Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Arch / Matheos: Winter Ethereal

archmatheos_cNoha Jim Matheos minden jel szerint remekül elvan a jelenlegi Fates Warninggal, azért nem tud teljesen elszakadni a csapat első énekesétől, John Archtól, hiszen ez már a második teljes nagylemezük közösen. Oké, a Sympathetic Resonance megjelenése óta eltelt nyolc év, de itt az anyabanda sem feltétlenül szokott kapkodni... Ráadásul ha hozzávesszük, hogy az albumon jelenlegi és régi Fates-muzsikusok egész sora működött közre Mark Zondertől kezdve Joe DiBiasén, Frank Arestin és Joey Verán át egészen Bobby Jarzombekig, tényleg kvázi osztálytalálkozónak is tekinthető a Winter Ethereal.

Közhelyszámba megy, hogy a Matheos-féle, bőven ötvenes zenészek túlnyomó többsége ebben az életkorban már nem nagyon képes érdemi dolgokat letenni az asztalra a fiatalabban elkövetett művekhez képest – még akkor sem, ha amúgy összességében kielégítő teljesítményt nyújtanak. Sosem láttam tragédiának az ilyesmit: régóta beletörődtem, hogy a rockzenészek valami miatt huszonharmincas fejjel a legkreatívabbak, és ezt a szabályt csupán roppant kevés kivétel erősíti. (Cáfolj meg nyugodtan, ha tudsz.) Nos, Jim utóbbiak sorát gyarapítja. Kétségtelen, hogy leginkább úttörő, átütő erejű munkáit ő is letudta korábban, viszont új lemezeinek színvonala is elképesztően magas. Mindez a két utolsó Fates Warningra is áll, de a két Arch / Matheos-albumra is: a zene talán nem feszegeti olyan bátran a határokat, mint régen, de a dalok nívója simán párhuzamba állítható a klasszikus érában születettekével.

megjelenés:
2019
kiadó:
Metal Blade
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 29 Szavazat )

A két történet elhatárolása persze nem annyira egyszerű, és ahogy a névsorból látszik, olyan körömszakadtáig azért Jim sem igyekszik elválasztani egymástól az ügyeket. Ebben azonban végleg semmi meglepő nincs, hiszen a 2011-es lemez eleve olyan ötletekből kezdett formálódni, amelyeket a Fates Warningnak gyártott, csak aztán valamiért éppen nem tudták összelogisztikázni magukat. Tulajdonképpen a Winter Etherealre is rámondhatjuk: zenei szempontból ezek a dalok egy Fates Warning-lemezen sem térítenének ki a hitéből egyetlen rajongót sem. Viszont Arch éppen elég markánsan különbözik Ray Aldertől ahhoz, hogy mégse lehessen összekeverni a dolgokat. Igen, tudom, John hangját sokan nem csípik, én azonban sosem értettem a vele szemben táplált ellenérzéseket. Valóban karakterében is gyökeresen más torok, mint Alder, és teljesen más érzésvilágot is közvetít, viszont amit ebben a kilenc dalban nyújt, ismét nehezen támadható. Főleg, hogy hangja gyakorlatilag tényleg semmit sem kopott a '80-as évek hőskora óta, ami nyilván annak is betudható, hogy a fickó ezeket a kis kalandokat leszámítva emberemlékezet óta nem zenél meg turnézik aktívan, és ezen nem is kíván változtatni.

Végigmehetnék egyenként a dalokon, kielemezve, hol hozza Matheos a leggyilkosabb progmetalos riffelést, hol szaladgálnak pókként a húrokon a vendégként szintén felbukkanó Steve DiGiorgio ujjai, melyik a legizgalmasabb felépítésű tétel, illetve, hogy mindez miként helyezhető el a terjedelmes Fates-családfa termései között. Csak éppen semmi értelmét nem látom, ez a lemez ugyanis – elődjéhez hasonló módon – úgy jó, ahogy van, és egyáltalán nem igényel felesleges szószaporítást. Nem, Arch és Matheos nem újították meg a műfajt, de ha egyszerre mélyen intellektuális és érzelmekkel csordultig telített, mesteri módon összerakott, komplex metalt akarsz hallani 2019-ben perfekt hangzással, tele óriási dallamokkal, amelyeket aztán heteken-hónapokon át magaddal vihetsz, ennél az albumnál garantáltan nem találsz majd jobbat a 2019-es felhozatalban. A nyitó Vermilion Moonnal kinyitnak egy kaput, hogy aztán egészen a záró Kindred Spirits 13 perc feletti eposzáig kézen fogva vezessenek végig egy olyan hangulati utazáson, amilyet ebben a formában csakis Matheos képes megtervezni. És ehhez képest voltaképpen teljesen sokadrendű kérdés, hogy most ezen belül a Wanderlust kvázi-slágere, a szintén nagyon fogós Solitary Man vagy a finálé-e a legfőbb csúcspont. Beszéljen helyettem az év egyik legjobb albumáról inkább a pontszámom.

 

Hozzászólások 

 
#12 Equinox 2019-05-28 18:45
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Equinox:
Ez a következő lemez, amit meghallgatok tüzetesebben idénről.

Kérdések: Inter Arma és Waste of Space Orchestra várható? Az idei év 2 legelőremutaóbb albuma nagyon jól megírt témákkal. Sokadik hallgatáson túl azt mondanám, hogy fogósak is

Inter Arma holnap jön. Brutálisan nagy 10 pont, ennyit előre is elárulhatok.

Na ez az! Már kezdtem félteni az oldalt, hogy ilyen jóféle (nálam szép 7-esek, ha megengeditek) ujjgyakorlatokr a adtok nagyon combos 9-eseket, mint új Candlemass, Evergrey meg Possessed (amelyeken én a zsenialitást, az izgalom csíráját se hallom - ti meg tudtok lelkendezni is róluk). Inter Arma akkor rendben van.

Archék meg remélem, hozzák, amit kell, most indítottam el a lemezt.
Idézet
 
 
#11 Draveczki-Ury Ádám 2019-05-28 12:18
Idézet - Equinox:
Ez a következő lemez, amit meghallgatok tüzetesebben idénről.

Kérdések: Inter Arma és Waste of Space Orchestra várható? Az idei év 2 legelőremutaóbb albuma nagyon jól megírt témákkal. Sokadik hallgatáson túl azt mondanám, hogy fogósak is

Inter Arma holnap jön. Brutálisan nagy 10 pont, ennyit előre is elárulhatok.
Idézet
 
 
#10 Equinox 2019-05-27 20:38
Idézet - Asidotus:
Idézet - Equinox:
Ez a következő lemez, amit meghallgatok tüzetesebben idénről.

Kérdések: Inter Arma és Waste of Space Orchestra várható? Az idei év 2 legelőremutaóbb albuma nagyon jól megírt témákkal. Sokadik hallgatáson túl azt mondanám, hogy fogósak is

Nálam eddig ez a két lemez abban a kategóriában van, ami nem csak az év végi lista elejét jelenti, hanem az évek múltán is elő fog kerülni lemezekét.
Még hozzájuk venném az Our Survival Depends On Us: Melting the Ice in the Heart of Men albumát. Az előbbieknél valamivel lájtosabb, befogadhatóbb zene, kicsit rövidebb is, de jellegét tekintve hasonló, elborult muzsika

No akkor ebben nemcsak egyetértünk, hanem nagyon örülök is. Utánanézek az Our Survivalnak is akkor.
Idézet
 
 
#9 Túrin 2019-05-27 16:51
Idézet - kamikaze:
A zene jobban tetszik, mint az utóbbi FW-ok, de az ének - hogy is mondjam -, eléggé fárasztó. Csak e miatt nem fogok vele szorosabb barátságot kötni, már most tudom. Ez a hangszín sajna baromira nem jön be (idegesít na), de majd még lehet próbálkozom.


Érdekes, mert én is valahogy így vagyok vele, pedig én alapvetően komálom a férfi-sziréneket, és a palit is szívesen meghallgatom egy-egy szám erejéig, de egy órán keresztül valahogy sok és fejfájást kapok tőle.
Idézet
 
 
#8 Anomander 2019-05-26 16:08
Asszem az írásban és a kommentekben minden fontos elhangzott, 10/10, év végi listán bérelt hely.
Amúgy szerintem a Night on Bröcken még nem az a lemez, amin a FW megmutatta az oroszlánkörmeit , nem igazán különbözik egy korai Maiden lemeztől (legalábbis mai füllel hallgatva).
Idézet
 
 
#7 The_Sentinel 2019-05-26 00:08
10/10

Tovább nem ragoznám.
Idézet
 
 
#6 DéeL 2019-05-25 17:40
Ezek után Ádám megemlékezhetné l az idén 35 éves Night on Bröckenről is. Én azt hallgattam sokat az utóbbi hetekben.
Idézet
 
 
#5 Asidotus 2019-05-25 16:20
Idézet - Equinox:
Ez a következő lemez, amit meghallgatok tüzetesebben idénről.

Kérdések: Inter Arma és Waste of Space Orchestra várható? Az idei év 2 legelőremutaóbb albuma nagyon jól megírt témákkal. Sokadik hallgatáson túl azt mondanám, hogy fogósak is

Nálam eddig ez a két lemez abban a kategóriában van, ami nem csak az év végi lista elejét jelenti, hanem az évek múltán is elő fog kerülni lemezekét.
Még hozzájuk venném az Our Survival Depends On Us: Melting the Ice in the Heart of Men albumát. Az előbbieknél valamivel lájtosabb, befogadhatóbb zene, kicsit rövidebb is, de jellegét tekintve hasonló, elborult muzsika
Idézet
 
 
#4 kamikaze 2019-05-25 14:50
A zene jobban tetszik, mint az utóbbi FW-ok, de az ének - hogy is mondjam -, eléggé fárasztó. Csak e miatt nem fogok vele szorosabb barátságot kötni, már most tudom. Ez a hangszín sajna baromira nem jön be (idegesít na), de majd még lehet próbálkozom.
Idézet
 
 
#3 Equinox 2019-05-25 12:13
Ez a következő lemez, amit meghallgatok tüzetesebben idénről.

Kérdések: Inter Arma és Waste of Space Orchestra várható? Az idei év 2 legelőremutaóbb albuma nagyon jól megírt témákkal. Sokadik hallgatáson túl azt mondanám, hogy fogósak is
Idézet
 
 
#2 Chris92 2019-05-25 09:29
Mestermű ez is, mint ahogy a Sympathetic Resonance. Elképesztően részlet és érzelemgazdag zenei világ, gyilkos riffek, fantasztikus ritmusszekció (amit Bobby Jarzombek itt összedobol, az állad leesik), Arch hangja pedig mint a jó bor, tökéletese konzerválta és kiérlelte az idő. Hangulatban közeli mégis teljesen más mint a Fates, de ugyanolyan zseniális. 10 pont nálam is, csont nélkül.
Idézet
 
 
#1 falconer81 2019-05-25 07:08
Kiváló album! Nem adja magát könnyen, de minden benne van, amiért imádjuk a progresszív műfajt.
Hónapokig el lehet merülni majd benne, Arch hatalmas, változatos, kreatív szokás szerint, de a kellően dallamos és fogós részek is megvannak bőven.
Matheos gitárjátéka meg etalon, annyira lehet érezni a játékán, hogy a dalnak rendeli alá magát, pedig tudna villantani rendesen.
Tele van érzéssel az album, ugyanakkor kemény, a gitárhangzás is penge, ilyen ritmusszekció mellett persze ez nem is csoda.
Tökéletesen egyetértek a kritikával, köszönjük Ádám!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.