Shock!

július 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Def Leppard: Def Leppard

0915deflepNem fogalmaznék olyan durván, hogy a Def Leppard megszívatta a rajongótábort az előzetesen kitolt két dallal, pláne annak fényében nem, hogy Joe Elliotték egyetlen szóval sem ígértek retrós, PyromaniaHysteria – Adrenalize vonalú lemezt. Ugyanakkor nyilván ők is pontosan tudják, hogy a tábor nagyrésze ezt várja tőlük, és nekik bizony garantáltan felment a pulzusuk az elég konkrét Pour Some Sugar On Me-áthallásokat rejtő Let's Go megavokálos refrénje, majd a tempós Dangerous még korábbra, 1983 környékére – a Photographre – visszamutató megközelítése hallatán. Viszont e két valóban kiváló dal csak részben jellemzi az új lemezt, amely még a leopárdok szintjén is csigalassúsággal, hét hosszú év után követi elődjét, a Songs From The Sparkle Lounge-ot.

Sokan a mai napig szeretik steril popmetal-csapatként leírni a Def Leppardot, amiben van némi igazság – Joe pont pár napja említette egy interjúban, hogy már ha a klasszikus éra klipjeit nézzük, akkor is több közük volt a Duran Duran-féle Rióhoz, mint mondjuk Dióhoz –, viszont a zenekar mindig is több arccal rendelkezett. Tény, hogy senki sem tudott náluk bombasztikusabb, monumentálisabb kórusokat, elsöprőbb erejű stadionhimnuszokat írni a '80-as években, és a nagy sikerkorszak slágerei a legszélesebb közönségrétegek számára is azonnal fogyaszthatók voltak. Viszont zeneileg minden volt a dolog, csak ostoba, egysejtű, csereszabatos Bravo-gagyiság nem. Ha pedig most nem hiszel nekem, nyugodtan kapard elő a Die Hard The Huntert, a Rocketet vagy a Gods Of Wart, és győződj meg róla a saját füleddel, mennyire a kora előtt járt a zseninek is simán nevezhető Mutt Lange által terelgetett Def Leppard annak idején (még azzal együtt is, hogy még ezek a maguk korába helyezve akár progresszívnek is simán nevezhető dalok is tele vannak kitörölhetetlen melódiákkal). Nem véletlen, hogy a Pyromania és a Hysteria alapvetően határozta meg azt a korszakot, és nemcsak zeneileg, hanem produkciós szempontból is... Ma már nyilván nem lehetnek ennyire előremutatóak – lassan a hatodik iksz felé közelítő emberekről beszélünk, még akkor is, ha Phil Collen kondira akár harminc évet is simán letagadhatna –, viszont a többdimenziós megközelítés, a különböző ösvények folyamatos keresése a mai napig jellemző rájuk.

megjelenés:
2015
kiadó:
Bludgeon Riffola / earMUSIC
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 34 Szavazat )

Amennyiben kizárólag az említett három lemezt, illetve mondjuk még az ezek stílusáig visszanyúlt Euphoriát vagy képes jó szívvel hallgatni a Def Leppardtól, biztosan nem leszel maradéktalanul elégedett az új albummal. Ha viszont a hagyományosra szabott arénás dalok mellett nyitott vagy a zenekar többi korszakára is (például tetszett a 2008-as anyag), nem sértődsz meg a korszerű hangszerelési megoldások hallatán, és nem igényled a folyamatos pörgést, most sem tévedhetsz nagyot. Collenék nem kapkodták el a munkát, viszont mindez azt eredményezte, hogy egy kiegyensúlyozott, egységesen jól hallgatható album született megfelelően változatos tempókkal, hangulatokkal. Phil akkor sem mondott hülyeséget, amikor tudatos lemezszerkesztésről beszélt az egyik előzetes nyilatkozatban, mert a műnek valóban van egy egységes íve, és ez még az alapjáratosabb színvonalú szerzeményeket is jól felfűzi egy követhető vezérfonalra.

A két nyitódal mellett nálam az album vége felé szereplő, finom szólófutamokkal ellátott Wings Of An Angel jelenleg a nagy favorit, amely a Leppard komorabb, epikusabb oldalát villantja fel fokozatos építkezéssel, óriási dallamokkal és egy olyan refrénnel, amilyenre tényleg csak ez a banda képes. Ne valami nagyon direktet képzelj el, viszont a dallam egyszerűen gyilkos, és megint nagyon ott figyel benne a harminc évvel ezelőtti éra. A saját fénykor mellett ugyanakkor ezúttal is megidézik legfontosabb gyökereiket, és ez ebben a formában leginkább tényleg a Sparkle Lounge lemezt jellemezte. A Sea Of Love például nettó rock'n'roll a '70-es évek vintage ízeivel, csuda hangulatosan, az All Time High vagy a Forever Young meg a T. Rextől, a Sweettől, a Slade-től merít sokat, csak más és más módon, de hát ezek a hatások többé-kevésbé mindig kézzelfoghatóak voltak náluk. A pattogós Invincible-ben pedig még Debbie Harry hangját sem nehéz odaképzelni Joe-é mellé vagy helyett (nem véletlenül dolgoztak fel többek között Blondie-t is a Yeah! kollekción), de itt is hallgattatja magát, ami kijön belőle. A Broke 'n' Brokenhearted meg nagyjából félúton lehet a két vonal között, itt az említett vintage-elemek keverednek kellemesen és organikusan a Def Leppard-féle bombaszttal. A legmeglepőbb darab viszont a Man Enough címet viseli, és vegytiszta diszkós-funkos ritmusokkal indul, hogy aztán ezekre kerekítsenek valami mégis nagyon leppardosat. Kifejezetten izgalmas a nóta dallamvilága és hangszerelése is, ha nagyon muszáj, megközelítését tekintve talán a '99-es All Nighthoz tudnám leginkább hasonlítani az életműből, de ez a példa is eléggé sántít, a végeredmény pedig állati meggyőző.

A fentiek mellé írtak még két akusztikus alapú nótát is, ahol ha becsukod a szemedet, a zseniális hangzásnak köszönhetően tök olyan a hatás, mintha csak a nappalidban ülnének veled szemben egy-egy bárszéken (Battle Of My Own, Last Dance), de lírai húrokat penget a modern rádiórockos ízektől sem mentes We Belong is, ahol Joe mellett a többiek is a mikrofonhoz merészkednek. Ez akár modernkori Bon Jovi is lehetne, néhol még a dallamok is a jó öreg Jonra hajaznak, csak éppen a nóta sokkal jobb, mint amilyenekkel New Jersey ikonja az utóbbi másfél évtizedben elő szokott hozakodni... A műsor legvégén pedig ismét egy lassulós darabot sütnek el Blind Faith címmel, Beatles-ízekkel, vonósokkal meg miegyébbel, és ez is kellemes, de Joe falzettjeit határozottan zavarónak érzem benne a végén. Őt sosem azért szerettük, mert olyan piszok nagy énekes, hanem sokkal inkább a kifejezőkészségéért, a hangjában megbúvó szívért-lélekért. Utóbbi most sem hiányzik, és a szokásosan briliáns vokálmunkával megtámogatva ki is hoztak belőle mindent, szóval semmi szükség ezekre a kínos mutatványokra.

Nem mondom, hogy minden dal örök mestermű, de mint említettem, nincs két egyforma tétel a tizennégy szerzemény között, ráadásul megint nagyon zenei a végeredmény, szóval én bizony továbbra is a Def Lepparddal tartok. Ez egy kifejezetten erős, tartalmas lemez, amit garantáltan sokat hallgatok majd a kocsiban a következő időszakban. Most már csak az kéne, hogy szegény Vivian Campbell is meggyógyuljon.

 

Hozzászólások 

 
+2 #15 DRAZSEN 2016-01-22 15:53
Idézet - pumpika666:
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.

és még az egy főre levetített végtagok számát tekintve is kevesebbek, mint amit a metal törvénykönyvébe n leírtak :)


Nem attól lesz jó egy zenekar,vagy egy banda,hogy a basszeros nagymamája szegény kénytelen liberóban aludni,vagy a gitárosnak elhunyt a macskája,és lelkileg kivan!Vagy jó valami vagy nem.Ez pedig véleményem szerint nem
Idézet
 
 
-1 #14 DRAZSEN 2016-01-22 15:33
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.

Szerintem is az!Részemről én is az akkut hasmenés kategóriájába helyeztem őket évtizedekkel ezelőtt,és azóta sem tudtam nekik kitörölni.De ennek nem az az oka,hogy pop-os valami vagy éppenséggel rémátlagos amcsi rádiós ipari hulladék,hanem mert egész egyszerűen fos
Idézet
 
 
+6 #13 deniro2 2015-11-16 18:51
Hm, ez a lemez nem igazán jön be... A legjobb részeket a Queen-től kölcsönözték, a többi meg említést sem érdemel...Tudom, hogy más ország, meg etc., de a Europe szerintem 100x jobban hozza azt, amit én a klasszik hard rocktól elvárok.
Idézet
 
 
+4 #12 Draveczki-Ury Ádám 2015-11-14 07:21
Idézet - bjorn:
Nem tudom mi van a metal törvénykönyvébe n, de ez a zenekar minden aminek a rock/metal zene alapból ellene volt. Pour some sugar on me? Na ne már.

Igazad van, az valóban sokkal értelmesebb, hogy blow your speakers with rock'n'roll, vagy hogy fall to your knees and bow to the phantom lord. :)
Idézet
 
 
-6 #11 bjorn 2015-11-13 21:39
Idézet - pumpika666:
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.

és még az egy főre levetített végtagok számát tekintve is kevesebbek, mint amit a metal törvénykönyvébe n leírtak :)

Nem tudom mi van a metal törvénykönyvébe n, de ez a zenekar minden aminek a rock/metal zene alapból ellene volt. Pour some sugar on me? Na ne már.
Idézet
 
 
+5 #10 pumpika666 2015-11-11 22:24
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.

és még az egy főre levetített végtagok számát tekintve is kevesebbek, mint amit a metal törvénykönyvébe n leírtak :)
Idézet
 
 
+10 #9 Draveczki-Ury Ádám 2015-11-11 22:00
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.

És ami nem metal, az automatikusan szar is, MINT AZ KÖZTUDOTT!
Idézet
 
 
+8 #8 bogar 2015-11-11 21:42
Idézet - queensryche999:
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.


Szerinted fos, oké, ízlések és pofonok. De ez a "semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams" mondat beszarás. :) Rendben, értem a társítást: van (volt) közös pont a produkcióban, név szerint Mutt Lange. És? Nem metalabb... mintha ezen múlna. :) Még mindig meg tud lepni, ha ilyen szempont mentén megfogalmazott kritikát/hozzászólást olvasok egy hangszeres zene kapcsán. Természetesen ahogy írtam, véleménye bárkinek lehet bármiről, főleg online, nincs ezzel a világon semmi gond, csak számomra fura ez a szemlélet.


Azért egyszer elolvasnék egy ilyen rangsort, hogy ki a legmetálabb és milyen szempontok alapján.
Ha a szigorú nézés nyer, akkor Manowar?
Ha a bőr meg a szegecs, akkor Judas Priest?
Vagy hogy a p...ába van ez? :-)
Idézet
 
 
+2 #7 queensryche999 2015-11-11 21:31
Idézet - bjorn:
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.


Szerinted fos, oké, ízlések és pofonok. De ez a "semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams" mondat beszarás. :) Rendben, értem a társítást: van (volt) közös pont a produkcióban, név szerint Mutt Lange. És? Nem metalabb... mintha ezen múlna. :) Még mindig meg tud lepni, ha ilyen szempont mentén megfogalmazott kritikát/hozzászólást olvasok egy hangszeres zene kapcsán. Természetesen ahogy írtam, véleménye bárkinek lehet bármiről, főleg online, nincs ezzel a világon semmi gond, csak számomra fura ez a szemlélet.
Idézet
 
 
-7 #6 bjorn 2015-11-11 18:49
Szerintem a Def Leppard mindig is fos volt, most nem azert. En a magam reszerol baromira orulok hogy az ilyes pop metal bandak eltuntek a szinterrol. Semmivel nem metalabbak mint Bryan Adams.
Idézet
 
 
+4 #5 BZtheoldestviking 2015-11-09 01:43
A Man Enough nagyon erősen Another One Bites The Dust, és az előzetes interjúkban emlegették is sokat a Queent. Aztán tényleg.
Idézet
 
 
+4 #4 nikfisz 2015-11-08 13:46
Szerettem a Leopárdokat,de ez gyenge és uncsi./pl. a Let's go saját tribute dal/ Két hónap múlva senki sem fog emlékezni rá.Ettől függetlenül megnézném újra őket élőben.
Idézet
 
 
+5 #3 Kelemen Péter 2015-11-08 12:33
Nekem nem tetszik. Vagy nagyon kiszámíthatónak , sterilnek érzem, vagy öregesnek. Nem vagyunk egyformák.
Idézet
 
 
+3 #2 queensryche999 2015-11-08 11:51
A véleményem ugyanaz, mint az okt. 31-i hírnél: a "Hysteria óta legerősebb lemez" kijelentés nem áll meg, ettől függetlenül megértem a 8 pontot, mert a '80-as éveket idéző néhány dal mellett összességében egy frankó lemezt kaptunk. Egyértelműen gyenge dal nincs, bár az egyébként jól megírt Energized-et azért sikerült tönkretenni a rosszul megválasztott és vagy eq-zott dobmintákkal. Ezen a szinten jobb végeredményt várok a "kísérletezgetés től". A nyitó kettős mellett a We Belong, Invincible, All Time High, Wings of an Angel dalok állnak hozzám közel. A Blind Faith dallamvezetése is bejön, más hangszerelési megközelítéssel még jobban tetszene. (A Dangerous-ért pedig külön köszönet. A velem egy cipőben járók pontosan tudják miről beszélek.)
Idézet
 
 
+5 #1 frontiers 2015-11-08 09:03
Kivételesen egyet értek a kritikával! Én az első két single után gigalemezt vártam és sajnos nem azt kaptam. Ez nem jelenti azt, hogy rossz lenne a lemez, mert, mint korábban írtam, simán ott van az előző szintjén, ami szerintem amúgy jól sikerült, csak nem klasszikus, na valahol ez is ott van! Az első két nóta igencsak kiemelkedik a lemezről és utána átmegy középtempós, melankolikus dalokba, de ettől még kellemes hallgatni, csak sajnos nem az a giga rock lemez, amit a single-ek alapján vártam.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.