Shock!

december 11.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Klasszikushock tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Corrosion Of Conformity: Blind

1113coc1„Egyre jobban pörgött a zenekar neve, ezért meghívást kaptunk a srácokkal egy lemezkiadós partira. Mivel korábban nem nagyon jártunk ilyen puccos buliban, azonnal rávetettük magunkat az ingyen piára és szendvicsekre. Éppen a sokadik koktélt fogyasztottam, amikor valaki hátulról erősen megveregette a vállam, és csak annyit mondott: ember, ez a Blind album óriási! Megfordultam, és James Hetfield állt ott széles mosollyal. Így ismerkedtünk meg, és aznap istenesen be is rúgtunk!" – így mesélt egy interjúban az 1990-es évek második felében a Corrosion Of Conformity zenekarban akkor már a gitározás mellett az énekesi posztot is betöltő Pepper Keenan a Metallica frontemberével való megismerkedéséről. És ugyan ma már közmegegyezésnek is tekinthető, hogy a zenekar legsikeresebb és leginkább meghatározó anyaga az 1994-es – már végig Pepper énekével rögzített – Deliverance, mégis a napokban huszonöt éve megjelent Blind album repítette magasabb ligába a csapatot.

Út a hardcore/crossover színtérről a metalba

megjelenés:
1991. november 8.

kiadó:
Relativity

producer: John Custer

zenészek:
Karl Agell - ének
Pepper Keenan - gitár, ének
Woody Weatherman - gitár
Phil Swisher - basszusgitár
Reed Mullin - dobok

játékidő: 55:30

1. These Shrouded Temples...
2. Damned For All Time
3. Dance Of The Dead
4. Buried
5. Break The Circle
6. Painted Smiling Face
7. Mine Are The Eyes Of God
8. Shallow Ground
9. Vote With A Bullet
10. Great Purification
11. White Noise
12. Echoes In The Veil
13. ...Remain

Szerinted hány pont?
( 38 Szavazat )

A Corrosion Of Conformityt Észak-Karolina állam fővárosában, Raleigh-ben alapította meg 1982-ben Red Mullin dobos, Mike Dean basszusgitáros és Woody Weatherman gitáros. A C.O.C. hamar a keleti parti hardcore színtér egyik vezető szereplőjévé vált, az indulásnál azonban sokkal izgalmasabb a folyamat, ami révén a korai évek vegytiszta punk/hardcore muzsikájától – hallgasd csak meg a debütalbum Eye For An Eye másfél-két perces dühkitöréseit! – miként jutottak el majd évtizedes zenei és emberi érési folyamat során a rendkívül letisztult, tradicionális elemekkel gazdagon átszőtt, mégis friss és méregerős metalzenéig. A korai Corrosion undergroundra gyakorolt hatását nem elvitatva szükséges leszögezni, hogy az 1980-as évek közepén az egymástól addig jelentősen elkülönülő metal/thrash és a punk/hardcore szcénákat egymáshoz közelítő crossover-anyagok közül az S.O.D. klasszikus 1985-ös Speak English Or Die albuma mellett talán a korai C.O.C.-nagylemezek – így az említett, 1984-es Eye For An Eye, majd az 1985-ben kiadott Animosity – kerülnek elő legtöbbször, amikor a színterek közötti falak lebontásában úttörő szerepet játszó hanganyagokra terelődik a szó.

Az Eye For An Eye megjelenését követően nem sokkal távozó Eric Eycke helyét az Animosity LP-n a mikrofonnál Dean vette át, de besegített a vokálokba Mullin is – ez az Animosity-féle zenekari line-up reinkarnálódott később, a 2010-es évek elején két teljes nagylemez valamint egy EP erejéig. Az 1987-ben kiadott, ötszámos Technocracy EP-n azonban már nem Dean, hanem egy szintén észak-karolinai csóka, bizonyos Simon Bob Sinister üvöltözött. Közben a muzsika és a hangzás folyamatosan metalosodott, de ekkoriban még nem léptek túl az időközben megizmosodott crossover irányzat adta kereteken. Már az Eye For An Eye lemezen is variálták a gyors és lassabb tempókat a dalokban, ugyanakkor a sabbathista doom muzsikák direkt hatásai még csak időnként villantak fel, a későbbi – kifejezetten Pepper Keenannel érkező – southern gyökerek pedig egyáltalán nem. Dean a Technocracy EP megjelenését követően, még abban az évben távozott a zenekarból, az ő helyére rögvest érkezett pótlás gyanánt a folyton bandanát viselő Phil Swisher, aki majd a Blindon is pengeti a négyhúrost.

1113coc7

Zenei értelemben az 1980-as évek második fele útkereséssel telt, közben pedig a csapat igazi átjáróházként funkcionált. Ahhoz, hogy a nagyközönség számára az évtized fordulójára kikristályosodó új Corrosion-hangzás megszülessen, két emberre volt szükség: egy, a zenekar megszólalását még töményebbé, egyúttal ízesebbé tévő másik gitárosra, valamint egy, a korábbi vokalistákhoz képest sokkal letisztultabb, egyértelműen a metal irányából érkező frontemberre. Ahogy Andor már utalt rá pár éve a fentebb linkelt Deliverance lemezismertetőben, sokak döbbenetét kiváltotta egy helyi undergound fanzine-ban feladott hirdetés, amelyben a korábban jobbára cséphadarós tempókra épülő, rövid zenei dühkitörésekkel gyilkoló csapat egy „James Hetfield találkozik Ozzy Osbourne-nal" stílusú frontember igényét fogalmazta meg. Az új évtizedre a zeneileg egyre inkább a rockos/metalos hatások felé tájékozódó C.O.C. koncertfronton is új irányokba kezdett tapogatózni: míg az 1989-es évben még a D.R.I.-jal, valamint a Bad Brainsszel nyomatták az amerikai és európai bulikat, addig 1990-ben már nyitózenekarként tolták végig a közös Danzig / Soundgarden-turnét az Államokban.

A Blind album szempontjából mellékvágány, de az időszak zenekar körüli történésekhez hozzátartozik, hogy 1989-ben a Metal Blade kiadott egy hatszámos, Mike Dean énekével még 1985-ben felvett, a bemutatkozó Eye For An Eye tételeiből összeválogatott anyagot Six Songs With Mike Singing elnevezés alatt. A kiadvány életjel volt az akkor már több mint két éve hallgató brigádról, de annyi relevanciája lehetett a formálódó új koncepció kapcsán, mintha a Pantera a Vulgar Display Of Power album előkészületeinek időszakában kiadott volna valami Terry Glaze-zel felvett, 1986-os felvételt. A Blind megjelenése előtti esztendőben, 1990-ben látott napvilágot a Snake Nation-album, ahol Woody gitározott, Mike Dean énekelt és bőgőzött, a dobok mögé pedig egy helyi komikus színész, bizonyos Brian Walsby került. A Snake Nation által rögzített muzsika nem meglepő módon abszolút au Eye For An Eye-t idézte: ideges, Black Flag-hangulatú zajmasszák vegyültek rajta a korai Black Sabbathra hajazó lassulásokkal. A Six Songs és a Snake Nation remekül demonstrálják, hogy Mike Dean afféle „alapító atyaként" időről-időre felbukkant a zenekar körül ekkoriban is. Így nemcsak a bennfentesek, de a nagyközönség számára sem lehetett meglepő, hogy utóbb, 1993-ban ismét ő lett a Corrosion négyhúros-felelőse.

1113coc6

Új arcok a zenekarban

Az 1966-ban, Stockholm környékén született, svéd felmenőkkel rendelkező Karl Agell az 1980-as évek második felében egy School Of Violence nevű, politikus hangvételű New York-i thrashzenekarban énekelt. A klasszikus, korai Metallica-lemezekre hajazó muzsikát produkáló csapatnak egy albuma készült We The People? címen még 1988-ban, amit a piciny Death Records adott ki. Ezt követően Agell régi rajongóként lépett be a C.O.C.-be. Ugyanakkor egy nagyon fontos különbség azonnal adódott a korábbi vokalistákhoz képest: Karl tudott énekelni, és bár nem álltak távol tőle a nyers üvöltések, de egyértelműen őserejű rock/metal éneklésben gondolkodott, még csak nem is Hetfield-féle megközelítésben. Ahhoz képest mindenképpen sokszínűbb és mívesebb az orgánuma.

A másik személyi változás pedig a zenekar muzsikáját befolyásolta jelentős mértékben. Habár összességében Mullin és Weatherman töltötték a legtöbb időt a zenekarban, napjainkra a Corrosion elsőszámú védjegyévé sokak számára mégis egy New Orleansből érkezett karakteres gitáros vált, akiről hamar kiderült, hogy a mikrofon előtt sem vall szégyent. Az eredetileg a Mississipi állambeli Oxfordban született Pepper Keenan szintén 1989-ben lépett be a zenekarba, előtte a Graveyard Rodeo nevű helyi zenekarban tolta, ahol a C.O.C.-hez képest még vehemensebben keverték a hardcore-os zúzásokat a Black Sabbath vagy a Saint Vitus világával (hallgasd csak meg az 1994-es, tehát már bőven Keenan távozása után készült On The Verge lemez elvetemült, Crowbar/Eyehategod-hatású méregerős szerzeményeit). Pepper egyébként egy közös New Orleans-i koncert során haverkodott össze Mullinékkal, akiknél a szőke gitáros érkezésével azonnal felerősödött a Black Sabbath és más klasszikus doomzenekarok hatása. Másrészt a magával hozott louisianai bluegrass- és countryhatásoknak köszönhetően jó adag klasszikus southern életérzés is beszivárgott a zenébe. Ráadásul Pepper aktív szereplője volt az ekkortájt egyre izmosabbá váló New Orleans-i keményzenei underground színtérnek, és a Corrosionhöz csatlakozásával sem szakadtak meg e kapcsolatai. Sőt, éppen a Blind album kiadásának évében fűzte szorosabbra a szálakat, amikor pár helyi haverral közösen megalapították a Down nevű underground „szuperválogatottat". A folytatás pedig, mondhatni, már történelem.

1113coc8

A lemez

Ma már közhely, hogy a C.O.C. a Blind albumon mesterien házasította össze a hardcore/crossover muzsikák energiáját és agresszióját a heavy, a thrash és klasszikus doom metal legszebb hagyományaival. A különböző, egymástól eltérő stílusok összeérésének folyamatáról maga Agell mesélt egy néhány évvel ezelőtti videó-interjúban: „A Black Flag és a keleti parti hardcore szcéna – így a Maryland állambeli Void – nyilvánvaló hatásai mellett egyre jobban beütött az Államokból Metallica, a Slayer és az egész Bay Area thrash-vonal, a Brit-szigetekről pedig a Motörhead vagy a Venom, csakúgy, mint az egész NWOBHM mozgalom, az Iron Maiden és társaik. Egyre izgalmasabbá váltak a zenék, a srácok először a Buried demóját mutatták meg a készülő anyagból, és amikor újra és újra meghallgattam, éreztem, hogy nagyszerű dolgok vannak készülőben."

A zenekar a Blind kapcsán dolgozott először John Custer hangmérnök/producerrel, aki azóta elválaszthatatlan munkatársuk, tulajdonképpen a zenekar extra tagjának is tekinthető. Custer napjainkra Észak-Karolina állam elismert zenei producerévé vált, és szintén a Blind jelentette számára a szakmai áttörést, amit nyíltan elismer és hangoztat is a vele készült interjúkban. (Az immár negyedszázados kapcsolat csúcsát a Wiseblood albumos Drowning In A Daydream Grammy-jelölése jelentette, de a díjat akkor a Tool zsebelte be. Custer szerepelt már hivatalos Corrosion-videóban, és természetesen ő irányítja a zenekar Pepperrel készülő visszatérő lemezének produceri/hangmérnöki munkálatait is.)

A lemezt felvezető, instrumentális These Shrouded Temples... alig titkolt Metallica-utánérzéssel mintha csak a Master Of Puppets albumról maradt volna le: a gerjedésből kibontakozó Hetfield hatású gitártémák alatt Mullin katonás ütemei vezetik fel a második Damned For All Time-ot, amely Agell mindent szétszakító üvöltésével robban be, a Metallica mellett pedig érkeznek a doomosabb, direktben Black Sabbath-hatású, sötét és sűrű, mégis roppant fogós riffek. Már a Blind első perceiből világosan hallani a lemezen első alkalommal bemutatkozó Weatherman / Keenan duó játékának erejét és nagyszerűségét. A hisztérikus videójáról elhíresült Dance Of The Dead számomra az Agell-éra talán legkiemelkedőbb alkotása: harapós témák építkeznek benne nagyon okosan, a gitárok alatt Swisher fifikás basszusozásával. A dal kapcsán érdemes néhány szót ejteni a kapcsolódó videóklipről is, amely annak idején viszonylag sűrű rotációban ment az amerikai és európai Headbangers Ballban: a srácok egészségesen hosszú hajjal, farmerban, Sabbath-, Saint Vitus-, Black Flag-pólókban nyomulnak egy koszos gyárépületi próbateremben, miközben időnként sokkolónak szánt kórházi műtéti jelenetek és egyéb archív feltételek villannak be. A zenekar imázsa (kinézet, mozgás, kiállás) nemcsak korabeli, de mai szemmel is egyértelműen a cool kategóriába illeszthető: igazi színpadi arcok sereglettek össze az amatőrizmus bárminemű jele nélkül, Agell pedig hangjával és jelenlétével uralja a teret, miközben mozog és pózol a hangszeresek között – a dal annyira az övé, hogy a King Hitter nevű jelenlegi bandájának koncertjein is terítékre szokott kerülni.

1113coc2

A következő, hirtelen berobbanó Buried hajaz a leginkább a C.O.C. későbbi southern hatású anyagaira, így a Deliverance album egyfajta előfutárának is tekinthető: a sabbathos témázgatások és Karl rendkívül fogós énekdallami a lemez egyik legerősebb refrénjét eredményezik, valódi mestermű! A Break The Circle az a dal, amit az ózdi thrasher Remorse már az '90-es évek közepén nyomott a koncerteken: tanítanivaló, ahogy a gitárok játszanak a dinamikával, és nem feltétlenül széteffektezett hangképekkel, hanem sokkal inkább a hangszeres megoldások (lassú-gyors; hangos-visszafogott) adta lehetőségekkel operálnak, méghozzá zseniálisan. A 19. századi észak-karolinai indián cseroki tragédiát – a szövegekről később – megéneklő Painted Smiling Face zeneileg a Dance Of The Dead ikertestvére is lehetne: emlékezetes vezérriff, Iommi-hatású szólómunka, majd Mullin középtájon bevaduló tempói, karöltve Agell suttogó-üvöltő-dallamos vokáljaival.

A Mine Are The Eyes Of God a lemez talán leginkább thrashes tétele, ám Agell nagyon is kerek dallamai oldják a dalból áradó feszültséget. Az alig két és fél perces, instrumentális Shallow Ground torzítatlan gitártémázgatása leginkább a korai Sabbath-albumokról ismert instrumentális átkötő szerzemények hangulatát juttatják eszünkbe, alig leplezetlen főhajtásként ú – később a Deliverance lemezre több hasonló tétel is felkerült (Without Wings, Mano de Mono). Egyben ez készíti elő az album legsúlyosabb tételét: a Vote With Bullet iszonyatos zenei jobbcsapott, és az eredeti kiadás egyetlen tétele, ahol Pepper is hallatja orgánumát. Ez a dal idézi meg leginkább a csapat hardcore/crossover múltját: a szaggatott, betonozós jellegű vezérriff alatti torzított vokál-verzéket feloldó hiperfogós refrén, majd a dal végén egy mindent szétszakító gitártéma és Keenan hisztérikus üvöltése teszi fel az i-re a pontot. Az album másik videója erre a dalra született, és képi megjelenítése hasonlóan direktre sikeredett igazodva dal címéhez és üzenetéhez.

A rasszizmust elítélő, kimért tempójú Great Purificationben a végigzakatoló főtéma mellett Agell kifejező és himnikus dallamai jelentenek kapaszkodót, hogy a dalt lezáró roppant súlyos kakofóniában Agell üvöltve sulykolja a hallgatóba a végső „Burn!" üzenetet. Súlyban és hangulatban bátran oda lehet tenni a dalt a Down Bury Me In Smoke opusza mellé, én például biztosan ezzel zártam volna a lemezt. A srácok azonban előbb felpörgetik a tempót és továbbviszik a rasszizmus témakörét a White Nation keretében, ahol Agell szövegköpködésére és Mullin ideges, hardcore-ízű tempóira hozzák a gitárok a már jól ismert ízeket. Az akusztikusan induló, de hamar besúlyosodó Echoes In The Well pedig közel hat percben adagolja a doomos gitárriffeket és a vokalista szomorkás dallamait, a későbbi szerzemények közül leginkább a Seven Daysre emlékeztetve a hallgatót. A végig izgalmas gitárok és változatos tempók mellett Karl orgánuma uralja az albumot, aki a nyersen férfias, üvöltős verzék mellett dallamos helyenként ozzys hatású, de időnként Mike Muir már-már negédes dallamvezetésére emlékeztető refréneket tol az ember arcába. Ugyanakkor hörgés vagy hasonló extrém torokkínzás nincs repertoráron, de tegyük hozzá gyorsan: nem is hiányzik! Agell sokoldalúsága későbbi munkásságában is visszaköszön, akár a Leadfoot, akár a King Hitter jelenlegi dolgairól van szó.

1113coc3

Szövegek – közéleti kritika és kérlelhetetlen elitellenesség

A korai évek vadóc punk/hardcore attitűdje elsősorban a Blind erősen politikus és társadalomkritikus szövegeiben érhető tetten, amelyek nem kevés balos, antikapitalista üzeneteket tartalmaztak, rendkívül kritikusan reagálva az akkortájt Washingtont és az Egyesült Államok politikáját már évtizede meghatározó neokonzervatív elnöki kormányzati kurzusok, így Ronald Reagan és az idősebb George Bush által vitt irányvonalra, különböző intézkedéseikre. A „kisebb állam" politikáját (privatizáció, az állami szociális és egészségügyi feladatellátás „megnyirbálása" satöbbi) akkoriban csúcsra járató angolszász világban a könnyűzene – benne az alternatív/underground irányzatok – képviselői különösen erőteljesen hallatták hangjukat politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekben: amíg Nagy-Britanniában Margaret Thatcher „kapta az áldást" a különböző pop-rock előadóktól, addig az Egyesült Államokban Reagan és adminisztrációja került a kritikus művészek célkeresztjébe.

A korabeli republikánus kormányzat erőteljes kritikája mellett több dal szövegében kritikus éllel köszön vissza a rasszizmus témaköre illetve annak elítélése. A rabszolgaság idestova százötven éves megszüntetése ellenére a mai napig az egyik legérzékenyebb, időről-időre fellobbanó társadalmi issue az Államokban – lásd az 1992-ben a fél Los Angelest lángba borító faji zavargásokat, vagy a Missouri állambeli Fergusonban 2014-ben történt eseményeket. Különösen domináns az antirasszista kiállás a White Noise című dalban. Ezek után nem véletlen, hogy miután Phil Anselmo a legutóbbi Dimebash fesztiválon piásan előadta whitepowerezős magánszámát, Pepper későbbi sajtónyilatkozatában némi zavarodottság is tetten érhető: a sajnálkozás mellett azonban nem tagadta meg az egykori Pantera-frontemberrel fennálló több évtizedes barátságát.

Üzenetében szintén nagyon erős a Painted Smiling Face, amely egy tragikus helyi történetet dolgoz fel. Az 1830-as indián áttelepítési törvény (Indian Removal Act) értelmében több őslakos törzset telepítettek át lakóhelyükről távoli bekerített rezervátumokba, hogy földjeiket a kapzsi helybéli farmerek és az újonnan betelepülők szerezhessék meg. A cseroki törzs erőszakos deportálására 1838 telén kerül sor, és a több hónapos gyaloglás során közel hatezer indián felnőtt és gyermek lelte halálát. A történés „beleégett" Észak-Karolina történelmébe, 1950 óta minden évben szabadtéri játékokon emlékeznek meg a tragikus eseményekről. „Egy nagy birodalom felemelkedésének egyik botrányos epizódja" – ahogy Agell fogalmazott a dal szövegének eredettörténetére utalva. Ez a témaválasztás is szimbolizálja, hogy a srácok mennyire érzékenyek voltak az aktuális visszásságok mellett a régmúlt történéseire is.

1113coc4

A szövegekért felelős Agell / Keenan páros nem fukarkodott az apokaliptikus képekkel és víziókkal sem, bár a modern nagyvárosi civilizáció bűneit feloldó, hatalmas tisztítótűzet megéneklő Great Purification szövegét pont Swisher követte el. A társadalmi szolidaritás hiánya szintén vissza-visszatérő elem a dalszövegekben. Ugyanakkor a rendszerkritika, helyenként közvetlen rendszerellenesség sosem megy át olyan prosztó utcai üzenetbe, mint például a Body Count Cop Killer című hírhedt himnuszában. A hardcore-ban gyökerező aktivista gyökerek köszönnek vissza a Buried soraiban is, amikor Agell arra figyelmeztet, sose dugjuk a fejünket a homokba. A legerősebb politikai üzenet pedig kétség kívül a Pepper énekével felvértezett Vote With A Bulletben jelenik meg: a „golyóval szavazok" kétség kívül roppant radikális metafora különösen politikai kampányidőszakokban – erre utalnak a videóklip jelenetei, amelyben Agell gyakorlatilag színészkedik, súlyzózik és fegyverrel pózol, majd egy politikai nagygyűlésen fegyveres felkelést robbant ki. A videó végén nem véletlenül hívták fel a figyelmet a politikai folyamatok hatalmi és anyagi érdekek általi befolyásoltságára, valamint az állampolgári aktivitás fontosságára: „Egyaránt része vagy a problémának, de a megoldásnak is... a választás a te kezedben van."

A dalnak, akár az egész albumnak rendkívül erős aktualitást kölcsönöz a minapi amerikai elnökválasztás és annak eredménye, de ehhez már tényleg nem szükséges további kommentár. Habár Agell távozása utáni időkben a zenekar szövegvilága némiképp elkanyarodott a direkt napi politikai, közéleti témaválasztásoktól, a Blind a mai napig bátran a kezébe nyomható mindazoknak, akik a kemény rock/metal muzsikák kapcsán egyoldalúan csak a „sex, drugs & rock n' roll" szentháromságra asszociálnak!

Európa „lerohanása"

A szokásos amerikai körök mellett egy turné erejéig átmerészkedtek az öreg kontinensre is még 1992. márciusban – húsz nap alatt tizennyolc koncerten nyithatott a zenekar az akkor éppen szintén friss Badmotorfinger lemezt bemutató Soundgarden előtt. Megkockáztatom, hogy a skandináv, német és angliai körút az elmúlt huszonöt év egyik legerősebb európai klubturnéja lehetett, két ereje teljében lévő zenekarral. A korabeli Metal Hammerban volt is koncertbeszámoló valamelyik németországi buliról, ahol Lénárd Laci lelkendezett annak kapcsán, hogy a Corrosion hatalmasat zúzva gyakorlatilag ellopta a show-t a némiképp enerváltabb főzenekar előtt. A két banda közötti jó viszonyt remekül jelzi, hogy azokban az években Kim Thayilról szinte le sem rohadt a klasszikus sisakos Corrosion-póló, Pepper pedig rendszeresen színpadra lépett Cornelékkel, hogy besegítsen a Louder Than Love lemez szupersúlyos Gun című tételében. A C.O.C. az 1992-es nyári amerikai és kanadai koncerteket követően még azon év decemberében a Prong és a funkmetalos Mordred társaságában, már „szőnyegbombázta" meg ismét a német klubokat, akkor már főbandaként, hogy aztán majd' kétéves színpadi pauza következzen.

A sorok újrarendezése

1113coc9

A szakmai körökben roppant sikeres nagylemez, valamint az egyre intenzívebb amerikai és európai koncertjelenlétből logikusan következett volna a Blind-féle line-up egyben tartása, ennek ellenére jelentős átrendeződések történtek a zenekarban. Az előzmények ismeretében különösebben nem érdemes csodálkozni rajta, hogy Swisher helyére visszatért Dean, viszont az Agell – Keenan csere a mikrofonnál már sokkal érdekesebb Amikor kijöttek az első sajtónyilatkozatok 1994 tavaszán, nyarán az új lemez előkészületeiről, valamint a Columbia nagykiadós lemezszerződésről, a személyi változásokat a srácok kissé flegmán kommentálták: Phil Swisher egyszerűen felszívódott, de a helyére visszatért Mike Dean, Karl Agell pedig egyszerűen nem érezte az új témákat, így ő is távozott, és Pepper állt a mikrofon mögé a gitározás mellett. A későbbiekben azért napvilágot látott, hogy Karl Agell kirúgását követően – mert ne szépítsük, itt erről volt szó! – történt próbálkozás egy bizonyos Kyle Thomas (Exhorder, Floodgate, Jones' Lounge, Alabama Thunderpussy, ma pedig Trouble) részvételével, amire Thomas úgy emlékezett a későbbi interjúkban, hogy a jó hangulatú jammeléseket követően Reedék jelezték neki: mégis Pepper áll majd a mikrofon mögé. Ha csak belegondolunk, hogy miként szólaltak volna meg Kyle-lal a Deliverance nótái, már attól feláll az ember hátán a szőr! Ugyanakkor ez az intermezzo is jelzi, hogy ekkorra már aligha lehetett megakadályozni Pepper teljes hatalomátvételét a zenekar felett. Érzésem szerint ennek eshetett áldozatul Agell is, ugyani egyszerűen nem tudom elhinni arról az emberről, aki alig néhány év múlva simán tökéletes énekesi teljesítményt nyújtott a Deliverance-korszakbeli Corrosionhoz képest is jóval inkább southern/stoner rock irányvonalú Leadfoot-lemezeken, hogy ne érezte volna akár a Clean My Wounds, akár a Broken Man témáit. Jött Pepper és vitte a bankot – hozzátéve azonnal, hogy az újkori C.O.C. egyik legfontosabb jellegzetessége éppen Keenan jellegzetes torka. Mindenesetre a „két dudás egy csárdában" jól ismert problémáját is gyorsan feloldották ezzel a döntéssel.

1994 után

A Blind album utótörténetéhez még hozzátartozik, hogy a Columbia 1995-ben újra kiadta az 1991-es mesterművet, hozzácsapva három bónuszdalt, amelyek közül a legérdekesebb a Condition A/Condition B című tétel: csupán egy zajmassza, amelyre Agell gyakorlatilag megismétli a Vote With A Bullet videó végén feliratozott politikai krédót. A Future Now című ősrock/protopunk MC5-feldolgozás Agell feelinges dallamaival, mintha csak valamelyik későbbi Leadfoot-anyagról maradt volna le, a Corrosion Of Conformity anyagai közül pedig a 2000-ben kiadott, természetesen már Pepper által felénekelt America's Volume Dealer dalcsokorhoz áll a legközelebb. A Jim Beam And The Coon Ass pedig egy Johnny Cash-hangulatú stílusgyakorlat Pepper énekével – tény, hogy a southern/country hangulatú dolgokhoz nagyon passzol ez a whiskey-áztatta orgánum –, a felvétel végén pedig néhány másodpercre Agell is hallható, ahogy valami fülledt hangulatú szaxofontémát fúj.

1113coc5

A zenekar következő albuma, az immár nagykiadós Deliverance 1994 őszén jelent meg, amely minden szempontból megizmosodott, ugyanakkor letisztult csapatot mutatott. Nem véletlen, hogy világszerte elkezdtek nemcsak a rajongók, de a zenészek – hallgasd csak meg a Load és Reload albumokat a Metallicától! – is rádöbbeni az észak-karolinai négyes muzsikájára. Ráadásul az 1995 őszén, az Elektra kiadónál megjelent Down-lemez, a NOLA szabályszerű underground forradalmat indított el. 1996-1997-re „csúcsra járatták" a Metallica-vonalat is: Hetfield vendégénekelt a Wiseblood album Man Or Ash című dalában, illetve Load világkörüli turnéjának jó néhány állomásán játszhatott is a C.O.C. előzenekarként. A dolgaik csak az ezredfordulót követően lassultak meg: 2001 körül, már az America's Volume Dealer kiadását követően Mullin távozott, a Pantera belső problémáival párhuzamosan pedig ismét egyre jobban felpörgött a Down is. A C.O.C. 2005-ben még kiadta az In The Arms Of God albumot, de a Weatherman / Dean duó végül megelégelte a helyzetet, miután pedig Mullin majdnem egy évtizednyi önkéntes száműzetés után visszatért, trióban készítettek két nagylemezt és egy EP-t már a 2010-es évek első felében, jóval a Pepper-érát övező érdeklődés alatt. A legújabb etap pedig alig két éve kezdődött zenekar életében, amikor hosszas várakozás után visszatért Pepper. A turnét Münchenben mi is láttuk tavaly, és most már készül a zenekar visszatérő nagylemeze, amely ugyancsak nagyon várós.

Karl Agell és Phil Swisher 1995-ben szépen csendben megalakította a Leadfootot, amivel három nagyszerű lemezanyagot is kiadtak 1997 és 2003 között. Azonban a banda ismertsége mélyen „bent ragadt" az undergroundban, és a két zenész neve mellett a mai napig az szerepel a különböző leírásokban, hogy játszottak egy bizonyos zenekar bizonyos című albumán. Agell hosszabb szünet után néhány éve alapította meg King Hitter nevű zenekarát, és két évvel ezelőtt kiadtak a Candelight kiadónál egy ötszámos bemutatkozó EP-t, ami csont nélkül tízpontos, a Leadfootnál jóval riffesebb, metalosabb muzsikát rejt. Persze világkörüli turnék és stadionkoncertek ebből már nem lesznek, de arra tökéletes, hogy tudjuk: Karl még itt van velünk, és ha kicsit pocakosan, de időnként kiereszti a hangját! Ráadásul Corrosion Of Conformity Blind elnevezés alatt időről-időre tart haknibulikat is az Agell / Mullin duó, kiegészülve az énekes egykori leadfootos, ma a King Hitterben muzsikáló hangszeres kollégáival. A mai, „hivatalos" C.O.C. szempontjából persze ezeknek a koncerteknek vajmi kevés relevanciája akad.

1113coc10

Utószó

A Blind most huszonöt éves, de már nagyon hamar, az 1990-es években igazi klasszikussá érett. A Deliverance általában előbb nyílik meg a hallgatók számára, hiszen kevésbé komplex és sűrű dalcsokor, ugyanakkor a Blind legalább annyira nagyszerű album: a különbség annyi, hogy máshol vannak a hangsúlyok, az előnyök. Habár gyanítom, akik érdeklődéssel ültek neki az írásnak, azok jó eséllyel már megismerkedtek korábban az albummal, a félreértések elkerülése végett szögezzük le: a Blind nem doom-, és még kevésbé nem stoner-album (ráadásul utóbbi címke megszületése eleve jóval későbbre datálódik). Bár a Black Sabbath és társai hatása jelentősen felerősödött a korábbiakhoz képest, de mellette nagyon is tetten érhető a lemezen a thrash komplexitása, valamint a hardcore/crossover zenék dühe és attitűdje. A legegyszerűbb lenne azt mondani, hogy ez itt elsőrangú heavy metal, hatása letagadhatatlan jó néhány az elmúlt negyedszázadban megjelent lemezanyag esetében! Talán ha a Metallica nem vár fél évtizedet a fekete album után, 1993-1994 környékén egy, a Blindhoz hasonló koncepcióval felvértezett lemezanyag megfelelő átkötő kapocs lehetett volna a Load / Reload-érához. Sajnos a Blind féle line-up magyarországi élő fellépésére akkoriban komoly esély sosem mutatkozott, így lehetőségként marad otthon vagy az autóban megdöngetni a dalokat. Amúgy meg persze várjuk, hogy jelenjen meg mielőbb a Pepperrel készülő visszatérő Corrosion nagylemez. Mit is mondott James papa? „Ember, ez a Blind album óriási!" – ő már csak tudja!

 

Hozzászólások 

 
+1 #16 ujper 2016-11-15 09:38
Idézet - Equinox:
Idézet - ujper:
10/10.

'96-ban megvolt a Remorse/BreakTheCircle koncertélmény is, amit szintén 10/10.

Ja, és a borító is 10/10 :)

Miről szól a borító? Táncoló indiánok?


Inkább csak a zenekar :) Egyszerűen csak jó, hogy nem a szokásos klisé. + Ha nagyon akarom, akkor a Vote With a Bullet lőszereit is látom az emberalakok között.
Idézet
 
 
#15 Equinox 2016-11-14 17:39
Idézet - NOLA:
Hatalmas klasszikus, de valahogy nekem a Pepperes albumok jobban bejonnek. Agell énekstílusából nekem hiányzik az a flegma-déli-beleszarós "fíling", ami Pepperben nagyon ott van. Világos, hogy ha csak az ének technikát nézem, akkor Agell sokkal kvalitásabb énekes..., de mégis így vagyok ezzel.
A borító nekem is mindig egy rejtély volt... :-)
Jaaa...., és még lenne egy kérdésem, hátha valaki tud adni valami infót..., legeloszor egy haver másolta át az albumot kazettára, és úgy emlékszem, hogy azon volt egy ilyen "hidden track" féle átvezeto. Valahol a White Noise elott, vagy után, és az egész abból állt, hogy nagyon ilyeszto hangokat lehetett hallani, folyamatos sercegés mellett..., úgy mint az igazi "whitenoizeos" szellemhangok. Késobb pedig hallottam olyan verziót is, ahol ez a "dal" már nem szerepelt. Tud errol valaki valamit?


Ez a sercegős cucc nekem nincs meg, de én mp3-ban hallottam először a dolgot, szóval ezért is passz. Hamarosan meglesz CD-n is
Idézet
 
 
+3 #14 NOLA 2016-11-14 10:46
Hatalmas klasszikus, de valahogy nekem a Pepperes albumok jobban bejonnek. Agell énekstílusából nekem hiányzik az a flegma-déli-beleszarós "fíling", ami Pepperben nagyon ott van. Világos, hogy ha csak az ének technikát nézem, akkor Agell sokkal kvalitásabb énekes..., de mégis így vagyok ezzel.
A borító nekem is mindig egy rejtély volt... :-)
Jaaa...., és még lenne egy kérdésem, hátha valaki tud adni valami infót..., legeloszor egy haver másolta át az albumot kazettára, és úgy emlékszem, hogy azon volt egy ilyen "hidden track" féle átvezeto. Valahol a White Noise elott, vagy után, és az egész abból állt, hogy nagyon ilyeszto hangokat lehetett hallani, folyamatos sercegés mellett..., úgy mint az igazi "whitenoizeos" szellemhangok. Késobb pedig hallottam olyan verziót is, ahol ez a "dal" már nem szerepelt. Tud errol valaki valamit?
Idézet
 
 
+2 #13 dreambarker 2016-11-13 22:20
Nagyon jó írás!
Meghozta a kedvem ennek a rég nem hallgatott lemeznek az újrafüleléséhez .
KÖSZI!
Idézet
 
 
+2 #12 DéeL 2016-11-13 19:48
Zseniális lemez, zseniális zenekar, nincs mit hozzáfűzni. Felhívom a figyelmet Karl Agell Leadfoot zenekarára is, ők is jó korongokat készítettek.
Idézet
 
 
#11 Equinox 2016-11-13 16:33
Idézet - ujper:
10/10.

'96-ban megvolt a Remorse/BreakTheCircle koncertélmény is, amit szintén 10/10.

Ja, és a borító is 10/10 :)

Miről szól a borító? Táncoló indiánok?
Idézet
 
 
+1 #10 Equinox 2016-11-13 16:21
Nagyon nagy lemez, meghallgatom megint. Ismerem kb 8-10 éve, megunhatatlan alapmű, futkos a hideg a hátamon tőle. Van alja, karaktereseka dalok, szólnak is valamiről, és eszeveszett súlya van.

Egy észrevétel: White Noise (nem Nation)

Kiváló cikk, a szokásos színvonalon.

Én egyébként erre használom a sludge metal kifejezést. Mintha csak New Orleansből érkeztek volna.
Idézet
 
 
+3 #9 ujper 2016-11-13 13:54
10/10.

'96-ban megvolt a Remorse/BreakTheCircle koncertélmény is, amit szintén 10/10.

Ja, és a borító is 10/10 :)
Idézet
 
 
+3 #8 bjorn 2016-11-13 07:23
Csak annyit tennék hozzá hogy Blind újrakiadás bónuszdalai a Vote with a Bullet maxi "B oldalas" számai voltak eredetileg és minőségük alapján oda is valók sajnos :)
A lemez persze zseniális.
Idézet
 
 
+3 #7 Szathmári Zoltán 2016-11-12 22:57
Nekem még ma is ez a kedvenc tőlük. Egyszerűen futkos a gerincemen a hideg még most is, amikor hallgatom. Pedig hány év telt már el megjelenése óta. Ebből is látszik, - ami a műanyag műfajra nem jellemző - hogy a rock örök és elpusztíthatatl an. Nálam egyébként a White Noise a totális kedvenc a gyors, agresszív, zúzós megszólalása miatt, már az első hangjaitól fogva. Pont ez a lemezük áll legközelebb hozzám a politikai, társadalomkriti kus mondanivalója okán is. Örök kedvenc.
Idézet
 
 
+6 #6 Zoli 2016-11-12 19:38
Legnagyobb kedvenc! Kazettán vettem meg az elektromos krokodilban, aztán CD-n is beszereztem, 92 körül ez nem volt olyan egyszerű! A pólót a sharkban vettem meg, szóval, qrva nagy C.O.C.-s voltam. Én imádtam a korai anyagaikat is, főleg az animosity-t, de a Blind tényleg korszakalkotó volt. Anno qrva menőnek éreztem magam hogy ezt a zenét hallgatom. Legnagyobb élményem már csak az volt, hogy a düreres koncerten elénekelhettem Woody-val a technocracy című slágert.
Idézet
 
 
+5 #5 notreadam 2016-11-12 14:48
Nekem a Wiseblood volt tőlük a favorit,de most úgy gondolom leporolom az összes albumukat,barom i rég hallgattam őket.
Idézet
 
 
+7 #4 Codename333 2016-11-12 13:39
Sokat hallottam régen erről azenekarról.Meg sokat is csesztettek vele h hallgassam meg legalább egy lemezüket de sokáig már csak azért se tettem. Nem tudom miért. Aztán egy unalmas napon rájuk kerestem és rákattintottam a Vote with bullet című dalra és onnan nem volt vissza út :D Lett egy új kedvencem azonnal. Nagyon nagy lemez. Ma elő is kapom ezen az esős punynadós napon egy ksi sör társaságában.
Idézet
 
 
+11 #3 Tóth József 2016-11-12 13:27
Minden idők legjobb metal lemeze számomra!
Idézet
 
 
+5 #2 borisz 2016-11-12 12:35
Agell >>>>>>>>>>>>>>Keenan
Idézet
 
 
+12 #1 norbonc 2016-11-12 11:52
Nagyon nagy zene.Alap.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.