Shock!

május 13.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Tribulation: When The Gloom Becomes Sound

tribulation_cKissé skizofrén helyzetben látott napvilágot néhány héttel ezelőtt a svéd Tribulation új nagylemeze, hiszen Jonathan Hultén gitáros még részt vett a When The Gloom Becomes Sound elkészítésében, de a megjelenéskor már nem volt a fedélzeten. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hagy bennem kérdőjeleket a váltás, hiszen kívülről nézve mindig is Hultén tűnt a Tribulation kreatív motorjának. Aztán persze ki tudja, az ilyesmi néha csalóka is lehet... A válaszokra mindenesetre biztosan várnunk kell most két-három évig, a következő lemez megjelenéséig. Majd akkor válik el igazán, képes volt-e a csapat Joseph Tholl személyében méltó utódot találni a játék, dalszerzői stílus és fazon terén is hatalmas egyéniségnek számító Jonathan helyére.

Mint említettem, a When The Gloom Becomes Soundon még nem érződik a váltás: az új album ízig-vérig hozza a Tribulationtől megszokott stílusjegyeket, és – cseppet sem meglepő módon – a legutóbbi Down Below csapásvonalán halad tovább. Vagyis amennyiben a dalszerkezeteket, az összhatást nézzük, egyre letisztultabb, hagyományosabb a kép. Tehát amennyiben visszakanyarodást vártál volna a The Children Of The Night mestermű szövevényesebb, komplexebb, a banda death metalos gyökereit jobban őrző irányához, akár csalódásként is megélheted a hallottakat. Ha viszont tetszett a Down Below is – mint például nekem –, és meg tudtad emészteni, hogy a csapat közérthetőbben fogalmaz, jó eséllyel ez az album is tetszeni fog.

megjelenés:
2021
kiadó:
Century Media
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Persze igen relatív, mi mennyire közérthető, és a Tribulationre mindez 2021-ben is csak erős megszorításokkal érvényes. A zenekar halálmadár stílusa annyira markáns, hogy szerintem nem nagyon van náluk középút: vagy azonnal megmozdít benned valamit ez a kísérteties, sötéten dallamos és fennkölt, a durva élt azonban máig megőrző muzsika, vagy egyáltalán nem veszed az adást. Azaz szó sincs klasszikus értelemben vett kommercializálódásról, ez itt továbbra is ízig-vérig underground zene, viszont a saját kereteik között egyértelmű a dallamosodás, az egyre letisztultabb megközelítés. Ha pedig a stíluson belüli aránymódosulásokat nézzük, a végső munkafázisban bevont Tom Dalgety producer neve jó iránytűt jelenthet, ő ugyanis az Opeth vagy a Ghost mellett olyanokkal is dolgozott, mint a Killing Joke, a The Banshees nélküli Siouxsie vagy a The Pixies. A dark/gót/new wave/satöbbi irány persze eddig is alapvető volt a Tribulationnél, most azonban minden eddiginél dominánsabb lett.

Ha valaki esetleg megijedne ettől, ismét hangsúlyozom: nincs oka rá. A Tribulation továbbra is Tribulation maradt, a banda death metalt, heavy metalt, dark rockot és még ki tudja, mi mindent egyéni módon vegyítő stílusa összekeverhetetlen, és a When The Gloom Becomes Soundban minden hozzávaló megvan, amiért olyannyira lehet őket szeretni. Mondanom sem kell, a cím nem is lehetne találóbb, tényleg a komor, sötét mélabú zenei megtestesülését hozzák, dalaik azonban mindig is inkább hangulatosak voltak, mintsem lehangolók, ráadásul továbbra is igen magas energiaszinttel játszanak. És legyen szó tradicionális, fémesen ikergitáros futamokról, doomosan súlyos riffekről, netán wave-esen pulzáló-cseppenő-pattanó akkordbontásokról, tényleg végig rendszerben van, amit hallunk. Ritka manapság, hogy egy zenekar valóban saját stílussal rendelkezzen, de a Tribulation ezek közé tartozik. Amit már önmagában is muszáj értékelni.

Persze dalszerzői képesség nélkül az egyéniség sem érne sokat, de itt ugye ez is a helyén van, ráadásul mindig figyeltek a változatosságra is. Ennek megfelelően a lemezt keretbe fogó két hosszú, epikus darab, az In Remembrance és a The Wilderness között tényleg felvonul az eszköztár minden eleme: az Hour Of The Wolfban mintha csak a korai The Cure próbálna death metalt játszani, a Leviathans tökéletes felépítése mellett misztikus hangulatával tarol, a Dirge Of A Dying Soul a lemez legfeketébb, leggonoszabb riffjeivel operál, a sodró lendületű Daughter Of The Djinnben a banda NWOBHM-hatásai dominálnak, a Funeral Pyre meg már-már mulattatóan fogós, mégis mentes mindenféle hagyományos értelemben vett slágerességtől. Pláne, hogy a legnagyobb ugrást továbbra sem akaródzik megtenniük, vagyis Johannes Andersson változatlanul hörögve-bömbölve hozza magát, még ha minden karcossága ellenére fogósak is a témái. Szerintem ez a megközelítés sokat tesz hozzá a csapat különlegességéhez, nekem legalábbis továbbra sem hiányoznak náluk a klasszikus értelemben vett énekdallamok. És persze az egész lemezt belengi az a bizonyos ódon, pókhálós, vámpíros-kísérteties atmoszféra, ami vagy nagyon bejön valakinek, vagy egyáltalán nem. Itt jegyezném meg: az ilyesmivel könnyű átesni a ló túloldalára, hogy aztán teljesen nevetséges giccsparádéba fulladjon a műsor, a Tribulationre azonban nem vetülhet hasonló árnyék. Ez szintén a zenekar kivételességét bizonyítja. És persze Jonathan meg Adam Zaars most is végig igencsak ízeseket gitároznak a nótákban.

Néhány hétnyi ismerkedés után azért azt kell mondanom, hogy a dalokat tekintve az előző album, ha nem is sokkal, de azért úgy fél pontnyival egyértelműen erősebb volt ennél, a The Children Of The Nightot meg inkább nem is citálom ide – elég nyilvánvaló, hogy az volt a Tribulation magnum opusza, hozzá fogható teljesítmény nincs már a csapatban. De ettől még persze nagyon rendben van a When The Gloom Becomes Sound, pörög is rendszeresen, mióta megjelent. Most már csak arra leszek kíváncsi, merre indulnak innen tovább Hultén nélkül.

 

Hozzászólások 

 
#6 őméltósága 2021-03-16 22:19
Nem kérünk tiszta éneket.
Idézet
 
 
#5 GTJV82 2021-03-16 09:12
Már a Down Below kapcsán is ugyanaz volt az egyetlen gondom, ami most is: ez a zene szinte kiabál "normális" dallamok után.
Nem azt mondom, hogy operai áriázás kellene ide, de pár fogósabb téma nagyot dobna rakjuk.
Értem én, hogy így maradnak(?) true / underground / horror arcok, de pl. az említett Hour Of The Wolf olyan gyönyörűen fel van építve, az ember szinte várja a refrént... és semmi.
És nem azt várom, hogy felhíguljanak, kommerszebbek legyenek, egész egyszerűen a számok minőségi szintje ugorna magasabbra.
Meglátjuk, mit hoz a jövő, de emiatt nekem picit csalódás.
Bennük maradt a nagy sansz megint.
Idézet
 
 
#4 szpeter 2021-03-13 10:51
Számomra a The Horror debütlemezük egy hibátlan csúcsteljesítmé ny, ami a mai napig rendszeresen pörög és minden alkalommal leszakítja a fejem, megemeli a pulzusom és heveny nyakfájást okoz a kényszeres headbang... Hogy egy ilyen debüt után mi történt náluk zeneileg az nekem érthetetlen. Be kell látnom, hogy a debütlemezük volt a botlás (természetesen: számomra, az én ízlésem szerint és a többi...)
Idézet
 
 
#3 Equinox 2021-03-12 18:53
Szerintem a Children of the Nighttal indult a banda dallamosodása, azon nagyon sok gótikus hangulat van (én gótikus metalnak tartom egyébként). AHogy a Down Belowt is (helyenként Sentenced / P. Lost dallamok voltak a Childrenen is). Ezt még nem hallottam, de a Down Belowt még nem ismerem rendesen, szóval azzal melegítek.
Idézet
 
 
#2 draz 2021-03-12 13:41
Nekem ez jobb volt, mint a Down Below. Tuti, hogy változni fog, Hultén és Zaars közül az előbbi az erősebb egyéniség, másfelől a dalok nagyobb részében van valamiféle érzékenység (ha ez a jó szó rá), ami biztos, hogy Jonathan felől jött. Kiderül. Az biztos, hogy teljesen egyéni lett, amit csinálnak és jól van ez így.
Idézet
 
 
#1 Chris92 2021-03-12 09:28
Elképesztő, ahogy ezek a srácok a klasszikus (és egyébként piszok erős) death/black metál darálástól eljutottak egy olyan hangzáshoz, amit már nem is tudok a megszokott keretek közé beletuszkolni. De talán ezért is jók, nincsenek asszociációk csak a zene és az továbbra is baromi igényes.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, Süss Fel Nap, 2004. november 23.