Ismét egy rém gyenge borítóval ellátott albumot tartok a kezemben. A zene lendületes, koszos hangzású punk, ordítva előadott vokalizációval. Sajnos túlzásba viszik a srácok a koszos hangzást, olyan érzésem támadt a zene hallgatása során, hogy azonnal kivágja a magasnyomót a gitárzizegés, ha nem minimál hangerőn hallgatom. Úgy meg azért elvész a zen...

Zzzssss, csrrrr, hörgh, brrr, zzss, zzssfggsg, ghhh.... Talán lehet sejteni, hogy a Morta Skuld is egy fantasztikus death brigád. Jó-jó félreteszem az ironikus felhangot, mert a Surface képében egy igenis igényes és élvezetes anyaggal rukkoltak elő az amerikai brutáliabarát fickók.

Igazán illusztris tagsággal büszkélkedhet a talányos nevű Platypus formáció. Kik ők? A gitárt és a saját hangszálait Ty Tabor használja a King's X-ből, a négyhúrost John Myung pengeti a Dream Theaterből. Szintén innen nyomkodja a fekete-fehér billentyűket Derek Sherinian, a bőröket és cineket pedig maga Mr. Rod Morgenstein csépeli, akit megcsodálha...

A brit Mindfeed az ex-Threshold énekes Glynn Morgan zenekara, ez már a második albumuk, és ismét Andy Sneap volt a producer, aki a Machine Headet is istápolta hangzásilag és szólózik egyet az Innocent című nótában, melyet Glynn pár éve a Threshold számára írt vala.

A borítón igazi glam külsejű fazonok virítanak, méghozzá németek. A csapatból ketten is úgy néznek ki, mintha a Poisonból léptek volna elő. Jajj! A nyitó Wrong Side még el is megy egy tucat típusú fejrázós nótának, viszont a hangzás annyira trágya, hogy elment a maradék kedvem is a további hallgatástól.

Szerintem a Szandál című dalukat már mindenki kívülről ismeri, mely nem éppen a legerősebb nóta az albumról. A gitárok kicsit gyengén és keveset szólnak metallista füleknek, a basszusgitár viszont gyönyörűen, ami nem is árt az ilyen funk alapú nótákhoz, a női vokáltémák viszont túlságosan is az előtérbe kerültek.

Az első hangoknál az állam a földön csattant, akkora súllyal és zs-re hangolt gitárral szakította le a fejemet a nyitó King In Crimson. Mi jön ezek után? Dickinson hörögni fog? De nem, szerencsére maradt a saját copyright dallamainál - ha már ilyen nem mindennapi hangszálakkal áldotta meg őt a sors. Azért a hangzás egy kicsit túl koszos, ami illik ...

Ők azok, akik nem hajolnak meg semmiféle divat előtt, a végsőkig kitartanak a power/thrash mellett és ezt nagyon jól is teszik! Süt végig a zenei profizmus a felvételből, ami nem is csoda ennyi év és a jól sikerült demók után. A felvétel a pécsi Teve-Sound stúdióban készült. Nem mondom, hogy leszakította a fejemet, de nem is erőtlen. A színes borít...

Huhh! Az utóbbi idők egyik legjobb korongja pörög a lejátszóban. Ez igen! Komplex, technikás, agresszív és egy kicsit őrült. Olyan Meshuggah. Nem könnyű befogadni, de ezt már megszokhattuk tőlük. Sőt!

24 perces minialbum, Barry Levinson filmje, ilyen nevekkel, mint Dustin Hoffman és Robert De Niro. Ha jól tudom valami amerikai elnöksztori a film témája. A színészek azért már valamiféle garanciát adnak a minőségre, mert ha a történet nem is lesz nagy pukkanás, a játékuk feldobhatja a filmet. Majd meglátjuk.

Hopp-hopp! Litván csapat a láthatáron. Lássuk, mit tudnak. A riffelés amolyan régebbi Paradise Lostos, MDB-s, gótikus metal. Az ének lehetne jobb is, inkább szaval vokalista barátunk a zenére, ha néhol énekelni próbál, az nem igazán jön össze.

Nem vagyok teljességgel otthon az angol progresszív csapat korongjainak ismeretének témájában, de azért jó néhány régebbi és újabb albumukat hallottam már. Ennek fényében leszögezhető, hogy a brigád jóval dalcentrikusabb, és talán puhább is, mint a régi, Fish-sel készült lemezek idejében; mindazonáltal a minőség semmivel sem gyengébb, mint régen.

'96-os keltezésű a kazetta, de úgy érzem, érdemes még ma is bemutatni néhány szóban. A zenei stílus nagyjából olyan, mint a Demonstrációs válogatáson, de az ének mérföldekkel jobb lett. A hangzás is rendben van, még a basszust is kihallani, melynek önálló futamai gyönyörködtetik a fület helyenként.