Shock!

november 27.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Hammerfall, Vicious Rumors - Budapest, 2011. november 28.

Ritkán ugyan, de előfordul, hogy egy-egy koncerten nem a fő attrakció hoz leginkább lázba, hanem valamelyik előzenekar, amelyet annyira szeretek, hogy a statisztaszerep és a limitált játékidő ellenére is úgy érzem, ott a helyem a bulin. Nos, a Vicious Rumors pontosan ilyen banda. Vagy tizenöt éve hallgatom őket, minden lemezüket imádom, és még Németországba is elzarándokoltam a kedvükért (jó, nem csak miattuk, de az ő bulijuk volt az egyik fő vonzerő), így bocsásson meg minden Hammerfall rajongó, de ez az este számomra elsősorban róluk szólt. Ráadásul úgy alakultak a dolgok, hogy életem eddigi legnagyobb r'n'r élményét is nekik köszönhetem, de erről majd a beszámoló végén.

A VR / Hammerfall párosig ugyanakkor hátra volt még két előbanda, akik közül az egyikhez már volt szerencsém, a másikhoz pedig remélhetőleg nem nagyon lesz többet. Az ex-Evergrey gityós Henrik Danhagét, valamint szintén ex-EG-es kollégáját, a dobos Jonas Ekdahlt, illetve a Hammerfall bőgősét, Fredrik Larssont soraiban tudó, göteborgi metalt játszó DeathDestruction volt az első fellépő, és a neves összeállítás miatt papíron egész izgalmasnak tűntek, valójában azonban nem voltak túl meggyőzőek. A Dead By Aprilből ismerős Jimmie Strimell ugyan üvölt, hörög, ahogy azt kell, épp csak muzsikájuk körülbelül annyira izgalmas, mint egy új Koltay-film. Ráadásul a dallamos, vagy ha úgy tetszik, göteborgi death metal mára végképp azzá a műfajjá vált, amibe nem érdemes belefogni, ha az ember nem képes valami újdonságot, fifikát csempészni a muzsikájába. A DeathDestructionnek nem sikerült, ráadásul – a személyes érintettséget figyelmen kívül hagyva – nem is illettek ide.

időpont:
2011. november 28.
helyszín:
Budapest, Club 202
Neked hogy tetszett?
( 6 Szavazat )

Az Amaranthe-ot már sikerült egyszer elcsípnem ugyanitt, pár hónappal ezelőtt ugyanis a Kamelotnak melegítettek a Club 202 színpadán. Akkor egy jó ötletekkel és főleg remek énekdallamokkal bíró, bár kissé még rutintalan csapatot láthattunk, akik elsősorban az énekesnő Elyze Rid révén tarthattak számot megkülönböztetett figyelemre. Meg persze amiatt is, hogy Elize mellett két férfiéneesük is van, akik egymás között megosztva felelnek a dallamos és üvöltős témákért. Elize már akkor is remekül énekelt, az pedig tény, hogy kifejezetten csinos, ráadásul mostanra a kellő színpadi rutinnak is birtokába került, így nem csak az mondható el az Amaranthe-ról, hogy jó dalokat írnak, de már koncertbandaként is határozottan meggyőzőek. A prímet természetesen a három vokalista vitte, de a két szélen masszívan bólogató húrosok is sokat hozzátettek a látványhoz, nem csoda, hogy a Hammerfall meglehetősen fiatal közönsége nagykanállal zabálta őket. Szimpatikus csapat, szurkolok nekik.

A bulit megelőzően a Vicious Rumors főnökével, Geoff Thorpe-pal folytatott beszélgetés során kiderült, régóta nem futott úgy az amerikai veterán power legenda (szinte hihetetlen, hogy 1979-ben alakultak) szekere, mint aktuális albumuk, a Razorback Killers kiadása óta. Ráadásul ezen a turnén egy olyan, totálisan új közönséget érhetnek el, akiknek 90 százaléka korábban még csak nem is tudott a banda létezéséről.

A Vicious Rumors buli előtt mindez be is bizonyosodott, hiszen a koruknál fogva még minden új muzsikára maximálisan nyitott tizenévesek között az első sorokban álldogálva nem egy hangot lehetett hallani, amely épp azt találgatta, vajon mi várható a US power alapcsapattól. A koncert végére aztán meggyőződésem, hogy jó néhány új rajongóval is bővült a Rumors-tábor, bár a koncert nem indult zökkenőmentesen. Sőt, a kezdet inkább katasztrofálisnak volt nevezhető. A banda már a nyári Metalfest alatt is kiérdemelte a legszarabb hangzású csapat címet, de ezúttal még azt a soundot is sikerült alulmúlni: botrányosan indult a buli. Amikor ugyanis a Digital Dictatorrel a színpadra „robbantak", egyáltalán nem szóltak a mikrofonok, és gitárok helyett is csak valami mélyen búgó gerjedés tört elő a hangfalakból. Öreg rókáktól persze nem várható el, hogy mindez megakassza a koncertet, de a mikrofonokat hiába próbálgató Brian Allenen azért látszott, hogy alaposan felhúzta magát. Érthetetlen, mi történt, mert a beállás alatt még minden oké volt, ráadásul a saját mikrofonjaikat használták, de a lényeg az, hogy több percnyi szenvedésnek kellett eltelnie ahhoz, hogy valaki bekapcsoljon, átállítson, netán lekeverjen valamit, és így végre helyreálljon a rend, élet kerüljön a mikrofonokba, és induljon a buli.

Innentől aztán nem is volt kérdés, hogy a csapat leigázza majd a színpad előtt tolongó friss húst! Sorra érkeztek a szikár, pusztító power-himnuszok, melyek azonnal betaláltak a marcona muzsikára kifejezetten vevő közönségnél, így hamar bemozdult a nézőtér, sőt a Hellraiser alatt még komoly moshpit is kialakult. A Razorback Killers lemezen debütált Brian gyilkos sikolyai és totál kattant színpadi mozgása vonzotta a figyelmet, mellette pedig a nagy öregek, Geoff Thorpe és Thaen Rasmussen (aki a lemezt feljátszó Kiyoshi Morgan helyett pengetett) pedig széles mosollyal facsarták elő a riffeket hangszereikből. A dobok mögött az öreg szeszkazán Larry Howe hozta a tőle már megszokott feszes, erőteljes dobolást és háttérvokálokat, meg persze azt az örökrocker attitűdöt, amiért annyira szerethető figura ma is. A csapat semmit nem bízott a véletlenre, az utolsó lemez két kiváló nótája (Murderball és Let The Garden Burn) mellé csupa régi klasszikus US power alapvetést reszeltek az arcunkba, így szempillantás alatt elszállt a nekik osztályrészül jutott háromnegyed óra.

Bár minden egyes alkalom örök emlék, amikor egyik kedvenc bandámat élőben láthatom, ez a koncert ismét csak azt az érzést erősítette bennem, hogy nagyon jó lenne őket valamikor egy önálló klubbulin, kilencven percnyi műsoridővel is elcsípni. Akkor talán olyan elfeledett gyöngyszemek is elhangozhatnának, mint a Blacklight vagy a Six Stepsisters. Addig sincs ok azonban panaszra, hiszen egy Vicious Rumors koncert, még ha csak negyven perc is, komoly energiabomba, amely hosszú hetekre képes feltölteni. Azt hiszem, ennél egyetlen zenekartól sem várható el több.

Noha - mint fentebb írtam -, a Hammerfall muzsikája nem áll túlságosan közel hozzám, magával a csapattal mindig is szimpatizáltam, amit csak megerősített a nyári, Oscarral történt kis beszélgetésem is. Mivel mind Oscar Dronjak, mind pedig a csevej végére odatévedt Joacim Cans is végtelenül szimpatikus, kedves figurák, ráadásul a Hammerfallról akkor is elmondható, hogy profi, igényesen muzsikáló csapat, ha az ember nem éppen die hard fan, természetes, hogy ha tehetem, meglesem őket élőben. Bár vagy tíz éve nem hallgatom a lemezeiket, a program fele valahonnan általában így is ismerős, a többi, számomra idegen dal pedig ugyanúgy szórakoztató, köszönhetően a csapat remek élő teljesítményének. Ezúttal sem volt ez másképp: az olyan daloktól, mint a Heeding The Call, a Renegades vagy a Legacy Of Kings, nekem is fülig ért a szám, ráadásul kifejezetten jól is szóltak, úgyhogy tényleg minden adott volt a jó hangulathoz. Az elsőlemezes, örök himnusz Steel Meets Steelnek örültem a legjobban, és vártam volna még a The Dragon Lies Bleedinget is, ezúttal azonban be kellett érnem ennyivel az 1997-es Glory To The Brave albumról. Mindez persze épp elég volt ahhoz, hogy felidézzem az akkori emlékeket. Csaknem másfél évtizeddel ezelőtt annyira ínséges időket éltünk, hogy valami óriási dolognak számított ez az új, minőségi dallamos metalt játszó csapat, csakúgy, mint a Legendary Tales lemezzel szintén kiemelkedőt alkotó Rhapsody is. Azóta persze rengeteg idő eltelt, a Hammerfall szépen kinőtte magát, Infected című idei lemezük már a nyolcadik a sorban, valamint komoly és lojális rajongótáboruk van, akik ezen a bulin is minden percben a zenekar mögött álltak, forró hangulatot teremtve ezzel a Club 202 küzdőterén a teljes program alatt.

Mivel a Hammerfall buliját a Vicious Rumors tagsága is végignézte a merch-pultnál, megragadtam az alkalmat, és folytattam a csevegést a főnök Geoff-fal, aki elárulta, hogy a turnébusz problémái miatt plusz egy napot kénytelenek Budapesten tölteni. Szó szót követett, majd egyszer csak azon kaptam magam, hogy másnap a komplett VR legénységgel (mínusz a másnaposságát, illetve az előző esti szerelmi csalódást kipihenő Larry Howe) a kocsimban épp a belváros felé autózunk. Egész estig kalauzoltam a bandát a városban, amelynek során nemcsak végtelenül szimpatikus – és ami Brian Allent illeti: elmebeteg – embereket ismertem meg, de olyan hasznos információkhoz is hozzájutottam, amelyeket egy igazi rajongó nem nélkülözhet. Nevezetesen: Carl Albert (a banda klasszikus felállásának legendás énekese, aki 1995-ban hunyt el egy közlekedési balesetben) imádta a pörköltet, Larry Howe ízületei vizesednek a sörtől, ezért csak Jack Daniel's-t iszik, Brian civilben iskolabuszt vezet, a banda legnagyobb ivója a legfiatalabb, egyben legcsendesebb arc Stephen Goodwin, illetve Thaen Rasmussen csakis olyan cigit szív el, amely mentes mindennemű kemikáliától. Számos csúcspontja volt a napnak, amelyek közül a Vörösmarty téren felállított karácsonyi vásár végigkurkászása és a Nyugati téri kurvák támadása is kétségtelenül emlékezetes élmény marad, de a legkultikusabb pillanat mindenképpen az volt, amikor már a Fehérvári úton visszafelé haladva a csapat kérésének megfelelően a Carmen Ez nem az a hely lemezét hallgattuk. Szizsónak üzenem, hogy Geoff Thorpe megkérdezte: felhangosíthatja-e.

Fotók: Kovács Levente

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 Kiss Gábor (Shock!) 2011-12-17 19:18
Idézet - rozaliaa:
nagyon királyul összefoglaltad az estét, grat.
egy valami mellett viszont nem mehetek el szó nélkül ..
nem tudom hova figyeltél de a HammerFall lenyomta a Dragon lies bleedinget is és nem is akárhogy :DDDDD


:) Tényleg? Őszintén szólva fogalmam sincs, lehet, épp VR-ékkal bandáztam.
Idézet
 
 
+1 #2 rozaliaa 2011-12-17 15:30
nagyon királyul összefoglaltad az estét, grat.
egy valami mellett viszont nem mehetek el szó nélkül ..
nem tudom hova figyeltél de a HammerFall lenyomta a Dragon lies bleedinget is és nem is akárhogy :DDDDD
Idézet
 
 
+2 #1 Equinox 2011-12-13 18:39
Belgrádban volt Dragon Lies is, de én is a Rumorsért mentem. Hatalmas arcok, fotó, aláírás, beszélgetés, minden volt. Emelem kalapom, és várom vissza őket főbandaként
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Pesti Est Café, 2004. május 15.