Shock!

április 07.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Green Day: 21st Century Breakdown

Ha 1995 környékén valaki azt mondja nekem, hogy a Green Day majdnem másfél évtizeddel később is itt lesz velünk, biztos mosolygok egy elnézőt, ha pedig azt is megkockáztatja, hogy a trió 2009-ben is abszolút felsőkategóriás sztárbandaként dolgozik majd, valószínűleg nem is lettem volna képes visszatartani a röhögést. De lehet, hogy a nagy sikerekbe belefásult Billie Joe Armstrong sem...

megjelenés:
2009
kiadó:
Warner
pontszám:
5 /10

Szerinted hány pont?
( 26 Szavazat )

Mindenesetre a kaliforniai punktrió túlélte az MTV-s hype korszakot, ami másokat kinyírt – a Guns N' Roses-t áttételesen, Kurt Cobaint a szó szoros értelmében –, méltósággal átvészelték a szükségszerű leszállóágat, a 2004-es American Idiottal pedig nemcsak megújították magukat, de főnixmadárként feltámadva ismét a csúcsra törtek.

Elképzelhető, hogy most kiírom magam a kultúrlények köréből, de nagy siker ide, zenekar előtt térdeplő világsajtó oda, én bizony már öt évvel ezelőtt sem tartottam jó ötletnek, hogy a háromperces, háromkvintes rágógumi-power/pop himnuszokról elhíresült hármasfogat átment környezettudatos, társadalmilag felelősségvállaló rockoperába. De hát bátraké a szerencse, 14 millió eladott lemez pedig ebben a letöltéses korszakban nem tréfadolog... A Green Day ezúttal mindenesetre kevésbé kockáztatott nagyot, a többek között a Nirvana Nevermindját is gondozó Butch Vig producerrel készített 21st Century Breakdown ugyanis az American Idiot vonalán halad tovább. Ez is egy kvázi-konceptalbum, méghozzá majdnem 70 percben, három felvonásban, és lehetetlen nem észrevenni a dalokon, hogy igyekeztek még közelebb kerülni az úgymond klasszikus rock dolgokhoz. A The Who neve különösen gyakran felrémlik a zene hallatán, akárcsak a Beatlesé, ám a csapat naprakészségét igazolva itt-ott határozott My Chemical Romance áthallásokat vélek felfedezni, még ha ügyesen is álcázzák őket.

Mindez önmagában még nem lenne baj, biztos baromi unalmas lenne nekik 40 felé közeledve is folyamatosan ugyanazt a három kvintet reszelni, az viszont gond, hogy a zene még ennek ellenére is valami félelmetesen lapos – az elődhöz képest is –, a már-már bántóan sima és rádióbarát hangzás pedig csak tovább erősíti ezt az érzést. A Know Your Enemy kalapálós karneváli rockja, a Last Night On Earth szirupos Beatles-utánérzései, az East Jesus Nowhere tapsolós ritmusai vagy a talán leglendületesebb Murder City, Horseshoes And Handgrenades kettős egyaránt totál érdektelen szerzemények, és ezt nincs is értelme tovább ragozni. Hiába a pattogós tempók, hiába Billie Joe enyhén héliumszívott hangja, hiába a beatkorszakot idéző óóó-zós vokálok, az ember csak a vállát vonogatja: ez lenne az a baromi nagy forradalom? A Green Day és az említett nagyságok panelei keverednek itt össze maratoni hosszúságban, de a végeredmény valahogy mégsem működik. Összeáll, egységes, önmagához képest rendszerben van, szó se róla, csak éppen ez a zenei világ is éppen olyan belterjes, mint mondjuk a Dookie-é volt. Viszont arról nem próbálták meg elhitetni, hogy több annál, mint aminek látszik, és éppen ezért működőképes is tudott lenni...

Ezzel el is érkeztünk a nemzetközi rocksajtóban oly sokat emlegetett és szanaszét hozsannázott eszmei tartalomig, az pedig pontosan olyan, amiről legfeljebb az amerikai metropoliszok nyugis, napfényes kertvárosaiban nevelkedő középosztálybeli tinédzserek hihetik el, hogy világformáló, bölcs és jelentőségteljes. A Bruce Springsteent és Bonót Jézus Krisztusnak tartó szülők pedig bizonyára elégedetten dőlnek majd hátra az aktuális barbecue partyn, hogy lám, milyen okos és tartalmas muzsikával múlatja idejét drága csemetéjük... Nos, tény, hogy a Green Day még a látszat ellenére sem volt soha ostoba zene, és most sem az. Vagyis azt nem mondom, hogy szereptévesztésben vannak, az őket a rock'n'roll gondolatiság 21. századi csúcsalkotóinak kikiáltók viszont már annál inkább. Ezt a témát sem érdemes túl sokáig csócsálni, fülelj bele a lemezbe, olvasd el a szövegeket, és remélhetőleg érteni fogod, mire gondolok.

Alaposan átgondolt, kidolgozott album a 21st Century Breakdown, ha rosszindulatú akarnék lenni, akár azt is mondhatnám, minden ízében kiszámított. Amolyan lekerekített, kicentizett mainstream pop/rock ez az amerikai középosztály számára, akik a zene hallatán úgy érezhetik, végre valami jelentőségteljeset hallgatnak. De ez senkit se tévesszen meg.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.