Shock!

augusztus 12.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pantera: Official Live: 101 Proof

1205pantera14Mostanra alighanem mindenki értesült róla, akit érint: 2023-ban ismét turnéra indul a Pantera. Az új felállásban a két élő tagot, Phil Anselmo énekest és Rex Brown basszert Zakk Wylde gitáros és Charlie Benante dobos egészíti majd ki a 2004-ben meggyilkolt Dimebag Darrell, illetve bátyja, a 2018-ban szívelégtelenség következtében elhunyt Vinnie Paul posztján. Noha Dime és Vinnie örökösei hozzájárultak a lépéshez, a bejelentést óriási vitacunami követte, ami azóta sem látszik csitulni. Nem is kívánkozik jobb alkalom kicsit körbejárni a döntést, mint a napokban huszonöt éve megjelent Official Live: 101 Proof koncertlemez jubileuma, amely abszolút ereje teljében mutatta meg a '90-es évek legfontosabb amerikai metálbandáját.

megjelenés:
1997. július 29.

kiadó:
EastWest / Warner
producer: Dimebag Darrell & Vinnie Paul

zenészek:
Phil Anselmo - ének
Dimebag Darrell - gitár
Rex Brown - basszusgitár
Vinnie Paul - dobok

játékidő: 76:23

1. A New Level
2. Walk
3. Becoming
4. 5 Minutes Alone
5. Sandblasted Skin
6. Suicide Note Pt. 2
7. War Nerve
8. Strength Beyond Strength
9. Dom / Hollow
10. This Love
11. I'm Broken
12. Cowboys From Hell
13. Cemetery Gates
14. Fucking Hostile
15. Where You Come From
16. I Can't Hide

Szerinted hány pont?
( 34 Szavazat )

A Pantera 1996 nyarán sokkolta rajongótáborát, amikor is a White Zombie-val közös, óriási sikerű amerikai arénaturné egyik állomásán Phil Anselmo énekest szó szerint a túloldalról kellett visszahozni egy aranylövést követően. Noha az év tavaszán megjelent The Great Southern Trendkill album borzasztóan sötét, tüskés hangulata és szövegvilága utólag árulkodó jelnek tűnhet, akkoriban senki sem tudta, hogy a frontember kemény drogokkal is kísérletezik. Néhány hónap elteltével azonban úgy tűnt, minden helyrerázódott: a szerelvény nem lassult, a zenekar tovább koncertezett, Phil pedig a következő időszakban tett nyilatkozataiban önkritikus, józan és derűlátó hangot ütött meg.

A diadalmenet tehát folytatódott, ráadásul egy olyan időszakban, amikor már a felszínen is jól érezhetően pezsegni kezdett a súlyos zenei színtér. A Korn és a Marilyn Manson mainstream áttörése a zeneipari szakma előtt is a napnál világosabban szemléltette az alternatív éra végét, és ugyan a felszínen az indusztriális-sampleres muzsikák is fókuszba kerültek, az európai undergroundban már látványosan szárba szökkent a következő években kibontakozó heavy metal felívelés. Ekkoriban még nem lehetett pontosan látni, kik lesznek a következő rockrajongó generáció legnagyobb favoritjai, de már egyértelmű volt: néhány nehezebb év után termékeny, mozgalmas és szép idők várnak a táborra. Mivel a Pantera az elmúlt időszakban is végig kitartott a műfaj mellett, nem lehetett kérdés, hogy vezérhajóként néznek majd az új éra elébe – már persze ha Anselmo tényleg összeszedi magát.

pantera_4

Utólag tudjuk: mindez távolról sem bizonyult egyszerűnek, de a csapat nem lassított. A White Zombie-val közös koncertek után japán és ausztrál turné következett, majd önálló amerikai headliner körút a Biohazard, a Clutch és a Neurosis vendégeskedésével. 1997 tavaszán pedig a tesók és Rex leghatalmasabb gyermekkori álma vált valóra, amikor négy dél-amerikai stadionkoncerten az újjáalakult maszkos KISS vendégeként játszhattak. Főleg, hogy ezután szinte egyből elstartolt a minden várakozást felülmúlóan sikeres első OzzFest fesztiválturné, a line-up élén Ozzy Osbourne-nal és az újjáalakult ős-Black Sabbath háromnegyedével, illetve egészen valószínűtlenül erős további névsorral: Marilyn Manson, Type O Negative, Fear Factory, Machine Head és mások...

Ezekben a hetekben a csapat interjúiból ismét egy életvidám, a démonokat maga mögött hagyó négyesfogat képe rajzolódott ki, és úgy tűnt, nem is mehetnének nagyobb rendben a dolgok. Dimebag: „Hihetetlen élmény volt együtt játszani Ozzyval, a Black Sabbathtal és az összes többi bandával, akikkel már összebarátkoztunk korábban, meg akikkel még nem nyílt erre alkalmunk. Amolyan nagy családi esemény volt az egész turné. Szerintem az egész pályám egyik csúcsát jelentette, hogy a színpad széléről figyelhettem a Sabbath bulijait, miközben Ozzy vödreiből ittam a vizet! Előtte közösen turnéztunk a KISS-szel, aztán utána mindjárt ez... Azt mondtam: oké, bazmeg, ennyi, most már akár meg is halhatok!" Vinnie: „Szerintem sosem vettem részt ennyire szórakoztató turnén, pedig már a KISS-turné is óriási volt előtte, csak elég rövid. Így aztán nagyon élveztük ezt az egész kört. Ott volt a Type O Negative, akikkel nagyon szoros a barátság, meg az összes új banda, Ozzyék pedig mindenkivel nagyszerűen bántak. Az is újdonságot jelentett, hogy minden nap hét körül végeztünk, és az este további része még ránk várt! Ha kicsit tovább tart a turné, szerintem belehalunk... Egyedül a mi riderünkön szerepelt alkohol, szóval végig amolyan Pantera-bárként üzemeltünk, végig mi itattunk mindenkit... Ott vártuk a többieket a felesekkel a színpad szélén a koncertjeik előtt."

pantera_1Ha pedig mindez nem lett volna elég, menet közben a zenekar elkészítette karrierje első koncertalbumát is, amely így a lehető legjobb időzítéssel, az OzzFest zárása után szűk egy hónappal került a boltokba Official Live: 101 Proof címmel. Dime: „Régóta akartunk már koncertlemezt készíteni, így aztán vittük magunkkal a felvételekhez a felszerelést, elkezdtük rögzíteni a bulikat, aztán minden összeállt. Egyszerűen eljutottunk arra a pontra, amikor már tömegével jelentek meg a srácok a dedikálásokon mindenféle bootleg kiadványokkal, ötvenféle különböző kalózlemezzel... Ez egyszerűen röhejes, meg az is, amikor a srácok állnak kint a tömegben a kis diktafonjukkal, és teljesen torz minőségben rögzítik a koncertet."

Mint ebből is sejthető, a lemezre került felvételeket az OzzFestnél némileg korábban rögzítették, de így is friss anyagokról volt szó. A zenekar rajongóbarát módon gondolkodott, és a minél nagyobb merítés érdekében egy mobil stúdióberendezés segítségével a Trendkill turnéjának gyakorlatilag összes állomását felvették. Dime: „Került a végső verzióra chicagói, Los Angeles-i, New York-i felvétel, de raktunk rá dalokat a texasi McAllenből és Phoenixből is. Minden nap forogtak a szalagok, és úgy döntöttünk: egyetlen egységes és masszív buli felvétele helyett inkább mindenből kiválogatjuk a legjobbat." Vinnie: „Folyamatosan hozták a srácok a dedikálásokra a kalózlemezeket, mi meg persze meghallgattuk ezeket, és mindnek szörnyű volt a minősége. Sosem adtunk volna ki ilyesmiket a kezünkből, eközben pedig a rajongók 30-40 dollárokat fizettek egy-egy hasonló import CD-ért. De ez nem is csoda: a Pantera lényegét mindig is az élő fellépések jelentették, így aztán a közönség is koncertfelvételekre vágyott tőlünk. Szóval négy stúdiólemez és rengeteg turné után úgy döntöttünk, megjelentetünk egy hivatalos albumot, ami ugyanakkor nem a rajongók lehúzását jelenti. Épp ezért nem akartunk drága dupla CD-t sem: legyen inkább csak egy lemez, tartsuk a lehető legalacsonyabban az árát, és csapjunk mellé még két új stúdiónótát is, mert úgy még értékesebb a kiadvány. És nem két megmaradt darabról beszéltünk, hiszen ezek teljesen friss dalok. Bevonultunk a stúdióba, és két nap alatt tokkal-vonóval megírtuk meg felvettük őket..."

pantera_3

A koncertanyag abból a szempontból is újdonságot jelentett, hogy a modern Pantera most először teljes egészében nélkülözte bevált producerpartnere, Terry Date szolgálatait a véglegesítésnél. A zenei rendezési feladatokat személyesen a tesók vállalták magukra – Vinnie amúgy is rendesen kitanulta a szakmát Date mellett az előző négy stúdióalbumon –, a hangmérnöki munkát pedig cimborájukra és stábjuk tagjára, Sterling Winfieldre bízták. Ez alól a két friss stúdiódarab sem jelentett kivételt. A koncertfelvételek esetében pedig végig szem előtt tartották, hogy tényleg megmaradjon az anyag élő érzete. Dime: „Néha előfordult, hogy mit tudom én, mind emlékeztünk, mennyire jól szólt egy nóta egy adott bulin, de mondjuk a pergő sávjánál felmerült valami hiba, vagy valami mást nem vettünk fel rendesen. Ilyenkor azt mondtuk: oké, annyira ütős a felvétel többi része, hogy helyretesszük, ami a technika miatt elbaszódott. De olyasmiről szó sem volt, hogy mindent újrajátszottunk, feszesebbé tettük vagy manipuláltuk volna az összképet. Ez egy nyers, tényleg élő, őszinte album.″ A Pantera legendaszámba menő élő pontossága mellett persze olyan sok mindent azért így sem kellett buherálni: „Menet közben néha kicsit lehalkítottuk a közönségzajt, aztán ilyenkor rendszerint azt mondtuk: bassza meg, ez így annyira közelíti a stúdiólemezeket, hogy inkább hangosítsuk mégis vissza a tömeget... Mert fontos volt, hogy tényleg valós érzete legyen a végeredménynek."

Mindez maradéktalanul össze is jött. Ennek köszönhetően az Official Live már a maga idejében is azonnal levert a lábamról, és a mai napig is a metál műfaj utolsó igazán meghatározó koncertlemezei közé sorolom a '98 Live Meltdown, a Visions Of Europe meg az Alive In Athens mellett. Azóta az élő albumok elveszítették jelentőségüket, a legtöbb mai koncertanyag gyakorlatilag semmit sem tud hozzátenni a stúdióváltozatokhoz, és a minden pillanatban ilyen-olyan ingerekkel szétbombázott 2022-es agyunknak talán már kevés is önmagában, vizuális körítés nélkül egy-egy efféle cucc. Az Official Live azonban fent említett, csupán egészséges mértékű polírozottságának, a végig tökéletesen érvényesülő közönségzajnak, óriási hangulatának köszönhetően még más kategória volt. 17 éves fejjel a lemezt hallgatva valóban ott éreztem magam egy Pantera-buli darálójának sűrűjében, és mivel nem láttam még a csapatot élőben a megjelenéskor, már első hallgatásra is szinte vonyítottam az élményért, ahogy pörgött az album. (A gördülékeny egybekeverésnek köszönhetően természetesen fel sem merült bennem, hogy nem egyetlen komplett buli felvételét hallom.)

pantera_8Ebből a szempontból tehát ugyanolyan egész pályás letámadást hoz a lemez, mint mondjuk a Decade Of Aggression, a Metallica Live Shitje vagy Ozzy Live & Loudja: végtelenített eufória, ahogy tökéletes ütemezésben követik egymást a Pantera jobbnál jobb dalai a zenekar legendásan tömény, mániákusan intenzív előadásmódjában. Dime, Vinnie, Rex és Phil alapvetően a lemezverziókhoz hűen játszottak a bulikon, ám a Panterának megvolt a bulikon az a hírhedt szokása, hogy itt-ott belecsaptak egy-egy gyilkos jam sessionbe, riff- és témahajigálásba, számos klasszikus daluk alapjai is ilyen körülmények között álltak össze. Az Official Live-ra ilyen konkrét imprózgatások ugyan nem kerültek fel – itt inkább a présgépre emlékeztető összhatás volt a lényeg –, azt viszont tanítani lehetne, hogyan dobják fel látszólag nüansznyi apróságokkal a jól ismert témákat. Mekkora már például, amikor Dime a Cowboys From Hellbe kiállásként belejátssza a Cat Scratch Fever alapriffjét? Vagy mennyire gyilkos futamokat tol csak úgy mellékesen a Walk levezetésében színesítésként! De ugyanígy említhetném a medley-szerű dalvegyítéseket: a Becomingba szőtt Throes Of Rejection-részletet, a Hollow Domination végére passzintott gyilkos zárását, netán a By Demons Be Driven I'm Brokenhez toldott zúzdariffjét.

Mivel Dime egyetlen gitárosként vitte a vállán a bulit, a szólók alatt néha persze óhatatlanul másként szól ez-az, mint az albumokon, de így sem „ürül ki" soha a zene, Rex futamai és Vinnie groove-jai mindig betöltik a teret. És ennek tetejében természetesen ott van még Phil is, aki ebben a korszakban ereje teljében vezette a deszkákon győzelemre a csapatot. Végig hatalmas erővel szakadnak ki belőle az ordítások, a dallamosabb témákba pedig épp annyi fésületlenség meg kosz vegyül, amennyi egy élő buli szükségszerű velejárója. A nagyszerűen elkapott átkötők szintén áramütés erejével hatnak, a mai napig fejből idézem mindet, és mondanom sem kell, mindegyikben benne van a '90-es évek hangulata, az akkori korszellem is („Our hit? This is our hit. You won't hear this next song anywhere but in your goddamn car, at home or on this fucking stage, and that's the way it should be..."). Érdemes megjegyezni egyébként, hogy a banda nem feltétlenül csak a nyilvánvaló közönségkedvenceket tolta az aktuális turnén. Annak idején például kifejezetten meglepőnek találtam, hogy a Trendkill lemez címadója, illetve klipdala, a Drag The Waters például nem szerepel itt (setlist.fm hiányában nyilván fogalmam sem volt róla, hogy utóbbiakat gyakorlatilag abszolút nem játszották koncerteken), a két legelvadultabb, legbetegebb tétel, a Suicide Note Pt. 2 és a Sandblasted Skin azonban igen. De így csak még különlegesebb az összkép. A koncertfelvételek legvégén, a Fucking Hostile-ban – amit a borítón csak Hostile-ként jelöltek, gondolom, hogy a közép-nyugati Wal-Martok is simán kitegyék a polcokra a CD-t... – pedig szinte már-már fokozhatatlannak tűnik az intenzitás.

pantera_7

Az album bónuszaként felpakolt két friss stúdiódal hallatán az volt akkoriban a leginkább fülbeötlő, mennyire eltértek a '96-os lemez nyomasztó, roppant szélsőséges megközelítésétől a maguk spontán valójában. Phil: „A két új dalban összegeztem minden szarságot, amin csak átmentem az elmúlt időszakban. Kijött belőlem a dolog, így nem kellett magamban érlelgetni a témát a következő lemezig. Mindannyian szeretünk előre tekinteni... Ebben a két dalban pedig úgy tettük ezt, hogy visszaástunk egészen a déli gyökereinkig. Nem mondanám, hogy egészen a Cowboys From Hellig, főleg nem tudatosan, de a Where You Come Fromban abszolút ott van ez az érzés, a másik pedig egy gyors, pörgős, rövid, kellemes darab. Az első szövegileg arról szól, mit hoztál magaddal a kezdetektől fogva, mi az, ami ebből előrevisz, és mi az, ami hátráltat. Elismerem benne, hogy ember vagyok, sok szempontból gyarló, de visz előre a lendület. Lehet, hogy menet közben kissé meggyűrtek az évek, de ez nem gond, senki sem tud megállítani nemhogy örökre, de akár öt percre sem... A második pedig ugyanezt a gondolatot viszi tovább. Az a felismerés köszön vissza benne, hogy nem bújhatok el az elmúlt pár évben elkövetett hibáim elől, de nem is akarok. Szembenézek velük, beszélek róluk, nem olyan nagy dolog ez. Ami remélhetőleg a hallgatóra is átragad..."

A Where You Come From groove-os, délies metal'n'rolljában valóban mintha valóban a Cowboys From Hell érája éledt volna újjá az ezredvégi Pantera kezei alatt: a dal pozitív töltete szinte már-már meglepően hat mondjuk az említett két nóta élő verziójának vérhányó borulata után, a szöveg pedig nagyon egyértelműen Anselmo halálos túladagolását járja körbe („Black wings will weather your flight / For some there's no second time / Following paths of your life / I stepped off the mountain to the sky"). Remek darab, és már ennek hallatán is elég egyértelműnek tűnt, hogy a következő albumtól hasonló irányultság várható majd. A tempós, pörgős I Can't Hide szintén nagyon nyíltan szól a függőségi témáról („I can't hide, to erase, what I've done last year / And the year before"), ám szintén életteli, erőteljes formában közelíti a kérdést. Az itt előkapott old school heavy metal riffhez hasonló megközelítésű témát utoljára szintén a Cowboys lemezen, konkrétan a Shattered dalban lehetett hallani a csapattól. Ez a húzás egyben azt is remekül példázta, hogy a Pantera abszolút érzi és éli a '97-es underground metálhangulatot (bár a végén azért persze megvadítják némi mocskos-mocsaras pusztítással is). Szintén kiváló szerzemény, valójában nem nagyon tudnék választani a kettő közül.

pantera_2

Az Official Live: 101 Proof tehát gyakorlatilag tökéletes koncertalbum, tulajdonképpen egyetlen hibát tudok megemlíteni vele kapcsolatban: hogy a booklet zenekari biográfiájában és a CD alatti képen egyaránt hibásan szerepelt a moszkvai Monsters Of Rock fesztivál dátuma, 1991 helyett 1992-t írtak rá. A mai napig nem értem, hogy mehetett ez át annyi kézen, de ennél komolyabb gond nyilván sose legyen egyetlen lemezzel sem... A kiadvány fogadtatása pedig a színvonalnak megfelelő volt: az album a Billboard-lista tizenötödik helyén indított, ami koncertlemeztől kifejezetten kiugró eredménynek számított, és végül csak az Egyesült Államokban közel 600 ezer példányban talált gazdára. A Pantera eközben pillanatnyi szünet nélkül rótta az utat, ami akkoriban a diadalmenet folytatásának tűnt, mai fejjel azonban már tudjuk, hogy a túlhajtottság és Anselmo újra feltámadó heroinfüggősége aztán a zenekar végromlásához vezetett. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, a csapat már a '98-as európai turnén sem hozta azt a formát, amit a koncertalbum alapján magam elé vizionáltam, bár a találkozás felett érzett eufória persze így is lazán elvitte a hátán a kisstadionos koncertet. A Reinventing The Steel idején egyszer még villantak egy nagyot, aztán már csak a csúf kimúlás következett, majd a tragédia, a fájdalom, az üzengetés, a hamvába holt békülési kísérletek, aztán hosszas eseménytelenség után az újabb tragédia. Most pedig itt állunk a furcsa visszatérés előszobájában.

Ami engem illet, már Dime halálakor elengedtem a Pantera-kérdést, és ugyan reméltem, hogy Phil, Rex és Vinnie idővel rendezni tudják nézeteltéréseiket, négy évvel ezelőtt ennek utolsó reménye is szertefoszlott. Kissé meg is lepett, hogy a két túlélő tag ennyire nyíltan, ezen a néven ugrik fejest a visszatérésbe – ezen a téren mindenképpen szerencsésebbnek tartanék egy feat. Zakk & Charlie vagy valami hasonló toldatot a név után. Viszont rég leszoktam már róla, hogy morális ítéleteket hozzak zenészek és zenekarok személyes ügyeiről, hiszen az érintettek kivételével senki sem lát bele a háttérbe. Ennek megfelelően úgy vélem: ha Rita Haney és Jerry Abbott áldását adta erre az egészre (márpedig ez az ábra), akkor vadidegenként teljesen felesleges erkölcsi papolással karöltve gyűlölködni a témában. A másik oldalról közelítve ezer pro és kontra példát hozhatunk, hiszen az évtizedek során azért elég sok, előzetesen elképzelhetetlennek tűnő érdekességet láttunk már a Roger Waters nélküli Pink Floydtól kezdve a Malcolm Young (vagy akár Bon Scott...) nélküli AC/DC-n át egészen a Glenn Tipton és K.K. Downing nélküli Judas Priestig. A Pantera sokszoros platinalemezes, generációs banda volt a színtéren, tehát ezen a multimillió dolláros szinten nyilvánvalóan valamiféle piackutatás is megelőzte a visszatérést. Így elég egyértelműnek tartom, hogy a sztori a fogadtatást, a nézőszámokat tekintve mindenképpen működni fog.

pantera_9

Furcsa vagy sem, nekem inkább zenei fenntartásaim akadnak a dologgal kapcsolatban. Az egyik helyből Anselmo, aki ugyan teszkógazdaságos verzióban nyomta már a régi nagy dalokat a The Illegalsszel, de hát a hangjából pont a Pantera-éra szerzeményeihez szükséges öblös, erőteljes tónus veszett ki az évek során. A másik Benante, aki jól dokumentált kézproblémái miatt komplett turnékról hiányzik az Anthraxből lassan évtizedes szinten, amikor pedig legutóbb volt szerencsém hozzá élőben, finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán. (Persze akár rossz estét is kifoghattunk nála...) A harmadik pedig Zakk, aki szólófronton, illetve a southern/hard rock/doom irányból egyértelműen az egyetlen méltó ember lehet Dime helyén, a Panterában ugyanilyen fajsúlyos groove/thrash vonalat viszont szerintem egyedül nem fedi le, mert egyszerűen más iskolát képvisel. Vagyis simán el tudnék képzelni mellé pluszban egy über ritmusgitárost erősítésként. Ha nagy nevet akarunk, aki ráadásul a tesók barátja is volt, Kerry King vagy Scott Ian tökéletes lenne a posztra, ha meg csak az autentikus zenei élmény a lényeg, Rich Ward vagy akár Marzi Montazeri is megtenné. De természetesen a puding próbája az evés lesz, és könnyen lehet, hogy a végeredmény minden értelmetlen fejtegetést zárójelbe tesz majd.

Minden idők egyik, ha nem a legtökéletesebb metálzenekara, az Official Live-on hallható, csúcsformában nyomuló, megállíthatatlan és sebezhetetlen Pantera persze sosem hozható vissza az Abbott fivérek nélkül, amivel szerencsére tisztában vannak a résztvevők is. Ugyanakkor ezeket a dalokat immáron több rockrajongó generáció sem hallhatta soha élőben, és aggályok ide vagy oda, ez azért nem lebecsülendő szempont. Én egyelőre várakozó álláspontra helyezkedem – lássuk, mi sül ki ebből, hamarosan megtudjuk.

pantera_10

 

Hozzászólások 

 
#5 Dead again 2022-07-29 11:20
Egyik.Legjobb.Koncertlemez.Ever.
Idézet
 
 
#4 nikfisz 2022-07-29 04:49
"Rita Haney és Jerry Abbott áldását adta erre az egészre" Jó pízé naná!
Idézet
 
 
#3 Equinox 2022-07-28 19:26
Én jól ismertem már mind az 5 albumot amikor ezt kézbe vettem. Letaglózó ereje van, de meg vagyok lepve némileg, hogy kevés szó esik róla. Mert szerintem ezt a koncertlemezt nem dicsérik agyon, a fanok sem.
Idézet
 
 
#2 cápaidomár 2022-07-28 10:05
Ezen lemezükkel ismertem meg őket anno, és ennek hatására következett aztán a Far Beyond....
Idézet
 
 
#1 kornel 2022-07-28 08:23
A cikk olvasata nélkül is kijelenthető,ho gy ez volt az egyik utolsó,hagyomán yos értelemben vett koncertlemez.Ilyetén minőségében teljesen egyenrangú a sorlemezekkel a két tízpontos "új" nótával a végén.Mivel ekkor még csak az ezt megelőző két albumot ismertem,sok nóta az itteni verzióban épült be a rendszerbe és jobban is működik ebben a formában.Ahogy a Cowboys-nál is vártam később azt a húzós southern riffet,mert fogalmam nem volt,hogy az Ted Nugent.Nem sok élő anyagot hallgattam,abba n az évben ezt konkrétan rogyásig,eggyel korában a Nirvana-Muddy Banks-et szintén.Kb egy időben vettem meg a Connektor 567-tel,'97 őszéről-teléről azóta is ez és az Official ugrik be.Szóval egy időszak aláfestő zenéje volt és már akkor egyértelmű volt,hogy besorol a klasszikus koncertlemezek közé.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.