Shock!

november 12.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Last In Line: II

lastinline_cA Last In Line két évvel ezelőtti Heavy Crown albuma pont olyan volt, mint amit a tábor várt a DIO volt hangszereseitől. Vivian Campbell, Vinny Appice, a megjelenés előtt közvetlenül elhunyt Jimmy Bain és Andrew Freeman énekes debütáló munkája minden ízében hűnek bizonyult a '80-as évek örökségéhez, ugyanakkor cseppet sem tűnt olcsó nosztalgiázásnak. Emellett itt-ott, pár dalban – halld például Curse The Day – már feszegették rajta a határokat is. Őszintén szólva nem is nagyon feltételeztem ezekről az arcokról, hogy kizárólag Ronnie melletti múltjukra akarnak majd építeni ebben a formációban. A második lemez pontosan ezt igazolja.

Elsőre úgy éreztem, bár kétségtelenül jó, amit hallok, de annyira azért nem tetszik ez a lemez, mint a Heavy Crown. Aztán két-három további hallgatás elég volt ahhoz, hogy rájöjjek: igazából simán odahelyezhető a debüt mellé, csak kicsit eltér attól. Szóval nem mindegy, előzetesen mire trenírozza az ember az agyát. Mert ugyan természetes, hogy a zenekar legutóbb kiaknázta azt a bizalmi tőkét, ami a felállásból fakadt, de ha ezt a tényezőt kivesszük az egyenletből, szerintem az első anyagra sem lehetett rámondani, hogy valami szolgai utánérzés lenne a Holy Diver meg a The Last In Line nyomdokain, és semmi több. Benne volt vastagon a klasszikus feeling is, de nem merült ki ennyiben a sztori. Na, hát ez most még inkább igaz. Nem is szívesen mondanék mást a lemezre, mint hogy ez egy alaposan megírt dalokkal, remek dallamokkal teli hard rock album, és kész. Nem DIO, hanem Last In Line, szóval ne is várj DIO-t.

megjelenés:
2019
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 11 Szavazat )

Persze szó sincs róla, hogy Vivian, Vinny, Freeman, illetve a Bain helyére ugrott másik veterán, Phil Soussan le akarta volna vetkőzni a padavonai örökséget. A nyitó Blackout The Sun például mindjárt nagyon is ez az iskola, és mondjuk a Gods And Tyrants szólóbetétje hallatán is garantáltan minden DIO-fannak lúdbőrzik majd a karja, Campbell ugyanis a megszólalásig úgy facsarja itt a gitárt, mint harmincöt évvel ezelőtt. De az ilyesmik mellett hallhatóan igyekeztek érdekesebbé, színesebbé tenni az összképet. Ott van például a Year Of The Gun, ami tipikus Rainbow-ívású gyorsnak indul, de aztán már a verzékben is teljesen mást hoz benne Viv, mint várnád, és a végeredmény összességében ugyan rokon a DIO vonalával, mégsem pont olyan. A Sword From The Stone riffje hallatán is látom lelki szemeim előtt Ronnie apró, mégis óriási sziluettjét, amikor Freeman nekiereszti a torkát, akkor meg főleg, az inkább amcsi hard rockra vett refrén utóbb mégis más típusú arcot ad a nótának.

Ez a kreatív hozzáállás ráadásul az album egészére jellemző. A lemez ennek köszönhetően kifejezetten változatosra sikeredett, a skála az Electrified tempós heavy metaljától a The Unknown és a False Flag modernebb, itt-ott elszállósabb rockján át a Love And War epikusan bluesosra vett hard rock riffeléséig vagy a záró The Light monumentalitásáig terjed. Az egyéni teljesítményeket csakis méltatni tudom, de ha valakit külön meg kell dicsérnem, az az egész albumon roppant ízesen játszó Campbell mellett mindenképpen Freeman lenne, aki beragyogja a dalokat átütő előadásával. (Akárcsak a tavalyi Devil′s Handet.) Ráadásul gyönyörű a lemez megszólalása is.

Szépen megírt, erős nótáival nagyon tetszett tavaly a Dream Child klónosabbra vett lemeze is, de nem kérdés, melyik típusú hozzáállást becsülöm többre a kettő közül. Ha nem kizárólag a DIO-t szereted, hanem vonzódsz mondjuk a Badlands, a Lynch Mob vagy a Bad Moon Rising klasszikus albumaihoz is – mert egyes hangulatokról, riffekről, dallamokról utóbbiak is legalább annyira beugranak, mint Ronnie művei –, szerintem nem tévedhetsz ezzel az albummal.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.