Shock!

augusztus 15.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Ferrymen: One More River To Cross

theferrymen_cA Magnus Karlsson gitáros/billentyűs/dalszerző/producer mellett Ronnie Romero énekest és Mike Terrana dobost soraiban tudó The Ferrymen első két lemeze a Frontiers jobban sikerült projektalbumainak sorát gyarapította az utolsó években. A trió a jelek szerint üzletileg is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen bő két és fél évvel a legutóbbi A New Evil után máris itt a harmadik felvonás. A One More River To Cross nyílegyenesen követi az eddigi csapásvonalat, innentől jóindulat és pillanatnyi hangulat kérdése is lehet eldönteni, hogy megbízhatóan egyenletes teljesítményről vagy izgalommentes önismétlésről beszélünk. Feloldom a dilemmát már az elején: szerintem mindkettőről egyszerre.

Mindig is sokra tartottam Magnus Karlsson dalszerzői tehetségét, a gitáros számtalan formációban tett le magas nívójú munkákat az asztalra az elmúlt bő két évtizedben, így nem csodálom, hogy a nápolyi kiadó előszeretettel építkezik rá az efféle új projekteknél. Ugyanakkor látni kell: egyetlen zenész sem képes hosszú éveken át ennyi különböző formációban, stabilan és állandóan maradandó értékű munkákat letenni az asztalra. Nem emlegetném egy lapon mondjuk az egyes Starbreakerrel, de az első The Ferrymen-lemez szerintem Magnus utolsó néhány éves korszakának legjobb teljesítményei közé tartozott, így őszintén reméltem, hogy a bandából hosszabb távon akár turnézó, tényleg létező alakulat is kifejlődhet. Ez végül sajnos persze nem így lett, az A New Evil pedig már egy árnyalattal halványabbra sikeredett a debütnél. A One More River To Cross most ezt a tendenciát folytatja.

megjelenés:
2022
kiadó:
Frontiers
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 12 Szavazat )

Magyarán szólva megkapjuk harmadszorra is ugyanazt korrekt formában, de mindenféle izgalomtól mentesen, és mivel most már nem fűti a sztorit az újdonság varázsa, nem is tudok különösebben lelkesedni felette, maximum nyugtázom, hogy igen, itt van ez is. Ami persze önmagában távolról sem jelenti azt, hogy probléma lenne az albummal. Védjegyszerű Karlsson-féle dallamos fémzenét kapunk a klasszikus hard rock és a melodikus heavy metal határmezsgyéjén, ahol inkább az előbbi felé esik a súlypont, és kész, se több, se kevesebb nincs az anyagban ennél. Ronnie Romero klasszikus rocktorka ugyanakkor mindig, minden körülmények között briliáns, baromira szeretem a stílusát és azt a latin-amerikai tüzet, ami által még a legközhelyesebb melódiákat is képes megtölteni valami plusszal, és ugyanígy Terrana is átütő erejű, még az itteni konzerv dobsound mögé rejtve is. És hát ugye ott vannak Magnus virtuóz, mégis ízes szólói is. Szóval részletekre cincálva nincs mibe belekötni itt, bár azt azért nem akarom elhallgatni, hogy a The Ferrymennél is lemezről lemezre kevesebb az igazán karakteres, markáns dal. Itt és most mindössze a One Word és a The Last Wave klipesített nyitókettőse, a menetelős címadó dal vagy a nagyívű Hunt Me To The End Of The World tűnik hajszálnyival a lemez átlaga fölé emelkedőnek, de ennyi.

Sejtésem szerint Karlsson merevlemezein tízesével, ha nem egyenesen százasával állhatnak az elmúlt jó húsz évben felhalmozott, különböző félkész dalötletek, amiket aztán mindig a kiadó aktuális megrendelései szerint véglegesít az aktuális társakkal/nak. Különösebb kilengések ebből kifolyólag egyik irányba sincsenek, mint ahogy komoly művészi innovációról sem beszélhetünk a hármas The Ferrymen esetében. Nyilvánvalóan formatervezett termékkel állunk szemben, viszont ilyen zenészekkel még egy ilyen kockázatmentes, mondhatni fékezett habzású cucc is kellemesen elhallgatható és szórakoztató. Na, hát erre próbáltam utalni a bevezetőben. Igen, hallottuk már ugyanezt a műsort nem egyszer, de ennek ellenére sokadszorra is jól tud esni, ha épp rátör az emberre a hangulat. Bár azt azért nem tartom valószínűnek, hogy évek múlva is előszedem majd.

 

Hozzászólások 

 
#1 Dead again 2022-03-17 20:47
Úgy tűnik, ez a zenekar nekem az egy sima egy fordított esete. Az első lemez nagyon bejött, a második meg egyáltalán nem. De ez megint jól sikerült.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Stratovarius - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.