Az oregoni Middian egy új banda, melynek agya Mike Scheidt, a doom körökben nem ismeretlen egykori Y.O.B. főnöke. Sokat elárul a klasszikus trió felállásban nyomuló zenekar debütáló lemezéről, hogy mindössze 5 számból áll és ennek ellenére 57 perces, vagyis aki közérthető slágerekre áhítozik, az a legjobban akkor cselekszik, ha messziről elkerüli őket. Bátran merem viszont ajánlani az Age Eternalt azoknak, akik kedvelik ezt az örök underground létre kárhoztatott műfajt, a hosszú, jammelős hangulatú, nyomasztó, sötét dalokat, az igazán keserves, elborult zenéket.
Nem könnyű hallgatnivaló a Middian, a muzsika néhol már-már tényleg elviselhetetlen súllyal nehezedik az emberre. Éjfeketén fortyogó, vánszorgó, mélyen Tony Iommi munkásságában gyökeredző, ám teljesen elfajzott, keserű doom riffek viszik a prímet a dalokban, disszonáns, gerjedős futamok, hosszas hangszeres bevezetők, témázgatások adják egymásnak a stafétabotot, miközben Scheidt hol álomszerű hangulatot teremt fájdalmas és jellegzetes hangjával, hol elkeseredett ordításokkal ereszti ki magából kínjait. Törvényszerű, hogy egy ennyire szélsőségesen non-kommersz muzsika nem lehet mindenki kedvence, de aki fogékony az igazi súlyosságra és meghallgatja például a több mint 14 perces címadó számot, az aligha fogja azt mondani, hogy ezt nem tették oda, a maga kategóriájában ugyanis igazi mesterműről beszélünk. A másik négy nótáról is csak jókat tudok elmondani, de egyértelműen ez a csúcspont.
Nem lehet minden hangulatban előszedni az Age Eternalt, mert ez a zene egy teljesen zárt, önálló világot alkot, de nyomorúsággal, szenvedéssel teli szépsége előtt egyszerűen meg kell hajolnom. Egy dolog miatt viszont nem adok magasabb pontszámot, ez pedig a hangzás, ami nyilván szándékosan lett ilyen, de akkor sem az igazi: a mindent agyonnyomó gitárok egyszerűen maguk alá temetik az éneket, és a dobok sem elég hangsúlyosak a kaotikus masszában.
