Shock!

június 04.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Impellitteri: Venom

0212impcChris Impellitteri nem hányja éppen a lemezeket, aminek annyi előnye mindenképpen van, hogy így legalább nem is csömörlünk meg tőle, viszont annyi hátránnyal is jár, hogy a gitárosszakma egyik legvillámkezűbb virtuózának nevét ma jóval kevesebben ismerik, mint arra érdemei predesztinálnák. Ha például nem hallottad volna a mester első lemezét, az 1988-as Stand In Line-t, azonnal hagyd abba az olvasást, és ismerkedj meg vele. Ezen a neoklasszikus-virgázós, egyszerre kemény és dallamos heavy metal-vonalon kevés annál jobb album létezik.

Chris utoljára 2009-ben jelentetett meg új dalokat, és az akkori Wicked Maiden ugyanúgy korrekt cucc volt, mint akármelyik másik, noha nem volt olyan bátor és kísérletezős, mint a gitáros legizgalmasabb modernkori lemeze, a modernebbre vett, 2002-es System X, és olyan intenzív, koffeintúladagolt sem, mint a 2004-es Pedal To The Metal. Ebből a szempontból a Venom is elhajlásmentes anyagnak tekinthető: száz százalékos Impellitteri-cuccról beszélünk, ahol a megdörrenés kimondottan mai és korszerű, és akadnak a tradicionálisabb felfogású riffek között korszerűbb, szaggatott-zúzós témák is, a dallamvilág és a hangulat azonban végig a békebeli hőskorszakot idézi. Egy ponton azért szerintem van előrelépés, ez pedig a dob, amiért ezúttal Jon Dette felelt, és akár hihetetlen, akár nem, ezáltal karrierje során először végre a stúdióban is bizonyíthatott (az Animetal USA projektet most ne számítsuk ide, az azért mégis másról szól). Nos, a Slayer, az Anthrax és az Iced Earth beugrósa igencsak odatette a névjegyét ezen az anyagon, baromi jól játszik, és témáin az is tisztán hallatszik, hogy a thrashből érkezett. Mindez természetesen nem bolygatta meg az Impellitteri zenei egyensúlyát, de Jonnak azért sikerült hozzátennie az összképhez.

megjelenés:
2015
kiadó:
Frontiers
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 14 Szavazat )

Ezzel együtt ugyanakkor tipikus Impellitteri-albumról beszélünk a főszereplő összekeverhetetlen, mániákus gitározásával és a szintén méltatlanul kevéssé ismert, aranytorkú Rob Rock dallamaival. Jó hír, hogy Chris egy másik nagy shredder-istenséggel ellentétben soha nem veszítette el az arányérzékét, így itt a dalok – például az Yngwie Malmsteen utolsó két albumán hallhatókkal ellentétben – tényleges dalok, nem pedig csak jelentéktelen keretként szolgálnak ahhoz, hogy a névadó végeláthatatlanul tornáztathassa az ujjait a húrokon, lehetőleg minél gyorsabb tempóban. Nyilván Chris is hatalmasakat teker a dalokban, viszont emellett is odafigyelt a markáns riffekre, refrénekre, és valljuk be, az ilyesmi azért nem hátrány, ha az ember zenét akar hallgatni. Ennek megfelelően a gonoszul nyitó Venom, a refrénben erős We Own The Night, a személyes favorit, szaggató középtempóban menetelő Face The Enemy vagy a szaggatott Holding On éppen emiatt tökéletes amerikai power metal-stílusgyakorlatok, amelyekben történetesen egy félelmetes képességekkel rendelkező gitáros szólózik, de egyetlen pillanatra sem akarja agyonnyomni őket.

A lemez normál verziója mindössze 35 perces, ami hat év után nem tűnik soknak, de a zenét nem kilóra mérik, és különösebb üresjárat sincs az anyagon, így én a magam részéről simán ki tudok egyezni ezzel a játékidővel. Mivel a dalok szinte végig maximális intenzitással pörögnek, középtájt egy balladisztikusabb, netán epikusabb nótát azért el tudtam volna viselni, de végső soron így sem tudok belekötni a lemezbe. Semmi újat nem tudtam meg Chris Impellitteriről a Venomnak köszönhetően, de ismét megerősített abban, hogy az ő rendszerében továbbra is minden kerek. Jó album, érdemes meghallgatni.

 

Hozzászólások 

 
+4 #4 mrataxi 2015-06-16 10:26
Örülök, hogy azért néha előjönnek egy új lemezzel. Talán a Grind and Bear It volt az egyetlen, amit nem bírtam megkedvelni, a többit szívesen hallgatom.
Idézet
 
 
+6 #3 Anomander 2015-06-15 10:16
Eddig nem igazán követtem a munkásságát, de ez a lemez tetszik. Klasszikus metal, a Nightmare eleje egész King Diamondos hangulatú, jó zene!
Idézet
 
 
+7 #2 Qasi 2015-06-13 20:03
Na ezt most Dette miatt meghallgatom.
Idézet
 
 
+10 #1 Nűnű 2015-06-13 17:25
"középtájt egy balladisztikusa bb, netán epikusabb nótát azért el tudtam volna viselni"
Igen, egy líraibb a közepén, és egy kifejtősebb, epikusabb a végén feltornázta volna a játékidőt kb 45 percre, és az pont elég lett volna, belefért volna a lemezbe.
Tényleg ajánlott lemez, nekem is bejön nagyon
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wendigo - Budapest, Vörös Yuk, 2007. február 24.