeket:) illetve a koszontest:)
Meg az interjut:)
Idézet
 
 
+9 #2 Bakó Ádám 2012-03-02 17:00
Nagyon jó ótlet, hogy vele készítettetek interjút :D Elvégre õ is úgyanolyan metál, mint a zenészek, a rendszer része. Boldog születésnapot!
Idézet
 
 
+6 #1 Equinox 2012-03-02 16:49
Hű de jó figura! Boldog szülinapot neki! Van pár eredetima rajzaival, All for You belső rajzai is pl nagyon szépek
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.