Shock!

február 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

Corrosion Of Conformity: In The Arms Of God

Elég zsibbasztó belegondolni, hogy a C.O.C. utolsó lemeze, az America's Volume Dealer 2000 őszén jelent meg... Pepper Keenanék felvették a Tool és a Def Leppard lemezkészítési tempóját, az azonban nem állítható, hogy semmi nem történt a banda háza táján az elmúlt fél évtizedben.

megjelenés:
2005
kiadó:
Sanctuary / HMP
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 15 Szavazat )

A legfontosabb változás persze az volt, amikor a zenekar egyik alapembere, az überdobos Reed Mullin lelépett még valamikor úgy 2001 környékén. A kényszerpihenő alatt Pepper részt vett a második Down album elkészítésében, majd azzal keltett feltűnést, hogy jelentkezett a Metallicába basszusgitárosnak (!), aztán elterjedt az a pletyka is, hogy beszáll a Crowbarba. Ezen információk fényében nem lehet csodálkozni azon, hogy a rajongótábor előtt az is bizonytalannak tűnt, lesz-e még egyáltalán új C.O.C. lemez...

Most van, és az In The Arms Of God ismét erősen megosztja a tábort, a leggyakrabban visszatérő érv pedig ezúttal sem lehet más, mint a "nem ezt vártam". Én az ilyen típusú vélekedésekkel sosem tudtam mit kezdeni, a C.O.C.-től ugyanis 2005-ben ugyanolyan hibás hozzáállás újabb Blindot vagy Deliverance-et remélni, mint mondjuk azt lesni, mikor hozza ki a Slayer a második Reign In Bloodot vagy a Fear Factory az új Demanufacture-t, aztán amikor megjön az új produkció, azon siránkozni, hogy "az jobb volt". A Blind és a Deliverance tipikusan megismételhetetlen lemezek: csak akkor, ott és abban a formában születhettek meg. Ráadásul a C.O.C.-nek két ilyen megismételhetetlen lemeze is volt, és azért valljuk be: ez a ritkább eset.

Nos, az In The Arms Of God ismeretében véglegesen kimondható, ami amúgy már legutóbb is teljesen egyértelmű volt: Pepperékben nincs még egy klasszikus anyagra való muníció. Ennek ellenére az új lemez is jó. Nem olyan hű de fantasztikusan zseniális és előremutató, mint a Blind volt annak idején, és nem is egy olyan faltól-falig tökéletes feelingbomba, mint a Deliverance, de akik hozzám hasonlóan nagyra értékelik a Wisebloodot és az America's Volume Dealert is képesek voltak megkedvelni, azoknak ezzel sem lesz különösebb bajuk. Ha el kell helyezni az életműben, az In The Arms Of God valahol az utolsó kettő között áll: a legutóbb produkált belazult, retrós THC-metalnál mindenképpen harapósabb, de azért nincs olyan súlyos és összerántott, mint a '96-os lemez volt.

Ízes blues-gitározással nyitnak a Stone Breakerben, mely sodró tempójával helyből az egyik legjobb nóta, azonban már itt is feltűnik, hogy bármilyen fineszesen és ízesen üt a jazz/funk vizekről a Corrosionbe evezett Stanton Moore, az egyik legállatabb metal dobost azért nem tudja pótolni. Emlékszem, annak idején, amikor először találkoztam a csapattal, üveges szemekkel hallgattam, miket dobol Reed, annyira sajátos és senki máshoz nem hasonlítható figurázásai, díszítései voltak. Moore is vastagon megállja a helyét, kifejezetten izgalmasan játszik, de Mullinhoz nem mérhető - kicsit olyan ez, mint a Slayernél: bármekkora zseni is volt Paul Bostaph, a zenekar igazi dobosát azért Dave Lombardónak hívják. Sajnos a dobsound nem a legjobb, kell egy kis idő, mire rááll az ember füle erre a cseppet vödörszerű pergőhangzásra, amit ráadásul túl hangosra is kevertek. A megszólalás ezt leszámítva egyébként rendben van, kimondottan nyers, garázsos, pont ez illik a csapathoz.

A második nótában, a Paranoid Opioidban jön elő az In The Arms Of God komolyabb negatívuma. Ez a teljesen alapra vett riffre épülő modortalan döngetés nagyon jól esne, ha három percig tartana, Pepperék azonban több, mint kétszer ilyen hosszú ideig húzzák, holott egyszerűen nincs benne annyi, és bizony akad még néhány nóta, amit indokolatlanul tovább nyújtanak a kelleténél. Ettől eltekintve azonban nincs nagy gond: azok a mocskos hangzású gitárok rengeteg örömhormont felszabadítva hozzák a Sabbath-riffeket, Pepper és Woody Weatherman váltott szólóit továbbra is perverz élvezet hallgatni, az Infinite Warban ismét a mikrofon elé merészkedik az ős-C.O.C. torka, Mike Dean basszusgitáros-zseni, akit utoljára a Deliverance címadó nótájában hallhattunk dalolni, a legsikerültebb pillanatokban pedig most is eszünkbe juttatják, hogy hiába akart rájuk annyira hasonlítani a Metallica a Load/Reload korszakban, Pepperéknek azért még mindig ezerszer jobban megy az ilyesmi. A Stone Breaker mellett a kiverhetetlen refrénű It Is That Way, a világbajnok riffen alapuló Dirty Hands Empty Pockets, a baromi hangulatos, akusztikus alapú Rise River Rise és a hosszú Never Turns To More a legkiugróbb szerzemények - és mivel ezek teszik ki a lemez első felét, középtájtól kezdve egy cseppet le is ül az In The Arms Of God. A kvázi B oldal sem rossz, inkább csak kevésbé markáns, mint az anyag első fele. Igaz, a záró címadó nótában ismét nagyon odateszik magukat.

A Wiseblood idején sokan támadták azzal a C.O.C.-t, hogy szupersztárrá akarnak válni, de én például a mai napig nem hallom azon az anyagon az állítólagos alternatív felhangokat (biztos bennem van a hiba). Azt sem ítélném meg innen Budapestről, hogy Pepper Keenan tényleg öntelt, önző karrierista-e, aki diktátorként irányítja a csapatot és úgy általában véve is egy barom, mint ahogyan azt több egykori zenésztársa állítja róla - még ha ez a Metallicában basszusgitározós sztori tényleg meredek egy cseppet. A lényeg ugyanis az, hogy az In The Arms Of God alapján a C.O.C.-ék most is jól elvannak a bőrükben. Különösebben nagy céljaik már nincsenek, de gondolom, három-négy év múlva összejammelnek majd egy újabb lemezt, amit ugyanígy tök jó lesz megdöngetni, különösen tavasz-nyár környékén. Aki ennél többet vár tőlük, az rossz helyen keresgél. Egy Európa-turnéra viszont tényleg átjöhetnének már...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.