Augusztusban, pályafutása során első ízben Magyarországon koncertezik a Skid Row. A helyszín Székesfehérvár és a FEZEN lesz, ahol rajtuk kívül már biztosan ott lesz Tarja Turunen és az Exodus is.
Amint az várható volt, január 28-án, egy nagyszabású Los Angeles-i sajtókonferencián hivatalosan is bejelentette majdani visszavonulását és grandiózus búcsúturnéját az amerikai rocktörténelem egyik legsikeresebb zenekara, a Mötley Crüe. A csapat júliustól indul útnak Alice Cooper társaságában, és megkezdődik a Neil Strauss-féle legendás biográfia megfilmesítése is.
Amit tegnap még csak valószínűsítettünk, mára bizonyossággá vált: az At The Gates leszerződött a Century Mediához, és még idén új lemezt jelentet meg At War With Reality címmel. Az irányvonalat klasszikusnak ígérik.
Még csak tavaly jelent meg a Nine Inch Nails visszatérő lemeze, a Hesitation Marks, de Trent Reznor máris a folytatáson gondolkodik. A júniusban Budapesten koncertező csapat főnöke már őszre új zenét ígér, azt azonban egyelőre nem tudni, hagyományos albumról vagy valami másról beszél-e.
A héten jelenik meg a progresszív rockban erős Transatlantic szupergroup új albuma, a Kaleidoscope, amelyről a zenekar a már korábban bemutatott Shine után közzétette a Black As The Sky című dal videóját is. A január 31-én startoló amerikai turnén azonban mégsem lesz ott velük a Pain Of Salvation vezére.
Egyre inkább elképzelhetőnek tűnik, hogy új At The Gates album jelenhet meg 2014-ben. A kultikus svéd dallamos death metal banda két rövid trailert is feltett a YouTube-ra a múlt héten, és ugyan egyikből sem derül ki gyakorlatilag semmi konkrét, a látottakat akár úgy is lehet értelmezni, hogy 1995 óta először valami frisset csináltak.
Igazi kuriózum jelenik meg február 28-án a Skol Records gondozásában: a cég kiadja a kultikus S.A. Slayer 1984-es nagylemezét, a Go For The Throatot, illetve hozzácsapja az egy évvel korábbi Prepare To Die EP-t is. A Machine Headben doboló Dave McClain eredeti zenekarának anyagai korábban soha nem jelentek még meg CD-n.
Több mint húsz évvel megjelenése után ismét kiadja első lemezét, a Deaf Dumb Blindot a svéd-norvég Clawfinger. A tavaly feloszlott rap metalosok rengeteg extra bónusszal, tripla CD-n, plusz DVD-vel hozzák ki a Deafer Dumber Blinder című anyagot.
Február 20-án indul az Egyesült Államokban a Revolver Hottest Chicks In Hard Rock fedőnevű turné, a fellépők sorában a Lacuna Coillal, a Sick Puppies-zal, az Eyes Set To Kill-lel és a Cilverrel. A körút fedőneve ellenére Cristina Scabbia, a Lacuna Coil énekesnője elárulta: egyáltalán nem tartja magát különösebben szépnek vagy vonzónak.
Madonna 2008-ban azzal keltett nagy feltűnést a rocktáborban, hogy aktuális koncertjein rendszeresen elgitározta az A New Level riffjeit a Pantera örökérvényű Vulgar Display Of Power albumáról. Most az is kiderült, hogy a dologért Monte Pittman, az énekesnő turnégitárosa a felelős, aki ezzel párhuzamosan a Prongban is éveken át játszott.
Pár jó név már az idei magyar fesztiválok kínálatából is kiderült, ám ha eddig valaha is kérdéses volt, hogy aki rock/metal előadókra vágyik, annak inkább Ausztria felé érdemes vennie az irányt, hát 2014-ben biztosan nem az: az osztrák fesztiválok egészen brutális felhozatallal készülnek a nyári hónapokra.
Valószínűleg elég kemény napokat él meg Anglia egyik legkeményebb fegyházában Ian Watkins, a Lostprophets pedofil bűncselekmények miatt elítélt egykori énekese, ugyanis máris büntetése enyhítéséért folyamodott a bírósághoz. Túl sok sikerrel aligha jár majd: feltételezett további bűncselekményei ügyében már az Egyesült Államokban, illetve Németországban is nyomoznak.