Shock!

július 17.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

„Pass the cemetery gates”: Vinnie Paulra emlékezünk

0624vp1Pénteken, a legfrissebb hírek szerint szívroham következtében, Las Vegas-i otthonában elhunyt Vincent Paul Abbott, azaz Vinnie Paul. A Pantera legendás alapító dobosát mindössze 54 évesen érte a halál, és távozásával mindörökre szertefoszlott annak esélye is, hogy legalább személyes viszonyát rendezze egykori zenésztársaival, Phil Anselmóval és Rex Brownnal. Vinnie Paul munkássága a Shock! stábja számára is rendkívüli fontossággal bírt, így a tragédia híre természetesen minket is sokkolt. Összeállításunkban rá emlékezünk.

Valentin Szilvia: Már nem is számolom, hányszor ébredtem az utóbbi pár évben arra a hírre, hogy meghalt egy kedvenc zenészem. Vagy egy közelebbi barátom. Vagy egy jó zenész, akinek kedveltem a lemezeit. Vagy egy meghatározó zenekar tagja. Egy ember...

Mostanra már tényleg hozzászokhattunk ahhoz (ha hozzá lehet szokni egyáltalán), hogy idő előtt távozik valaki, akit kedveltünk, aki fontos volt valamiért. Az internet ilyenkor felbolydul pár napig, mindenki sajnálkozik, összeborul, megsiratja az illetőt, aztán minden megy tovább a maga útján. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha akkor becsülünk meg valakit, amikor még él. Sajnos ez pont szegény Vinnie Paul túl korai halála is példaként állítható mindenki elé, hiszen egy valóban tragikus sorsú – illetve befejezésű – zenekar tagjainak nem jutott az a végszó, hogy a sérelmeket átbeszélve, félretéve ismét egymás szemébe nézzenek, és új lappal indítsanak. Nem, nem kellett volna nyilvános, színpadi összeborulás, se reunion, se semmi, és persze ki tudja, mi történt a színfalak mögött, amiről nem tudunk – de úgyis kiderült volna, hiszen ez hírérték...

Nem szabad a haragot túl sokáig őrizgetni, mindenkire nézve mérgező, az élet meg sokszor túl rövid, hogy felesleges negatív energiákat dédelgessünk magunkban. Mikor lehetne mindent másképp – a másképp pedig a kommunikáció, mert hát ezzel is óriási gondok vannak mindenfelé, hiszen annak hiánya is megöl sok mindent, illetve félrevisz. Talán nekik is jobb lett volna, ha többet beszélgetnek, talán kevesebb tüske maradt volna, mert az biztos maradt – és már ott is marad örökre.

A fentieken elmélkedem szombat reggel óta, és nem azon, hogy mennyire szerettem a Panterát, mert az evidens, a Cowboys From Hell lemezük óta velem vannak, konkrétan az első CD-im egyike volt ez a rózsaszín (!) korong, élénken emlékszem arra is, amikor megvettem (igaz, két évvel a megjelenés után). Utoljára tán két hete került be a kocsiba a Reinventing Hell című válogatáslemezük.

Sok személyes emlékem nincs Vinnie-vel, interjúzni sosem sikerült, a Hellyeah-koncerten is csak annyi történt, hogy előtte a Barba nézőterén ácsorogtam, alig voltunk még páran, ő keresztülsétált, vigyorgott rám egy nagyot, köszönt egy hellót, én is visszavigyorogtam és visszahellóztam, és persze rajongó hülyegyerekké változtam erre azonnal: rámköszönt a Vinnipól!!!

Lett volna még dolga, készült az új Hellyeah-lemez, biztos mentek volna turnézni is, de a sors másképp akarta. Nagy kár. De hát most már odafent a tesójával rendetlenkedhet kedvére, abban pedig biztos vagyok, hogy irgalmatlan zajongást fognak majd csapni. (Figyeljétek majd a viharokat!)

Draveczki-Ury Ádám: Mindössze néhány héttel ezelőtt emlékeztünk meg a Pantera egyetlen magyarországi koncertjéről, illetve a Shock! azzal szorosan összefüggő indulásáról, most pedig ismét visszatekintőt kényszerülök írni a zenekarról, csak éppen tragikus apropóból. Nem akarom elsorolni a szokásos közhelyeket arról, mennyire pocsék érzés volt megint egy régi nagy kedvenc halálára ébredni, pláne úgy, hogy a hír Vinnie Paul esetében is derült égből villámcsapásként érkezett. Az mindenesetre biztos: ismét a műfaj egyik nagyját veszítettük el.

Aki akár csak felületesen is, de képben van a Pantera munkásságát illetően, alighanem tisztában van vele: a nagyobbik Abbott nem pusztán alapító és dobos volt a '90-es évek legfontosabb metalbandájában, hanem a jellegzetes hangzás ugyanolyan fő letéteményese, mint öccse, Darrell. Talán röhejesen hangzik, de nyugodtan hallgasd meg: kettejük utánozhatatlan közös rezgésszáma, összekeverhetetlen megszólalásuk csírája már a Metal Magic lemezen is tetten érhető. Igen, a zene stílusa kiforratlan, a dalok többsége legjobb esetben is csak közepes, de Vinnie játéka a maga kezdetlegesebb voltában már 1983-ban is ugyanúgy felismerhető volt, mint szegény Dime-é, hogy aztán lemezről lemezre fejlődjenek tovább együtt. Majd jött Phil Anselmo és a Power Metal előtanulmánya, hogy aztán a Cowboys From Hellre tényleg letisztuljon minden sallang. Vinnie szerepét ráadásul a lemezek megszólalását tekintve sem lehet eleget hangsúlyozni, hiszen a klasszikus korszakban végig Terry Date társproducereként jegyezte ezeket.

És ugye az a bizonyos stílus... Tisztán emlékszem, hogy annak idején ő volt az első kedvencem a zenekarból. 14 éves kezdő metalrajongóként az ember még sokkal kevésbé figyeli a részleteket, mint később: a falbontó összkép és a riffelés nyilván mindent vitt, de az egyéni teljesítmények közül Vinnie-ére kaptam fel a fejemet legelőször, mert egyből a zsigereimben éreztem, hogy valami teljesen sajátosat csinál. Azt a bizonyos groove-os, irgalmatlanul erőteljes és kemény, technikás, mégis laza, szinte táncos húzást soha nem is volt képes senki más úgy hozni, mint ő. Ráadásul már laikus fejjel is teljesen egyértelműnek tűnt, hogy a banda legkülönlegesebb dalai közül sok száz százalékosan az ő megmozdulásaira épült: a Primal Concrete Sledge, a Medicine Man vagy még inkább a Becoming tökéletesen példázza ezt. Védjegyszerű stílusa az utolsó korszak lemezein, a Hellyeah-ben sajnos néha már feloldódott a Kevin Churko-féle digitális egyenszószban, de élőben továbbra is lenyűgözően átütött mindenen. Bár persze ettől függetlenül sem lehetett kérdés, hogy Vinnie igazából abban a konkrét négyes egyenletben találta meg igazán a saját helyét, és – akárcsak Phil vagy Rex Brown – soha nem tudott már olyat alkotni, ami akár csak megközelítette volna a Panterát.

0624vp2

Nem szeretnék valakit többezer kilométeres távolságból, személyes ismeretség nélkül megfejteni, de ennyi talán belefér: az interjúk, mások interjúi, a videók, a fotók alapján Vinnie Paul Dimebag 2004-es meggyilkolása óta aligha volt boldog ember. Ennek ellenére ment tovább, vagy legalábbis úgy tett: zenélt, csinálta, amihez értett, még ha az utolsó tizenakárhány év nyilvánvalóan nem volt több számára levezetésnél, időkitöltésnél, amivel elfoglalta magát. De biztos, hogy soha nem heverte ki öccse halálát. Az sem volt titok, hogy közben nem él éppen szerzetesi életet, elég volt csak ránézni a képeken arra a vörösen felpüffedt arcra. Köztudottan évtizedek óta két végén égette a gyertyát, korai halála így valójában talán nem annyira meglepő, mint amennyire lesokkolt mindenkit. Viszont valami egészen végtelenül tragikus, szomorú záróakkord. Vajon kibékült volna valaha Phil Anselmóval és Rexszel? Nem tudom, de jó érzés lett volna, ha sikerül nekik, és elsődlegesen nem azért, hogy ismét együtt zenéljenek. Utóbbira így is évről évre csökkent az esély, hiszen amit a Slayer búcsúja kapcsán is írtam, itt is áll: nem gondolom, hogy a Fucking Hostile-t meg a 5 Minutes Alone-t feltétlenül a hatodik iksz felé közelítő embereknek kellene játszaniuk, főleg nem az egyik nélkülözhetetlen oszlop nélkül. Inkább a tudat jelentett volna sokat, hogy ha már Dime-ot ilyen rettenetesen, erőszakkal vette el a világtól egy őrült, legalább három társa képes elásni a csatabárdot, és valamilyen módon feloldójel kerül a rocktörténelem egyik legszomorúbb, legrettenetesebb módon befejeződött karrierje végére. Erre most már nincs lehetőség, a sztori örökre csonka marad. Így aztán csak abban reménykedem, hogy péntek óta odaát a tesók ismét együtt vannak, egymás után tolják a Blacktooth Grineket, és azt csinálják, amiben nem nagyon volt jobb náluk a műfaj történetében: zenélnek.

Kiss Gábor: Az egyik legelső Hammer, amit megvettem, pont az volt, amiben megjelent a Pantera The Great Southern Trendkilljének kritikája. Mivel Vinnie-ék a hangpróbát is megnyerték vele, rögtön rohantam a boltba, hogy gondolkodás és bármiféle előzetes belehallgatás nélkül megvegyem. Akkoriban, 14 évesen volt ugyanis egy olyan koncepcióm, hogy minden hónap győztesét begyűjtöm majd. Mikor otthon betettem a zsebpénzemet teljes egészében felemésztő Trendkill-kazettát, egy pillanat alatt dobtam is tőle egy hátast. A mai napig emlékszem, mennyire durva hatással volt rám, ahogy a lemez elindult: Ilyen brutális, ellentmondást nem tűrő kezdést soha korábban nem hallottam. És azóta sem sokat...

A mai napig is a Trendkill a kedvenc Pantera-cuccom, és egyike vagyok azon szerencséseknek is, akik a lemez turnéján, a Black Sabbath előtt láthatta is őket 1998-ban. Természetesen a dedikálásra is elmentem, a csapat tagjai által aláírt kazetta pedig azóta is a legnagyobb becsben tartott ereklyéim között van, valahol a Jeff Hanneman által is aláírt, szintén 1998-as Slayer-koncertplakáttal holtversenyben.

Vincent Paul Abbott halála nemcsak azért tragédia, mert a műfaj egy ikonikus, a metal zene fejlődésére hatalmas hatást gyakorló, kiváló dobossal lett szegényebb, hanem azért is, mert egyszerűen nem volt benne a pakliban. Ahogy mondjuk Lemmy esetében pontosan tudni lehetett, hogy nem lesz velünk már hosszú évtizedekig, úgy Vinnie kapcsán még simán számítottam vagy tíz-tizenöt évnyi aktív muzsikálásra. Az élet azonban megint csak mást hozott, és én ugyanolyan értetlenül és lesújtva írom ezeket a sorokat, ahogy nem is olyan rég Chris Cornell kapcsán tettem. Vinnie Paul sajnos idő előtt hagyott itt minket, hogy tesójával újra együtt piázhasson valahol egy lepukkant túlvilági sztriptíz-bárban. Remélem, legalább jók a csajok, és a pia is olcsó odaát! Nyugodj békében, Vinnie!

Cseke Feri: Amikor Las Vegasban jártam, folyamatosan csak azon kattogott az agyam, hogy mennyi híresség, mennyi példakép megfordult már itt, és bizony nem kevés kedvenc zenészem lakhelye is ebben a városban található. S mikor a forróságban sziesztázó külváros csendes házacskái között elhaladtunk, Vinnie Paul is eszembe jutott. Elképzeltem: lehetséges, hogy éppen most haladunk el annak a Texas szívéből idetelepedett anyaszomorítónak a háza előtt, akinek trendeket gyilkoló zenekara elmondhatatlanul nagy hatással volt rám. Sajnos személyesen nem sikerült vele csak úgy „véletlenül" összefutnunk, de így is óriási élmény volt maga a tudat, hogy a Pantera dobosának közelében lehettem. Eljöttem Amerikába, többek között azért, hogy ilyen élményekben legyen részem. S mivel nem vagyok nagy koncertre járó típus sem, így nem volt szerencsém őt élőben látni soha, azonban az öröksége, a zenéje ott figyel a CD-ken (még kazettákon is), a szívemben, az elmémben és a lelkemben egyaránt.

Az ilyen szívbemarkoló tragédiák után pedig még az eddigieknél is nagyobb súlya lesz a daloknak. A feszültség és a fölös energiák levezetéséhez most már a dráma is kétszeresen társulni fog, de én mégis köszönöm neked, Vinnie, hogy tragikus sorsú öcséddel együtt megteremtettétek ezt a mindenen túlmutató, ösztönből felbugyogó, vulgáris és minden rezdülésében hiteles muzsikát, amit hiába is próbálnak a követők lemásolni, olyan zsigerien mocskosan, ahogyan ti toltátok, azt soha senki nem lesz képes felülmúlni. A további sajnálkozásnak viszont nincs itt már helye – Vinnie akkor már biztosan nem lenne rám annyira büszke. Úgyhogy most már csak egy aktuális útravalóra van szükség: túl sokat ne pihenjetek békében! Inkább így együtt változtassátok pokollá azt a helyet is, ahová kerültetek, cowboyok!

 

Hozzászólások 

 
+1 #21 ángyom 2018-06-29 22:19
yesterday don’t mean shit ‘ kedves metal tesók.phil bátyónak igaza van megint
Idézet
 
 
#20 rockart 2018-06-28 11:33
a "Cowboys from Hell" lassan "Cowboys to Hell/Heaven" lesz/lett...:-(((
Idézet
 
 
+1 #19 Starlight Express 2018-06-26 23:07
A Jungle albumot hallgatva az fogalmazódott meg bennem, hogy jobban tetszik, mint az utolsó album. Dime Slash megfelelője volt aaga műfajában. Imádom a glam metalt, de az ő esetükben örülök, hogy később más műfajokban is alkottak. Már az első albumukon is hallani lehet az Iron Maiden hatását. Nagyon jó ötlet az ősszevont cikk, alig várom. Az önkezűség nekem is eszembe jutott, örülök, hogy tévedtem.
Idézet
 
 
+1 #18 Igor Igorovics 2018-06-26 22:26
RobertThorn: Épp most hallgatom a Projects In The Jungle albumot. Dime és Vinnie játéka már itt is tisztán felismerhető. amúgy ez a glam dolgot már itt is elég rendesen elhagyták. Persze itt azért még vannak ilyen dalok, de egy csomó dal egyszerűen már simán belefér a heavy metal kategóriába. Amúgy a glammel sem tudom mi a probléma, rengeteg király banda volt ott is.
Idézet
 
 
+7 #17 NOLA 2018-06-26 14:22
Kellett ez a néhány nap, hogy leulepedjenek a dolgok a fejemben. Akárhogyis fel van már az ember készulve a váratlan dolgokra (én legalábbis próbálok), azért mindig beut valami, amire abszolút nem számít.
Elso gondolatom pontosan az volt ami azóta ki is derult, hogy szívroham vagy valami ehhez kapcsolódó "szarság" vitte el.
A második lehetoség ami az eszembe jutott, az onkezuség. Tudom/gondolom, hogy Vinnie szerette az életet, de akárhogyis nézzuk szerintem sem volt már igazán onmaga a testvére halála óta, szóval én azt is el tudtam volna képzelni.
Szerintem kár is vitatni mekkora hatással volt/van/lesz a dobosok sok-sok generációjára..., a dobtémái kulon "dalok" voltak a Pantera dalaiban.
Szamomra olyan volt O, a tobbi három zenekari taggal egyutt, mint egy "szuperhos", egy képregény figura, aki/akik kolyokkorom óta ott voltak velem, minden szar, vagy minden jó helyzetben.
Határtalanul elszomorít, hogy így kellett véget érnie a legis-legkedvencebb bandám torténetének..., kegyetlenul, letisztázatlanu l, befejezetlenul, orok keseruséggel.
Nyugodj békében, Vincent Paul Abbott.
Idézet
 
 
+6 #16 Mate Gabnai 2018-06-26 13:56
Valentin Szilvia bejegyzesere valaszolnek csak annyit, hogy valoban jo volna ha nem orizgetnek emberek a negativ energiakat magukban... ugyanakkor szerintem teljesen ertheto, ha egy ilyen testverparbol az, aki eletben marad, keptelen teljesen magara talalni a veszteseg utan. Meggyozodesem hogy a testveri kapcsolatuk is hasonlo volt, mint a zenejuk. Es Dimebag meggyilkolasana k korulmenyei minderre ratesznek, arrol nem is szolva hogy Vinnie Paul tobbe-kevesbe eloben-egyenesben nezhette vegig az egeszet.

Azt gondolom, talan a Pantera az egyik olyan zenekar, aminek nem kellett volna ennyire nagyra nonie, mar ami az anyagiakat illeti. Talan a vilaghirnevet tekintve is, a hype-ot ami a zenekar korul volt (es meg mindig tart a lecsengese). Az evek soran ami interjut lattam az Abbot testverekkel (es az apjukkal is), ezek a sracok egyaltalan nem voltak semmilyen teren felkeszitve/felkeszulve arra a viharra, amit okoztak, es azt gondolom talan kevesbe dolt volna ki a haz oldala ha nem korszakuk egyik legnepszerubb es leginkabb meghatarozo zenekarava valnak.

Borzaszto nagy kar. A Damageplan-en erezni, hogy kettejukben meg jocskan volt mondanivalo.
Idézet
 
 
+11 #15 the bandit 2018-06-26 13:43
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de érdekes ez az "1990-es évek metál-ellenes hangulata/közege" jelzőt olvasni. Persze bizonyos zenekaroknak/műfajoknak (true/glam etc.) kétségkívül leáldozott akkor, és voltak megmosolyogtató próbálkozások - pl. ahogy a White Lion-os arc átment trendkövetőbe a Freak of Nature-ban. De összességében továbbra is tartom, hogy az 1990-1996 közötti időszak a rock/metál történelem legizgalmasabb időszaka volt, hihetetlenül kinyíltak a határok különösen az extrém muzsikák előtt. Ott volt az 1994-es esztendő, gyakorlatilag heti szinten jelentek meg a zseniálisabbnál zseniálisabb anyagok - Pantera, Soundgarden, Rollins Band, Prong, Motley Crue, Corrosion Of Conformity, Biohazard.....már most belefáradtam a felsorolásba, szívem szerint nem vennék zokon egy újabb ilyen "metál-ellenes" közhangulatot, amennyiben a műfajra olyan inspiratív hatást gyakorolna, mint akkor
Idézet
 
 
+3 #14 Tóth Levente 2018-06-26 08:56
Nekem tetszettek a korai lemezek is, én szeretem a Glamet és műfajon belül szerintem nem voltak rosszak. A zenekarról a miből lett a cserebogár érzésen kívül szerintem már akkor is lerítt, hogy az átlagosnál tehetségesebb zenészek alkotják. Dime pedig már akkor is nagy király volt.
Idézet
 
 
#13 Draveczki-Ury Ádám 2018-06-26 08:26
Idézet - RobertThorn:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Starlight Express:
Pedig az is fontos része a történetnek. Tudom, hogy meg sem közelíti a későbbieket, de a Show No Mercy is hasonló, mégis írtál róla. A tôrténet Anselmo előtti része is ugyanolyan érdekes, biztos remek cikk lenne belőle.

Elgondolkodom rajta, hogy lenne-e értelme a három Terry Glaze-félét egyben. De azért a Show No Mercy minden szempontból sokkal-sokkal fontosabb lemez a Metal Magicnél, és lényegesen erősebb is, a kiforratlansága mellett. :)


Ádám, ha tudsz összeszedni a három lemezt (sőt, nyugodtan beleteheted a Power Metalt is) illetően annyi sztorit, ami kitesz egy cikkre valót, akkor - ha időd engedi - nyugodtan írd meg, mert igény szerintem abszolút volna rá. :) Nem kell rátenni a klasszikushock címkét, jól van az fyi jelleggel is. Született itt már ezermillió dologról cikk, csont nélkül beleférne a portfólióba.

Power Metal klasszik volt: http://www.shockmagazin.hu/klasszikushock/pantera-power-metal
Idézet
 
 
+3 #12 RobertThorn 2018-06-26 07:49
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - Starlight Express:
Pedig az is fontos része a történetnek. Tudom, hogy meg sem közelíti a későbbieket, de a Show No Mercy is hasonló, mégis írtál róla. A tôrténet Anselmo előtti része is ugyanolyan érdekes, biztos remek cikk lenne belőle.

Elgondolkodom rajta, hogy lenne-e értelme a három Terry Glaze-félét egyben. De azért a Show No Mercy minden szempontból sokkal-sokkal fontosabb lemez a Metal Magicnél, és lényegesen erősebb is, a kiforratlansága mellett. :)


Ádám, ha tudsz összeszedni a három lemezt (sőt, nyugodtan beleteheted a Power Metalt is) illetően annyi sztorit, ami kitesz egy cikkre valót, akkor - ha időd engedi - nyugodtan írd meg, mert igény szerintem abszolút volna rá. :) Nem kell rátenni a klasszikushock címkét, jól van az fyi jelleggel is. Született itt már ezermillió dologról cikk, csont nélkül beleférne a portfólióba.
Idézet
 
 
+1 #11 Draveczki-Ury Ádám 2018-06-26 07:12
Idézet - Starlight Express:
Pedig az is fontos része a történetnek. Tudom, hogy meg sem közelíti a későbbieket, de a Show No Mercy is hasonló, mégis írtál róla. A tôrténet Anselmo előtti része is ugyanolyan érdekes, biztos remek cikk lenne belőle.

Elgondolkodom rajta, hogy lenne-e értelme a három Terry Glaze-félét egyben. De azért a Show No Mercy minden szempontból sokkal-sokkal fontosabb lemez a Metal Magicnél, és lényegesen erősebb is, a kiforratlansága mellett. :)
Idézet
 
 
+3 #10 RobRock 2018-06-25 20:39
A Trendkill album.....Az első durvább/extrémebb metal album volt, amit megvettem, addig csak AC/DC-t, Maident és hasonlókat hallgattam....22 év telt el a megjelenése óta, és mégis akárhányszor teszem fel, mindig találok rajta valami újat! Annyira lejött a videókról, hogy Vinnie mennyire imád dobolni, mennyire élvezi a zenélést, vigyorogva, hatalmas beleéléssel verte szét a cájgot!

Konkrétan ők adtak tartást négyen a rockereknek 90-es évek metal-ellenes közegében! Rohadtul menő, óriási karizmájó/kisugárzású zenekar voltak!

Nyugodjál békében, Vinnie Paul!
Idézet
 
 
+7 #9 III. Rambó János 2018-06-25 19:23
Idézet - Starlight Express:
Pedig az is fontos része a történetnek. Tudom, hogy meg sem közelíti a későbbieket, de a Show No Mercy is hasonló, mégis írtál róla. A tôrténet Anselmo előtti része is ugyanolyan érdekes, biztos remek cikk lenne belőle.


Azért a Metal Magic semmilyen szempontból nem említhető együtt a Show No Mercy-vel. Nincsenek rajta klasszikus, meghatározó dalok, maximum egy cuki kis kordokumentum, érdekesség, hogy miből lett a cserebogár.
Idézet
 
 
+7 #8 RobertThorn 2018-06-25 18:13
Amúgy mosolyt csal a számra a tény, amikor újra és újra ugyanazt olvasom mindenkitől, hogy is találkoztak a Trendkillel anno. Mert hogy az első találkozás azzal a lemezkezdéssel (Anselmo levegővételével együtt) ott és akkor az tényleg valami generációs vakuélmény volt mindenki számára, nem is tudom mi még olyan lemez, ami ennyire ugyanaz az élmény és ugyanúgy történt mindenkinél :)
Csak az biztos, hogy a ma esély nincs rá, hogy létrejöjjön egy olyan lemez, ami hasonló hatást tudna a hallgatóira (meg a komplett színtérre) gyakorolni. :S

"Nem szabad a haragot túl sokáig őrizgetni, mindenkire nézve mérgező, az élet meg sokszor túl rövid, hogy felesleges negatív energiákat dédelgessünk magunkban." ...Hm. Hát. Igen. Hadd ne mondjam (illetve hajtogatom én már ezt évek óta itt a shock kommentekben, csak folyton le vagyok ugatva a nagyokosok által..:P), hogy volna ugye még egy prominens zenekar, ahol nagyonnagyon ugyanez a cipő szorítja a lábukat..
Idézet
 
 
-2 #7 Starlight Express 2018-06-25 17:56
Pedig az is fontos része a történetnek. Tudom, hogy meg sem közelíti a későbbieket, de a Show No Mercy is hasonló, mégis írtál róla. A tôrténet Anselmo előtti része is ugyanolyan érdekes, biztos remek cikk lenne belőle.
Idézet
 
 
+9 #6 Draveczki-Ury Ádám 2018-06-25 14:43
Idézet - Starlight Express:
Mikor lesz cikk a debulütalbumukr ól?

Mármint a Metal Magicről a Klasszikushockb an? Szerintem soha. Az összes Anselmóval készült lemez ott van, úgy gondolom, kipörgettük a Pantera-sztori érdemi részét itt, amennyire lehetett. Én kedvelem az első hármat is, de nem hinném, hogy feltétlenül hiányoznának a rovatból.
Idézet
 
 
+2 #5 Starlight Express 2018-06-25 14:13
Mikor lesz cikk a debulütalbumukr ól?
Idézet
 
 
+3 #4 Sinka Péter 2018-06-25 12:45
"He as hollow as I alone
A shell of my friend
Just flesh and bone
There's no soul
He sees no love
I shake my fists at skies above
Mad at God"

Ha a PanterA soha nem is lett igazán kedvenc zenekarom, a Cemetary Gates ott van azon tíz szám között, amelyek meghatározták az életemet... mégsem azzal - egész pontosan a Demon Knight-os klippel, ami jobb a hivatalosnál - ismertem meg őket, hanem a Drag The Waters-el. Nekem ritka nagy gyengém, ha egy dobos cow bell-t is használ, és pont azzal nyitni... ez volt Vinnie...

Kemény lehetett az elmúlt 13 és fél éve, hiszen sokkal többet veszített el, mint egyszerűen egy testvért... nem kívánom ezt az ellenségemnek sem, viszont ez az igencsak sokkoló indítása a reggelnek pont ennek a tudatában nem is meglepő... így csak azt tudom mondani, folytassák ott, ahol azon a végzetes decemberi estén megszakadt...
Idézet
 
 
+4 #3 notreadam 2018-06-25 08:04
Nyaralásomat töltöm épp és kattog az agyam Vinnie körül.Szívroham.A lényeg hogy soha többé!Reggel van,kiugrok az ágyból és egyből a pálinkához nyúlok.Közben megy a 10's a Trendkillről.Iszonyat súlya van,csontig hatol!...és a tudat,na ez az igazán pokoli...
Idézet
 
 
+7 #2 ezrrl 2018-06-25 07:36
Köszönöm az egész oldalas megemlékezést a szerkesztőségne k!

...amikor hétvégén a 16 éves fiam szólt,hogy apa "Mi...?Meghalt Vinnie Paul...",ugyanígy válaszoltam..."Micsoda?...
Ugrottam a netre,aztán sírtam mint egy kisgyerek.Nagyon fáj(t).
Mostanra az apukájukra gondolok,(ahogy Rex is)...nagyon-nagyon nehéz lehet neki.

Isten Áldjon Vinnie,...köszönök mindent,...srácok jó zenélést odafenn,nyomját ok!
Idézet
 
 
+14 #1 19EmpEroR75 2018-06-25 06:12
Köszönöm a Shock! megemlékezését!

Nehéz ilyenkor mit mondani. Közhelyeket lehetne, de azokat meg minek? Mostanában tényleg mintha egymást érnék a tragikus hírek. Van, akinél számítani lehet rá, akár a kora, akár az életvitele miatt, és van, amikor derült égből csap le a villám.
Az utóbbi jó pár év amúgy sem volt valami fényes magánéletileg, a családban, és azok is fogynak, akiktől zeneileg baromi sokat kaptam.
1990. Cowboys from Hell. Ezt is másolt kazettán hallottam 15 évesen. Egy osztálytársam adta oda. Az a semmihez sem fogható mágia, ami Dimebag gitárjátékából és Vinnie dobjából áradt, mindent megváltoztatott (akkor még persze nem tudtam, kik játszanak az albumon, csak azt, hogy ez most valami új). És noha már kezdtem belemerülni a (főleg) Skandináv extrém zenék világába, a Pantera örök kedvenc lett.
Vinnie halálhíre után végighallgattam a diszkográfiát. Amúgy is esedékes volt már, most az apropó is megvolt hozzá. Mégha szomorú is.
Köszönöm a riffeket, a dallamokat, az irgalmatlan húzású dobjátékot.
Mindent.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.