Shock!

december 11.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Korn: The Paradigm Shift

0727korncElég egyértelmű nem a válasz az egymilliós kérdésre, jelesül arra, hogy Brian „Head" Welch visszatérésével a Korn visszakanyarodott-e saját múltja felé, én pedig hálát adok a magasságosnak, amiért nem engedtek a kísértésnek (biztosan volt...), és mertek megint másban gondolkodni. Az egykori bakersfieldi forradalmárokat – hiszen legyünk őszinték: a Korn volt a globális rock/metal színtér utolsó igazi, tényleg földrengésszerű változásokat előidéző zenekara – jó ideje össznépi szórakozás megköpködni, én azonban becsülöm bennük, hogy a saját útjukat járják, és szinte mindig igyekeznek valami újat csinálni. Ez néha jól sikerül, néha kevésbé, de Jonathan Davisék általában nem a könnyebb utat választják, és ezt díjazom.

megjelenés:
2013
kiadó:
Prospect Park / Caroline / Universal
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 117 Szavazat )

Pláne annak fényében örömteli a nosztalgiázás hiánya, hogy a Korn az utóbbi bő tíz évben általában akkor szerepelt le, amikor vissza akartak nyúlni ahhoz a tomboló, kontrollálhatatlanul dühöngő világhoz, amivel ismertté váltak (halld – pontosabban ne halld... – az eredményt a Take A Look In The Mirroron vagy a csapat számomra legmélyebb mélypontját jelentő III: Remember Who You Are-on), és akkor sikerült igazán jó albumokkal előrukkolniuk, amikor a bandát egy következő szintre emelő, új korszakba léptető, zseniális Untouchables lemezen lefektetett alapokból indultak ki. Ide elsősorban a 2007-es, roppant bátor és kreatív (Untitled)-ot sorolom, de hogy éljek a kötelező coming outtal, én bizony a legutóbbi, dubstepes The Path Of Totalityt is jónak tartom a mai napig. Sőt, továbbmegyek: ha nem verik nagydobra ezt az egész dubstepesdit, sokaknak szerintem fel sem tűnt volna, mert radikális változásokat semmiképpen sem hozott a csapat zenéjébe Skrillex meg a többi elektro-varázsló. A végeredmény legutóbb egy, a banda dallamos vonalán mozgó anyag lett többnyire jól megformált dalokkal, a szokásosnál kicsit több effekttel, de azért szó sem volt arról, hogy utóbbiak fenekestül felforgatták volna a Korn zenei világát. És az a nagy igazság, hogy a The Paradigm Shift még címe ellenére sem áll olyan hű, de nagyon eszelősen messze az előző anyagtól, mint azt sokan hallani szerették volna. Most nyilván kevesebb az elektro-kluttyogás, mint két éve (de azért folyamatosan akad belőle), és lendületesebb, energikusabb is az album a Pathnél, a dallamos megközelítés azonban nagyon is rokon, sőt, tovább is léptek vele.

A lendületességet tehát ezúttal kéretik nem a folyamatosan zúzó-üvöltő értelemben venni, a Korn ugyanis az életben nem dolgozott még annyira bőségesen mért hagyományos ének- és vokálmegoldással, illetve tiszta dallammal, mint most. Ha sarkítani akarnék, azt is mondhatnám, évek múlva bizonyára úgy emlékszünk majd vissza a The Paradigm Shiftre, mint Jonathanék pop metal albumára: noha a csapat jellegzetes gitárhangzása és masszásan földrengető riffelése megmaradt, a dalok minden eddiginél letisztultabb, melodikusabb arcot öltenek. A legjobb példát erre pont az első klipnóta, a Never Never szolgáltatja: ha konkrét slágernek nem is nevezném, annyi bizonyos, hogy minden ízében mai, kellően áramvonalas modern metal témáról beszélünk szellős verzékkel és egy roppant jól megformált refrénnel. És noha egyetlen korábbi konkrét dalukat sem idézi, az első pillanatban megmondja róla az ember, hogy a Kornt hallja. A másik single, a Love & Meth szintén újabb köntöst terít a jól ismert védjegyekre: már a kezdőtémát sem lehet összekeverni, a hörgölődős-suttogós bridge-ből kibontakozó, Jonathantől szinte meglepően nagyívű refrént meg pláne nem. Ez itt a 2002-es, illetve az abból fakadó 2007-es Korn mostani inkarnációja, méghozzá roppant kerek és meggyőző formában.

Nem mondom, hogy nem csúszott be egy-két átlagosabb darab, de a dalok többsége abszolút működik. A csapatnak határozottan jól áll az a refréncentrikusság, ami gyakorlatilag az egész anyagon végigvonul, és még a régebbi vonalat idéző, sártaposós groove-okra kanyarított riffekkel, töményen gyomrozó basszustémákkal operáló számokat (Punishment Time, Tell Me What You Want) is áthatja. A sok okos vokállal Jonathan alig-hangját is sikerült maximális mértékben élvezhetővé varázsolni, és nem tudok elmenni szó nélkül a nótákba pakolt rengeteg hangszerelési finomság mellett sem. Éppen az mutatja, mennyire gördülékeny és koherens az egész zene, hogy egy csomó, hangulatilag egyébként meghatározó nüansznyi apróság csak sokadszorra tűnik ki az összképből. Mindez egyfelől ékesen bizonyítja, hogy a Korn ma is roppant kreatív banda, másrészt arra is garanciát jelent, hogy a lemez hosszabb távon sem válik majd unalmassá. A kedvencek közé a klipdalok mellett nálam olyanok tartoznak, mint az energikus Prey For Me nyitás, az örvénylő What We Do vagy a líraian induló, majd természetesen más irányba elvitt, roppant hangulatos Lullaby For A Sadist. A Victimized-ot pedig azért kell külön megemlítenem, mert itt a legutóbbi lemezt agyagba döngölőknek mutatnak egy fricskát a ritmusokkal, amelyek onnan eredeztethetőek – csak éppen a briliáns Ray Luzier nyomja őket igazi dobokon... Ja, és még egy apróság: a lemezen átívelő, természetesen valós tapasztalatok ihlette gyógyszerfüggős tematika, időnkénti súlyos szövegek ellenére is pozitívnak érzem a végkicsengést.

Ha ma is a Daddyt meg a Kill You-t szeretnéd hallani a Korntól, vélhetően ugyanúgy nem tudod majd hová tenni ezt az anyagot, mint mondjuk az Untouchablest, az (Untitled)-ot vagy akár az előző albumukat sem. Amennyiben viszont nem zárkózol el a csapat dallamosabb, agyasabb oldalától, szerintem érdemes esélyt adnod ennek az anyagnak. Nálam sem ütött be elsőre a The Paradigm Shift, de két-három hallgatás után elkapta a fejemet, és most már határozottan úgy gondolom: pontosan értem, mit akartak csinálni Jonathanék. Mind az irány, mind a megvalósítás tetszik, az pedig főleg a banda leleményességét és sok irányba kompatibilis voltát mutatja, hogy a következő albumon ismét előttük a teljes játéktér, és tényleg megint azt csinálnak majd, amit csak akarnak. Én bizony velük tartok, még akkor is, ha sokan borítékolhatóan azt hiszik majd, hogy elment az eszem. Head visszatérésének meg örülök, neki itt a helye.

 

Hozzászólások 

 
#17 GTJV82 2020-09-11 09:21
Szerintem jól áll nekik ez az érettebb/dallamosabb vonal, az első 3 óta nem hallgattam annyit őket, mint ezt.
Idézet
 
 
+2 #16 pelu 2016-12-19 11:49
És még most is elő -és előjön ez az album. Érdekes, h nagyjából együtt ismertem meg az új albummal (egy ideig szüneteltettem magamnak a Kornt), de ez jobban beleragadt a lejátszómba. Pedig a Serenity sem kutya...
Idézet
 
 
+3 #15 pelu 2016-12-02 18:42
Ez nem az igazi Korn, de ennek ellenére mégis működik a lemez. Qurva jó lett! Először fura ez a korni hangulathoz kevert popos, dallamos világ a néhol dupsteppes beütéseivel, de újra és újra hallgatom az albumot. Fura mód magával ragadott.
Idézet
 
 
+6 #14 revdav11 2014-01-28 17:27
Idézet - steelbill:
Vékonyka lemez.Semmi extra.Aki olyan lemezt akar írni,amelyik majd mindenkinek tetszik,csak azt éri el,hogy majd senki sem fogja igazán szeretni...


Szerintem ez egy baromság...
Ha ez pl. erre a lemezre is értetted, akkor itt vagyok én, az élő példa, akinek nagyon bejön a lemez, és vannak még rjatm kívül több tíz(/száz ?) ezren így a világban.
Idézet
 
 
-8 #13 steelbill 2014-01-28 10:04
Vékonyka lemez.Semmi extra.Aki olyan lemezt akar írni,amelyik majd mindenkinek tetszik,csak azt éri el,hogy majd senki sem fogja igazán szeretni...
Idézet
 
 
+1 #12 Takács Ádám 2013-11-13 19:08
Sztem Silvierának nem sok köze volt a dalszerzéshez, csak rádobolta, ami eszébe jutott, vagy jobban vagy rosszabbul. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy rossz dobos volt (sőt, sztem az első lemezen sokat dobtak a pörgetései), csak nem vitte túlzásba a témázást., koncerten sem villogott nagyon. Full átlag.
Idézet
 
 
+5 #11 messire 2013-11-12 09:57
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
A Korn annak idején alapvetően egy producernek engedett igazán, és azt az illetőt Ross Robinsonnak hívták. Ha nem így tesznek, alighanem minden másként alakul, de ez most ebből a szempontból teljesen mellékes.


szerintem producer alatt a path of totalityn vendégeskedő dubstep-producerekre gondolt.

nehéz erre a lemezre szavakat találnom. '95-96-ban, mikor elkezdtem ismerkedni a rock/metal műfajokkal, rettenetesen nagy hatással volt rám a life is peachy lemezük, az untouchables még tetszett, egészen addig kvázi rajongóként aposztrofálnám magam. aztán én felnőttem, a zenekar viszont nem, görcsösen próbálnak a mindenkori tizenéveseknek imponálni (szövegvilág, épp divatos dolgok - dubstep - alkalmazása), és ez számomra már mérhetetlenül röhejes a 40+os multimilliomos apukáktól. alkotói szempontból az is szomorú, hogy a "jézus vs pénz" dilemmában head végül az utóbbi mellett döntött (bár én is ezt tettem volna, de akkor is...).

amikor pedig olyanokat olvasok jonathan-től, hogy ők már húsz éve is dubstepet játszottak, kicsit mindig a számba hányok.
Idézet
 
 
+4 #10 Draveczki-Ury Ádám 2013-11-12 08:18
Idézet - Trollmagnet:
ez a zenekar 2003 óta haldoklik, egyszerűen hiányzik Silveria.

Kinek? :D Nekem biztosan nem, Luzier kategóriákkal jobb, kreatívabb és egyénibb dobos.

Idézet - Trollmagnet:
Semmiféle zenei innováció nincs abban amit tolnak, Pro Tools az egész, ott kúrták el anno, amikor engedtek a mindenféle producereknek.

A Korn annak idején alapvetően egy producernek engedett igazán, és azt az illetőt Ross Robinsonnak hívták. Ha nem így tesznek, alighanem minden másként alakul, de ez most ebből a szempontból teljesen mellékes.
Idézet
 
 
-13 #9 Trollmagnet 2013-11-12 02:29
Húha ez nagyon gagyi kritika. erre az albumra pont az illik, amit a Rememberre írtál...
A dubsteppes album is (elektronikus prüttyögésnek nevezed, lol) egy tisztességes iparosmunka volt, de amúgy ez a zenekar 2003 óta haldoklik, egyszerűen hiányzik Silveria. Őszinte leszek: jó dolog a kísérletezgetés , de már unalmas tőlük. Semmiféle zenei innováció nincs abban amit tolnak, Pro Tools az egész, ott kúrták el anno, amikor engedtek a mindenféle producereknek. Elvesztették a hangzásukat, no meg kb. Head kilépése (é a mostani kicsit cashgrab szerű visszatérése) óta nem sikerült egy igazán karakteres nótát sem írniuk.
Ez a lemeze amúgy nem annyira rossz, de nagyon középszerű, ki tudja, talán Jonathan Davis égett ki?
Idézet
 
 
+13 #8 Scud 2013-11-11 10:01
Nem vártam sokat, így nem is csalódtam. Sőt... ciki, nem ciki szerintem egész korrekt. A Paranoid and Aroused pl. kifejezetten fasza.
Idézet
 
 
+13 #7 Dead again 2013-11-11 08:18
Számomra az év egyik lemeze, pláne, hogy nagy Korn-os vagyok. Minden zsír rajta, a hangzás, a dalok . . . jót tett nekik nagyon, hogy Head visszatért.
Egyetlen egy dolog miatt kap mégis csak 9 pontot tőlem a lemez, és az:
Jonathan hangja. Oké, hogy megkopott, meg minden, de ezen a lemezen rohadtul nem használja ki a hangját. A Take a look in the mirror lemez óta elfelejtette a különféle üvöltéseit, és azóta minden húzós, ordibálós részt egy teljesen semmitmondó hörgéssel takar el, ami számomra nagyon zavaró. Mind lemezen, mind koncerten. Bennem van az a kis keserűség az albumot hallgatva, hogy lehetne ez jobb, mégse lett.

De akkor is, mindent összevetve, ott lesz az év végi listámon. Korrekt, normális lemez.

Welcome Head back!
Idézet
 
 
-11 #6 kéjsóvár bohóc 2013-11-11 07:24
A 2013-as év egyik leggyengébb lemeze! Nyilván nem vagyunk egyformák de ezt a lemezt nagyon erőtlennek érzem!
Idézet
 
 
+15 #5 JamesSmith 2013-11-11 02:15
Head visszatérése feltámasztotta a csapatot. Az utóbbi idők KoRn albumait figyelembe véve jó lemez lett. Nálam egy 8/10.
Idézet
 
 
+27 #4 björn 2013-11-10 19:49
a take a look in the mirror szerintem egy baromi jó lemez.
Idézet
 
 
+21 #3 Szűcs István 2013-11-10 12:35
Ez egy direkt album kiváló dalokkal. A Lullaby for a sadist egy elsőosztályú dal és igazából szinte az összes track erényeit fel lehetne sorolni, mert mindegyik emlékezetesre sikeredett. Nagyszerű stúdióprodukció , szimpatikus, hogy egy olyan albummal rukkolt elő a bakersfield-i brigád, ahol változatos dalszerkezetek és refrének dúskálnak a lemezen. Egyszerűen húz, sodor magával a zene, Jonathan igencsak jó énektémákat hoz, ám a ritmusszekció is megérdemli a dicséretet, le a kalappal előttük. A 9/10-et megértem, de részemről még jobb értéket képvisel az album. Tehát 10/10 számomra. :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.