Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Warrior Soul: Rock’N’Roll Disease

warriorsoul_cUgyanúgy mindenféle hírverés nélkül jelent meg a Warrior Soul új albuma, mint a legutóbbi, 2017-es Back On The Lash vagy az azt megelőző, 2012-es Stiff Middle Finger. Komolyan, Kory Clarke mára olyannyira fű alatt működteti a zenekart, hogy meggyőződésem: többen most, e cikk láttán is éppen rácsodálkoznak a létezésükre. Pedig ez a csapat annak idején a szakma egyik nagy ígéretének számított, Geffen-szerződéssel, miegyébbel, csak hát a jó Kory alighanem túl kezelhetetlen és nagypofájú volt ahhoz, hogy sztárt faragjanak belőle. Miközben a korai albumokkal minden adott volt ehhez. A Klasszikushockban is baromira időszerű lenne már bemutatnom valamelyiket...

A Warrior Soul amúgy ma sem rossz, Clarke 2019-ben is zsigerből tolja ezt a néhol arénás, néhol punkos, néhol füstös-elszállós, de minden körülmények között fésületlen és koszos rockmuzsikát. Ennek megfelelően elvagyok a lemezzel, mint ahogy pörgettem néha a legutóbbit is: semmiképpen sem klasszikus értékű darabok ezek, de az érzés bennük van, és épp eléggé hajaznak a régi dalokra ahhoz, hogy kellemesen otthonos melegséget ébresszenek a hallgatóban. We Cry Outra, The Losersre, Blownra, Let's Get Wastedre ugyanakkor senki se számítson, az egy egészen más szint volt. Ezek az amúgy elég pofás rock'n'roll-nóták messze nem olyan jelentőségteljesek, mint az említett óriási himnuszok.

megjelenés:
2019
kiadó:
Livewire
pontszám:
6 /10

Szerinted hány pont?
( 7 Szavazat )

Egy komolyabb probléma azért így is akad az anyaggal, és emiatt le is vontam egy pontot a zenét és a nótákat tekintve egyébként reálisnak tűnő hetesből. Ne is kerülgessük a forró kását, főleg, hogy távolról sem újdonság, amiről beszélünk: Kory egykoron megbabonázó, bődületes erejű hangjából mostanra sajnos nem sok maradt. Már a tíz évvel ezelőtti, dieseles Trouble-bulin is égbekiáltó volt, mennyire megkoptak a legendás hangszálak, és az előző lemezeken is ezt éreztem az egyetlen igazán jelentős negatívumnak. Maga a zene korrekt, de ahol az ember lendületesebb, húzósabb énektémákra, neadjisten nagy üvöltésekre áhítozna, ott sokszor csak meleg levegő vagy valami szolidabb megoldás érkezik – ezzel sajnos nincs mit tenni, így jártunk. Az Up The Dose, a címadó, a Melt Down, netán az egészen korai érára visszautaló War Ride Children és Going Mental ugyanakkor azért így is szimpatikusak. A hangzásról ugyanezt sajnos már nem tudnám elmondani, kissé low-budget az összkép, de hát maga a zenekar meg a lemez is low-budget, így aztán nyilván nem szólhat úgy, mint a Geffennél annak idején dollárszázezrekből összekalapált csúcsprodukcióik.

Kory Clarke-nak annak idején simán elhitte az ember, hogy ha felmegy a színpadra, pusztán a hangjával és a kiállásával képes kirobbantani egy forradalmat. A néhai lánglelkű hadvezér napjainkban már inkább csak olyan, mint egy rokonszenves régi arc, akit minden szombaton látsz a klubban, és tudod, micsoda sztorijai vannak huszonöt-harminc évvel ezelőttről. Már semmiképpen sem rá fogadnál, ha balhéba keveredne a kidobókkal, viszont ő maga is tisztában van azzal, hogy eljárt felette az idő, így aztán inkább csak bölcsen eldumálgat az egyik sarokban bárkivel. No igen: egy idő után senki sem akarja megváltani a világot, és általában pont akkorra tűnik tova a vágy, mire az ehhez szükséges képességek is elillannak. Nézhetjük ezt úgy is, hogy lehangoló, de szerintem inkább csak ilyen a világ rendje, amit el kell fogadni, akár ínyünkre van, akár nincs.

 

Hozzászólások 

 
#3 Gvadányi István 2019-08-22 01:16
"egy idő után senki sem akarja megváltani a világot"-ez leginkább hozzáállás kérdése, Kory Clarketól nem kocsmadalokat várna az ember, szóval szégyellje magát, ha ennyire tellik tőle. Az nem gáz, hogy elitta a hangját, ettől még lehetne ma is mondanivalója, csak hát nincs. "Nézhetjük ezt úgy is, hogy lehangoló, de szerintem inkább csak ilyen a világ rendje, amit el kell fogadni, akár ínyünkre van, akár nincs." - Hát ez messze nem a világ rendje, csak egy bukott forradalmár, aki mára még megmondóemberne k is kevés. Maradt némi kritikai érzéke, de nem sok. Warrior Soul néven ezt kiadni??? Ajjajj... Meg lehet öregedni hitelesen is, nem csak így. Végtelenül szomorú ez az egész. Ráadásul sanszosan ennyi volt, kész. Aligha lesz még egy dobása. De cáfoljon rám, azt kívánom, minden szempontból. Régebben én is írtam róla, itt olvasható: http://zenebona.blogspot.com/2007/10/warrior-soul.html
Idézet
 
 
#2 nikfisz 2019-07-24 21:41
A Space ages... albumuk 10/10. Zseniális.
Idézet
 
 
#1 egysabbathista 2019-07-24 09:04
Gratulálok a cikk szerzőjének. Nem hiszem, hogy lehetséges ennél jobbat írni egy amúgy rossz lemezről. Különösen az utolsó bekezdés konklúziója szokatlan a lemezkritika műfajában, no de a Shock-on minden megtörténhet. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.