Shock!

április 13.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Cirith Ungol: Dark Parade

cirithungol_cMég tavaly őszi megjelenés ez is, de érdemes szót ejteni róla, egyrészt, mert nagyon rendben van, másrészt, mert a kaliforniai kultbanda az idei évben adott koncertekkel leteszi a lantot, már ami az élő fellépéseket illeti. Nézőpont kérdése persze, mennyire jelent mindez éles váltást a korábbiakhoz képest, hiszen 1991 után uszkve két és fél évtizedig nem léteztek, és sem előtte, sem azóta nem vitték túlzásba a koncertezést, inkább csak szórványos mozgolódás volt ez, mintsem tényleges jelenlét. Eszerint viszont még ez is soknak bizonyult nekik...

Ha nem ismered a Cirith Ungolt, a perspektívába helyezéshez vidám adalék, hogy a csapat annak idején egy, az éppen dúló vietnami háború elleni tömegdemonstráció keretében adta első koncertjét, első albumuk, a Frost And Fire pedig ugyanabban az évben jött ki, mint az egyes Iron Maiden, a British Steel vagy az Ace Of Spades. Az ismertségük persze már annak idején sem vetekedett a felsorolt alapművek elkövetőiével, ezt az obskúrus, furcsa bandát mindig is csupán maroknyi megveszekedett rajongó követte, ők viszont a legapróbb rezdüléseiket is fanatikusan lesik. Közéjük tartozik a Night Demon főnöke, Jarvis Leatherby is, aki kulcsszerepet játszott a Cirith Ungol 2016-os felélesztésében, és nemcsak menedzserként terelgeti őket manapság, hanem basszerként is beszállt hozzájuk.

megjelenés:
2023
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 10 Szavazat )

A 2020-as Forever Black kimondottan erősre sikeredett, és ha szereted a zenekart, a Dark Parade sem fog csalódást okozni. A „ha szereted a zenekart" fordulatnak itt bőven van súlya, a Cirith Ungol ugyanis régen sem szólt mindenkinek, és ma is abszolút rétegzenét játszanak, még a heavy metal underground bugyraiban is. Az a fajta nagyon jellegzetes, máig hallhatóan autodidakta módon zenélni tanult arcok megalkotta muzsika ez, amire elemezgetés helyett rá kell érezni. Furcsa, ide-oda csavarodó-kavargó dalszerkezetekkel, sötét, de epikus hangulatokkal dolgoznak, és akkor még nem is ejtettünk szót Tim Baker összekeverhetetlen stílusáról és dallamvilágáról. Ez a kicsit süvöltős-elkínzott-hisztérikus, nyers ének garantáltan perdöntő azt illetően, miként viszonyul valaki a Cirith Ungolhoz. Nálam természetesen adja magát ezekhez az alapokhoz, de meg tudom érteni, ha mást meg kikerget a világból. Van ilyen...

A zene ugyanaz az ősi érzetű, fantasys érzésvilágú (ugye eleve Tolkien-név, Moorcock-borítók...), doomos elemekkel átszőtt heavy metal, amit mindig is nyomott a Cirith Ungol. Ezúttal talán több a melodikusabb betét, átvezetés, színesítés, lassabb ütem, mint a Forever Blacken, és hallhatóan a gitárszólóknak is komolyabb szerepet szántak, de a lényeg változatlan. Ugyan milyen is lenne ötven év után? Az albumot gyorsabb ritmusban nyitó Velocity (S.E.P.), a címéhez méltóan hullámzó-háborgó, nyolc perc fölötti Sailor On The Sea, az óriási szólóbetéttel megkoronázott Looking Glass, netán a baljósan zakatoló Distant Shadows vagy a gonosz, halálmadár Down Below zárás mindent egyesítenek, amiért csak szeretni lehet ezt a bandát.

A hangzás kellően patinás a kissé puffogó dobokkal és a membránt berezonáltató, szúrós szólógitárokkal, de ehhez a zenéhez ez passzol. Egyben hallgatva a 44 perc végére kicsit persze összefolyik a sok hasonló tempó és énektéma, de összességében újból egy erős albumot kaptunk a csapattól. Ha esetleg ez az utolsó a sorban (simán reális lehetőség), akkor sincs miért szégyenkezniük.

 

Hozzászólások 

 
#4 Acélfotel 2024-02-27 19:00
A heavy metal leginkább szerethető fajtája számomre ez az epikus, obskúrus vonal, amit a Cirith Ungol is képvisel, vagy az egykori Manilla Road pl.
Idézet
 
 
#3 Wendiii 2024-02-27 18:19
Idézet - Montsegur:
Imádom ezt a zenekart :) senki nem őrizte meg jobban a nyolcvanas évek világát, és ezt pozitív értelemben írom. Akkor éreztem sok zenekarnál azt, hogy nem olyan tökéletes a hangzás, mint a Def Leppard, nincs olyan kaliberű énekesük, mint Dickinson vagy Halford, de ezeket a hiányosságokat pótolták szívvel meg a lelkesedéssel... Nekem a Bal-Sagoth még ilyen együttes(Starfi re Burning Upon the Ice-Veiled Throne of Ultima Thule, ismerős még valakinek?), nem tökéletesek, de a maguk szűk területén mégis ők a legjobbak. (Igen, ezek rétegzenék, hála az égnek, hogy maradtak még ilyen rétegek.)

Tudom, hogy az énekes hangja megosztó, de mivel a nyolcvanas években rengeteg ilyen énekes volt, ide tökéletesen passzol. (Egyébként Bon Scott vagy Udo Dirkschneider is furcsa volt első hallásra. Dave Mustaine nekem még most is az :) )

Szóval jó kis lemez, akinek ez a stílus bejön, annak ez az album is nagyon be fog jönni. Köszi az ismertetőt!

A Bal-Sagoth hatalmas zenekar volt, jó, hogy még valaki emlékszik rájuk. :) De én még a kultikus rétegzenék közé tudnám sorolni a Morgana Lefay-t is. Megosztó énekesek: itt még azért szóba kerülhet Chris Boltendahl is, vagy Doug Lee a Mekong Deltából (hogy ne említsem a legbemgosztóbb King Diamondot). De nélkülük az adott zenekar nem lett volna az, ami.
Hogy a Cirith Ungolról is mondjak valamit, a One Foot in Hell, és a Paradise Lost lemezeik bejöttek, az alapján kíváncsi leszek rájuk (valahogy a Forever Black kimaradt. Mondjuk az új is, mert csak jelen ismertetőből tudtam meg, hogy van :D ).
Idézet
 
 
#2 Windir 2024-02-27 10:29
A Black Silesia-n meglessük őket is.
Idézet
 
 
#1 Montsegur 2024-02-27 08:37
Imádom ezt a zenekart :) senki nem őrizte meg jobban a nyolcvanas évek világát, és ezt pozitív értelemben írom. Akkor éreztem sok zenekarnál azt, hogy nem olyan tökéletes a hangzás, mint a Def Leppard, nincs olyan kaliberű énekesük, mint Dickinson vagy Halford, de ezeket a hiányosságokat pótolták szívvel meg a lelkesedéssel... Nekem a Bal-Sagoth még ilyen együttes(Starfi re Burning Upon the Ice-Veiled Throne of Ultima Thule, ismerős még valakinek?), nem tökéletesek, de a maguk szűk területén mégis ők a legjobbak. (Igen, ezek rétegzenék, hála az égnek, hogy maradtak még ilyen rétegek.)

Tudom, hogy az énekes hangja megosztó, de mivel a nyolcvanas években rengeteg ilyen énekes volt, ide tökéletesen passzol. (Egyébként Bon Scott vagy Udo Dirkschneider is furcsa volt első hallásra. Dave Mustaine nekem még most is az :) )

Szóval jó kis lemez, akinek ez a stílus bejön, annak ez az album is nagyon be fog jönni. Köszi az ismertetőt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.