Minden igazi Motörhead fan joggal várta ezt a dupla koncertalbumot, melyen összesen 25 nóta szerepel. A lemez hangzása meglepően jó - vagy csak én vagyok egy kicsit szkeptikus a Judas Meltdownja után, mely hangzásilag nem az élő albumok gyöngye? -, és szinte érezni lehet, amint forr az ember körül a levegő, a jobbnál-jobb Motörhead klasszikusokat h...

Hát, lehet, hogy néhányan lesznek, akiknek nem tetszik majd a véleményem, de szerintem - patinás névsor ide vagy oda - a Beware The Heavens egy meglehetősen felejthető produkció. Pedig a mikrofonnál Kimberly Goss énekesnő tevékenykedik, továbbá itt van gitáron Alexi Laiho is a Childen Of Bodomból meg Jesper Strömblad az In Flamesből, a basszust ped...

Vannak még csodák, ezt mutatja a magyar Evensong példája is, mert a csapatnak a holland Displeased Records jelentette meg bemutatkozó albumát. Az erősen érzelmi töltésű dalokat a természet ihlette. Szabó Mihály hörgős énektémái mellett a csilingelő hangú Tóth Ágnes dallamai nyújtják a felüdülést (azért néha bátrabban is kiengedhetné a hangját Ágnes...

Nagyon nehezen fogtam hozzá az új C.A.F.B. album meghallgatásába, hiszen az a tudat, hogy Szakácsi Greg távozott a zenekarból, sőt az országból, rossz érzéssel töltött el. Greggel egy olyan alkotó, zeneszerző, szövegíró tűnt el, akinek a helyét nehéz lesz pótolni.

Rá kell hangolódni erre a 10 számra, plusz Jimi Hendrix Hey Joe átiratára, ezért nekem mindjárt az elején több nekifutásra sikerült csak végighallgatnom.

Stoner rock a lendületesebb fajtából. A hetvenes évek feeling megvan, minden a recept szerint készült, a zene, a hangszerelés, a hangzás, az énekdallam és a hang is, hozza is a hangulatot magával.

Nem hinném, hogy van olyan metalzenét szerető ember, aki ne jegyezte volna meg a GWAR nevet. Ha a zene ismeretlen is, a meghökkentő jelmezekbe burkolózó társaság biztos, hogy mindenkinek beugrik lelki szemei elé. Most sincs ez másként, a furábbnál furább öltözéket viselő arcok '99-ben is önmagukat adják.

Az amerikai Dog Eat Dog eddig sem a komor, agresszív hangulatú muzsikáról volt híres, hanem a vidám, bulizásra ingerlő, életigenlő mentalitásról, amit zenéjükben is kiválóan prezentálnak. Legfrissebb albumuk is erről szól, csak sokkal színesebben, mint eddig bármikor.

Bár a kiadó az InsideOut, és kiadványaikban ritkán csalódtam, most úgy érzem sikerült melléfogniuk. Lana Lane egy hölgy - kinek ez már a 4. stúdióalbuma -, aki amolyan szimfonikus hatású metalban utazik. Lana férje - Erik Norlander - volt a korong producere, ill. a billentyűs hangszereken ő játszik.

Rég elmúltak azok az idők, mikor még hinni tudtam a rockzene lineáris, pláne exponenciális fejlődésében. Ismét divatba jött a hard rock, a stoner rock, a punk, majd sorban az összes többi, na, asszem ez lehetett a fordulópont, ennyi, mondtam, mostantól csak a legrosszabb bekövetkeztére vagyok hajlandó fogadni. Be kell azonban vallanom, erre azért é...

Ennél lehetetlenebb címet keresve sem találhatott volna Fish. Esőistenek öngyújtóval... Érdekes... Finom, művészi rockzene, érezhetően szövegcentrikus előadással. Aprólékosan kidolgozott, puritán és mégis remekbe szabott hangzással.

Az amcsi hard rock vonalról nekem mindig is sokkal szimpatikusabbak voltak az olyan bandák, mint plö a Dokken, az Extreme, vagy a Sammy Hagar-es Van Halen, szemben a jóval ismertebb Poison, Mötley Crüe-féle iránnyal. A puszta rock'n'roll alapokon és a csajos, piás szövegeken túl ezeknél a bandáknál valami másról, többről is szó volt, illetve van.

Wow! A nyakam tettem volna rá, hogy az Arch Enemy nem fog tévedni friss albumával. A Burning Bridges úgy viszi tovább a Stigmata vonalát, hogy közben még újításokra is képesek voltak. A friss témákat ezúttal a dalok sokkal dallamosabb megközelítése adja, a riffek egyes nótákban már-már a heavy metalosak.