Amikor 2011-ben a Vicious Rumors a Razorback Killers turnéjának keretében Magyarországon játszott, lehetőségem nyílt elvinni a zenekar négyötödét egy kis városnézésre. Már visszafelé tartottunk, amikor az gitáros/főnök Geoff Thorpe megkért, hogy mutassak neki valami magyar metálzenét. Szerencsére épp nálam volt egyik kedvenc itthoni lemezem, a Carmen bemutatkozó albuma, Geoffnek pedig tetszett is „a Skid Row magyar változata″. Az Ez nem az a hely 1994 szeptemberében jelent meg, mi pedig harmincadik születésnapja kapcsán idézzük fel a történetét korabeli interjúk segítségével.
A Carmen anno glamzenekarként kezdte pályafutását, de már ekkor ott volt a fedélzeten Szilágyi „Szizsó″ Zsolt, illetve a basszusgitáros Pintér „Pinyő″ Csaba is. És ugyan a srácok kezdetben leginkább csak jópofa időtöltésként tekintettek a zenekarra, két demót azért kiadtak, leginkább a saját szórakoztatásukra. Szizsó: „Akkor alakultunk, amikor leszereltem a seregből. A Dance akkori dobosa, Balassa Zoli keresett meg, hogy csináljunk bandát. Weisz Laci lett a gitárosunk, és persze ott volt Pintér Csaba basszusgitárosként. Ő tehát a másik őskövület rajtam kívül. Akkor volt a nagy glam őrületünk: Cinderella, Poison, ilyesmik, és a korabeli fotókon látszik is, milyen hülye ruhákban voltunk. Azt hittük, bejön majd ez a vonal, de persze nem jött. Aztán Balassa Zoli kikerült a zenekarból, a helyére jött Fehér Csaba, és rászoktatta a zenekart a hajlakkozásra. De aztán nem erőltettük sokáig a glamet. Nekem tetszett az a zene, de be kellett látnunk, hogy nagyon messze vagyunk Los Angelestől. Az első demót 1990 végén vettük fel a Rádió 8-as stúdiójában, majd 1991 tavaszán jött a következő. Igazság szerint akkoriban még nem gondoltuk komolyan ezt a zenekarosdit, és persze a szakma működéséről sem volt fogalmunk. Poénból csináltuk. A demókkal annyit azért elértünk, hogy találtunk szponzort, a pénzből meg szórólapokat csináltattunk."
megjelenés:
1994. szeptember |
kiadó:
Polygram |
producer: Kukovecz Gábor & Carmen
zenészek:
Szilágyi Zsolt - ének
Fáklya Csaba - gitár Fáklya Endre - gitár Pintér Csaba - basszusgitár Szilágyi Ede - dobok játékidő: 53:46 1. Nem várok csodát
2. Kit érdekel... 3. Szállj, repülj, szállj
4. Küldj egy levelet
5. Hívj ma engem, kérlek! 6. Tép a szél
7. Ez nem az a hely
8. Azt hitted, hogy félek 9. Az hiányzott neked... 10. Ez rosszabb, mint... 11. Mondd, mi marad még 12. A 3 kismalac 13. A 3 kismalac (Radio Version) Szerinted hány pont?
|
A banda nemcsak önállóan koncertezett akkoriban, például a pesti Tüzesvízben, de nyitottak többek között a Moby Dick és a Pokolgép aktuális turnéján is. Kezdetben a saját dalok mellett AC/DC-, Quiet Riot- és Twisted Sister-feldolgozásokat nyomtak, időközben pedig szépen ki is alakult a később klasszikussá vált, lemezes felállás. Mindennek első lépése volt, hogy Weisz László kiszállt a zenekarból. Szizsó: „Már úgy volt, hogy megszűnik a Carmen, mert Weisz Laci elment a Dance-be és a dobos Fehér Csaba is kilépett. Pinyővel ketten maradtunk tehát, így kezdtünk el gitárost keresni. Voltak is jó jelentkezők, de emberileg nem passzoltak közénk. Mindenki azonnal híres meg sikeres akart lenni. Már majdnem feladtuk, amikor felhívott egy arc, hogy tud gitárost és dobost is. Pákovics Tibor volt a srác neve, ő volt a dobos, és mikor eljött hozzánk, vele együtt megjelent Fáklya Csaba is, akitől azonnal seggre ültünk, mert derékig érő rőzséje volt és úgy gitározott, ahogy kell. Csaba tehát maradt, de Tibor sajnos nem vált be. Mivel a Cathouse zenekar pont ekkor oszlott fel, felkértük a dobosukat, Szilágyi Edét, aki szerencsére vállalta a melót. Utolsónak Fáklya Endre érkezett, aki Csaba testvére, és az Eufória nevű csapatban gitározott korábban. Emberileg is nagyon együtt van a banda, a Pokolgép előtti turnén alaposan összerázódtunk. Mivel megújult a felállás, ez természetesen a dalainkra is hatással volt, illetve a zenei ízlésünk is változott valamelyest. A régi dalok közül csak a keményebb hangzásúakat tartottuk meg. A technikám is fejlődött: mostanában jöttem rá, hogyan kell úgy rekeszteni, hogy ne rekedjek be. Érdekes, hogy minél több sört iszom, a hangom annál jobban bírja a strapát."
A Pokolgép-vonal tehát már csak a közös turné kapcsán is adott volt, a zenekar pedig kifejezetten jó viszonyt alakított ki Kukovecz Gáborral, a Gép főnökével. Már az új felállás vonult stúdióba 1993-ban, hogy Kuko producerkedése mellett felvegyenek egy kétszámos demót, amire a Nem várok csodát és a Tép a szél került fel. Utóbbival neveztek be aztán a Ki Mit Tud?-ra, aminek országos középdöntőjéig meneteltek. Itt érdekes módon egy Carmen Inescu nevű erdélyi énekesnő és kísérőzenekara, a Roll, valamint a manapság az Asphalt Horsemenben éneklő Lőrincz Károlyt is a felállásában tudó Notre Dame volt az ellenfél. Ugyan a zsűri tagjaként Benkó Sándor és Czine Mihály irodalomtörténész is méltatta a Carment, végül mindössze egyetlen szavazatot kaptak: a Notre Dame jutott tovább. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy a három zenekar közül messze a Carmen nyújtotta a legkiforrottabb produkciót. A banda ekkor már igen komoly koncertrutinnal rendelkezett, ami látszott is rajtuk: hatalmas intenzitással, folyamatosan headbangelve és rohangálva tolták el a dalt. Abban, hogy Szizsó „Akkor most egy picike csapást mérünk a kultúrára!" felütéssel kezdte a fellépést, amit ráadásul Pinyő félmeztelenül nyomott végig, nyilván rejlett némi polgárpukkasztó szándék is. A Carmen pár perc erejéig tényleg elhozta Amerikát a magyar királyi televízió képernyőjére, más kérdés, hogy ez nem feltétlenül találkozott a deresedő halántékú, zömmel nyugdíjas korú zsűri tagjainak ízlésével. A középdöntő felvétele egyébként a mai napig megtalálható a neten, érdemes megnézni.
Akkoriban tényleg egy egész ország nézte a Ki Mit Tud?-ot, így bár a középdöntőből nem sikerült továbbjutniuk, a zenekar nevét egész Magyarország megismerte, ráadásul a rockzenére fogékonyak egy olyan új bandát láttak a műsorban, akik egyértelműen verték az itthoni mezőny döntő többségét. Innentől már csak az volt a kérdés, mikor sikerül a klubokban alaposan bejáratott zenekarnak egy lemezszerződést is tető alá hoznia. Végül némi huzavonát követően a Polygrammal jutottak dűlőre, aminek eredményeként megjelenhetett a zenekar első nagylemeze, az Ez nem az a hely. Szizsó: „Mint minden szerződés aláírásakor, esetünkben is közös nevezőre kellett jutnia a bandának és a lemezcégnek. Alkudoztunk egy csomó mindenen, de szerintem ez csak jót tett nekünk, hiszen időközben írtuk még pár király dalt."
1994 őszére végül csak eljutottak odáig, hogy rákerültek a kézjegyek a megfelelő papírokra, majd bevonultak az E-Stúdióba, ahol Karp László hangmérnök segítségével rögzítették a dalokat. Mivel eddigre már a témák nagy részét régóta csiszolgatták a koncerteken, mondanunk sem kell, hogy a zenekar alaposan felkészülve érkezett. Szizsó: „Nekünk a felkészülést a rengeteg koncert jelentette; a dalok egy részét olyan régóta játszottuk már a színpadon, hogy nemigen volt már rajtuk mit gyakorolni." Pintér „Pinyő" Csaba: „Terveztük, hogy lesz egy felkészülős, gyakorlós időszakunk, de aztán olyan helyekre hívtak minket fellépni, amiket nem akartunk visszautasítani, így próbálás helyett inkább elmentünk élőben játszani."
Ugyan a Polygram akkoriban kifejezetten nagy kiadónak számított itthon, nyilván nem öntötték zsákszámra a pénzt egy kis, elsőlemezes banda produkciójába. A srácok viszont kitettek magukért, illetve ismét csak ott volt mellettük Kukovecz Gábor, hogy segédkezzen a dalok végleges formába öntésekor. Szizsó: „Már a lemezt megelőző demónkat is Kukocecz Gáborral vettük fel, és nagyon elégedettek voltunk a végeredménnyel. Gábor sokat segített a gitárhangzás kialakításában, ami nagyon fontos volt számunkra. Volt egy elképzelésünk, ő pedig tudta, hogy hol kell keresni a hozzá szükséges technikai megoldást." Pinyő: „Gábor kiváló zenész, de jó füle van az apró technikai hibákhoz is, ami stúdiózásánál hatalmas előny. Számunkra lényeges volt, hogy ilyesmik ne maradjanak, csak tökéletesen feljátszott dalok kerüljenek a lemezre. 200 óránk volt összesen a stúdióban, ami alatt nyilván nincs idő kísérletezni, de a végeredmény miatt nincs okunk szégyenkezni." Szizsó: „Mindenképpen egy energikus, jó hangzású lemezt akartunk csinálni, olyat, ami visszaadja az élő bulik nyersességét, intenzitását. Persze azt is szerettük volna, ha legalább olyan jól szól, mint egy-két nyugati kedvencünk felvétele, de azt magyar stúdióban, a jelenleg adott technikai feltételekkel és a rendelkezésre álló idő- és pénzmennyiséggel nem lehetett megoldani. De igyekeztünk a lehetőségekhez képest kihozni magunkból és a cuccból a maximumot."
Szizsó a zenekar pályafutásának későbbi szakaszában többször is kifejtette, hogy a Carmen zenéjét nem feltétlenül tartja metálnak, sokkal inkább egyfajta kemény rockzeneként tekint rá. Tulajdonképpen a lemezt indító Nem várok csodát igazolja is ezt, hiszen bár vastag gitárokkal operál, mégis közelebb áll a klasszikus rock′n′rollhoz. Hallani rajta, hogy nem vagyonokból készült, de akkori viszonyokhoz képest nem szól rosszul az anyag: a dobhangzás ugyan kissé demós, de a gitárok harapósak, Pinyő basszusgitárja szépen dohog a háttérben, az énekben pedig ott az a megzabolázhatatlan erő, ami a Carmen legnagyobb fegyvere volt élőben is. A kettes Kit érdekel gőzmozdonyra emlékeztet középtempós zakatolásával, miközben Szizsó szövege lefesti a '90-es évek fiatalsága jelentős részének osztályrészül jutott kilátástalanságot. A dalon sokat dob a szépen kidolgozott gitárszóló is. Szizsó: „A nóták nagy része arról szól, amit magunk körül tapasztalunk: az ország jelentős hányada szarul él, és senki sem figyel oda rájuk."
A Szállj, repülj, szállj folytatja az előző dal által megkezdett sort, hiszen ez is egy súlyosabb hangvételű, lassabb téma, viszont a lemez egyik legjobb, többszólamú kórussal megtámogatott refrénjét hozzák benne. A Küldj egy levelet aztán nemcsak zenéjében, de témáját tekintve is velejéig rock and roll, hiszen az ördöggel való lepaktálásról szól. Arról, amikor az élet árnyékos oldalára született főhős, végső elkeseredésében küld egy levelet a patásnak, hiszen az a refrénben nem mással kecsegteti, mint hogy „én mindig ott leszek veled". Balladisztikus, akusztikus folytatás a Hívj ma engem, kérlek, amiben a banda megmutatja, hogy van egy igen erős, lírai oldaluk is, Szizsó pedig bizonyítja, hogy nem csak a süvöltő rekesztéshez ért. Az akusztikus kezdés utáni, kifejezetten fogós bridge rész remekül vezeti fel az első refrént, majd érkezik az ismét remekbe szabott gitárszóló, ezzel egyidejűleg pedig a fiúk a torzítóra is rálépnek. Az összkép viszont így is megmarad szomorkásan melodikusnak. A szám üzenete világos, egyben pedig a leglelkesítőbb az egész lemezen: „Várj még, tarts ki még, ez csak hullámvölgy!"
A soron következő Tép a szél a zenekar valaha volt egyik legemblematikusabb saját nótája, és talán erre illik leginkább a Skid Row-párhuzam is, hiszen amellett, hogy Szizsó stílusára nyilván hatással volt Dee Snider meg Bon Scott mellett Seb Bach is, a dal hangulata, illetve a csordavokálos refrén abszolút a New Jersey-i banda első két lemezét idézi. Pinyő basszusgitárjára építkezve érkeznek a feszesen riffelő gitárok, így jutunk el a címadóhoz, melyben szintén a srácok generációjának frusztrációja elevenedik meg, majd jön az Azt hitted, hogy félek, a lemez legtempósabbika, melyben a Fáklya testvérek Zakk Wylde-ot idéző nyújtásokat is bedobnak, Szizsó éneke pedig sok helyen torzítva szólal meg. Ez az egyetlen dal, amiben hasonló eszközhöz folyamodtak, a fiúk célja ugyanis a minél természetesebb sound volt. Szizsó: „A lemezen nincs nagy művészkedés, nem effekteztük szét sem a gitárokat, sem az éneket. Megmaradt minden természetesnek, nyersnek." A Mötley Crüe-t idézi az Az hiányzott neked... indítása, mivel pedig a dal nemes egyszerűséggel a dugásról szól, ezen nincs is mit csodálkozni. Dögösen lüktető rock′n′roll téma ez, ami lazább hangvételével és szellősebb szerkezetével talán kicsit kilóg a lemezanyagról, de remekül állt a Carmennek. Az Ez rosszabb, mint... állt össze utolsónak az albumra. Ennek szövegét már a stúdióban fejezték be, a dal pedig ismét csak súlyosan málházó, dohogó téma a '90-es évek Magyarországának némileg talán eltúlzottan apokaliptikus világáról, amit a southernes hangulatú, fasza refrénnel felvértezett, Pinyő lüktető alapozására épülő Mondd, mi marad még követ.
A lemezt a Green Jellytől feldolgozott A 3 kismalac zárja, aminek refrénjét („Kismalac, kismalac, engedj be! / Nem engedlek, lófasz a seggedbe!") ugyanúgy rockernemzedékek énekelték itthon fülig érő vigyorral, mint tőlünk nyugatabbra azt, hogy Who the fuck is Alice?! Persze jó kérdés, hogy mindez áldás volt-e vagy átok. Tény, hogy a bandának olyasfajta ismertséget adott ez a dal, amit nélküle feltételezhetően nem értek volna el, viszont az is biztos, hogy alaposan be is skatulyázták vele magukat, egyben a kismalaccal önkéntelenül is háttérbe szorították kicsit a többi számot. Szizsó: „Kétségtelen, hogy A 3 kismalac sokat segített abban, hogy olyanoknak is felkeltsük az érdeklődését, akik egyébként elmentek volna a banda mellett. De úgy tapasztaltuk, hogy az utóbbi időben a saját nótáinkra is legalább akkora őrjöngés van. A demós számainkat kívülről fújják a koncerteken, de manapság már például az Ez nem az a hely is nagyon népszerű élőben." Pinyő: „Azért vettük fel A 3 kismalacot, mert egy húzós, három hangos, poén nóta, ami nagyon tetszett nekünk, annak pedig külön örülünk, hogy a közönségnek is bejött."
A lemezen tehát sokat dobott a feldolgozás, így úgy tűnt, ami csak egy jó poénnak indult, az talán a legnagyobb esély lesz a fiúk kezében. A kezdés mindenesetre jó volt, hiszen amellett, hogy az eladási lista 33. helyéig jutott a korong, még a szakma is jól fogadta. A Metal Hammer 1994 októberi Hangpróbáján például az előkelő negyedik helyet szerezte meg, megelőzve olyan lemezeket, mint a Queensryche Promised Landje, a C.O.C. Deliverance-e, a Mosquito a Psychotic Waltztól vagy a Talisman Humanimalje. A Carmen tehát repülőrajtot vett a bemutatkozó koronggal, ahogy azonban az már lenni szokott, a Polygram kiadó nem igazán tudott velük mit kezdeni, így hiába rejlett komoly reklámérték a kismalacban meg erős slágerpotenciál az olyan dalokban, mint a Tép a szél vagy a Hívj ma engem, kérlek, ezeket nem sikerült kiaknázni. Pedig még a lemez borítóját is a kismalachoz igazították a rajta látható stilizált, szárnyas farkassal. Szizsó: „Mikor elhatároztuk, hogy Ez nem az a hely lesz a lemez címe, szerettünk volna egy hozzá illő borítót. A kiadó mégis másik tervet fogadott el végül, ami egyébként nekünk is nagyon tetszik, bár eléggé eltér az eredeti elképzeléseinktől."
A Carmen kétségtelenül jól indult, de az igazi áttörés, a sztárság mégis elmaradt. A srácok továbbra is kénytelenek voltak megtartani munkahelyüket, és változatlanul csak meló után, kvázi hobbiból csinálni a zenekart. Mindez természetesen hosszú távon sem volt jó hatással a karrierjükre. Szizsó: „A kiadó nem csinált belőlünk sztárt, pedig a Kismalaccal megvolt rá az esély. Szerintem a Carmen csak szükséges rossz volt nekik." Szintén tipikus történet, hogy mindössze négy évvel az eredeti megjelenése után, a kismalacból a Kerozin csinált országos slágert, úgy, hogy az emberek döntő többségének fogalma sem volt róla, az alapötlet nem is tőlük származik. Szizsó: „Szerintem jól megcsinálták és ők ráadásul sztárok is lettek vele. Ami nagyon bosszant, hogy még csak fel sem hívtak telefonon, hogy mit szólnánk hozzá, ha átdolgoznák a dalt. Ami pedig a legidegesítőbb, hogy mindenhol azt nyilatkozták, ők találták ki az egészet. Na, ezért nagyon haragszom rájuk!"
Ugyan a Carmennek sikerült egy masszív és lojális bázist kialakítania, a fősodorba nem tudtak bekerülni. Ennek ellenére természetesen nem adták fel, de a következő album megjelenéséig két évet kellett várni. Ez még akkoriban sem számított kifejezetten maratoni szünetnek, de kétségtelenül hosszabb volt valamivel az ideálisnál. Az első életjel az Ez nem az a hely után a limitált példányszámban megjelent Derriqr maxi volt, amely A 3 kismalac remixeit, illetve az újonnan született címadó dalt tartalmazta, és leginkább csak promóciós célokat szolgált. Ettől függetlenül a Derriqr dal zárásként felkerült a végül 1996 közepén megjelent második nagylemezre is. A 2000-be érve összességében meglehetősen carmenes volt, de mégis modernebb megközelítés jellemezte. Változtak ugyan a dalok, de nem radikálisan, így a csapat úgy lépett vele tovább, hogy azzal a régi rajongókat sem taszította el magától. Viszont nem szerepelt rajta olyan sláger, mint A 3 kismalac, óígy végül kevesebb példányban talált gazdára, mint elődje.
A cikkben szereplő interjúrészletekhez felhasznált források (a Shockmagazin saját anyagain kívül):
Metal Hammer Hungarica No. 47.
Metal Hammer Hungarica No. 61.
Innentől sajnos rosszra fordultak a zenekar dolgai: évek teltek el kiadókereséssel és tagcserékkel. A harmadik és egyben utolsó nagylemez, a korai időkhöz hasonlóan négyes felállásban készült Vitamin C végül a Nephilim kiadó gondozásában jelent meg 2000-ben. Ekkorra a klasszikus ötöst Szizsó mellett egyedül Fáklya Csaba képviselte az anyagon. A lazább, szellősebb zenét tartalmazó, de véleményem szerint roppant feelinges anyagon Szilágyi Ede helyett Szűcs Attila dobolt, a basszusgitár pedig Kadlót Dániel kezében szólalt meg. A rajongótábor viszont a hosszú szünet következtében jobbára felszívódott és a megmaradtak jelentős része sem tudott mit kezdeni a megváltozott hangzással, így a Carmen pályafutása sajnálatos módon a harmadik lemezt követően be is fejeződött. Ahogy az közismert, Pinyő azóta is a Pokolgép sorait erősíti, ahol éveken át vele együtt játszott Szilágyi Ede is, Szizsó később két lemezt is kiadott Partyzan nevű új zenekarával. A Fáklya tesók zenei pályafutása viszont nagyjából véget ért a Carmennel.
Bár 2012-ben, a Szizsó 45. születésnapját megünnepelni hivatott Partyzan-bulin a klasszikus felállás négyötöde összeállt (csak a zenéléstől teljesen visszavonult Fáklya Andy nem lépett fel) egy négyszámos Ez nem az a hely-blokk erejéig, illetve akkor és ott belengettek némi aktivitást, sajnos ebből végül nem lett semmi. A Carmen tehát régóta inaktív, ami már csak azért is hatalmas veszteség, mert anno itthon tényleg senki mástól nem hallható muzsikát játszottak. Ha lenne kedvük némi mozgolódásra, biztos vagyok benne, hogy ma is megtalálnák a közönségüket.
Hozzászólások
Igen. Emlékszem erre. Aranyos, amikor valaki megmondja Halfordnak, hogy kellene énekelnie! Nem vagyok fan, de annak az embernek a levegővétele is etalon! :-)
Klassz, hogy így szerették a Fight"War of Words" albumát.
Egyébként volt olyan magyar zenész, aki panaszkodott, hogy
Halford hogyan énekelte az említett "Immortal Sin" nótát.Szerinte nem volt elég halfordos...
Mai fejjel szinte hihetetlen, hogy milyen szívások/szivatások árán lehetett működtetni a zenekart. Kezdve onnan, hogy pólókat akartak csináltatni a Vikingben és mindig csak a jövő hétre készültek el. Pont bent voltam a boltban, amikor Szizsó ott vitatkozott a tulajjal, hogy már ideje lenne elkészíteni a cuccot, az meg vonogatta a vállát. Tehát ott volt egy feltörekvő zenekar és nem tudott bevételt szerezni a pólókból, mert a készítő sz@rt bele.
Szintén érdekesség, hogy akkoraban szpomzorálta őket a Hohner. Kint volt a logójuk a koncerteken és a lemezborítóban is benne vannak. A szponzoráció abban állt, hogy Fáklya Csabi kapott egy gitárt, ami annyira jól szólt, hogy némi próbálkozás után a lemezfelvételné l le is támasztották a sarokba. Csabi végül Kukovecz Gábor legendás fekete flying Gibson-jával tolta fel a témákat.
Szintén ide kapcsolódik, hogy a lassú szám szólója elsőre nem sikerült jól és visszahívták Csabit a stúdióba újra feljátszani azt. Igen ám, de ő akkoriban motoros pizzafutárként dolgozott és aznap taknyolt egy marha nagyot a motorral. Jött be lehorzsolt, vérző karral újra felnyomni a szólót. Nem volt túl nyugodt. Volt egy kis ajtócsapkodás és székhajigálás. (Pont ott voltam velük).
Aztán nagynehezen megjelent a lemez. Lekötött lemezbemutató a Láng művházban. Játszott volna a Nevergreen is, akikkel együtt előzenekaroskod tak a Moby Dick előtt. De ők már akkor sem voltak egyszerű figurák és nem bírták elfogadni, hogy az az este a Carmen-ről fog szólni és megsértődtek, hogy nem a főzenekari cuccot kapják majd és ezért elálltak a fellépéstől.
Aztán mire eljött a lemezbemutató napja, addigra Pinyő szenvedett egy csúnya kézsérülést. Aminek következtében még az is kérdéses volt, hogy valaha fog még basszusozni egyáltalán. Egy-két lekötött bulin Hangya segítette ki őket a Sing-Sing-ből, de a lemezbemutatót el kellett halasztani és csak több hónapos késéssel tudták megtartani és egyáltalán koncertezni. Tehát pont a lemezmegjelenés utáni pár hónapot nem tudták élő fellépésekkel megtámogatni.
Szóval tényleg peches egy zenekar voltak és bőven bennük volt a potenciál, hogy nagyobbra nőjenek, de ez sajnos elmaradt.
A második lemez is szenzációs lett szerintem. A hatások kötzött pedig megemlíteném Rob Halford akkori zenekarát a Fight-ot. Aminek az első lemezébe bele volt borulva akkoriban a teljes zenekar és az Immortal Sin-t játszották is róla.
Marha sokat tudnék még írni, de nem akarok szentimentális lenni. Viszont sokat adnék érte, ha még egyszer hallgatnám azt a koncertkezdést, hogy: "Színpadon Pesthidegkút gyerekriogató banditái a Carmen!" ;-)
Akkor hozták ki újra és lett a klipje révén széles körben ismert.
Komolyan, azt hittem, egészen a kommentedig, hogy egyedül vagyok ezzel a véleményemmel! Köszi, megnyugodtam! :D
1993-ban.
Az az albun.qrva jól szól. Rengeteget hallgattam anno. Annyira bejött, hogy egyszer egy MCD üzletben ott állt tucat szám a cd valami 1500Ft-os áron, azonnal vettem belőle egyet a kazetta mellé. Sokáig ki sem bontottam, mivel annyira féltettem, mivel nem tokban jött ki hanem kihajtható papír borítóban. :D
Idővel aztán az első albummal is megbarátkoztam, de a harmadikkal nem tudok mit kezdeni.
A későbbi Partyzan albumokat szoktam hallgatni, azok fent vannak a Spotify-n. Sajna egyik Carmen sincs. :(
(Vagy én vagyok vak)
Nekem a hármas C-vitamin is bejövős, bár az egy nyugisabb, ugyanakkor érzelmesebb és kimunkáltabb anyag, Szizsó kidolgozott dallamaival. kilóg a sorból, nem vitás.
Számomra egy kiugró és minden mástól különböző zenekar marad a Carmen, a hazai kedvenceim top hármasában van bebetonozva mindörökre.
Reménykedem valami jubileumi koncertben, hátha.....
Aztán csinálni még egyet...Vicczenekarrá redukálták magukat egybites ovis poénokkal. Onnan nehéz visszajönni.