Shock!

július 06.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Baroness: Purple

1116baronesscÖsszefogottabbnak, céltudatosabbnak ígérte az új Baronesst John Baizley, mint amilyen a legutóbbi Yellow & Green volt, ami persze nem nehéz, hiszen a savannah-i illetőségű zenekar 2012-ben eleve dupla albumot csinált. Viszont most visszakerestem, mit írtam több mint három éve a legutóbbi anyagról, és már akkor is pont céltudatosabbnak jellemeztem azt a lemezt, mint a korábbiakat, szóval nem tudom, hogyan kellene rátromfolnom a dologra. Annyi bizonyos, hogy a Purple nem jelent akkora ugrást a Yellow & Greenhez képest, mint amekkorát az jelentett a megelőző két anyaggal összehasonlítva, viszont tény, hogy ez itt most egy lényegesen rövidebb, kevésbé szerteágazó dolgozat a legutóbbinál.

A Baronessnél persze történt néhány elég komoly változás a Yellow & Green óta, hiszen az elhíresült, majdnem végzetes angliai buszbaleset után lelécelt az Allen Blickle / Matt Maggioni ritmusszekció, így Baizley és Pete Adams gitáros mellett most már Nick Jost basszer és Sebastian Thomson dobos nyomul. Mindez ugyanakkor a muzsikát nem változtatta meg, hiszen itt ha tetszik, ha nem, Baizley a domináns figura, ezért aztán hangulatában, megközelítésében a legutóbbi dupla album első felére, a rockos-lendületes Yellow-ra hajaz leginkább a Purple. És ugyan a viszonylag késő, december 18-ai megjelenés miatt az évvégi listára még nem akartam feltenni az albumot, azért összességében úgy gondolom, hosszabb távon, utólag simán odasorolom majd a Top 10-embe, mert nagyon jó (Danev Gyuri ebből a szempontból bátrabb volt, mint én, és valószínűleg neki volt igaza – már ha egyáltalán számít valamit a listázás azon kívül, hogy jó szórakozás).

megjelenés:
2015
kiadó:
Abraxan Hymns
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

Ha már lista és Danev úr, tulajdonképpen én sem tudok hirtelenjében jobbat mondani a mai Baronessre, mint amit ő írt: a muzsika velejét tekintve Baizley bandája egészen olyan most, amilyen mondjuk a Mastodon lehetne, ha a Crack The Skye utáni körben másképp dallamosodnak tovább, és legutóbb nem eszközölnek ehhez képest félig-meddig hátraarcot. A nyitó Morningstar vagy a Kerosene tökéletesen példázza, mire gondolok, ezek ugyanis még melodikusabb megközelítésük mellett is ugyanazon a kavargó-örvénylő ritmusokkal teli, egyszerre feszesre húzott és betépetten radírozó csapásvonalon mozognak, amelyen Brent Hindsék is haladni szoktak. A két zenekar tehát nemcsak földrajzi szempontból alkot egymáshoz közel, hanem zeneileg is egymás legközelebbi rokonainak számítanak. Olyannyira, hogy még a Baronessnél is ott figyelnek azok a teljesen eldeformált americanás-countrys témák, amelyek pontos mibenléte a Mastodonnál is csak viszonylag későn esett le a többségnek. Viszont mindkét zenekarnak teljesen önálló arculata van így is: a Baronessnél sokkal több a finoman tiszta dallam, és nemcsak a Metallica meg a Slayer, de a Rush is kevesebb, mint az atlantaiaknál. Baizley és társai valahogy letisztultabban, simábban, emelkedettebben, egyszersmind filmzene-szerűbben hozzák mindazt, ami Hindsékből progosabb, kontrollálhatatlanabb formában, elmeháborodottabban ömlik elő. Baizley egyre jobban bánik a hangjával, énektémák terén is megint fejlődtek, ugyanakkor természetesen a Baroness is tud súlyos lenni továbbra is: hiába a rengeteg dallam, így is tele van a lemez ütős riffekkel, elég meghallgatni csak a Desperation Burnst.

Őserejű, mélyen a '70-es évek szellemiségével átitatott, jammelős zenei világ tehát ez, ami azonban ízig-vérig 21. századi testben kel életre a lemezen, ezeket a dalokat ebben a formában csakis most, a 2010-es években lehetett megírni és felvenni. Vagyis nagyon mai a cucc, de emellett ordít belőle a hőskor teljesen fel- és elszabadult megközelítése, amikor még senki sem ismert tabukat, vagy ha igen, hát bevallottan direkt nem foglalkozott velük, azonban emellett sem felejtettek el a zenészek tényleges dalokban gondolkodni. Ezt talán az album legdirektebb kvázi-slágere, a Shock Me példázza a legjobban, amit talán úgy írhatnék le a legérzékletesebben, amennyiben nem ismered a bandát, hogy egészen olyan, mintha a legmelodikusabb formájában lévő Mastodon jammelne benne a klasszikus Queennel meg a '70-es évek KISS-ével. És ez a dallam fogósságát illetően is irányadó... De ugyanígy a másik véglet, a közel hétperces Chlorine & Wine is ékkő a maga érdekes szerkezetével, lassan kibomló teljességével, nem is beszélve a merengős, szomorkás, ám ezzel együtt is epikus magasságokba emelkedő If I Have To Wake Up (Would You Stop The Rain?) zárásról, amelyben a lemez egyik leghatalmasabb kórusát kapjuk meg a zenekartól. Hatalmas dalok.

Semmi extrát nem csinált magához képest a Baroness, csak leszállították a következő lemezüket, amely minden eddiginél alkalmasabb arra, hogy ha eddig nem tetted volna, elkapd náluk a fonalat. Nagyon ajánlom, kiváló zene.

 

Hozzászólások 

 
+1 #4 iLane 2016-01-20 00:29
Idézet - lkszaba:
A zene nagyon jó, de valamiért mégsem pörög nálam, aztán rájöttem, hogy a hangzással van bajom nekem is


Olyannyira így van, hogy egy ezzel foglalkozó oldalon meg is választották 2015 legszarabbul kevert lemezének.... :(
Idézet
 
 
+1 #3 lkszaba 2016-01-19 18:31
A zene nagyon jó, de valamiért mégsem pörög nálam, aztán rájöttem, hogy a hangzással van bajom nekem is. A Yellow and green nagyon tetszett, meg a korábbiakat is sokat hallgatom. Időveltalán...
Idézet
 
 
+1 #2 iLane 2016-01-18 12:49
Ez a lemez döbbenetesen szarul szól. Igazából nem is tudom hogy megy ez a stúdiózás... a zenészeknek ennyire semmi beleszólásuk nincs hogy mit kevernek ki nekik? Kizárt, hogy nem szólhatnak bele. De akkor meg ha hallották lehet hogy direkt így akarták? Nehezen tudom elhinni hogy egy jóérzésű zenész szándékosan csessze szét saját munkáját egy ilyen hangzással. Van egy kis házi stúdióm full alap cuccokból építve, az jobban szól, mint itt a legjobb pillanatok. BORZALMAS! ...és kár érte, mert jónak tűnik de sajnos így nem bírom hallgatni.
Idézet
 
 
#1 abdool 2016-01-17 14:46
már csak hallgathatatlan ra sikerült keverni a lemezt. túlvezérelt rettenet, death magnetic 2.

pedig a dalok jók, de így _nem vagyok hajlandó_ meghallgatni. remélem lesz guitar hero-s megoldás :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.