Sejtelmes kórussal indít a John Schaffer (Iced Earth) és Hansi Kürsch (Blind Guardian) közös projektjének intrója. Pár perccel később megnyugodva dőltem hátra, szerencsére elkerülték azt a veszélyt, hogy a jó anyacsapatok egy gyenge kópiáját hozzák össze.
Lehet, hogy egyedül nekem nem jött be 100 százalékosan az előző Strato-lemez a csapat hívei közül, de a mai napig úgy érzem, Tolkki papa '98-ban kicsit túlságosan is átment biztonsági játékosba és Destiny címmel legyártott egy szokás szerint igényes, de az addigi korongok után kevésbé izgalmas, a már bevált recept alapján készült anyagot.
A Korogba először az 1997-es Szigeten botlottam bele. Öreg este van, lófrálok éppen a Wanted színpad körül, amikor hirtelen rákezdik. Né, mondom, az ott a Lukács Dávid, aki egyik fülén fejhallgatóval, takkjelre nyomja az ütemet, koncerten, éjjel egykor, huszonhét lézengő egyetemistának, jórészt félrészegek, a szerencsésebbje egészen az. Hiába, az e...
Nem mondhatnám, hogy annyira vártam volna az idei Steel Prophet lemezt, mint a Messiást, miután előző albumuk, a Dark Hallucinations nem tűnt számomra sokkal többnek a jellegzetes nyolcvanas évekbeli euro-metal témák szakszerű újrahasznosításánál. Egy kb. tizenöt éve létező csapattól ennél többet várhatna el az ember, gondoltam.
A finn Sentenced a Down albumával lépett végérvényesen más ösvényre, melyen egyenesen haladnak előre, nem kísérleteznek igazán semmivel, írják az egymástól nem sokban különböző albumokat, a Crimson is egyenes folytatása a '98-as Frozennek.
A győri Nephilim Records legkorábbi kiadványainak egyike a sok éves múlttal rendelkező Story '99-es korongja. Műfajilag a power/thrash vonalba lehet besorolni őket, a rekedtes vokáltémákat sziklaszilárd, ám dallamokat is magában hordozó riffelés kíséri.
Nagy kár, igen nagy kár, hogy eddig ismeretlen volt számunkra ennek a Michael Nickolayev navigálta orosz kiadónak a munkássága. Gótikus, death, ill. black metal a profil, leginkább a dallamos skandináv zenekarok - pl. Dimmu - által kitaposott ösvényen. Kár, hogy csak kazettákat küldtek, mert az egyik anyagot igencsak magaménak tudnám CD-n.
Meglehetősen ellentmondásos érzéseim vannak. Kezdjük a rossz hírrel: amikor Bakónál először hallottam a lemezt, tetszett, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy ez nem demó. Mert - sajnos - úgy szól. Ennyit a negatívumokról.
Nem kétséges, hogy a Blind Myself '99 legsúlyosabb albumát tette le a nagy magyar terül-terülj asztalkámra. Abszolút minőségi az egész produkció, kezdve a csomagolástól a koncerteken át a hangzásig.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁriááááázzunk már megint. Fantasztikus beleérző képességgel kitaláltam, hogy mááár megint egy true metal csodacsapat próbálkozik meglovagolni a trendet. Svédek. Az énekes visít, mint Kai Hansen, bár a magas tartományoknál olyan furcsán elerőtlenedik a hangja. Hiába, nem egy Kai.
Na ez is megjelent, hála a szerkesztőembernek, meg is hallgathattam végre valami profilba vágó zenét is. Azt kell mondjam, számomra - s gondolom, a kifestésig is fanatikus rajongóknak meg pláne - nem volt nagy meglepetés ezen cd-be öntött hangverseny, hisz a nem-monopolista, s antikommersz cd boltokban már évek óta nagyszámban keringenek a bootleg ...
A Nocturnal Winds 1992-ben alakult Finnországban. 2 demó után Az "Everlasting Fall" a zenekar debütáló albuma 7 melodikus death/black metal dallal. Az anyag valóban közel áll a fenti meghatározáshoz, bár a melodikus részt inkább kifelejtettem volna.
Roppant kíváncsian vártam, mit hoz össze Chuck Schuldiner Control Denied nevű projektjével. Lássuk, kikből áll a tagság. Az egyik gitárt Chuck Schuldiner pengeti, nem is lehetne eltéveszteni jellegzetes stílusát, szólóit. A másik gitárnál Shannon Hamm zörög aki a Death-ben ténykedik ugye, mint ahogy a dobos Richard Christy is. A basszusgitárt Steve...
Ezen legutóbbi Quimby lemez is sorolható az előzőekkel egy csoportba, hisz az általuk előadott stílus, ez a nyugodtan-majd-meghalunk-vagy-nem- vagy-nem-is-tudom-mi-lesz- -de-azert-meg-egy-spanglit-csak-elszívunk most megint maradt. Lehet, idén nem nyernek Arany Zsiráfot a legjobb albumért, de ismét ügyeset alkottak.
A Mood maradt a bejáratott vágányon, igazi doom zene hallható a 3. albumon. Intro után a The Bloodstained Embryo sodró lendületű húzós riffjei adják meg az alaphangulatot, melyet nagy megelégedésemre egy 2 perces feelinges, nóta követ az Untold.
Miután szépen összeolvadt néhány mammutcég, a Metallicát is a Warner adja ki ezentúl. Legalábbis a tengerentúlon. Asszem. Vagy ilyes. Szado-mazo, ahogy a köznyelv hívja Metallicskáék legújabb opuszát. Óriási volt a hírverés, ezer helyen lehetett olvasni, hogy milyen lesz, milyen volt, de valahogy másra számítottam. Nem rosszabbra, nem jobbra, csak ...
Nnna, ezt is megértük. Végre egy kiadó fel merte vállalni a Codát. Akárki akármit mond, Rudán Joe ősrock torka az egyik legjobb a hazai mezőnyben, és ahogy énekli a Led Zep dalokat, az valami hátborzongató.
A true metal európai reneszánszának közepén szerény személyem nehezen érti, miért kell egyszer és mindenkorra kiutálni, leírni a grunge zene képviselőit. Sokan lehetnek amnéziásak manapság, a többség hajlamos elfelejteni, hová dugta kockás ingét, vagy, hogy kinek adta kölcsön Alice In Chains, Pearl Jam, stb. kazettáját.
A német doomcore csapat, a Drecksau tavalyi bemutatkozása, a Brecher ugyan hangzásilag nagyon állat volt, viszont a nótákat hiányoltam róla. Lássuk, mit fejlődtek egy rövid év alatt.
Már az első számnál tudtam, hogy Les Claypoolék számára gyanússá váltak a Brown album után egyre növekvő számban a fejük felett köröző, nem igazán bizalomgerjesztő madarak. Rá kellett eszmélniük, hogy ha nem mutatják továbbra sem az életnek semmi jelét, akkor hamarosan sok kopasznyakú szárnyas fog a csontjaikon marakodni.
Túl nagy meglepetést nem okozott a hír, hogy a KISS szereplésével már mozifilm is készül. A sztorit el lehet képzelni, 4 fiatal srác kalandjai a 70-es években. Lázadás, bonyodalmak, szerelem és persze zene. Vannak oridzsi KISS nóták - Shout It Loud, Detroit Rock City a régebbiek közül és egy vadonatúj líra a végén (Nothing Can Keep Me From You.
Mielőtt mindenki a pénztárcája felé kezdene kotorászni, le kell szögezni, hogy ez még nem a köv. Therion album, hanem "csak" egy minialbum. De annak azért elég bőséges és élvezetes. Rögtön egy új nótával nyit, a címadóval. A Vovin vonalát viszi tovább, egyre heavy metalosabb a zene - sajnos -, a női ének meg csodás, mint mindig.
Nem aprózta el Trent Reznor, dupla albummal örvendeztette meg az indusztriális (ha lehet egyáltalán valami jelzőt használni rá) muzsika kedvelőit, kellemesen vastag szövegkönyv kíséretében. A végeredmény döbbenetes. Minden eddiginél komorabb, felkavaróbb, súlyosabb. Magával ránt már az első nótával (Somewhat Damaged). Mestere a különös zajok tökéle...
Hohó! Felcsillant a szemem, amint megpillantottam fenti album előadóját. A szebb napokat is megélt nagy tehetséggel megáldott gitáros újfent rászánta magát néminemű alkotásra. Be kell vallanom, hogy jó pár éve a kedvenc húrbűvölőim között foglalt helyet M.S., ízes, egyéni játéka maradandó élményt nyújtott, bármikor hallgattam.
A Seven Witches egy New Yorkból származó power/heavy banda. Az énekes Bobby Lucas nem kevés Bruce Dickinson feliratú toroköblögetőt ihatott a stúdiófelvétel előtt, mert egy az egyben a B.D. iskolát követi, kicsit kevesebb áriázással ugyan, de megoldásaiban azonos hullámhosszon van a mesterrel.
Facebook
Twitter