Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lee Aaron: Elevate

leeaaron_cLee Aaron neve nem feltétlenül cseng ismerősen ma már, pedig a '80-as évek egyik legdögösebb hangú hard rock énekesnőjéről beszélünk. Lee a kezdeti, imázsilag kissé túlfutott szárnypróbálgatások után elengedte a bikinimodelles, majd metálkirálynős külsőségeket, és utcai fazonra váltva túlzás nélkül állati erős albumokat tett le az asztalra. A nevét viselő, '87-es AOR/pop metal mesterművet vagy a '89-es, súlyosabb Bodyrockot simán megírom majd a Klasszikushockba egyszer, mert az éra kiemelkedő darabjai közé tartoznak, telepakolták őket állati izmos dalokkal. Lee hangilag tényleg Ann Wilson legprominensebb udvarhölgyei, vagyis a korszak etalon rockcsajai közé tartozott Sandi Saraya vagy Janet Gardner mellett, és bár a szükséges slágernótái bőven megvoltak hozzá, nagy sztár sajnos sosem lett belőle. De hát tudjuk: a fizikai közelségből fakadó látszat ellenére Kanadából kimondottan nehéz betörni az amerikai piacra, márpedig akkoriban minden ezen állt vagy bukott.

megjelenés:
2022
kiadó:
Metalville
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Lee a '90-es évek végétől más vizekre evezett, poposabb, dzsesszesebb kísérletekkel kacérkodott, volt egy bazihosszú, évtizednél hosszabb lemezínsége is, és csak a 2010-es évek közepétől tért vissza a rockzenéhez. Az Elevate már a negyedik albuma ezen a vonalon (volt neki egy karácsonyi is, de az más tészta), és elég korrekten hozza, amit a Fire And Gasoline-en ismét elkezdett. Ahhoz bőven elég is ez az anyag, hogy valamennyire pörögjön a neve, és odahaza elklubozgasson, azt meg nem hinném, hogy 60 évesen sokkal többre vágyna ennél.

Az Elevate ennek megfelelően kissé tét nélküli, nagy vívmányoktól mentes, de kellemesen elhallgatható rocklemez. A hardot végül is odabiggyeszthetjük elé, de én arról önkéntelenül is a Bodyrock grandiózus produkcióval megtámogatott, síró szólófutamokkal és arénarefrénekkel felékszerezett, irgalmatlanul szexi és menő, robbanásveszélyes koktéljára asszociálok, efféle albumok meg ma már nemhogy Lee műhelyében, de máshol sem születnek. Persze megpróbálhatna befurakodni a Frontiers istállójába, hogy aztán Simone Mularoni, Aldo Lonobile, Michael Palace, Magnus Karlsson vagy akár személyesen maga Alessandro Del Vecchio írjon neki kétévente egy wannabe-1989-es fénymásolat-hajmetállemezt, gondolom, a nápolyiak tárt karokkal várnák, de Lee köztudottan nagyon okos csaj, és a jelek szerint nem látja értelmét ilyesminek.

A 43 perces, tízdalos albumon tehát néhol kicsit bluesos, néhol modernebb rádiós ízeket sem nélkülöző dalokat kapunk. Lee szerencsére ma is zseniális énekesnő, és mivel zsigerileg imádom ezt a rekedtes-ráspolyos hangot, szívesen el is hallgatom az olyan témákat, mint a Rock Bottom Revolution, a Trouble Maker, no pláne a hatperces Spitfire Woman, ami egyértelműen az egész eresztés legjobbja, és pontosan a fülemben van, hogy szólt volna a '80-as években. A mai korszellem természetesen mást diktál, de egy kiváló dal minden körülmények között kiváló dal marad, ez pedig minden kétséget kizáróan ebbe a kategóriába tartozik: Lee briliáns dallamot kanyarít a szimplán búgó, de tökéletesen megformált riff tetejébe, nem hagyja vele nyugodni a hallgatót. Még a vonós effektek sem nyírják ki a végeredményt, noha harmincöt évvel ezelőtt ugyanitt bizonyosan valami gitárhős szóló szakította volna szét a membránt. Másik favoritom ugyanakkor érdekes módon a Red Dress nettó poplírája, ami szövegében annyira földközeli, emberi és giccsmentes módon reflektál az egész nosztalgia-témakörre, hogy muszáj fejet hajtani a hallatán Lee fentebb említett intelligenciája és jóízlése előtt.

Ha Lee-t akarom hallgatni, nyilván továbbra is az olyan meganóták jutnak majd eszembe elsőként, mint a Powerline, a Heartbeat Of The World, a Yesterday vagy a Sweet Talk. A hang azonban továbbra is über, gazdája pedig – sokakkal ellentétben – képes méltóságteljesen szembenézni vele, hogy a '80-as éveknek vége, és soha nem is térnek már vissza. Az említett két kedvencet leszámítva nem feltétlenül ragad majd be ez a lemez hosszabb távon a verklibe, de Lee Aaron-rajongói státuszom ettől még a jövőben is csorbítatlan marad.

 

Hozzászólások 

 
#6 kamikaze 2023-01-07 09:50
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Ha egy létező és tényleg aktív előadóhoz társul be szerzőként/producerként, nem pedig a fiókban elfekvő konzervdalait oktrojálja rá egy csak emiatt létrehozott virtuális bandára, kimondottan jó dolgok szoktak születni belőle.

MInt pl. ez, ahol azért elég jó énekesek szerepelnek?

https://www.youtube.com/watch?v=V2kVpauNJQ4
Idézet
 
 
#5 Draveczki-Ury Ádám 2023-01-07 07:17
Idézet - queensryche999:
Elfogadom és ahogy írtam, van alapja a kritikának. A gyakoriságot tekintve ugyanakkor szerintem a bicaj kissé túl lett itt tolva az elmúlt x évben. Ha vicceskedni akarnék - bár jómagam nem fogyasztok alkoholt - , talán még ivós játékot is lehetne vele itt játszani, ahányszor olyan kontextusban kerül megemlítésre, ami mondjuk úgy nem feltétlen pozitív.

Lehet, hogy igazad van, elismerem. Ugyanakkor annyit azért jegyezzünk meg, hogy sokszor említettük pozitív kontextusban is Sándort. Ha egy létező és tényleg aktív előadóhoz társul be szerzőként/producerként, nem pedig a fiókban elfekvő konzervdalait oktrojálja rá egy csak emiatt létrehozott virtuális bandára, kimondottan jó dolgok szoktak születni belőle.
Idézet
 
 
#4 queensryche999 2023-01-06 20:23
Lepörgött a lemez, első hallásra talán még jobb is, mint amire számítottam. Azt hiszem Lee jó példája annak, amikor valaki a helyén van, élvezi amit csinál és nem ragaszkodik görcsösen a 30-35 évvel ezelőtti önmagához.
Idézet
 
 
#3 queensryche999 2023-01-06 19:32
Idézet - Kelemen Péter:
A kis gonosz törpét nem lehet elégszer megemlíteni! Az ő "áldásos" tevékenységének köszönhetően óriási energiákat kell megmozgatnom, hogy nem szeressek ki teljesen a műfajból.


Elfogadom és ahogy írtam, van alapja a kritikának. A gyakoriságot tekintve ugyanakkor szerintem a bicaj kissé túl lett itt tolva az elmúlt x évben. Ha vicceskedni akarnék - bár jómagam nem fogyasztok alkoholt - , talán még ivós játékot is lehetne vele itt játszani, ahányszor olyan kontextusban kerül megemlítésre, ami mondjuk úgy nem feltétlen pozitív.
Idézet
 
 
#2 Kelemen Péter 2023-01-06 19:19
Idézet - queensryche999:
Ezt még nem hallottam, de nagyon bírom Lee-t, a legjobbak között tartom számon. '87-'91 a kedvenc érám. A hiátus utáni lemezei sem rosszak, de legyünk őszinték, nem érnek fel ahhoz a korszakhoz. Nyilván senki nem is várja már el az ilyesmit.

(A jó öreg Alessandro-t egy nem Frontiers-lemeznél is sikerült felemlegetni. Nem teljesen alaptalan az őt ért kritika és ismétlés a tudás anyja, de ennyiszer? :D)

A kis gonosz törpét nem lehet elégszer megemlíteni! Az ő "áldásos" tevékenységének köszönhetően óriási energiákat kell megmozgatnom, hogy nem szeressek ki teljesen a műfajból.
Idézet
 
 
#1 queensryche999 2023-01-06 07:58
Ezt még nem hallottam, de nagyon bírom Lee-t, a legjobbak között tartom számon. '87-'91 a kedvenc érám. A hiátus utáni lemezei sem rosszak, de legyünk őszinték, nem érnek fel ahhoz a korszakhoz. Nyilván senki nem is várja már el az ilyesmit.

(A jó öreg Alessandro-t egy nem Frontiers-lemeznél is sikerült felemlegetni. Nem teljesen alaptalan az őt ért kritika és ismétlés a tudás anyja, de ennyiszer? :D)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.