Shock!

szeptember 26.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Toto: XIV

0112totoxivBiztos cinikus tetű vagyok, de akkor sem tudok soha másra gondolni a pár éves, látszólag teljesen értelmetlen feloszlások kapcsán, mint hogy valamiféle pénz- és/vagy adóügyi trükközés állhat a háttérben. Fogalmam sincs, miről lehetett szó a Toto esetében, de a banda 2008-as jegelése már akkoriban is totálisan érthetetlennek tűnt, ráadásul valószínűsítem, hogy előbb-utóbb akkor is megint összejöttek volna, ha közben nem kell megsegíteni szegény Mike Porcarót. A lényeg mindenesetre annyi, hogy hivatalosan mindössze két évig nem létezett a csapat, lemezciklus tekintetében meg egyébként is beálltak a nagyobb időközökre a '90-es évek közepe óta, szóval igazából olyan, mintha folyamatos lett volna a működés. Végső soron a legutóbbi Falling In Between és a XIV közötti kilenc hosszú év is csak ezzel a bizonyos két évvel több, mint amennyi idő a 2006-os anyag és utolsó új dalokat rejtő elődje, a Mindfields között eltelt...

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 28 Szavazat )

Változások persze így is akadnak, de hát a Totóban alapvetően mindig is Steve Lukather (meg kisebb mértékben David Paich) képviselte az állandóságot, és egyben az ő neve jelenti a garanciát is arra, hogy igazán totós lesz a végeredmény. Ez persze még így is elég sok mindent jelenthet, és a XIV tökéletesen példázza is mindezt, ha odatesszük a Falling In Between mellé. Az ismét Joseph Williams énekessel felálló banda előzetesen a IV lemezt emlegette viszonyítási alapként, a címválasztás is erre utal, és most tért vissza a fedélzetre David Hungate basszusgitáros is, akit ugye épp a Toto karrierjének leghatalmasabb anyagi sikereit hozó 1982-es lemez után váltott a csapatban a március közepén elhunyt Mike. Ennek ellenére nem mondanám, hogy feltétlenül és kizárólag az Africát és a Rosannát rejtő anyag ugrik be erről az újról, az azonban bizonyos, hogy a csapat általánosságban véve szellősebben, AOR-osabban szól most, mint az 1988-as, szintén Williamsszel készített The Seventh One óta gyakorlatilag bármikor. Mindenki döntse el maga, örül-e ennek vagy sem: én a magam részéről imádtam az azutáni korszak fajsúlyosabb, progosabb megközelítését, a Falling In Between pedig összességében is az egyik kedvenc anyagom a csapattól, de tisztában vagyok vele, hogy számos régi fan már túlzásnak találta, amit ott elővezettek. Ha te is egy vagy ezek közül, akkor most örülhetsz.

És persze örülök én is, mert ugyan tény, hogy nekem elsősorban a Kingdom Of Desire, a Tambu, a Mindfields és az említett 2006-os album az igazi favoritjaim a bandától, de ennek ellenére muszáj ismét megemelnem a kalapomat, mert a XIV is szenzációsan erősre sikeredett. Vagyis pontosan olyan nívót kapunk, amit ettől a zenekartól elvárhatunk, a minőség itt soha nem lehetett kétséges, és most sem az. Mindjárt a Running Out Of Time-ban úgy indítanak, hogy a hallgató körül megáll a világ: a szokásos rétegzettség, lehengerlő zeneiség most is adott, mégis olyannyira gördülékeny a végeredmény, hogy nem lehet neki ellenállni. A Totóban mindig is az volt a legzseniálisabb – és egyben a zenekar sikereinek titka is minden bizonnyal ebben rejlik –, hogy hihetetlenül igényes, összetett, komplex, tényleg a szó szoros értelmében vett zenész-zenét játszottak, de akár egy mezei rádióhallgatónak is azonnal beüthettek a dalaik. Itt pontosan ezzel szembesülünk: csodálatosan meghangszerelt alapokkal, ezernyi apró finomsággal, tolakodásnak, öncélú villogásnak azonban nyoma sincs, a refrént pedig már a második körben együtt tolod a végig kiváló teljesítményt nyújtó Williamsszel. És mindjárt itt kell leszögeznem, hogy az AOR-os visszakanyarodás ellenére a XIV-en nyoma sincs üres múltidézésnek. Noha bizonyos billentyűs hangszínek a '80-as évek irányába mutatnak, a szám húzása, megszólalása abszolút mai. Ugyanez a másodikként érkező Burnben is tetten érhető, a Paich pittyegő billentyűi által dominált verzékben valahol nagyon mélyen határozottan ott figyelnek a mai kor rádiós muzsikái is, a félelmetesen okos, monumentális refrén azonban teljesen más irányba viszi az egészet, az összekeverhetetlen óóóózós vokálok hallatán pedig a kötelező libabőr is egyből megérkezik.

A Holy War lendületesebb téma, és nem tudom elképzelni, hogy aki a zenekar klasszikus korszakához vonzódik, annak ne terüljön szét egyből széles mosoly az ábrázatán már az alaptempóra érkező libabőrös gitárfutamok és billentyűs díszítések hallatán is. Igazi esszenciális Toto, amit hallunk, ez a banda pont az efféle szerzemények révén vált azzá, ami: a tempó, a vokálozás, a gitárszóló mind-mind védjegyszerű. Ugyanilyen dallambomba az elsőként klipesített Orphan is, ami elsőre teljesen magától értedődőnek tűnhet, mert állati fülbemászó, valójában azonban olyanokat játszanak benne, hogy az ember csak les. Keith Carlock dobolása például konkrétan nem evilági, és egészen utánozhatatlan húzást ad az amúgy kifejezetten finom melódiákkal felvértezett számnak. A régi fanok számára szerintem ez a két téma lesz az igazi befutó innen, de hosszabb távon a kevésbé nyilvánvaló Fortune is sötét ló lehet, mert az is ugyanilyen törzskönyvezett Toto-féle AOR, vagy tőlem akár hard popnak is nevezhetjük, ha ez jobban tetszik. A lényeg, hogy Williams dallamai ebben is kivédhetetlenek.

Az albumról egyébként Joseph és David jelenléte ellenére sem tűntek el a későbbi Toto jellegzetességei. A legnyilvánvalóbb példa erre a 21st Century Blues, egy törzskönyvezett Lukather-nóta, ami így, ahogy van, simán szerepelhetett volna Steve valamelyik szólóalbumán is, amúgy pedig egy lélegzetelállítóan meghangszerelt, tökéletesen felépített, kicsit elmélkedős, ám rengeteg érdekességet rejtő darab. Lehet, hogy Luke nem olyan kiművelt torok, mint Williams vagy akár Bobby Kimball, de én zsigerileg imádom ezt a szívbe markoló hangot, mert minden szavából süt, hogy amit énekel, az egyszerűen úgy igaz. A főnök egyébként még egy darabot vállalt be szólóban ebből az adagból, az ismét Jeff Porcarónak dedikált Unknown Soldiert, amely szintén erőteljes szólószám-jelleget ölt, amúgy meg leginkább talán power-balladának lehetne nevezni, ha a Toto esetében lenne értelme az efféle skatulyázásnak. A balladisztikus oldal egyébként most is hagyományosan erős, a Steve Porcaro által énekelt, roppant finom The Little Things és a Paich dominálta All The Tears is csodaszép líra, természetesen a bandára jellemző nüansznyi apróságokkal. Érdemes mindkettőnél alaposan a felszín alá nézni...

Két olyan szerzemény is szerepel a lemezen, ahol Luke, Paich és Williams megosztja egymás között az énekdallamokat, és mindkettő a csúcspontok közé tartozik, bár mint az eddigiekből is kitalálhattad, igazából még csak gyengébb momentum sem szerepel a XIV-en. Az első tétel Chinatown címmel fut, és alapvetően ez is melodikus, lassabb dal, viszont a finoman adagolt jazzes ízek, a roppant izgalmas dallamok teljesen más tónust adnak neki, kétségtelenül a lemez egyik legkevésbé nyilvánvaló, legérdekesebb momentuma. A második címe Great Expectations, és zárásként az album betetőzését jelenti drámai, ám ezzel együtt is roppant érdekes építkezésével, monumentális dallamaival. Csaknem hétperces darab, és meglehetősen nehéz lenne összefoglalni, mi minden történik benne: egyensúlyba kerül benne a zenekar összes korszaka, és a kifejtős, elszabadult zeneiségű instrumentális középrészről is csak szuperlatívuszokban tudok beszámolni.

Az a nagy igazság, hogy a Toto ugyanúgy az igényesség szinonimája, mint mondjuk a Rush is. Hiába a hosszú karrier és a számtalan változás, Steve Lukatherék még csak közepesebb albumot sem készítettek az elmúlt csaknem negyven év során, és meglepő vagy sem, az egybefüggő nagylemezként is tökéletes felépítésű XIV ismét tökéletesen passzol a sor végére. Más hangsúlyokkal készült, mint a legutóbbi munkáik, de ez igazából csak a felszín, és összességében semmit sem árultunk el róla annyival, hogy AOR-osabb azoknál: ettől még számtalan különböző korszakuk vonul fel a dalokban, és mégis olyan lett, amilyet pont ebben a formában még nem csináltak eddig. Az anyagból áradó zeneiség pedig most is ugyanolyan lehengerlő, mint bármikor. A pontszámon gondolkodtam, de aztán arra jutottam, hogy ez egyszerűen nem lehet kevesebb a maximumnál. A Toto szokásához híven megint etalont szállított, dallamos és progresszív vonalon aligha überelhető teljesítmény idén a XIV.

A Toto június 26-án ismét Budapesten, a PeCsa Music Gardenben koncertezik a Livesound szervezésében. További részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
+4 #25 Santoro 2015-04-01 13:32
Szerintem hibátlan, a "kis" Williams meg egyszerűen zseniális.
Minőség, zeneiség.
Idézet
 
 
-2 #24 nekem8 2015-03-31 13:56
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - nekem8:
Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy itt most fordított pontozásról van szó, vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtál egy 1-est... :((

Itt most fordított pontozásról van szó. Vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtam egy 1-est.

Sejtettem, azért köszi hogy megnyugtattál. :) Így már egyetértek én is a kritikával. :)
Idézet
 
 
+3 #23 Cseke Feri 2015-03-31 11:40
Érdekes, hogy Ádám kivételével a legendás hangszínű Bobby Kimball-t nem említi senki. Nekem ő egy kicsit hiányzik erről az anyagról. Lehet, hogy ettől furcsa egy kicsit, mert elsőre nekem is olyan érzésem volt, mintha egy Lukather szólólemezt hallgatnék... ami persze nem baj, csak szerintem Luke nem egyenlő a Toto-val.:)
Idézet
 
 
+6 #22 Draveczki-Ury Ádám 2015-03-31 05:17
Idézet - nekem8:
Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy itt most fordított pontozásról van szó, vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtál egy 1-est... :((

Itt most fordított pontozásról van szó. Vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtam egy 1-est.
Idézet
 
 
-10 #21 nekem8 2015-03-30 20:08
robi nehéz mit írnom, mert nem biztos hogy eljut a fejedig. agyról nem beszélhetünk. sajnos.
ő...őhm...
leírtam hogy mi a véleményem. ha jó zene, akkor azt is leírom. ha szar, azt is.
nem kötelező egyetérteni. elolvasni a hozzászólásom, görgess tovább. nem ezt szoktad tenni amúgy is? :) de, igen. hát akkor meg? nem kell reagálni a hozzászólásomra , én is leszarom a te véleményed. leoltottál itt már mást is, most annyi a változás, hogy belém belémtört a farkad. szerinted 10 pont, szerintem meg elírás. neked tetszik, nekem nem. én nem sértegettelek, egy szót se reagáltam a hsz-edre, te igen az enyémre, sértegettél. nézz utána a troll fogalmának.
szia
Idézet
 
 
+9 #20 robidog 2015-03-30 19:50
Idézet - nekem8:
Ádám lenne hozzád egy kérdésem: hogy tudtad egyáltalán értékelni ezt a dögunalmat? Nem, két kérdésem lenne, a második ez: és hogy tudtad 10 pontosra értékelni? Akkor érteném, ha fordított pontozás lenne érvényben, amiről pedig nem tudok. Tehát a 10 pont jelenti a 0 pontot. Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy itt most fordított pontozásról van szó, vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtál egy 1-est... :((

Továbbra is egy kuki vagy drága barátom, és egy okleveles troll!
Idézet
 
 
-14 #19 nekem8 2015-03-30 17:34
Ádám lenne hozzád egy kérdésem: hogy tudtad egyáltalán értékelni ezt a dögunalmat? Nem, két kérdésem lenne, a második ez: és hogy tudtad 10 pontosra értékelni? Akkor érteném, ha fordított pontozás lenne érvényben, amiről pedig nem tudok. Tehát a 10 pont jelenti a 0 pontot. Kérlek, könyörgöm, mondd, hogy itt most fordított pontozásról van szó, vagy arról, hogy véletlen a 0 mellé odaírtál egy 1-est... :((
Idézet
 
 
#18 frontiers 2015-03-30 16:30
Milyen érdekes, hogy a vérmes rajongóknak jön be kevésbé a lemez. Nálam is ez van, bár én is a vérmesebbek közé tartozom, imádom a bandát, főleg Luke játékát és számomra a Falling in Between a legkiforottabb lemezük mind közül, de ez nekem sem annyia jött be. Nem tudom megfogalmazni, mi is nem tetszik a lemez, igazából vártam valamit és attól nagyon eltért a lemez. Valahogy a dallamos progressziviítá s hiányzik, de igazából ez sem a legnagyobb hibája lenne a lemeznek, merthogy nem nagyon van, csak egyszerűen nem állnak össze nálam a dalok valahogy.
Idézet
 
 
+1 #17 Simple 2015-03-30 14:16
Mind a három Toto koncert kifejezetten jó hangzású volt a PeCsában. Szerintem. Sőt, a Dream Theater fellépései is anno elég jól szóltak.
Idézet
 
 
+3 #16 Zsotti 2015-03-29 22:50
Az első hallgatàs utàn túl light-ős volt,de utána beérett.Fantasztikus hangszeres megoldàsok,jó dalok,apró kis zenei csemegék.Nem mondanám,hogy full-full tízes,de bizony ez a Minőségi és szerethető album "csak" egy sima 10-és.
Idézet
 
 
-2 #15 imi 2015-03-29 22:43
Idézet - queensryche999:
Idézet - imi:
queensryche999: talán jelentkezned kellene a Toto-hoz producernek..


Bingó. Az ilyen "jópofa" hozzászólások miatt nem akartam belemenni.


Az autotune-ra gondolsz?
Idézet
 
 
-4 #14 queensryche999 2015-03-29 19:52
Idézet - imi:
queensryche999: talán jelentkezned kellene a Toto-hoz producernek..


Bingó. Az ilyen "jópofa" hozzászólások miatt nem akartam belemenni.
Idézet
 
 
+3 #13 Kovács Krisztián 2015-03-29 15:25
Nagyon vártam az albumot, főleg a "Holy War" után, ami olyannyira betalált, hogy végtelenítve hallgattam. Aztán a teljes lemeznél azt vettem észre, hogy az első hat dal zseniális, de a többit egyszerűen képtelen voltam felidézni 1-2 hallgatás után. Többedikre azért már más a helyzet, de így is érzek ott töltelékdalokat , és ha választanom kéne, hogy melyik erősebb, a Falling, a Mindfields, vagy a XIV, akkor nem utóbbira esne a választásom (nem mintha lenne értelme versenyeztetni őket.) Mindazonáltal tekintve, hogy éveken át még Toto se létezett, aztán szép lassan feléledt a tetszhalottságb ól, jelenleg azt mondom, ha 3-4 évente kiadnak egy ilyen színvonalú lemezt, soha egy büdös rossz szavam nem lesz rájuk. Lukather hangja viszont még mindig mindent visz, ha a telefonkönyvet olvasná fel, azzal is ellennék.
Idézet
 
 
+4 #12 Draveczki-Ury Ádám 2015-03-29 14:40
Idézet - Meszo:
Aki ismer, tudja, hogy hatalmas Toto rajongó vagyok, kvázi az ő zenéjükkel kelek és fekszem, azonban ez az album engem nem győzött meg, és a 10 pontot a "tetszik/nem tetszik" irányú szubjektív megközelítésen túl is elfogultabbnak érzem a kelleténél... Zeneileg határozottan visszalépésnek tartom, és hozzájuk képest átlagon felülien sok a töltelékdal.

10 pontot adni mindig necces, igazság szerint sosem vagyok benne száz százalékosan biztos - ez tényleg olyan, hogy akár pro, akár kontra, csak évekkel később derül ki biztosan. Ami a visszalépést illeti, tény, hogy az előző albumok a maguk idejében előremutatóbbna k, modernebbnek számítottak, viszont nem minden Toto-fan volt oda például a Falling súlyosabb, progosabb dolgaiért. Sokaknak ez a vonal az igazi Toto, ami ezen az albumon is hallható. Tölteléket én itt egyáltalán nem hallok.
Idézet
 
 
+1 #11 imi 2015-03-29 13:50
queensryche999: talán jelentkezned kellene a Toto-hoz producernek. De tényleg leírhatnád hogy mire gondolsz..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.