Shock!

január 28.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bullet For My Valentine: Bullet For My Valentine

bulletformyvalentine_cTényleg nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy lesem az alkalmat, mikor lehet rúgni egyet a Bullet For My Valentine-on, de már az új album felvezetése kapcsán is nagyon nehéz volt megőriznem a komolyságomat a „felzabáljuk a vasat is"-típusú nyilatkozatok, illetve az előzetes dalok visszaszigorodása hallatán. Nem tudom, hogy Matt Tuckék tényleg azt tervezik-e, hogy innentől fogva minden egyes dallamosabb, kommerszebb kísérlet után hamut szórnak a fejükre, és leszállítanak egy „ilyen súlyosak még sosem voltunk"-jellegű albumot, de ha az arányok el is térnek, a minta most is hasonló a Gravityhez képest, mint előtte a Temper Temper és a Venom viszonylatában: egy sima, egy fordított. Viszont zeneileg ezúttal szerencsére abszolút meggyőző a végeredmény.

megjelenés:
2021
kiadó:
Spinefarm
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 22 Szavazat )

Mindig beszédes, ha egy zenekar a saját nevét választja lemezcímnek: az efféle albumokat általában definitívnek, irányadónak szánják a készítők. Jó lenne elhinni a walesieknek, hogy ez itt most tényleg a Bullet For My Valentine valódi arca, és legközelebb nem megint arról beszámolni, hogy nekiálltak újabb értelmetlen, kimatekozott stíluskanyarokat tenni. Okkal mondom ezt: az első pillanattól fogva teljesen egyértelmű volt, és ma is teljesen egyértelmű, hogy ez a zenekar sokkal jobban érzi a durvább, karcosabb irányt, mint a rádiós-arénarockos-kommersz-akármilyen lájtosodást. Márpedig akárhogy is nézzük, abból a szempontból valóban nem túloztak az egyébként megveszekedetten nevetséges felvezető promószövegek, hogy ez itt az eddigi talán legdurvább lemezük. Dinamikáját, érzésvilágát tekintve egyértelműen a korai korszakra, konkrétan az első két albumra mutat vissza az anyag, ezek közül is elsősorban a még inkább metalcore-os The Poison helyett a thrashes, groove metalos irányt vett Scream Aim Fire-re. De még annál is töményebb, karcosabb az összkép.

Alig több mint másfél évtizedes lemezes karrierje során többször is tévútra keveredett már a Bullet For My Valentine, de a banda tagjainak hangszeres felkészültségét, Tuck és Michael Paget dalszerzői-hangszerelési vénáját soha nem volt értelme megkérdőjelezni. Utóbbi persze akkor tud igazán érvényesülni, ha a saját közegükben mozognak – márpedig az előző visszasúlyosodást hozó Venom, illetve az új anyag ismeretében nem kérdés, hogy ők is ezen a brutálisabb mezsgyén érzik magukat igazán otthon. A sodró, vérszomjas szögeléssel és dallamos refrénnel operáló Parasite, illetve a pörgős, groove-os Knives helyből megadja az alaphangulatot: saját második albumuk mellett nekem a 21. századi Machine Head is beugrott egy-egy témáról, Robb Flynn közelíti néhol egészen hasonló módon a thrash klasszikus fogásait, stíluselemeit (már persze ha éppen nem megy el az ő esze is Mattékhez egészen hasonlóan megmagyarázhatatlanul). De utóbbit senki se értse félre, ez itt felismerhetően a Bullet For My Valentine, akiknek szerencsére sikerült jó dalokkal megtölteniük ezt a lemezt.

Az album a maga 48 perces játékideje alatt gyakorlatilag egy pillanatra sem enged pihenőt. Akadnak persze lassabb, kimértebb megfogalmazású szerzemények, de végig pattanásig feszült, emellett ráadásul igen sűrű és információgazdag a zene, balladisztikus, lírázós pillanatokkal pedig ezúttal nem is próbálkoztak. Még a kimértebb, érzékenyebb-melodikusabb kórussal ellátott Rainbow Waves a legkommerszebb darab innen, de ebben is bőven akad csavar. Ugyanez áll a radírozós alapriffű My Reverie-re, a rockosabb húzású, kiváló refrénnel megkoronázott No Happy Ever Afterre vagy a durvasága mellett is nyomasztóbb, tüskésebb Bastardsra is. A thrashes elemeket leállósabb, mégis lázas tűz fűtötte verzékkel, dallamos bridge-dzsel keverő Can't Escape The Waves, a groove-os/doomos riffelést és óóóózós megoldásokat is villantó Shatter, a kalapálós-üvöltős, megint csak kórusában erős Paralysed vagy a lemez lényegét remekül szintetizáló Death By A Thousand Cuts finálé hallatán komolyan nem értem, miért akart ez a banda valaha is görcsösen másnak látszani. A napnál is világosabb, hogy ezen a terepen tudnak igazán kiteljesedni, ez megy nekik, itt rejlenek az erősségeik. Ha valaki – hozzám hasonlóan – nem tudott mit kezdeni a Gravity abszolút nem meggyőző tapogatózásával, és akkor hallgatja szívesen Mattéket, ha éppen vérbő riffeken alapuló, energikus zúzdákat tolnak, nyugodtan próbálkozhat ezzel a lemezzel. Ráadásul baromi jól is szól a cucc, a horzsoló, vastagon fémes gitársound egyenesen fület gyönyörködtető.

A pontszámmal gondban vagyok, de mivel mindenféle szempontok alapján értékeltem már a Bullet For My Valentine-t az utóbbi években, úgy döntöttem, most félretolom a hullámlovaglást, az ide-oda variálást, az ostoba, kretén felvezető szövegeket, és kizárólag a zenére koncentrálok. Márpedig zeneileg ez egy jó album lett, egyértelműen a legjobbjuk a Scream Aim Fire óta. De most már tényleg tartsanak ki a mostani vonal mellett.

 

Hozzászólások 

 
#4 GTJV82 2021-12-03 18:30
Mindenben igazatok van. :)
Zeneileg tényleg nagyon jó, a Venom mellett a legjobbjuk.
Nálam megér 9 pontot.
Idézet
 
 
#3 Csabi 2021-11-29 23:19
Még nem hallgattam sokszor meg az új dalokat, de jelenleg úgy érzem amikor először tértek vissza a keményebb stílushoz a Venom-al , az ezerszer jobb volt. Nem értem, hogy miért szidják ennyire a Temper Temper-t, teljesen vállalható volt, mást akartak csinálni csak.
Idézet
 
 
#2 Codename333 2021-11-29 12:18
A gyalázatosan szar Temper Temper, a színtelen szagtalan semmilyen Gravity után én elengedtem már őket. Ezek után kimondottan üdítő ez a lemez. Nem hittem volna h még van bennük egy ilyen. A nyolcas korrekt.
Idézet
 
 
#1 Gazdag Illés 2021-11-29 10:35
Egy negatívum akadt azért, mégpedig a dobhangzás ami még mindig erőtlen. Bár jobb mint a Gravityn de még mindig nem az igazi. Ezen felül minden hagszer jól szól. Példát vehetnének a Triviumról, a legutóbbi lemezük úgy szól ahogy egy metal lemeznek szólnia kell 2021-ben. Hasonlóan hozzájuk ez is a top 3 lemezük között van.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2005. február 16.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.