Shock!

december 04.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ignite: Ignite

ignite_cAz énekesváltás mindig kritikus pont, az Ignite esetében pedig a Kárpát-medencéből nézve különösen az, hiszen Téglás Zolit váltotta új frontember a csapatban. Nyilván nem árulok el sokat vele, hogy a banda a magyar érintettségből kifolyólag arányaiban lényegesen népszerűbb itthon, mint a világ többi részén – nem nagyon mernék fogadni, hogy ez a jövőben is így marad-e. Ugyanakkor, ha leszámítjuk a szívünknek kedves hazai vonatkozásokat, a lemezen önmagában nem múlik semmi, mert jól sikerült, és kellően Ignite-ízű is, bár Zoli távozásával kicsit természetesen más a végeredmény.

Az utód, Eli Santana már csak azért is érdekes választás, mert elsősorban gitárosként ismert az underground színtéren: korábban a Huntress sorait is erősítette, de régóta játszik a Holy Grailben, illetve néhány éve az Incite-ban is. Brett Rasmussenék abból a szempontból okos döntést hoztak, hogy Eli más hangkarakter, mint Zoli volt: mélyebb, kissé sötétebb tónusú torok, ugyanakkor kellően hajlékony is egyben. Vagyis nem kérdés, hogy baromira tud énekelni a srác, de hát erre bizony szükség is van, hiszen Zoli kimondottan igényes, nehéz, kiművelt énektémákkal pakolta tele az utóbbi lemezeket, és élőben azoknak a nótáknak is igazságot kell majd szolgáltatni az új emberrel.

megjelenés:
2022
kiadó:
Century Media
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 24 Szavazat )

Elsőre tulajdonképpen minden különösebb rákészülés nélkül indítottam el a lemezt, és azon vettem észre magam, hogy baromi gyorsan repült el a 31 perc, viszont így is a fülembe ragadt néhány refrén. Eszerint tehát – szentségtörés vagy sem – azt kell mondanom, hogy az Ignite kivételes dallam- és harmóniaérzékenysége nem, vagy legalábbis nem kizárólag Zolinak volt köszönhető. És ahogy fentebb már írtam, Ignite maradt a zene, vagyis Santanával is elsőre felismerhetők. Ha van változás, hát talán a legutóbbi A War Against You lemezen már kimondottan dominánsnak tekinthető klasszikus hard rockos ízek visszafogottabb alkalmazását említeném elsőként. Hülyén hangzik, hogy direktebb, arcbamászóbb egy fokkal a végeredmény, mint a múltkor, hiszen a 2016-os album is valósággal sistergett az energiától, de kétségtelenül egyenesebb vonalú ez a mostani.

Mindez ugyanakkor még csak azt sem jelenti, hogy eltűntek volna a tipikus dallamos hardcore/punk vonalról másfelé kacsintgató pillanatok. Mindjárt az egyik húzódal The River ilyen a maga érdekesen megfogott, megadallamos verzéivel és drámaian feszült építkezésével – Santana állati jól tolja, ezen nincs mit vitázni –, de az Enemy kimértebb tempóit, szinte rockos dinamikáját is említhetném, mint ahogy a zárás sem feltétlenül nyilvánvaló a jellegzetes vágtába sajátos melankóliát vegyítő State Of Wisconsinnal és a súlyos, nagyívű Let The Beggars Beggel. Ezek mellett ugyanakkor azért a jellegzetes dél-kaliforniai dallamokkal ellátott pörgős, koffeingazdag tételek viszik a prímet, és tényleg nehéz lenne döntenem, hogy az Anti-Complicity Anthem, a This Day, a The Butcher In Me vagy a Call Off The Dogs lesz-e hosszabb távon nagyobb koncertfavorit. Személyes kedvencem azonban mindenképpen a The House Is Burning, és egyben talán ezzel kerültek a legközelebb a fentebb említett, vélhetően inkább Zoli által hozott hard rockosabb irányhoz. Tökéletesen felépített, perfekt sláger tízpontos, ravaszul megformált, ugrálva együtténeklős refrénnel.

Egy hajszálnyival talán különlegesebb, még egyénibb volt a legutóbbi lemez, mint a mostani, de mint írtam, az Ignite-on ezúttal sem múlt semmi: találtak egy minden túlzás nélkül kiemelkedő énekest, és Zoli nélkül is leszállítottak egy üresjáratoktól mentes, fasza megszólalású albumot. Innentől fogva alapvetően a koncertteljesítményen múlik, merre vezet tovább az útjuk, hiszen Eli barátunknak frontemberként is meglehetősen nagy kabátot kell majd felvennie. És persze az sem lenne hátrány, ha nem telne el újabb hat meg tíz év a következő lemezig...

Az Ignite az idei FEZEN-en is fellép.

 

Hozzászólások 

 
#3 kornel 2022-05-01 05:07
Baromi erős anyag lett,a The House is Burning pedig még így is kiugró nálam is,pedig a klipnóták is tetszettek.Bár az efféle csordavokálos hc/punk tételek amúgy is a gyengéim,kellem es emlékeket idéznek az Of Bitterness and Hope idejéből.Nem tudom,hogy szedték össze Eli-t,mindenesetre elég szürreális,hogy ezzel a zenei előélettel most itt van.Mármint nem semmi,hogy ezzel a hanggal gitárosként kallódott eddig.Játékidő tekintetében meg sokan példát vehetnének róluk.Oké,ez nem prog metal,de a mai dömpingben nagy előny a lényegretörő fogalmazásmód.Itt tényleg semmi tökölődés,pikk-pakk lemegy és lehet újraindítani.
Idézet
 
 
#2 Árpi84 2022-04-05 10:32
Nem tudom miért, de nálam egyáltalán nem működik ez a lemez, pedig a stílust bírom! Az új Comeback kid köröket ver rá! Persze lehet, hogy az Our darkest days albumot várom újra, viszont az megismételhetet len!
Idézet
 
 
#1 GTJV82 2022-04-05 07:59
Tény hogy Zoli nagyon egyedi hanggal és dallamérzékkel megáldott énekes, de szerintem Eli is fantasztikus munkát végzett.
Az igaz, hogy ezúttal másabb lett a végeredmény, borongósabb, komorabb talán, de a minőségbe ezúttal sem lehet belekötni, sőt....
Nálam ez így ebben a formában simán egy erős 9-es!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.