Shock!

szeptember 22.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Pantera: Reinventing The Steel

1210pantera13Négy év két lemez között akkor is sok, ha valaki közben szakadatlanul turnézik, így a Pantera is egy gyökeresen más környezetbe tért vissza 2000 tavaszán utolsó stúdióalbumával, mint amilyenben az 1996-os The Great Southern Trendkill megjelent. Nemcsak a zenei színtér leledzett azonban más állapotban, hanem maga a csapat is: ami néhány évvel ezelőtt eltört, azt megragasztották, és újfent bizonyították életképességüket az albummal. A repedések azonban sajnos ismét elég gyorsan a felszínre törtek. A Reinventing The Steel így aztán keserű záróakkord lett, és emiatt kissé talán mostoha sorsú album is a diszkográfiában – pedig abszolút méltó a névhez.

megjelenés:
2000. március 14.

kiadó:
EastWest / Warner
producer: Pantera & Sterling Winfield

zenészek:
Phil Anselmo - ének
Dimebag Darrell - gitár
Rex Brown - basszusgitár
Vinnie Paul - dobok

játékidő: 43:53

1. Hellbound
2. Goddamn Electric
3. Yesterday Don't Mean Shit
4. You've Got To Belong To It
5. Revolution Is My Name
6. Death Rattle
7. We'll Grind That Axe For A Long Time
8. Uplift
9. It Makes Them Disappear
10. I'll Cast A Shadow

Szerinted hány pont?
( 63 Szavazat )

A Pantera egy továbbra is sikeres, de igen nehéz periódus után, a rájuk jellemző roppant intenzív turnézást követően kezdett el dolgozni 1999 közepén a The Great Southern Trendkill utódján. A zenekar tagjai mind érezték, hogy kicsit lassítaniuk kellene a tempón: bizonyára ennek volt köszönhető, hogy a pihenő hónapjaiban más zenei projektekkel is foglalkoztak. Dimebag Darrell, Vinnie Paul és Rex Brown ekkor kezdtek el közösen zenélgetni a country-énekes David Allan Coe-val – a következő években megejtett összeröffenések végeredménye lett végül a 2006-ban megjelent Rebel Meets Rebel-album –, Phil Anselmo pedig New Orleansbe hazatérve az újra aktivizálódó Down ügyeibe vetette bele magát ismét. Itt nagyjából ekkoriban Rex is képbe került, hiszen Todd „Sexy T." Strange, a hegyomlásnyi basszer éppen nyugdíjazta magát.

Ettől függetlenül az év derekán már mindenki egyetértett abban, hogy nem lehet tovább húzni a Pantera következő albumának munkálatait, főleg, hogy mindannyian komoly kedvet éreztek magukban egy új anyag összerakásához. Vinnie Paul: „A Black Sabbath-turné második körében döntöttük el, hogy akkor itt most vége a koncertezésnek. Ezután nem sokkal, egy torontói hotelben megszületett a Yesterday Don't Mean Shit, ami a kiindulópontot jelentette az albumhoz, és egyben nagyjából meg is határozta a dalok hangvételét, hangulatát. Mire a turné befejeződött, már nagyjából tisztában voltunk vele, milyen érzésvilágú albumot szeretnénk készíteni."

1210pantera5

A munkálatok ekkor már teljes egészében Dimebag otthoni stúdiójában folytak, és a Trendkill időszakával ellentétben Anselmo sem akart elvonulni a többiektől, a banda tehát ismét ugyanúgy dolgozott, mint a korábbi lemezeken. A feszültségmentes munkát persze az is nagyban elősegítette, hogy az énekes ekkoriban javarészt tiszta életet élt: „Rendbehoztam magam. Nem voltam folyamatosan szétesve, szóval ismét felbukkantunk a felszínre. Akkoriban jobban tudtam kezelni a fájdalmaimat, és ha néha nyúltam is cucchoz, legfeljebb minimális mértékben, alkalmanként tettem. Így aztán tényleg úgy éreztük, hogy ismét testvérek vagyunk, és emiatt a dalszerzés is újszerű örömöt okozott mindenkinek. Újfajta tűz fűtött: megint ott voltam a jammeléseken is, és szerintem elégedettek voltak azzal, amit hallottak tőlem a próbákon. Dime-mal különösen sokat dolgoztunk a dalokon, sok időt töltöttem az otthonában is abban az időszakban. Akkoriban halt meg az édesanyjuk is rákban, én voltam a temetésen az egyik koporsóvivő. Ez is csak még közelebb hozott bennünket egymáshoz, hiszen a mamájuk nemcsak az ő életüknek jelentette fontos részét, hanem Rexének és az enyémnek is." Vinnie: „Valahogy jobbra fordultak a dolgok. Phil mintha leszámolt volna néhány démonával, és akkoriban valószínűleg voltak a környezetében olyan emberek, akik komolyan segíteni akartak neki, nem pedig a rossz irány felé terelgették. Zeneileg pedig vissza akartunk kanyarodni egy kicsit a régebbi dolgainkhoz, és azokat az elemeket kidomborítani, amit az emberek a leginkább szerettek a Vulgar Display Of Powerben meg a Far Beyond Drivenben. Phil a munka kezdeti időszakában egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy himnikusabb albumot szeretne, méghozzá szövegi értelemben is. Több olyan dalt akartunk, amit az emberek együtt tudnak énekelni velünk. Így aztán Dime rengeteg időt töltött a stúdióban Phillel, és nagyon alaposan dolgoztak az énektémákon, meg azon, miként lehetne ezeket minél jobban kidomborítani."

Darrellnek – talán a szokásosnál hosszabb szünet miatt – rekordmennyiségű anyaga gyűlt össze ekkorra: „Mindig rengeteg riffem van, hiszen az embernek folyamatosan ott kavarognak a fejében az ötletek. Ha elég eszed van, mindig ott van a kezed ügyében valami eszköz, amivel rögzítheted is ezeket, és így minden hasznos elképzelés megmarad. Márpedig ha én játszogatni kezdek, abból előbb-utóbb riffek születnek... Most pedig több ilyen felvételem gyűlt össze, mint előtte bármikor. Tovább is léptem: felvettem ezeket a házistúdiómban, egy huszonnyolc sávos pulton, elektromos dobokkal, és elkezdtem összerakosgatni őket dalokká, aztán elküldtem egy CD-t Philnek. Neki is akadt egy csomó ötlete, riffek, amiket ő írt gitáron. Phil rohadt jó gitáros, tök egyéni stílusban játszik a death metalos meg black metalos hatásaival, ezzel a gyors ritmusozással. Az én riffjeimre is voltak javaslatai: tök jó, de legyen más az a hang, vagy legyen itt vagy ott egy másik hang, ilyenek... Ugyanúgy dolgozott velem a gitártémákon, ahogy én is vele az éneken. Ennek tetejébe pedig ott van Rex, akinek köszönhetően mindig jobban passzolnak egymáshoz az elkészült részletek. Marha jó például a hangnemek megváltoztatásában, nagyon sokszor tényleg ő fogja össze a dalokat. Vinnie Paul pedig hozza azokat a bizonyos csúcsra járatott groove-okat, amikre rá tudjuk építeni a számokat. A legjobbat és a legtöbbet tudjuk kihozni egymásból, és ennek így is kell lennie, hiszen mind testvérek vagyunk."

1210pantera2

Egy roppant fontos ponton mégis változás történt: a Pantera búcsút intett Terry Date producernek, aki oroszlánrészt vállalt az előző négy album munkálataiban. A válás abszolút baráti légkörben történt. Vinnie: „Szerintem Terry és mi is az elejétől fogva tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön az idő, amikor már mi akarjuk majd elkészíteni a saját lemezünket. Ráadásul amikor elkezdtük a munkát, éppen a Deftonesszal dolgozott, a zenekar házatáján pedig mindenkinek tetszett a demók megszólalása. Így aztán saját erőből fogtunk hozzá." Az időtényező mellett egyébként egy másik faktor is közrejátszott: Date saját bevallása szerint már kissé félt volna ismét összebútorozni a party-vadállat zenekarral. „Öregebb vagyok náluk, és egyszerűen nem tudtam már tartani velük a lépést. A folyamatos blacktoothozás azelőtt mindig amolyan rendszeres rituálé volt velük a munka során: húszpercenként körbeálltunk, és lehúztuk a koktélt. Én egy idő után már a vállam mögé löttyintettem, amikor éppen ürítették a poharukat, de amikor Darrell meglátta ezt, büntetésből rendszerint egy duplát kellett innom... Az volt az alapelve, hogy vedd be most a gyógyszert, vagy később sokkal betegebb leszel!"

Az új album végül 2000 elejére készült el, és a zenekar a Reinventing The Steel címet adta neki. Sem a cím, sem a jóelőre beharangozott módon direkt megközelítés nem hagyott kétséget céljaikat és szándékaikat illetően. Dime: „Ha őszinte vagy, és kitartasz amellett, amiben hiszel, kurvára nem veszíthetsz. Én ma is ugyanaz vagyok, aki mindig voltam: semmiféle rocksztáros szarság nem ragadt rám az évek során. Nem ülök otthon, hanem eljárkálok, és bárkivel, bárhol, bármikor szívesen lógok. És talán az asztal alá is iszom őket. Ha meg nem vagyok rá képes, legfeljebb hazavisznek. Ha valamit sikerült megragadnod, és elégedett vagy vele, semmi szükség nincs az elhajlásokra. Csak figyeld meg, hogy majd minden kiforrja magát. És persze ne akarj egyszerre túl sokat markolni sem." A Pantera pont e mottó jegyében készítette el az új időszámítás szerinti ötödik albumot, amely 2000. március 14-én került a boltokba: egy olyan sallangmentes anyagot tettek le az asztalra, amely ízig-vérig megfelelt a róluk kialakult képnek, ám mégis hagyományosabbra sikerült, mint két elődje.

1210pantera6A Reinventing The Steel a Power Metalt leszámítva az Anselmo-éra legkisebb játékidejű Pantera-lemeze: ez a tulajdonság egyébként szembetűnő, egyvégtében hallgatva tényleg kifejezetten rövidnek tűnik. Mindez azonban szándékolt húzás volt a zenekar részéről. „Tényleg bárki is azt hiszi, hogy többet kap a pénzéért, ha egy olyan CD-t vesz meg, amin tizenhét dal szerepel?", tette fel a kérdést egy ekkori interjúban Darrell. „A kölykök talán igen, de hát ők kölykök, és nem tudják még, mi a jó: nem biztos, hogy már ismerik a Black Sabbathot, a Led Zeppelint. Ezen a lemezen csak tíz dal szerepel, viszont mindegyik jó. Nem huszonkilenc meg tizenhét meg tizenöt szám, amiből kettő erős, hanem mind üt. Mi az old school mentalitás hívei vagyunk, mindenről lenyessük a felesleges zsírt, és ezen az albumon sincs semmi szükségtelen. Tíz masszív nóta, ami szétrúgja a seggedet. Még a nyitószámot is nehéz volt kiválasztanunk, annyira gyilkos az összes... És szerencsére nem kell külön fényeznem a zenekart, mert amit letettünk az asztalra, önmagáért beszél. Rohadt büszkék vagyunk erre az albumra." A másik egyből fülbeötlő dolog tényleg az, hogy a Far Beyond Driven és a Trendkill kísérleteihez képest ezúttal igencsak visszafogták magukat: az Official Live végére feltett két stúdiószám, a Where You Come From és az I Can't Hide már három évvel korábban is elég jól vetítette előre, milyen irányba mozdulnak majd, és ez be is jött. A súly megmaradt, ám a zenébe ezzel együtt is visszatért a pozitív kicsengés, a '96-os album sötét, tüskés depressziója tovatűnt. Emellett pedig dallamosabbra is vették a figurát.

Az egyik saját emberük, Sterling Winfield társproducerkedése mellett készített, állati töményen, vastagon, dinamikusan megdörrenő lemez minden különösebb teketóriázás nélkül, három irgalmatlan gyomrossal préseli ki a szuszt a hallgatóból. A nyitó Hellbound amolyan southern groove/thrash-ötvözet, amelyben Anselmo egyaránt produkál jóféle, öblös dallamokat, illetve torokszaggató üvöltéseket, és inkább csak megadják vele az alaphangulatot. A Goddamn Electric azonban már tényleg igazi himnusz koponyarepesztően tekeredő-zúzó-betonozó riffelésével és a halhatatlan „your trust is in whiskey and weed and Black Sabbath / Slayer" sorokkal – ez itt tényleg a Pantera belépője a 21. századba, amikor még úgy tűnt, a millenium után is ott lesznek a műfaj vezérhajói között. A dal végére passzintott Kerry King-„szóló" zeneileg természetesen teljesen értékelhetetlen, főleg Dime korábbi szenzációs futamaihoz képest, viszont ami annak idején csak viccesen feelingesnek tűnt, az ma már kifejezetten hiányozna, ha nem lenne ott.

1210pantera3

A Yesterday Don't Mean Shit hangulatában hasonló iskola újabb szaggató riffekkel és roppant fogós refrénnel, a közepén egy ellenállhatatlan, egyszerre groove-os és dallamos betéttel. Újabb perfekt darab, de ahhoz ennek ellenére sem férhet kétség, hogy a lemez legjobb dala a Revolution Is My Name. Ars poetica ez is, méghozzá vegyesen irgalmatlanul gyaluló sabbathista, délies és szaggatott riffekkel, egy robbanáspontig feszített bridge-dzsel és az album legragadósabb refrénjével – nem véletlen, hogy ez lett a klipszám... Az őrületes témákat hajigáló középrész már szinte csak bónusz, és mindig ez a dal az ellenérvem, ha valaki esetleg azzal jön, hogy a Pantera ekkoriban már nem volt olyan jó, mint korábban. Ez a szám nálam simán ott van az életmű legjobbjai között.

A Reinventing The Steelen tényleg nagyon érződik, hogy a zenekar egy definitív anyagot akart leszállítani, és mindez sikerült is nekik: a csapat filozófiáját mind zeneileg, mind szövegileg maradéktalanul megtestesítő dalok sorát olyanok gyarapítják még az anyagon, mint az elvetemült, gitártémák tekintetében szintén a csúcspontok közé kívánkozó We'll Grind That Axe For A Long Time vagy az érdekes megoldásokat rejtő, brutalitása ellenére is valami megfoghatatlan lazaságot rejtő Uplift, sőt, témáját tekintve a You've Got To Belong To It is ide kívánkozik. Utóbbi azonban zeneileg már agyahagyottabb, itt egyértelműen a Trendkill lemez elszabadult kísérleteinek emléke kísért úgy az önmagából kifordított, megfacsart témákban, mint a leállós, dallamosabb, mégis robbanásveszélyes középrészben. A Death Rattle szintén elvetemültebb darab: leginkább talán kaotikus thrash ez a Pantera sajátos szabályai szerint, Dime háborodott szólómenete és az ezt körülbástyázó riffek azonban egyenesen a Cowboys From Hell irányába mutatnak vissza.

1210pantera4A lemezt két roppant markáns darab zárja: az It Makes Them Disappear a leghosszabb és egyben leggonoszabb szerzemény itt, doomosan lassú, vészterhes atmoszférájú súlyosság, ahol csak Dime őrületesen jól eltalált, már-már lírai szépségű szólóbetétje hoz feloldozást. Az I'll Cast A Shadow pedig nálam a kettes számú kedvenc a Revolution Is My Name után: hihetetlenül jól elkapott ütemű, egyszerre roppant durva és mégis kifejezetten fülbemászó szám Vinnie őrületes témáival és a tengelyében egy lánctalpas, felfoghatatlanul betonozó riffszörnyeteggel, óriási, Rex morgó bőgőfutamai által dominált southern/doom jammeléssel a végén. Valahol sorsszerű, hogy a szöveg áttételesen a zenekar örökségéről és hatásáról szól, bár akkor ezt még aligha sejtette bárki is... És itt jegyezném meg, hogy a felvételek során rögzített, de a pár hónappal később kiadott Heavy Metal 2000, illetve Dracula 2000 filmzenealbumokon megjelent további két dal is tízpontos ebből az eresztésből: a zakatolós Immortally Insane (amely egyébként a Black Sabbath Hole In The Sky-a mellett a Revolution Is My Name single-ön is szerepelt) simán csúcspont lett volna a lemezen is, az akusztikus hangulattémákkal is operáló, éjfekete Avoid The Light pedig minden, csak nem tipikus. Ennyit arról, hogy ekkorra megfáradt volna a banda... Tulajdonképpen egyedül annyi nem fér a fejembe ezzel az albummal kapcsolatban a mai napig, hogy miként dobhatták piacra ezzel a végtelenül ocsmány, amatőr, igénytelen frontborítóval...

2000 tavaszán már világszerte tombolt a nu metal-őrület, mindenki a Korn és a Limp Bizkit nevét visszhangozta, ha kellett, ha nem. Noha a Pantera alapvető hatást gyakorolt erre a vonalra is, igazából senki sem tudta, milyen fogadtatásra számíthatnak ebben a környezetben. Az esetleges aggodalmak ugyanakkor alaptalannak bizonyultak: a lemez már megjelenése hetében 161 ezer példányban kelt el az Egyesült Államokban, amivel ugyanúgy a Billboard-lista negyedik helyén nyitott, mint a The Great Southern Trendkill. A csapat ezzel párhuzamosan ezúttal Európában kezdte meg a koncertezést a Satyricon és a Powerman 5000 vendégeskedése mellett. Emlékszem, annak idején Polgár kollégával fontolgattuk, hogy kimegyünk a hozzánk legközelebbi ljubljanai állomásra, de ez végül – már nem is emlékszem, miért – meghiúsult. Ugyan bosszantott a dolog, de miután többektől is hallottam, hogy a szlovéniai hangzás a pocsék akusztikájú helyszín miatt gyakorlatilag élvezhetetlen volt, megvontam a vállamat, és azt mondtam, majd legközelebb. Ekkor még senki sem sejtette, hogy nem lesz legközelebb: a Pantera 2000. május 18-án, a párizsi Le Zenithben adta történetének utolsó európai koncertjét. Nagyjából ezzel párhuzamosan kapták meg az amerikai aranylemezt a Reinventing The Steelért. (És ekkor jött ki a Nativity In Black II tribute is, amelyen egy másik Sabbath-klasszikussal, az Electric Funerallal szerepeltek).

1210pantera12Európa után Japán, majd a nyári Ozzfest következett (itt a csapat a főszínpadon játszott, közvetlenül a headliner Ozzy Osbourne előtt), majd Dél-Amerika. Ezután az önálló amerikai turné csúszott pár hetet, mivel Anselmo elesett, és eltörte két bordáját, de a csapat ezekben a kényszerpihenős hónapokban is jelen volt a színen, hiszen ekkortájt jött ki az említett Dracula 2000 filmzene, illetve Tony Iommi első szólólemeze is, amelyen Anselmo énekelte az egyik legerősebb dalt, a Time Is Mine-t. 2001 tavaszán aztán elindult az újabb menet a Nothingface, a Soulfly és a Morbid Angel társaságában, majd Ausztráliát vették be a C.O.C.-vel. Ekkor azonban már érezni lehetett, hogy valami megint kezd szétcsúszni: a turnézást iszonyatos hátproblémái miatt igen rosszul tűrő Anselmo számos koncerten látványosan bódult-illuminált állapotban jelent meg, és gyorsan megindultak a pletykák arról is, hogy az a bizonyos esés sem feltétlenül lehetett véletlen.

A zenekaron belüli hangulat gyors ütemben romlott, Ausztráliában pedig végül robbant: a teltházas melbourne-i koncerten az énekes teljesen kiütött állapotban lépett színpadra uszkve hatezer ember színe előtt, minősíthetetlenül pocsék teljesítményt nyújtott, hülyeségeket beszélt a dalok között, majd elkezdett szólózni Dimebag egyik gitárján. Utóbbi akciónak végül a többiek vetettek véget, az eredmény pedig súlyos üvöltözés lett a backstage-ben, amely egyes források szerint tettlegességig is fajult. A feszültség innentől fogva ismét állandósult a csapatban. „Fogalmam sincs, hogy Phil végig drogozott-e a '96-os túladagolása után", emlékezett vissza évekkel később egy interjúban Vinnie. „Amennyiben igen, csak magában tette ezt, és számunkra nem derült ki, de egy idő után akkor is eljutottunk arra a pontra, amikor már abban sem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán felbukkan-e az adott koncerten. Egyik nap kibaszott jól teljesített, másnap meg ott találtam a sarokban heverni a backstage-ben, aztán arra hivatkozott, hogy álmos..."

Anselmo egyre kiszámíthatatlanabb viselkedése és romló koncertteljesítménye dacára a vonat most sem állhatott meg, pláne, hogy 2001 nyarán a zenekar újabb gigantikus amerikai arénaturnét csípett meg a Slayer, a Static-X, a Skrape és a Morbid Angel társaságában. A körút természetesen hatalmas sikert aratott, és gyorsan leszerveződött a nemzetközi folytatás is őszre Tattoo The Planet címmel, ahol szintén a Slayer és a Static-X, illetve a Cradle Of Filth játszott volna velük az európai bulikon. A két headliner baráti viszonya és a brutálisan erős összeállítás remek hangulatot vetített előre, így mindenki nagyon várta a fellépéseket. A bemelegítést ezúttal egy japán fesztivál jelentette, ám a jokohamai Beast Feast végül arról híresült el, hogy a Pantera 2001. augusztus 26-án végül itt adta történetének utolsó koncertjét. Dime-ék nem sokkal később átrepültek ugyan Dublinba, a Tattoo The Earth nyitódátumára, ám a szeptember 11-ei események következtében a tervszerű kezdés meghiúsult, és a zenekar majd egy hét veszteglés után végül úgy döntött, kiszáll a körútból. Hazamentek, és abban állapodtak meg, hogy nem kötnek le több turnét a Reinventing The Steel kapcsán, hanem inkább kipihenik magukat.

1210pantera11

A szünetet persze ki-ki máshogy képzelte el. Rex: „Phillel rengeteg ötletünk volt a Down-lemezhez, szóval meg akartuk csinálni, és persze koncertezni is szerettünk volna vele. Marhára élveztük a munkát, de őszintén mondom: fogalmunk sem volt róla, mik lesznek majd ennek az egésznek a következményei. Sosem gondoltam volna, hogy ez az egész ennyire rosszul érinti majd Dime-ot és Vinnie-t, azt meg pláne nem, hogy a Pantera utána már nem is jön össze többé..." Márpedig így történt. A világ egyik vezető metalcsapata a következő hónapokban olyan forgószél-tempóban kavarodott bele egy spirálba, hogy ők maguk sem értették, mi történik. A fordulópontot e tekintetben egyértelműen a második Down-lemez, a II: A Bustle In Your Hedgerow megjelenése jelentette. Ma már köztudott, hogy az Abbott tesók már a NOLA megjelenését sem nézték jó szemmel, most azonban, hogy Rex is ott állt a Downban Anselmo mellett, még rosszallóbban figyelték a fejleményeket. Még ennél is negatívabban érintette őket azonban az énekes egyik interjúja 2002 februárjában, a holland Aardschok magazinban. „A Pantera sok-sok éven át az otthonomat jelentette, és nincs semmi problémám senkivel a zenekarból", mondta Phil. „Rengeteget adott nekem a banda, nem lennék nélküle ugyanaz az ember. De úgy gondolom, elveszítettünk valamit abból, amiért annak idején kiálltunk. A Reinventing The Steel egy lépés volt a jó irányba, de már nem olyan ez az egész, mint azelőtt. És eljön az a pont, amikor azt kell mondanod: ennyi volt. Nem akarok heavy metal-nagypapa lenni. 33 éves vagyok, és minden csontom eltört már a Pantera szolgálatában. De ma már nem vagyok 22 éves, és nem érzem ugyanazt a Cowboys From Hell meg a Walk éneklése közben. Senki sem tudja, mit tartogat számunkra a jövő, de az utolsó turnénkon a Slayerrel játszottunk, és ennél egyszerűen nem létezhet jobb befejezés. Nem akarok úgy továbbmenni, mint a Judas Priest vagy a Sabbath, sokkal inkább a Soundgarden megközelítése tetszik, akik a karrierjük csúcsán befejezték. Meglátjuk, mit hoz a jövő..."

1210pantera7Mindez olyan volt, mint egy állóvízbe hajított kő: heteken át mindenki azt elemezte, vajon mit is akart mondani az énekes, aki a márciusban kiadott Down-album után mindössze két hónappal másik projektje, a Superjoint Ritual első lemezét is megjelentette Use Once And Destroy címmel. Egyesek egyenesen azt vizionálták, hogy a Pantera Tim „Ripper" Owensszel megy tovább Anselmo távozása után, ám ezeknek a pletykáknak semmi alapja nem volt. Skizofrén helyzetet teremtett ugyanakkor, hogy Vinnie és Dime, illetve a zenekar menedzsmentje sem rendelkezett pontos információkkal azt illetően, mit is akar valójában Phil. A stáb hasztalanul próbálta felvenni a kapcsolatot az ekkorra ismét elég rendesen szétcsúszott, gyógyszereken, heroinon és methadonon élő Anselmóval. Miután ennek tetejében kiderült, hogy a Down az azévi OzzFest-turnén is játszani fog, Vinnie-ben és Dime-ban valami végleg eltörött, amikor pedig Anselmo többször is igen indulatosan nyilvánult meg a színpadon a Panterát követelőkkel szemben, már mindenki számára nyilvánvaló volt: a csapatnak ezen a ponton tényleg vége lehet. Vinnie: „Miután 2001-ben befejeződött az utolsó turnénk, nagyjából egy éven át nem is beszéltünk egymással, eközben pedig annyit láttunk, hogy Phil teljes gőzre kapcsolt a Superjoint Rituallal meg a Downnal. Amikor pedig az emberek az OzzFesten a Pantera nevét skandálták, az volt a válasz, hogy a picsába a Panterával, annak a zenekarnak vége. Mi meg csak lestünk egymásra Dime-mal: mi van? Ezt meg honnan a faszomból szedte? Nekünk ez új... Megpróbáltunk vele kapcsolatba lépni, és nem csak az embereinken keresztül, Dime egy csomószor kereste személyesen is. Aztán miután eltelt úgy húsz hónap teljesen eredménytelenül, egy nap azt mondta nekem: hát, öreg, úgy tűnik, nincs zenekarunk."

Rex szerint az Abbott tesóknak ebben a szakaszban nem kellett volna annyira erőltetniük a Pantera gyors újraindítását, mert a zenekarnak pihenőre lett volna szüksége. Ugyanakkor nem kérdés, hogy a kaput Anselmo nyilatkozatai és színpadi megnyilvánulásai tették be végleg: „Kivettünk egy év szabadságot, miközben igazából legalább háromra lett volna szükségünk, de Vinnie és Dime nagyon kiakadt ezen az egészen, és meghúztak egy képzeletbeli vonalat. Én meg akkor azt mondtam: oké, ebből inkább kimaradok... Phil mozogni akart a Superjoint Rituallal, és mielőtt rádöbbentünk volna, mi történik, máris olyan volt a helyzet, mint mondjuk Sammy Hagar meg a Van Halen esetében. Én személy szerint egy szót sem szóltam a sajtóban a történtekről senkinek, csak lestem a fejleményeket, és reménykedtem, hogy mindenki lehiggad, és ismét visszatalálunk egymáshoz. De nem sikerült." Pedig a menedzsment mindent megtett a dolog érdekében... Miután azonban Dimebag egy jó másfél éves, igen kemény periódus után lezárta magában az ügyet, már itt sem volt visszaút. „Dime számára roppant nehéz volt feldolgozni, hogy együtt zenél valakivel egy csapatban, akivel az egyik nap még a legjobb cimborák, aztán hirtelen minden megváltozik, és az illető gyökeresen más lesz, mint az azelőtti több mint tíz évben volt", emlékezett vissza Kimberly Zide Davis, a Pantera menedzsere. „Már csak azért sem tudott mit kezdeni ezzel a helyzettel, mert nagyon közel álltak egymáshoz Philippel, és ők ketten jelentették a zenekar igazi kreatív húzóerejét, egy csomó minden kettejükön dőlt el. Aztán Phil egyik pillanatról a másikra már egy másik bolygón volt... 2001 és 2003 között a menedzsmenttel mindent megtettünk annak érdekében, hogy ismét beindítsuk közöttük a kommunikációt, de hiába szerveztünk meg egy rakás konferenciahívást, Philip soha nem reagált ezekre a kezdeményezésekre. Ehelyett inkább a sajtón keresztül üzengetett nekünk."

1210pantera8

Dimebag és Vinnie 2003 októberében jelentette be, hogy új zenekart alapítottak Damageplan néven, a mikrofonnál Rob Halford szólócsapatának korábbi gitárosával, Patrick Lachmannel, illetve Bob „Zilla" Kakaha basszusgitárossal. A hír magát Anselmót is meglepte, aki időközben, 2003 nyarán még egy albumot kiadott a Superjoint Rituallal A Lethal Dose Of American Hatred címmel. Az énekes olyannyira észbe kapott, hogy hosszú hónapok óta először kapcsolatba lépett az Abbottokkal: „Amikor először hallottam a Damageplanről, azt gondoltam, valami mellékprojekt lesz, és a legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy a Panterának vége. Felhívtam Vinnie-t, ő azonban csakis annyit mondott, hogy Dimebag teljesen kiakadt rám, szóval őt is felhívtam. Tényleg marha dühös volt. Megkérdeztem tőle, mi ez az egész Damageplan-dolog, mire azt felelte: most ezzel foglalkoznak. Amikor azt mondtam, hogy ugyan, haver, mehet tovább a Pantera is, már egyáltalán nem volt vevő a dologra. És nem is tudom hibáztatni emiatt. Sőt, őszintén szólva teljesen meg tudom érteni, miért döntött így. Nagyon sajnálok mindent, amit nyilatkoztam, de hát azt sem tudom, egyáltalán miket dumáltam össze-vissza... A Superjoint-időszakra konkrétan egyáltalán nem is emlékszem. Totálisan szét voltam ütve: iszonyatos fájdalmaktól szenvedtem, és ezekkel együtt jött a methadon, a heroin, a Xanax, meg egy hatalmas gyógyszerkoktél. Olyan voltam, mint egy megsebzett vadállat. És mindenki ismeri a mondást, hogy azokat bántod a legjobban, akik a legközelebb állnak hozzád." A visszakozás ekkor már nem hatotta meg a dobost és a gitárost. Vinnie: „A Pantera hivatalosan sosem oszlott fel, de mi ketten a Damageplan megalakításával lezártuk azt a fejezetet. Azt mondtuk: mindenünket beleadtuk a zenekarba, és ha ez a csávó ennek ellenére így szarik a fejünkre, és mindössze ennyire becsül bennünket, akkor ez ennyi volt."

1210pantera9A Damageplan első albuma, a New Found Power 2004 februárjában jelent meg. Mai füllel sem rossz lemez, de annak a mágiának nyoma sem volt benne, ami még a Reinventing The Steelt is mindvégig jellemezte. Ennek ellenére a lemez egész jó fogadtatásban részesült, és nagyjából 300 ezer példányban kelt el világszerte, vagyis lehetett vele tovább építkezni. Ennek az építkezésnek azonban 2004. december 8-án, a columbusi Alrosa Villa klubban mindörökre vége szakadt. És innentől fogva az sem volt kérdéses, hogy eredeti formájában nemcsak a Pantera veszett oda mindörökre, de annak a reménye is tovatűnt, hogy Anselmo és Vinnie Paul egyáltalán képes lesz rendezni a közöttük lévő nézeteltéréseket. Mindez valahol már a jelen, hiszen a Panterával azóta sem történt semmi: noha a média időről időre feszeget egy emlékturnét Zakk Wylde-dal, a három élő tag pedig komoly ajánlatokat kap az újjáalakulásra, Vinnie hajthatatlan. És könnyen el tudom képzelni, hogy mindez örökre így is marad.

A '90-es évek legfontosabb és legnagyobb metalzenekara tehát keserves, tragikus véget ért, ráadásul lezáratlan történetet hagyott maga után. Ma már alighanem lényegtelen, ki tehetett erről az egészről, és ki nem – a sztorira sajnos egy elmebeteg tett pontot, nem pedig azok, akiknek jogában állt volna. Anselmo persze milliószor elnézést kért már a nyilatkozataiért, illetve mindazért, amit a 2000-es évek elején művelt, néha ugyanakkor egyértelműen utalt rá, hogy minden éremnek két oldala van: „Senkinek se legyenek illúziói: a Pantera a legkeményebben piáló zenekar volt ezen a bolygón. Ha Dimebag élne, mára neki is komoly egészségügyi problémái lennének. Olyanok, mint Rexnek is voltak, aki olyan hülyére itta magát, hogy nagyjából 42 éves korára teljesen szétment a hasnyálmirigye. Tudod, mit jelent ez? Hogy akár abba is belehalhat, ha iszik egy fröccsöt. Belehalhat, érted? És egy idő után már ő is úgy viselkedett, mint egy heroinista: rejtegette az üvegeket, meg ilyesmi... Ezzel most nem akarok róla rosszakat mondani, mert pozitív oldala is van ennek az egésznek: szerintem legalább százezer dollárt költött nagyon elit elvonókúrákra a lehető legjobb rehabilitációs központokban. De az első három alkalommal belebukott. A kölykeimért csinálom, mondta először. Aztán: a házasságomért csinálom. Utána meg: azért csinálom, hogy vissza tudjak illeszkedni a zenekarba. De semmi sem működött, és tudod, miért? Mert magadért kell megtenned. Neked is akarnod kell."

Phil 2005-ben végre rászánta magát évek óta halogatott hátoperációjára. Ez megoldotta a problémák egy részét, noha heroint saját bevallása szerint eleve valamikor 2003 környékén használt utoljára. Utána azonban még évekig nagyon keményen rajta volt a methadonon és bizonyos egyéb gyógyszereken, és teljesen csak nagyjából 2007-re, a Down hármas Over The Under lemezének megjelenésére hozta rendbe magát egészségügyi szempontból. Az énekes biztos benne, hogy amennyiben Nathan Gale nem süti el a fegyverét az Alrosa Villában, a Pantera előbb-utóbb rendezte volna a sorait, miután ő is megtisztult: „Dime volt az egyik legjobb barátom, és a legjobb barátok – különösen, ha erős egyéniségek – néha összekapnak. De mindig megtaláltuk a kompromisszumot. Egészen biztos, hogy zenéltünk volna még közösen, és lettek volna Pantera-turnék meg lemezek is." Rex szintén úgy gondolja, hogy az idő minden sebet begyógyított volna: „Garantált, hogy a Pantera-sztorinak lett volna folytatása. Ha más nem, hát akkor én hoztam volna össze ismét a dolgot. Lehet, hogy nem azonnal, de rendeztük volna a sorainkat. Ehhez persze először arra lett volna szükség, hogy csak mi négyen összejöjjünk egy helyiségben, akár a szart is kiverjük egymásból, vagy bármi, aztán szépen letisztázzuk a problémákat."

1210pantera10Kimberly Zide Davis ugyanakkor másképp látja a helyzetet: „Nem hinném, hogy egy szinten túllépve helyre lehetett volna tenni a nézeteltéréseiket. Lehet, hogy húsz év múlva igen, de belátható időn belül biztosan nem. Így amikor az emberek azt kérdezik, hogy ha Dime élne, vajon ismét összejött volna-e a Pantera, Vinnie álláspontját, illetve Dime-nak a meggyilkolása idején vallott nézőpontját ismerve szerintem biztosan nemleges a válasz. A tesók úgy tervezték, hogy innentől fogva életük végéig a Damageplanben zenélnek majd. Kétszer láttam őket élőben a zenekarral, és szívmelengető élmény volt, mert egy időben nem tudtam, hogy egyáltalán játszanak-e még valaha is valahol. Aztán valamikor 2003-ban Dime egyszer azt mondta nekem, lezárta a Pantera-sztorit, és belekezd valami másba. Addig nem voltak képesek erre, mert úgy érezték, csapdába kerültek. Csak akkor tudtak mozdulni, amikor mindketten megbékéltek a ténnyel, hogy a Panterának vége – ekkor alapították meg a Damageplant. Nagyon keményen érintették őket a történtek, aztán Dime összeszedte magát, és továbblépett. De nem ment neki egyszerűen, és nagyon is tudatosult benne, mennyire nehéz volt újrakezdeni. Ami pedig Vinnie-t és Philt illeti, nem hinném, hogy valaha is szóba állnak még egymással. És őszintén szólva azt sem tudom, más lenne-e a helyzet, ha Dime-ot nem ölik meg. De a halála bizonyosan megpecsételte ezt az egészet. Szerintem Vinnie soha többé nem lesz képes szóba állni Philippel, és sok tekintetben nem is igazán tudom hibáztatni ezért."

A karrier tulajdonképpeni záróakkordját tehát a Reinventing The Steel jelentette: egy olyan lemez, amely már nem tartalmazott különösebb újdonságokat, de még egyszer, utoljára felvillantotta a Pantera zsenialitását és erejét. Mindezt a közönség is díjazta, noha tény, hogy ez az album már nem alapmű, és nem számít olyan közmegegyezéses klasszikusnak sem, mint elődei. Egyben ez az egyetlen warneres kiadású anyaguk is, amely nem lett platina az Egyesült Államokban – más kérdés, hogy az a több mint 600 ezer példány, ami elment belőle csak a tengerentúlon, még így is igen szép eredménynek számít. A három életben lévő tag egyébként a mai napig imádja az albumot. Vinnie: „Szerintem a Reinventing The Steel egy nagyon jó lemez volt, és talán a leghimnikusabb munkánk is egyben. Amikor kijött, úgy éreztük, sokan félreértették, és kellett hozzá némi idő, mire mindenkinél beért, de nekem a mai napig az egyik kedvenc Pantera-albumom." Phil: „Mindent beleadtam, és imádom ezt a lemezt." Rex: „Ez a kedvenc Pantera-albumom a Vulgar mellett."

Az én véleményem lassan tizenöt év távlatából sem változott az anyagról: jelentőségében a Reinventing The Steel már biztosan nem fogható az előző négy lemezükhöz, de a dalok színvonala szempontjából ez is közel maximális teljesítmény volt. Ha valami csoda folytán Dime élne, és a zenekar ismét összeállt volna, nyilván a most utánuk sírók jelentős hányada is csak annyit lenne képes mantrázni, hogy oszoljanak fel, mert régen jobbak voltak, én azonban tökéletesen elégedett lennék tőlük pár évente egy-egy ehhez hasonló albummal. És bizony rá is férne a mai színtérre a dolog, mert a Pantera még ezzel a hozzájuk képest alapjáratos lemezzel is alázta az akkori mezőny többségét – a mait meg aztán tényleg a földbe döngölnék vele...

 

Hozzászólások 

 
#29 Horváth Róbert 2020-08-11 14:23
Szerintem az összes Phil Anselmo-val készült album jó. Egyébként Phil jól tö[email protected] a zenekart. Csak saját magának köszönheti, hogy harmatgyenge lemezeket ad ki és alíg van énekhangja. A Power Metal albumtól jó volt a Pantera. Mi den tiszteletem az Abbott tesóknak, Rex meg Phil meg más lapra tartozik, hogy miket mondanak a Pantera-val kapcsolatban. Jó írás.
Idézet
 
 
#28 kornel 2020-04-15 21:12
Azóta is ez a lemez kerül elő tőlük legtöbbször,tal án mert itt nőtt fel a Pantera,ha mondhatok ilyet.Minden flikk-flakktól mentes nótacentrikus,n agybetűs rockzene,szőrös -varacskos hangzással.Ahogy Dime is mondta anno,csak fullos nóták.Nekem Far-ral kezdődött anno még "real time"-ban,de a Trendkill-től dobtam el az agyam igazán.Cowboys,Vulgar csak később jött.Szégyenszemre nálam Vulgar csak az 5.:)És még vmi:utólag is maximális tisztelet Vinnie Paul-nak az állhatatosságáé rt.Nem is értem,mit gondoltak sokan évekig.Ilyen Pantera,olyan Pantera,Zakk-kel,meg így,meg úgy.Lópikula.Persze soha ne mondd,hogy soha,de van (kevés) olyan ember,aki meghúzza azt a bizonyos vonalat és azt mondja,ennyi volt és nem téma többé.És nem úgy nem téma,hogy közben mindig ezen rugózik,hanem tényleg felejtő.Nála pont ez volt,nem is lehetett másként.
Idézet
 
 
+1 #27 shownomarcy 2015-03-26 15:25
Szuper album, az egyik legnagyobb. A Pantera albumok között szerintem már csak az egyéni ízlés dönt, nincs egyértelmű rangsor.

Tiszteletre méltó - és szerintem jó - döntés, hogy másba kezdtek, mikor már nem ment a dolog. Elég sok negatív példa van arra, hogyan próbálnak tovább vinni egy zenekart oszlopos tag elvesztése után... éppen ezért mindig úgy érzem, mikor egy interjúban Pantera "feléledést" noszogatnak, épp őket, az ő döntésüket nem tisztelik. Jobb az emlékét életben tartani, ahogy a cikk is teszi.
Idézet
 
 
+4 #26 Trollmagnet 2014-12-16 13:05
Sajnálom, hogy vége lett a sorozatnak (na meg persze a Panterának is)
150%-os írás, gratulálok
Idézet
 
 
-18 #25 nekem8 2014-12-15 17:12
Nagyon kéne a zakk-es pantera a mai színtérre. Elvesztegeti phil a down-al vinnie meg a hellyeah-vel az időt, és a pantera-ból meg nem lesz semmi... hatalmas nagy kár, zakk tudna pár gyilkos, panterás riffet írni...
Idézet
 
 
#24 NOLA 2014-12-15 14:35
Idézet - GTJV82:
Phil jelenlegi helyzetéről sajnos sokat elárul ez a friss videó is, hogy milyen állapotban képes létezni:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=B2IjIOEHwLY

Azért ez szégyen, hogy egy ilyen kaliberű frontember így tönkretegye magát, pedig micsoda banda voltak... fialatkorom abszolút kedvencei a Metallica és az Anthrax mellett.

Már ne haragudj, de baromság amit mondasz.
Ezzel a videóval meg nem tudom, hogy mit akartál bizonyítani.
Aki kicsit is kepben van Anselmoval, az nagyon jól tudja, hogy milyen életet élt/él, szóval szerintem semmit nem árul el ez a videó....
Még annyit hozzá tennék, hogy így kivulrol figyelve az eletet, szerintem most éli legosszeszedete bb idoszakát Anselmo..., ha az utolśo 20 évet nézzuk, akkor biztosan :-)
Idézet
 
 
#23 GTJV82 2014-12-15 13:13
Phil jelenlegi helyzetéről sajnos sokat elárul ez a friss videó is, hogy milyen állapotban képes létezni:

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=B2IjIOEHwLY

Azért ez szégyen, hogy egy ilyen kaliberű frontember így tönkretegye magát, pedig micsoda banda voltak... fialatkorom abszolút kedvencei a Metallica és az Anthrax mellett.
Idézet
 
 
+1 #22 norbonc 2014-12-12 11:15
Nagyon jó írás..egy nagyon jó zenekarról.
Idézet
 
 
-1 #21 Dead again 2014-12-11 19:48
Amúgy ez sem volt rossz anno

https://www.youtube.com/watch?v=tnSCplqF4Ow
Idézet
 
 
+1 #20 Kiss Gábor (Shock!) 2014-12-11 19:22
Idézet - NOLA:
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - NOLA:
U.i.: ...akkor újra felteszem a kérdést: lesz Amorphis - Tales... ismerteto? Csak azért buzerállak Titeket ezzel, mert orom lenne arról is olvasni, ilyen faszántos cikk formájában. :-)

Kéne, hogy legyen, nyáron kimaradt, de abszolút indokolt. Én a magam részéről ugyanakkor nem ígérem meg, mert nekem inkább az Elegy olyan az Amorphistól, hogy szívesen írnék róla ide, noha a Tales "A" klasszik nyilvánvalóan. Kiss Gábor kolléga a te reménységed, de nem tudom, befér-e neki.

Idézet - nihilak:
Ádám, az utolsó bekezdésért a vendégem vagy egy második sörre is, ha bármikor összefutunk!

Köszönöm, behajtom és én is visszahívlak majd egy füst alatt! :)


Koszonom a gyors választ.
Nekem is az Elegy a legkedvencebb Amorphis albumom. :-) De ahogy Te is írod, a Tales az igazi klasszikus album Toluk, és most lenne aktualitása is.


Idén még elvileg 3 klasszik lesz tőlem, azok mellé nem biztos, hogy befér. Majd igyekszem.
Idézet
 
 
+4 #19 vmiso 2014-12-11 18:37
Hatalmas cikk, egészen elképesztőek ezek a visszatekintése k:)

A Reinventing ez sokszor hallgatható album, messze van a Vulgar vagy a Far zsenialitásától , de még így is top album a stílusban.
Sokat hallgatom, bár a Pantera Best Of-omra max 1-2 szám férne fel, de ügyesen összerakott dalok, és remek feeling jellemzi a lemezt.

Emlékszem ikor megjelent, eleinte csalódás volt, aztán ahogy belemélyedtem egyre inkább megszerettem:)

Cowboys-Vulgar-Far-Trendkill-Reinventing
ilyen album jesszusom, mennyire zseniális banda volt.
Idézet
 
 
+12 #18 queensryche999 2014-12-11 18:07
Nem tartozik a top Pantera lemezeim közé, de már az infóktól hemzsegő cikkért is megérte elolvasni. Köszi.
Álljunk meg ezen a ponton egy pillanatra: bár időről időre felbukkannak a köszönetnyilván ító hozzászólások, úgy érzem, sosem árt tudatosítani, mennyi meló van ezekben a cikkekben.
Ádám ügyes tollforgató, de pusztán a tehetség, bár szükséges, nem elég ide. Főleg nem hétről hétre, hónapról hónapra. Ezek előkészületet, (szabad)időt, elhivatottságot és lelkesedést kívánó feladatok. Ezek összességének eredménye a legszínvonalasa bb online rockzenei rovat. Először azt akartam írni, hogy "magyar nyelvű online", de rájöttem, hogy ez nem igaz, mivel hiába értem meg az angol nyelvű szöveget, sosem fogom tudni úgy magamévá tenni, asszociálni és reagálni rá, mint az anyanyelvemen megfogalmazott gondolatokat, gondolatokra. (Talán ha hosszabb időt töltenék külföldön, nem így lenne. Sokan mondják ugyanis, hogy egy idő múlva átáll a gondolkodás és már álmodni is azon a nyelven álmodnak.)

Reinventing: az utóbbi 2-3 napban többször is meghallgattam (majdnem annyiszor, mint előtte összesen... :)) és némileg megváltozott a véleményem: mai füllel jobban bejön. Korábban az általam nem igazán kedvelt Trendkill mellé tettem, de ma már egyértelműen jobbnak tartom. Tudom, fura lehet, hiszen a Trendkill kultlemez, de ugye ízlések és pofonok...
Idézet
 
 
+1 #17 NOLA 2014-12-11 16:49
Idézet - Draveczki-Ury Ádám:
Idézet - NOLA:
U.i.: ...akkor újra felteszem a kérdést: lesz Amorphis - Tales... ismerteto? Csak azért buzerállak Titeket ezzel, mert orom lenne arról is olvasni, ilyen faszántos cikk formájában. :-)

Kéne, hogy legyen, nyáron kimaradt, de abszolút indokolt. Én a magam részéről ugyanakkor nem ígérem meg, mert nekem inkább az Elegy olyan az Amorphistól, hogy szívesen írnék róla ide, noha a Tales "A" klasszik nyilvánvalóan. Kiss Gábor kolléga a te reménységed, de nem tudom, befér-e neki.

Idézet - nihilak:
Ádám, az utolsó bekezdésért a vendégem vagy egy második sörre is, ha bármikor összefutunk!

Köszönöm, behajtom és én is visszahívlak majd egy füst alatt! :)


Koszonom a gyors választ.
Nekem is az Elegy a legkedvencebb Amorphis albumom. :-) De ahogy Te is írod, a Tales az igazi klasszikus album Toluk, és most lenne aktualitása is.
Idézet
 
 
+3 #16 Draveczki-Ury Ádám 2014-12-11 16:31
Idézet - NOLA:
U.i.: ...akkor újra felteszem a kérdést: lesz Amorphis - Tales... ismerteto? Csak azért buzerállak Titeket ezzel, mert orom lenne arról is olvasni, ilyen faszántos cikk formájában. :-)

Kéne, hogy legyen, nyáron kimaradt, de abszolút indokolt. Én a magam részéről ugyanakkor nem ígérem meg, mert nekem inkább az Elegy olyan az Amorphistól, hogy szívesen írnék róla ide, noha a Tales "A" klasszik nyilvánvalóan. Kiss Gábor kolléga a te reménységed, de nem tudom, befér-e neki.

Idézet - nihilak:
Ádám, az utolsó bekezdésért a vendégem vagy egy második sörre is, ha bármikor összefutunk!

Köszönöm, behajtom és én is visszahívlak majd egy füst alatt! :)
Idézet
 
 
+4 #15 Dead again 2014-12-11 16:19
Amúgy megvan valakinek a Coca Cola válogatás? Két-három évvel rá történhetett kb. Az akkori akciójuk keretében mindenféle stílusú válogatás CD-ket adtak ajándékba, ha nem tudom már hogyan vettél a termékükből. A Rock-os CD-n rajta volt a Panterától az Uplift, de a Down-tól a Ghosts along the Mississippi is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.