Shock!

február 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

The Dark Element: Songs The Night Sings

thedarkelement_cVégül ugyan kifutottam a kritikával az időből, így nem is írtunk róla, de azért elég rendszeresen hallgattam két évvel ezelőtt a The Dark Element bemutatkozó lemezét. Az elsősorban ma is a Sonata Arctica múltjából ismert, de számos más projektben is részes, illetve nemrég az Insomniumba is beszállt Jani Liimatainen kimondottan szórakoztató anyagot írt a Nightwish középkorszakát fémjelző Anette Olzon énekesnővel/nek. Nem kellett túl sokat belelátni az albumba, de annak, ami, kiválóan sikerült. Nincs ez másképp a Songs The Night Sings című folytatással sem: ugyanaz a jellegzetesen nordikus, szimfonikus aláfestésű pop metal kapott helyet a lemezen, mint az elsőn.

Ha esetleg nem hallottad volna még a The Dark Elementet, viszonylag könnyen érzékeltethető a lényeg. Jani az ezredfordulós metalgeneráció képviselője, így természetesen nem kevés rejlik a zenéjében az akkori északi fémzenék érzésvilágából. Ez azonban inkább csak a monumentális megközelítésben, illetve itt-ott – például mindjárt a nyitó Not Your Monsterben – a dallamvilágban érhető tetten, mert a projekt zeneileg távolról sem a kétlábdob-taposós, power/speedes vonalon mozog. Anette hangja, megközelítése miatt sokkal inkább az ABBA-párhuzamok adják magukat egyből, ami ugye szintén a sarkvidék-közeli érzést erősíti, csak másképp. Magyarán szólva itt aztán tényleg nincs sok köntörfalazás: slágeres, ragadós, könnyen fogható dalok sorakoznak egymás után.

megjelenés:
2019
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A két főszereplő az első album zenei kiterjesztéseként jellemzi a Songs The Night Singset. Ez akár így is lehet, bár én a magam részéről nem érzékelek lényegi kilengéseket semmilyen irányba, maga a muzsika és a feeling is egészen hasonló. Ha már bejött a recept, hülyék lennének rajta változtatni, ugye... De amúgy ezzel együtt sincs okom kételkedni abban, hogy mindketten élvezik a közös zenélést, mivel az albumnak van egy természetes, magától értetődő húzása, egyetlen pillanatig sem tűnik mesterkéltnek, erőltetettnek. És ezt úgy mondom, hogy noha bármikor megemelem a kalapomat Ulvaeus és Andersson mesterek dalszerzői-hangszerelési nagysága előtt, pár dalt leszámítva soha nem kedveltem különösebben az ABBA dolgait, és milleniumi szimfo-epikus-heavy-satöbbi metalt sem hallgatok már gyakorlatilag hosszú évek óta soha magamtól.

Vagyis száz szónak is egy a vége: ez egy kifejezetten jól megírt dalokkal teli, energikus anyag sok fogós refrénnel, szóval cseppet sem nehéz szólni hagyni, ha már egyszer elindítottad. A maga nemében persze rejlik benne egy rózsaszín cukormázas, rágógumis jelleg is: a Silence Between The Worlds gitárokkal és csilingelő billentyűkkel felturbózott dizsis-táncos groove-ja például már-már szinte eurodiszkó, a Pills On My Pillow meg teljes egészében az, de rendesen megírta őket Jani, szóval nem tud zavarni a dolog. A Get Out Of My Headnél meg főleg nem, ahol a ciccegő-vartyogó gépi ütemek közepette azért ott figyel a lemez egyik legjobb riffje is, a refrént pedig elsőre megjegyzed. Az 1987-es szabású, seggrázós szintis középrész hallatán pedig még talán maga Giorgio Moroder vagy Michael Cretu is elismerően csettintene... De ennél azért nagyobbat üt a húzósabb, riffelősebb, fémesebb The Pallbearer Walks Alone a maga szépen ívelő refrénjével, amelyhez fogható slágert a Sonata például már elég régen nem képes írni. Olzon kisasszony persze más jelleget ad a sztorinak, de a zene abszolút nem áll távol Liimatainen gyökereitől. És hangulatos az I Have To Go is a maga zongorás-bárénekesnős hangulatával – Anette-nek a Nightwishben sem állt rosszul az ilyesmi, amikor megpróbálkoztak vele. Az énekesnő hangja egyébként nem különösebben jellegzetes vagy nagy terjedelmű, de ezzel a kicsit édeskés tónussal pont passzol a dalokhoz. A kissé műanyag soundba meg más esetben bizonyára belekötnék, de ehhez a zenéhez épp ez illik.

Mint említettem, nem kell túlgondolni a The Dark Elementet, nyilván semmilyen értelemben sem a rockzene csúcsa ez a projekt, de ha éppen valami limonádéra vágysz, ami egyrészt igencsak zenei, másfelől a maga nemében kimondottan profi és okos, nyugodt szívvel tudom ajánlani. Én bírom.

 

Hozzászólások 

 
#5 blackmagic 2019-12-23 08:48
Sajnos általános jelenség, hogy attól jó egy zene, mert a rádiók játszák -pedig nem - és nem azért játszák mert jó a zene.
Idézet
 
 
#4 cápaidomár 2019-12-22 14:17
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - cápaidomár:
Normális világban napi rotációban kellene mennie az ilyen zenéknek a populárisabb állomásokon. Ugyan rég hallgattam az első lemezüket, de akkoriban csak értetlenkedtem, miért nem sokkal sikeresebb. Tök alkalmas lenne rá.

Az a baj, hogy a Frontiers ahhoz kicsi, hogy ez menjen a rádiókban. Bár szerintem Finnországban azért megy ez is főműsoridőben. Vigasz, hogy a net elterjedésével, és hogy gyakorlatilag már a csapból is folyik a net, azért elég könnyű akár streamről is metalt hallgatni és hát manapság minden valamirevaló zenelejátszóban van usb csatlakozó is, tehát ha mondjuk munkahelyen vki nagyon erőlteti mondjuk a Class FM-t, akkor azért te is könnyedén megmutathatod az ilyen minőségi, de könnyen hallgatható zenéidet. Szóval hál' istennek ma már messze nem vagyunk rászorulva az ilyen mainstream rádió meg TV adókra. Amúgy tapasztalatom szerint, az emberek jelentős részének ( többségének) annyi a zenei igénye, hogy mindegy mi, csak szóljon.

Ahogy észrevettem sokan támaszkodnak ma is a rádiókra és kívülről fújnak szinte bármit a Petőfi - Klassz - R1 háromszögben.

Ha nem, akkor következik be az általad vázolt helyzet, csak mondjuk 1 évtizeddel korábbról, ám a végeredmény - ami az alapokat meg a tájékozódást illeti - tök ugyanaz.

Maguktól nem járnak utána.
Idézet
 
 
#3 Igor Igorovics 2019-12-22 10:12
Idézet - cápaidomár:
Normális világban napi rotációban kellene mennie az ilyen zenéknek a populárisabb állomásokon. Ugyan rég hallgattam az első lemezüket, de akkoriban csak értetlenkedtem, miért nem sokkal sikeresebb. Tök alkalmas lenne rá.

Az a baj, hogy a Frontiers ahhoz kicsi, hogy ez menjen a rádiókban. Bár szerintem Finnországban azért megy ez is főműsoridőben. Vigasz, hogy a net elterjedésével, és hogy gyakorlatilag már a csapból is folyik a net, azért elég könnyű akár streamről is metalt hallgatni és hát manapság minden valamirevaló zenelejátszóban van usb csatlakozó is, tehát ha mondjuk munkahelyen vki nagyon erőlteti mondjuk a Class FM-t, akkor azért te is könnyedén megmutathatod az ilyen minőségi, de könnyen hallgatható zenéidet. Szóval hál' istennek ma már messze nem vagyunk rászorulva az ilyen mainstream rádió meg TV adókra. Amúgy tapasztalatom szerint, az emberek jelentős részének ( többségének) annyi a zenei igénye, hogy mindegy mi, csak szóljon.
Idézet
 
 
#2 Tulus 2019-12-21 12:54
Kedves lemez lett :)

Talán még jobb is, mint az első volt.
Idézet
 
 
#1 cápaidomár 2019-12-21 11:59
Normális világban napi rotációban kellene mennie az ilyen zenéknek a populárisabb állomásokon. Ugyan rég hallgattam az első lemezüket, de akkoriban csak értetlenkedtem, miért nem sokkal sikeresebb. Tök alkalmas lenne rá.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.